Dolgozók Lapja, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
m1oV/.xi KÉPZŐMŰVÉSZET, A DOLGOZÓK LAPJA VASÁRNAPI MELLÉKLETE Jelen idő, múlt idő Gondolatok a Múzeumi Hónap alkalmából Embere válogatja: van, ■,-------------- aki a múlt időket emlegeti fel inkább, más meg a jelen napi forgatagában feledkezik meg a régiről, nem egyszer annak mára ható tanulságairól is. Ezeknek az embereknek egyike sem találja az összhangot múlt és jelen között, de — s a fiataloknál még gyakrabban tapasztalható — nem tudják helyesen megítélni a kettő ellentettségét sem.Egy nyersebb, kihívóan ismerős ellentétpár: Van, aki csak azért megy messzi, idegen tájakra, hogy elmondhassa, látta Róma, Párizs, Leningrád nevezetes, patinás idegenforgalmi múlt-rekvizitumait, ám észre sem vette mai élet jelen valóságát; mása meg arra emlékszik inkább, hogy mi mennyibe került, micsoda remek holmikat hozhatott volna még a többi mutogatni való mellé, ha van több pénze. Ezek amolyan egyarcú emberek, akik valóban nem érzékelik kellően múlt és jelen dialektikáját , ebben az esetben nem a nyelvtani ismeretekkel, hanem a szemlélettel van valami baj. Szerencsére nem ez a többség, s mind többen vannak, akik — éppen ismereteik sokoldalú gyarapodása révén — minden dolognak a megfelelő helyét keresik ebben a világban. Talán kissé furcsa, hogy ezek az első gondolatok, amelyek most, a Múzeumi Hónap kezdetén eszembe ötlenek. Hadd tegyem hozzá nyomban azt is, hogy régiségek közé, az egykori életet idéző múzeumi tárgyak által lehelt sűrű atmoszférába keveredve, a látogató számára — s a kutatásban nyilván a kutató számára — nincs önmagában való értelme sem a felszínes rácsodálkozásnak, sem pedig az időből való kizökkenésnek. A szemlélődés éppen azáltal válik tanulságossá, ha — akár ösztönösen is — viszonyítunk: egykor így éltek, dolgoztak, gondolkodtak az emberek, korabeli társadalmi összefüggésre utal akár csak a főúri és a póri ruházat különbözősége is — ma pedig, ahogy mondani szokás: „ez van”. Ebből pedig már mindjárt messzemenő következtetésekhez juthatnánk. Ott van tehát a kincs, a tanulság a múzeumok falai közt, csak meg kell keresni őket... - Természetesen a Múzeum —mi Hónap eseményének nemcsak az a célja, hogy a múltra irányítsa a tekintetet Jelentős részben ez — nem véletlen tehát, ha az idei megyei megnyitón a Kuny Domokos Múzeum új szerzeményeiből (vegyes, régészeti és néprajzi anyag bemutatásával) nyílik kiállítás Tatán, 5-én délelőtt. Ezt az anyagot nem csak időszakos kiállítás keretében, hanem a jövő esztendőben egy másik teremben állandósítva szeretnék a közönségnek megmutatni. Múzeumaink nemesen szép hivatása az is, hogy falaik közt helyet adjanak mai értékeknek is. Ezt péladázza az esztergomi Balassa Múzeum szintén ma nyíló kiállítása, amelyen Végvári János, a kitűnő esztergomi művész mutatkozik be. A megyei leglényegesebb eseménysorozat mozzanatait ennyiben immár fel is soroltuk. Indokolja ezt részben az esztergomi múzeum helyzetének lassú tisztázódása, de tegyük hozzá nyomban, hogy a folyamatos múzeumi bemutatások esetében nem is jó, ha számonkérjük a számszerűséget (ez ugyanis arra csábítana, hogy a múzeumok általában erre az időszakra exponáljanak minden valamirevaló kiállítást, s ez részben fel is mentené őket a folyamatos bemutatás kötelezettsége alól). A már hagyományos előadások természetesen általában a kiállításokhoz kapcsolódnak, így Horváth István a középkori Esztergomról szól majd hallgatói előtt, B. Szatmári Sarolta itáliai útiélményeiről számol be, mások a középkori festészetről tartanak színes előadást, s szó lesz