Dolgozók Lapja, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

m1oV/.xi KÉPZŐMŰVÉSZET, A DOLGOZÓK LAPJA VASÁRNAPI MELLÉKLETE Jelen idő, múlt idő Gondolatok a Múzeumi Hónap alkalmából Embere válogatja: van, ■,-------------- aki a múlt idő­ket emlegeti fel inkább, más meg a jelen napi forgatagá­ban feledkezik meg a régi­ről, nem egyszer annak mára ható tanulságairól is. Ezek­nek az embereknek egyike sem találja az összhangot múlt és jelen között, de — s a fiataloknál még gyakrabban tapasztalható — nem tudják helyesen megítélni a kettő el­­lentettségét sem.­­Egy nyersebb, kihívóan is­merős ellentétpár: Van, aki csak azért megy messzi, ide­gen tájakra, hogy elmondhas­sa, látta Róma, Párizs, Lenin­grád nevezetes, patinás ide­genforgalmi­­ múlt-rekvizitu­­mait, ám észre sem vette mai élet jelen valóságát; más­a meg arra emlékszik inkább, hogy mi mennyibe került, micsoda remek holmikat hoz­­­hatott volna még a többi mu­togatni való mellé, ha van több pénze. Ezek amolyan egy­arcú em­berek, akik valóban nem ér­zékelik kellően múlt és jelen dialektikáját , ebben az eset­ben nem a nyelvtani ismere­tekkel, hanem a szemlélettel van valami baj. Szerencsére nem ez a többség, s mind töb­ben vannak, akik — éppen is­mereteik sokoldalú gyarapo­dása révén — minden dolog­nak a megfelelő helyét kere­sik ebben a világban. Talán kissé furcsa, hogy ezek az első gondolatok, ame­lyek most, a Múzeumi­­ Hónap kezdetén eszembe ötlenek. Hadd tegyem hozzá nyomban azt is, hogy régiségek közé, az egykori életet idéző múzeumi tárgyak által lehelt sűrű at­moszférába keveredve, a lá­togató számára — s a kuta­tásban nyilván a kutató szá­mára — nincs önmagában va­ló értelme sem a felszínes rá­­csodálkozásnak, sem pedig az időből való kizökkenésnek. A szemlélődés éppen azáltal vá­lik tanulságossá, ha — akár ösztönösen is — viszonyítunk: egykor így éltek, dolgoztak, gondolkodtak az emberek, ko­rabeli társadalmi összefüggés­re utal akár csak a főúri és a póri ruházat különbözősége is — ma pedig, ahogy mondani szokás: „ez van”. Ebből pedig már mindjárt messzemenő kö­vetkeztetésekhez juthatnánk. Ott van tehát a kincs, a ta­nulság a múzeumok falai közt, csak meg kell keresni őket... - Természetesen a Múzeu­­­m —­­­mi Hó­nap eseményének nemcsak az a célja, hogy a múltra irá­nyítsa a tekintetet Jelentős részben ez — nem véletlen tehát, ha az idei megyei meg­nyitón a Kuny Domokos Mú­zeum új szerzeményeiből (ve­gyes, régészeti és néprajzi anyag bemutatásával) nyílik kiállítás Tatán, 5-én délelőtt. Ezt az anyagot nem csak idő­szakos kiállítás keretében, ha­nem a jövő esztendőben egy másik teremben állandósítva szeretnék a közönségnek meg­mutatni. Múzeumaink neme­sen szép hivatása az is, hogy falaik közt helyet adjanak mai értékeknek is. Ezt pél­a­dázza az esztergomi Balassa Múzeum szintén ma nyíló ki­állítása, amelyen Végvári Já­nos, a kitűnő esztergomi mű­vész mutatkozik be. A megyei leglényegesebb eseménysorozat mozzanatait ennyiben immár fel is sorol­tuk. Indokolja ezt részben az esztergomi múzeum helyzeté­nek lassú tisztázódása, de te­gyük hozzá nyomban, hogy a folyamatos múzeumi bemuta­tások esetében nem­­ is jó, ha számonkérjük a számszerű­sé­get (ez ugyanis arra csábíta­na, hogy a múzeumok általá­ban erre az időszakra expo­náljanak minden valamireva­ló kiállítást, s ez részben fel is mentené őket a folyamatos bemutatás kötelezettsége alól). A már hagyományos elő­adások természetesen általá­ban a kiállításokhoz kapcso­lódnak, így Horváth István a középkori Esztergomról szól majd hallgatói előtt, B. Szat­mári Sarolta itáliai útiélmé­nyeiről számol be, mások a kö­zépkori festészetről tartanak színes előadást, s