többek közt a Komárom megyei őskori kutatásról is. Valahol itt kell keresni a kapcsolatot múlt és jelen között. Kiállítások, tárlatvezetések, előadások mind-mind azt a célt szolgálják, hogy „emberközelbe” hozzák múltat, a régmúltat azzal a a céllal, hogy a ma embere mai tanulságokat is le tudjon vonni a korábbi századok nyújtotta tapasztalatokból. Az emlékek, a hagyományok őrzése, feltárása, megmutatása soha nem válhat öncélúvá. A Múzeumi Hónap pedig kitűnő alkalom arra, hogy idő- és arányérzékünket megfelelően fejlessze. Még akkor is, ha a mai valóságról közvetlen módon nem szól, de viszonyít, s ezt a viszonyítási érzéket átplántálja a múzeumok látogatóiba is. Hogy ez éppen ebben az időszakban már hagyományosan népszerű módszer, bizonyítja többek közt az is, hogy egy-egy megnyitón több mint kétszázan szoktak részt venni, az előadások hallgatóinak száma nyolcvan-száz körül mozog, s ebben a hónapban általában több mint tízezer látogató keresi fel megyénk múzeumait Nem is annyira a szám nagyságrendje, mint inkább a szemléletformálás eredményei alapján mérhetjük a Múzeumi Hónap jelentőségét Ez szemléletformálás, ha nem is a jelentős — örömmel tekintünk gyors, de mélységében igen hát az októberi eseménysorozat elé. Jenkei János Fődíj H, Barta Lajos Békesség, ámen című darabjának már a közelmúltban a tatabányai Népházban megrendezett nyilvános főpróbája is élményt jelentett, s további élményeket ígért a nézőknek. A színpad első őszi produkciójának bemutatását forró hangulatú vita követte, ami szintén eltér az eddigi gyakorlattól. Az előzetes vita célja többek között az is volt, hogy a Bányász Színpad együttesét megfelelően képviselhesse a visegrádi Dunakanyar-játékokon a darab előadása. Mi, akik láttuk a főpróbát, s láttuk a Visegrádon szereplő többi csoport előadását, alig titkolható izgalommal vártuk a bemutatkozást, s a szakmai véleményt. A színhely a történelmi levegőt árasztó Salamon torony második emeleti helyisége ideális környezetet biztosított a megszokott játékelemektől mentes előadásnak. A mű két ellentétes társadalmi helyzetű ember mindennapi harcát, szenvedését és békességét fejezi ki úgy, hogy a színen ülő asszony és férfi elmeséli élete eddigi alakulását, a történelmi hátteret is érzékeltetve. Mindezt cselekmény, mozgás nélkül, csupán a szó erejére támaszkodva kellett megoldani a szereplőknek; időnként Bach szólószonátája teremtett fokozott drámai feszültséget a zene nyelvén. Negyvenöt perc után zúgott fel a taps — hosszú percekre.” Feloldódott a feszültség: Magyar Emőke és Hullai Zoltán játéka, Éless Béla rendezői koncepciója sikert aratott tehát. Ilyen előzmények után került sor arra amiről már hírt is adtunk, hogy a zsűri a fődíjat megosztva a Műszaki Egyetem színpadával, a Bányász Színpadnak ítélte oda, s a legjobb férfi alakítás nagydíját is tatabányai színpadtag Hullai Zoltán nyerte el. A rendezőség egyébként úgy döntött, hogy megrendezi az eseménysorozatot. Ehhez csupán évenként nehéz prófétának lenni a saját házunk táján, de annyit: megérdemelné végre ez az együttes, hogy itthon is jobban figyeljenek munkájára. Megyénk határain túl — magas mércével mérve az amatőr színjátszás nyújtotta lehetőségeket , a tatabányaiak sikereit értékelik, ismerik Hazas tájon is elkelne a több bíztatás. L írók, művészek Még ő is Mark Twain-t egyik ismerőse felkereste röviddel azután, hogy az író új lakásba költözött. A dolgozószobában mindenütt elszórva könyveket talált a legnagyobb rendetlenségben. „Miért nem állít fel könyvszekrényeket barátiul?” — kérdezte a vendég „Tökéletesen indokolt a kérdés — válaszolt Mark Twain — ennek egyedüli oka hogy lényegesen nehezebb könyvszekrényeket kölcsön kérni, mint könyveket!" Ez már igaz! Francoise Sagan ismert francia írónőt az egyik újságíró meginterjúvolta, s egyebek között megkérdezte tőle hogyan lett nudista. Az írónő így válaszolt: — Tudja az ember egyszerűen nudistának születik. Megyénk múltjából Csokonai gyűrűjének története 1791 NOVEMBER VÉGÉN Csokonai elküldte apja pecsétgyűrűjét Lillának. A gyűrűt Lilla haláláig megőrizte, és ennek köszönhető, hogy a mai napig is megvan. Egykori leírásokban érdekes módon mondja el Hamar László a gyűrű történetét. „Azon boldog korszakból, melyben költőnk szerelmével megismerkedett, és vele rövid ideig tartó édes álmodozásba merült, a hátrahagyott, örök szépségű Lilla-dalokon kívül egy kedves emléktárgy is maradt még fenn, melyet ma már a debreceni Csokonai Kör mint a költő relikviáinak egyik legbecsesebbjét féltékenyen őrzi” ereklye— írja Hamar László az 1900-as évek elején. Ez az ereklye: Lilla gyűrűje, melyet egykor Csokonai ajándékozott kedvesének, aki azt haláláig viselte. E becses emléktárgyat Lilla rokonai Csokonai szülővárosának múzeumában akarták elhelyezni, és messzi földről el is jöttek Debrecenbe, hogy szándékukat megvalósítsák. Elhozták a gyűrűt, melyet azután a Csokonai Körnek adtak át. Az átadási processzúráról jegyzőkönyvet vettek fel, melyet érdekességénél fogva mint értékes irodalomtörténeti adalékot, bemutatunk olvasóinknak. Jegyzőkönyv; felvétetett Debrecenben 1897. július 9-én d. e. 9 órakor a Kereskedelmi Akadémia palotájában levő Csokonai-szobában, a néhai nemes Vajda előbb Lévai Istvánné, Julianna majd Végh Mihály református főesperes neje (Csokonai Lillájának azon arany , gyűrűje átadásáról, melyet Lilla halhatatlan nevű költőnk, Csokonai Vitéz Mihálytól kapott ajándékba. Jelen voltak alulírottak: Komlóssy Arthur, mint a debreceni Csokonai Koraielnöke és ereklyetárának Őre; az összejövetel céljait előadván elmondja az előzményeket, melyek az 1893-ik évtől kezdve máig Csokonai Lillájának arcképe, énekeskönyve, Csokonaitól nyert utolsó búcsúlevele és gyűrűje feltalálására irányzott kutatásait, idevonatkozó levelezéseit tartalmazzák, s beszámolván az eddigi eredményekről, mint legértékesebb eredményt, azon említett gyűrűnek,melyet a Vajda rokonság a Kör birtokába akar juttatni. Bemutatja az egybegyűlt érdeklődő kortagoknak és a T. Közönségnek Vajda Elek tatai lakost és tisztelt polgárt, ki Vajda Júliának Sámuel nevű fitestvérétől származott fia és kiszólásra felhivatván, következőleg adja elő a gyűrű történetét, megvilágítva egyúttal azt, igen sok, Lillára és családjára vonatkozó még ismeretlen értékes eddig adatokkal. (Vajda Elek itt Lilla rövid életrajzát mondotta el.) Júlia egyik testvére, Sámuel, és ennek fia, Elek tanúi voltak Lilla utolsó napjainak és elhalálozásának, s midőn az agg éveiben is szép nő meghalt, férje Végh Mihály lehúzott a nő ujjáról egy arany gyűrűt, az itt felmutatottat, mely sima arany karikagyűrű. Középen alakzattal, mint a köves olyan pecsétnyomó gyűrű, de a kő helyett egy kis felnyitható fedéllel bíró üreggel, melybe haj, méreg, vagy egyéb apróság rejthető, semmi betű v agy vésés rajta nincs, csupán az arany próba, s e szavakkal nyújtotta át sógora Vajda Sámuelnek vNa, brúder, ez a gyűrű magát illeti, tegye el, s jól őrizze meg, mert ezt a gyűrűt Lilla Csokonaitól kapta, és ez attól való.” E szavakat hallotta 9 gyűrű átadásánál jelen volt a az akkor 34 éves Vajda Elek is. Lilla koporsóját is ő zárta „ Vajda Sámueltől Vajda Elekhez, tőle Vajda Károlyhoz, majd