szó lesz többek közt a Komárom me­gyei őskori kutatásról is. Valahol itt kell keresni a kapcsolatot múlt és jelen kö­zött. Kiállítások, tárlatveze­tések, előadások mind-mind azt a célt szolgálják, hogy „emberközelbe” hozzák múltat, a régmúltat azzal a a céllal, hogy a ma embere mai tanulságokat is le tudjon von­ni a korábbi századok nyújtot­ta tapasztalatokból. Az emlé­kek, a hagyományok őrzése, feltárása, megmutatása soha nem válhat öncélúvá. A Mú­zeumi Hónap pedig kitűnő al­kalom arra, hogy idő- és arányérzékünket megfelelően fejlessze. Még akkor is, ha a mai valóságról közvetlen mó­don nem szól, de viszonyít, s ezt a viszonyítási érzéket át­plántálja a múzeumok láto­gatóiba is. Hogy ez éppen eb­ben az időszakban már ha­gyományosan­­ népszerű mód­szer, bizonyítja többek közt az is, hogy egy-egy megnyitón több mint kétszázan szoktak részt venni, az előadások hall­gatóinak száma nyolcvan-száz körül mozog, s ebben a hó­napban általában több mint tízezer látogató keresi fel me­gyénk múzeumait Nem is annyira a­­ szám nagyságrendje, mint inkább a szemléletformálás eredményei alapján mérhetjük a Múzeu­mi Hónap jelentőségét­­ Ez szemléletformálás, ha nem is a jelentős — örömmel tekintünk gyors, de mélységében igen hát az októberi eseménysoro­zat elé. Jenkei János Fődíj H, Barta Lajos Békesség, ámen című darabjának már a közelmúltban a tatabányai Népházban megrendezett nyilvános főpróbája is élményt jelentett, s további él­ményeket ígért a nézőknek. A színpad első őszi produk­ciójának bemutatását forró hangulatú vita követte, ami szintén eltér az eddigi gyakorlattól. Az előzetes vita célja többek között az is volt, hogy a Bányász Színpad együttesét megfelelően képviselhesse a visegrádi Du­­nakanyar-játékokon a darab előadása. Mi, akik­ láttuk a főpróbát, s láttuk a Visegrádon sze­replő többi csoport előadását, alig titkolható izgalom­mal vártuk a bemutatkozást, s a szakmai véleményt. A színhely a történelmi levegőt árasztó Salamon to­rony második emeleti helyisége ideális környezetet biz­tosított a megszokott játék­elemektől mentes előadás­nak. A mű két ellentétes társadalmi helyzetű ember mindennapi harcát, szenvedését és békességét fejezi ki úgy, hogy a színen ülő asszony és férfi elmeséli élete eddigi alakulását, a történelmi hátteret is érzékeltetve. Mindezt cselekmény, mozgás nélkül, csupán a szó erejé­re támaszkodva kellett megoldani a szereplőknek; időn­ként Bach szólószonátája teremtett fokozott drámai fe­szültséget a zene nyelvén. Negyvenöt perc után zúgott fel a taps — hosszú per­cekre.” Feloldódott a feszültség: Magyar Emőke és Hul­lai Zoltán játéka, Éless Béla rendezői koncepciója si­kert aratott tehát. Ilyen előzmények után került sor arra amiről már hírt is adtunk, hogy a zsűri a fődíjat megosztva a Mű­szaki Egye­tem színpadával, a Bányász Színpadnak ítélte oda, s a legjobb férfi alakítás nagydíját is tatabányai színpadtag Hullai Zoltán nyerte el. A rendezőség egyébként úgy döntött, hogy megrendezi az eseménysorozatot. Ehhez csupán évenként nehéz prófétának lenni a saját h­ázunk táján, de annyit: meg­érdemelné végre ez az együttes, hogy itthon is jobban figyeljenek munkájára. Megyénk határain túl — magas mércével mérve az amatőr színjátszás nyújtotta lehető­ségeket , a tatabányaiak sikereit értékelik, ismerik Hazas tájon is elkelne a több bíztatás. L írók, művészek Még ő is Mark Twain-t egyik ismerő­se felkereste röviddel azután, hogy az író új lakásba köl­tözött. A dolgozószobában mindenütt elszórva könyveket talált a legnagyobb rendet­lenségben. „Miért nem állít fel könyv­­szekrényeket barátiul?” — kérdezte a vendég „Tökéletesen indokolt a kér­dés — válaszolt Mark Twain — ennek egyedüli oka hogy lényegesen nehezebb könyv­­szekrényeket kölcsön kérni, mint könyveket!" Ez már igaz! Francoise Sagan ismert francia írónőt az egyik­­ új­ságíró meginterjúvolta, s egye­bek között megkérdezte tőle hogyan lett nudista. Az írónő így válaszolt: — Tudja az ember egysze­rűen nudistának születik. Megyénk múltjából Csokonai gyűrűjének története 1791 NOVEMBER VÉGÉN Csokonai elküldte apja pe­csétgyűrűjét Lillának. A gyű­rűt Lilla haláláig megőrizte, és ennek köszönhető, hogy a mai napig is megvan. Egy­kori leírásokban érdekes mó­don mondja el Hamar László a gyűrű történetét. „Azon boldog korszakból, melyben költőnk szerelmével megismerkedett, és vele rö­vid ideig tartó édes álmodo­zásba merült, a hátrahagyott, örök szépségű Lilla-dalokon kívül egy kedves emléktárgy is maradt még fenn, melyet ma már a debreceni Csokonai Kör mint a költő relikviáinak egyik legbecsesebb­jét féltékenyen őrzi” ereklye­— írja Hamar László az 1900-as évek elején. Ez az ereklye: Lilla gyűrűje, melyet egykor Csokonai ajándékozott ked­vesének, aki azt haláláig vi­selte. E becses emléktárgyat Lil­la rokonai Csokonai szülővá­rosának múzeumában akar­ták elhelyezni, és messzi földről el is jöttek Debrecen­be, hogy szándékukat meg­valósítsák. Elhozták a gyűrűt, melyet azután a Csokonai Körnek­ adtak át. Az átadási processzúráról jegyzőkönyvet vettek fel, melyet érdekessé­génél fogva mint értékes iro­dalomtörténeti adalékot, be­mutatunk olvasóinknak. Jegyzőkönyv; felvétetett Debrecenben 1897. július 9-én d. e. 9 órakor a Kereskedel­mi Akadémia palotájában le­vő Csokonai-szobában, a né­hai nemes Vajda előbb Lévai Istvánné, Julianna majd Végh Mihály református fő­esperes neje (Csokonai Lil­lájának­ azon arany , gyűrű­je átadásáról, melyet Lilla halhatatlan nevű költőnk, Csokonai Vitéz Mihálytól ka­pott ajándékba. Jelen voltak alulírottak: Komlóssy Arthur, mint a debreceni Csokonai Korai­­elnöke és ereklyetárának Őre; az összejövetel céljait elő­adván elmondja az előzmé­nyeket, melyek az 1893-ik évtől kezdve máig Csokonai Lillájának arcképe, énekes­könyve, Csokonaitól nyert utolsó búcsúlevele és gyű­rűje feltalálására irányzott kutatásait, idevonatkozó le­velezéseit tartalmazzák, s beszámolván az eddigi ered­ményekről, mint legértéke­sebb eredményt, azon említett gyűrűnek,­­melyet a Vajda­­ rokonság a Kör birtokába akar juttatni. Bemutatja az egybegyűlt érdeklődő korta­goknak és a T. Közönségnek Vajda Elek tatai lakost és tisztelt polgárt, ki Vajda Jú­liának Sámuel nevű fitestvé­­r­étől származott fia és ki­szólásra felhivatván, követ­kezőleg adja elő a gyűrű történetét, megvilágítva egy­úttal azt, igen sok, Lillára és családjára vonatkozó még ismeretlen értékes eddig ada­tokkal. (Vajda Elek itt Lilla rövid életrajzát mondotta el.) Júlia egyik testvére, Sá­muel, és ennek fia, Elek ta­núi voltak Lilla utolsó nap­jainak és elhalálozásának, s midőn az agg éveiben is szép nő meghalt, férje Végh Mi­hály lehúzott a nő ujjáról egy arany gyűrűt, az itt fel­­mutatottat, mely sima arany karikagyűrű. Középen alakzattal, mint a köves olyan pe­csétnyomó gyűrű, de a kő helyett egy kis felnyitható fedéllel bíró üreggel, melybe haj, méreg, vagy egyéb ap­róság rejthető, semmi betű­­ v agy vésés rajta nincs, csu­pán az arany próba, s e sza­vakkal nyújtotta át sógora Vajda Sámuelnek vNa, brú­der, ez a gyűrű magát ille­ti, tegye el, s jól őrizze meg, mert ezt a gyűrűt Lilla Cso­konaitól kapta, és ez attól való.” E­ szavakat hallotta 9 gyűrű átadásánál jelen volt a az akkor 34 éves Vajda Elek is. Lilla koporsóját is ő zár­­­­ta „ Vajda Sá­mueltől Vajda Elekhez, tőle Vajda Károlyhoz,­ majd ennek elhalálozása