ennek elhalálozása után, ismét Vajda Elekhez került vissza, és hogy ezt Lilla viselte, azt esküvel is kész megerősíteni. Vajda Elek menye, özvegy Vajda Károlyné, Némethy Katalin nagykállói lakos pedig bizonyítja, hogy férjénél éveken át ugyanezt a gyűrűt látta, és tudja, hogy az Lilla Csokonaitól kapott gyűrűje. Visszakerült tehát a gyűrű a szerelmes lantos hazájába, az ő nevét őrző egyesület birtokába. A JEGYZŐKÖNYV BEMUTATÁSA után befejezésül csak azt említjük meg, hogy Vajda Elek tatai lakos, aki e nagy becsű ereklyét oly nagy örömmel és kegyelettel vitte messze földről halharatlan emlékű költőnk szülővárosába, nemsokára ezután meghalt, megnyugosztaltatva végső óráiban, hogy Lilla gyűrűje Debrecenbe s így mint a költővel került, meghasonlott család egyik rokona, lerótta nagy tartozását Csokonai szellemének. Br. Ferenczy Miklós A nevezetes gyűrű A napokban jelent meg megyei antológiánk, a Forrás második száma. Hasonlóan az elsőhöz, gazdag képzőművészeti, irodalmi, társadalompolitikai anyagok teszik változatossá, érdekessé a folyóiratot. A szépirodalmi részében ezúttal is elsősorban a Komárom megyében élő írók és költők kaptak fórumot. Gömbkötő Gábor, László Tibor és Baráth Lajos novellái a mai ember belső vívódásáról tudósítanak a szépirodalom nyelvén. Györke Zoltán, Sebestyén Lajos, Vér Vilmos és Szarka István versei Komárom megye irodalmi életének erősödését bizonyítják. Két arckép címmel irodalmi riportot olvashatunk a Tatabányáról elszármazott de műveiben újra és újra visszatérő Gáli István SZOT-díjas író tollából. Káldi János, Álmos István, Ízes Mihály, Lelkes Miklós, Borbély Tibor és Zimonyi Tibor a szomszédos megyék irodalmából ad ízelítőt. Demény Ottó verse és Győrffy László novellája gazdagítja még a Forrás szépirodalmi részét. A Múltunk című rovatban ezúttal Skoflek István írt tanulmányt Az előember nyomában Vértesszőllősön címmel. Dr. B. Szatmári Sarolta a tatai várásatásokról tudósít. Mucsi András az Esztergom Keresztény Múzeum anyagáról tett közzé gazdagon illusztrált tanulmányt. A Műhely rovatban Károly, Munkácsy-díjas Kerti képzőművész mutatkozik be. Értékes tanulmányt ír az ismert művészről Z. Szabó László. Kerti Károly munkásságát a közölt grafikák is jól reprezentálják. A Forrás második számában a gazdag, és változatos rovat a Valóság. Haintz Endre Tatabányáról ír; Nagy Lajosné tanulmányának a címe: A nők társadalmi, gazdasági, szociális helyzete Komárom megyében. Halmi György a pályaválasztás és a munkapszichológia jelentőségéről ír cikket, míg Jost János arról számol Mabe, miként készített elő cigánygyerekeket iskolai tanulmányaik megkezdésére. Dr. Kaposi Edit, országosan ismert koreográfus cikkével kezdődik a Szemle rovat (az első számban Állása pontok címet viselte még ez rovat!). A cikk címe: Húszéves a tatabányai Bányász Táncegyüttes. Győri Csaba, a megyei tanács művelődési osztályának munkatársa a filmklubok fejlődéséről ír, Jenkei János pedig az esztergomi nyári egyetem jelentőségét elemzi. Gazdag rajz- és képanyaggal jelent meg a Forrás. Az alkotók közt ott találjuk (Kerti Károly grafikái mellett) Papp Albert, Szlávik Lajos, Krajcsirovits Henrik, Végvári János, Nausch Géza, Barcsai Tibor, Kaposi Endre, Freund Sándor rajzait, nyomatait A művészfotók szerzői: Témási László, Kerekes László, Ogenovszky Ferenc. A Forrás jelenleg 1500 példányban készül. Ennek, kétharmadára már előfizettek az érdeklődők Ezenkívül Tatabányán a Bolyai (újvárosi) könyvesboltban és a megyei tanács portáján Tatán pedig a megyei művelődési központban kapható a Forrás. Megjelent a Forrás második száma