után, ismét Vaj­da Elekhez került vissza, és hogy ezt Lilla viselte, azt es­küvel is kész megerősíteni. Vajda Elek menye, özvegy Vajda Károlyné, Némethy Katalin nagykállói lakos pe­dig bizonyítja, hogy férjénél éveken át ugyanezt a gyűrűt látta, és tudja, hogy­­ az Lilla Csokonaitól kapott gyűrűje. Visszakerült tehát a gyű­rű a szerelmes lantos hazá­jába, az ő nevét őrző egye­sület birtokába. A JEGYZŐKÖNYV BEMU­TATÁSA után befejezésül csak azt említjük meg, hogy Vajda Elek tatai lakos, aki e nagy becsű ereklyét oly nagy örömmel és kegyelettel vitte messze földről halharat­­lan emlékű költőnk szülővá­rosába, nemsokára ezután meghalt, megnyugosztaltatva végső óráiban, hogy Lilla gyűrűje Debrecenbe s így mint a költővel került, meg­­hasonlott család egyik roko­na, lerótta nagy tartozását Csokonai­ szellemének. Br. Ferenczy Miklós A nevezetes gyűrű A napokban jelent meg megyei antológiánk, a Forrás második száma. Hasonlóan az elsőhöz, gazdag képzőművé­szeti, irodalmi, társadalom­politikai anyagok teszik vál­tozatossá, érdekessé a folyó­iratot. A szépirodalmi részében ezúttal is elsősorban a Ko­márom megyében élő írók és költők kaptak fórumot. Gö­mbkötő Gábor, László Ti­bor és Baráth Lajos novellái a mai ember belső vívódásá­ról tudósítanak a szépiroda­lom nyelvén. Györke Zoltán, Sebestyén Lajos, Vér Vilmos és Szarka István versei Ko­márom megye irodalmi éle­tének erősödését bizonyítják. Két arckép címmel irodalmi riportot olvashatunk a Tata­­bányáról elszármazott de műveiben újra és újra vis­­­szatérő Gáli István SZOT-dí­­jas író tollából. Káldi János, Álmos István, Ízes Mihály, Lelkes Miklós, Borbély Tibor és Zimonyi Tibor a szom­­szédos megyék irodalmából ad ízelítőt. Demény Ottó verse és Győrffy László no­vellája gazdagítja még a Forrás szépirodalmi részét. A Múltunk című rovatban ezúttal Skoflek István írt ta­nulmányt Az előember nyo­mában Vértesszőllősön cím­mel. Dr. B. Szatmári Sarolta a tatai várásatásokról tudó­sít. Mucsi András az Eszter­gom Keresztény Múzeum anyagáról tett közzé gazda­gon illusztrált tanulmányt. A Műhely rovatban Károly, Munkácsy-díjas Kerti kép­­zőművész mutatkozik be. Ér­­tékes tanulmányt ír az is­mert művészről Z. Szabó László. Kerti Károly mun­kásságát a közölt­ grafikák is jól reprezentálják.­­ A Forrás második számá­ban a gazdag, és változatos rovat a Valóság. Haintz End­re Tatabányáról ír; Nagy Lajosné tanulmányának a címe: A nők társadalmi, gazdasági, szociális helyzete Komárom megyében. Halmi György a pályaválasztás és a munkapszichológia jelentő­ségéről ír cikket, míg Jost János arról­­ számol Ma­be, miként készített elő cigány­gyerekeket iskolai tanulmá­nyaik megkezdésére. Dr. Kaposi Edit, országo­san ismert koreográfus cik­kével kezdődik a Szemle ro­vat (az első számban Állás­a pontok címet viselte még ez rovat!). A cikk címe: Húszéves a tatabányai Bá­nyász Táncegyüttes. Győri Csaba, a megyei tanács mű­velődési osztályának munka­társa a filmklubok fejlődésé­ről ír, Jenkei János pedig az esztergomi nyári egyetem jelentőségét elemzi. Gazdag rajz- és képanyag­gal jelent meg a Forrás. Az alkotók közt ott találjuk (Kerti Károly grafikái mel­lett) Papp Albert, Szlávik Lajos, Krajcsirovits Henrik, Végvári János, Nausch Géza, Barcsai Tibor, Kaposi Endre, Freund Sándor rajzait, nyo­matait A művészfotók szer­zői: Tém­­ási László, Kerekes László, Oge­novszky Ferenc. A Forrás jelenleg 1500 pél­dányban készül. Ennek, két­harmadára már előfizettek az érdeklődők Ezenkívül Tata­bányán a Bolyai (újvárosi) könyvesboltban és a megyei tanács portáján Tatán pedig a megyei művelődési köz­­pontban kapható a Forr­ás. Megjelent a Forrás második száma

Next