Dolgozók Lapja, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-01 / 1. szám
1972. január 1. számban Elkészült az Új Forrás idei 3. száma December utolsó napjaiban fejeződtek be a megyei antológia, az Új Forrás 1971. évi 3. számának nyomdai munkálatai. A kiadvány január első napjaiban eljut az előfizetőkhöz, és megtalálják az alkalmi vásárlók is a postákon, a hírlapárusító pavilonokban. Az új szám értékelésére természetesen még nem vállalkozhatunk — a rövid kis ,,előzetes” a figyelemfelkeltést szeretné szolgálni. Az Új Forrás 3. számában, is sok érdekes írást, szépprózai munkát, verset, képet, illusztrációt talál az olvasó. A Múltunk rovatban két „komáromi” tanulmány kapott helyet — egyik Klapka György szerepével foglalkozik, a másik pedig a néhai komáromi szekeresgazdák életét mutatja be. DOLGOZOK LAPJA FÉNY AZ ÖNTÖDÉBEN Anneliese Meinert: Megelőzés Helén praktikus nő volt, vett tehát egy öngyújtót. Kiszámította, hogy hónapok alatt úgyis megtérül a gyufa árából. Az eladó egész sor öngyújtót tett Végül egy kis laposra esett a választása eléje. — Itt kell lenyomni — mutatta az eladó —, s vidám sárga fény villant fel. Az irodában odatette az asztalra, a cigarettásdoboz mellé. Először a hivatalsegéd vette észre, amikor hozta a postát. — Ó, öngyújtó! Megengedi? Kézbe vette, de nem gyújtotta meg, hanem kivette egyik csáváját. — Rendben van — bólintott —, de a benzintank nem valami nagy. Gyakran kell majd utánatölteni. Nálam mindig van benzin, szóljon csak nyugodtan. — Aztán visszarakta a csavart és otthagyta a csodálkozó Helént. Péter volt a következő érdeklődő. Helén már évek óta együtt dolgozott vele. Neki is volt öngyújtója, háromszor akkora, mint heléne. — Aha — szólt elégedetten—, rájött, mi a praktikus? Felkattintotta az öngyújtót és megrázta a fejét. — Valami baja van, majd rendbe hozom. Pillanatok alatt alkatrészek hevertek asztalon. Péter egy kis tűzkövet tartott az világosság felé. — Túl kicsi. Becsapták! Menjen vissza az üzletbe és kérjen egy másikat! — De Péter, az istenért, megéri ez, hogy egy órát szaladgáljak, vitatkozzak és bosszantsam a másikat? A férfi hallgatott, de egy idő múlva megszólalt: — Otthon vannak szerszámaim, ha bármi problémája lenne, szóljon csak. Délután Tomival futott össze a presszóban. Tomi nagyon rendes fiú. Nemcsak beszélni tud, mint a férfiak általában, de hallgatni is. Mihelyt azonban megpillantotta az öngyújtót, már nem is látta Helént, meg se hallotta, hogy szólt hozzá. Meggyújtotta egyszer, kétszer, háromszor. — Hányszor még? — kérdezte Helén türelmetlenül. — Kilencszer kell meggyújtani — magyarázta Tomi. — Akkor biztosan működik. Este Hansot várta Helén. Hans volt a nagy O. S mialatt a vacsorához terített, elgondolkodott. Mit csinál majd Hans? Olyan lesz ma is, mint mindig? Kedves, figyelmes? Beszél majd a jövőnkről, az otthonunkról? Vagy szétszedi az öngyújtót és a benzintankot fogja nézegetni? Hihetetlen, mi mindent tudnak kezdeni a férfiak egy ilyen vacakkal! Nem, én biztos fontosabbb vagyok Hansnak, mint ez a tárgy. Hiszen Hans nem tisztviselő, nem munkatárs, és nem ismerős. Hans szeret engem. Ezt biztosan tudom. Kint csengettek. Ebben a pillanatban félni kezdett. S mivel Helen egy praktikus hölgy, fogta az öngyújtót és kihajította az ablakon. (Fordította: S.K.) Willi Wegner: Mailand az autósstrádán A férfi szétterült lábakkal feküdt az autósztráda közepén. A holdfénynél és az autó fényszórójánál olyan volt az arca, mint egy halotté. Maligáné föléje hajolt. A férfi még fiatal volt, túlságosan is fiatal. — Megsebesült? — kérdezte. — Hall engem? Ahogy a férfi vállához ért, észrevette, hogy az kinyitotta a szemét. — Valaki elütötte? — Azt hiszem — szólt a fiatalember és megpróbált lábra állni. — Azért nem sebesült meg nagyon — állapította meg az asszony. — Szerencséje volt! Jöjjön, pihenje ki magát a kocsimban. Maligánné kinyitotta a kocsi ajtaját és besegítette a férfit. Aztán ő is beszállt. — Ügy! És most mesélje el, mi történt. Ebben a pillanatban egy másik férfi arcot vett észre a visszapillantó tükörben. — Sok mesélnivaló nem lesz itt — szólt a férfi. — A pisztolyom töltve van. Szépen válaszol a kérdéseinkre, aztán azt teszi, amit mondunk! — Tehát így állunk! — szólt az asszony. Észrevette, hogy ez a férfi se idősebb a másiknál. Talán 19 —20. A bőröndöt is látta, ami mellette volt a hátsó ülésen. — Mit akarnak tőlem? — kérdezte izgatottan. — Honnan jött és hová megy? — A városból jövök, színházban voltam. Most mertem volna haza. — Hol van az? — A következő kereszteződéstől 4 km-re. — Nos, akkor adjon gázt öreglány! Hajtson csak egyenesen! És semmi trükk. Gondoljon a pisztolyra! Maligánné belátta, hogy nincs más választása. Gázt adott és elindult. A fiatalember az első ülésen egyik cigarettáról a másikra gyújtott. — Nem tud gyorsabban hajtani? — kérdezte a hátsó. — De igen. — Akkor rajta! Maligánné növelte a tempót. Szerencséjére nem volt forgalom, az út is száraz volt, a látási viszonyok jók. Tulajdonképpen szép éjszaka van — gondolta az asszony, — persze a helyzettől eltekintve. — Tehát ti vagytok azok, akik ma délben kiraboltak egy bankot, a pénztárost meg lelőttétek, igaz? — Ha maga mondja, biztos — szólt a hang hátulról. — Csak láblövés volt — szólt az első és rágyújtott egy újabb cigarettára. — Tartsd a szád! — szólt a társa. — És a bőröndben van a húszezer márka? — kérdezte az asszony. — Ügy? Húszezer? Nem is gondoltam! Még nem volt alkalmunk megszámolni. Bent volt az újságban? — Nem. Délután hallottam a rádióban. Egyébként kellene lefordulnom balra.itt — Csak menjen tovább egyenesen, öreglány! Maradjon az autósztrádán. Addig, amíg mondom. Minél messzebb jutunk, annál jobb — szólt a hátsó. — Miért nem loptak mindjárt egy autót is? — Azért, öreglány, mert nincs jogosítványunk, így viszont, ha igazoltatnak, megmutatja a jogosítványát és ha kérdezik, azt mondja, hogy a fiai vagyunk. Világos, mama? — Világos. Semmi kétség, hogy elég kellemetlen és veszélyes helyzetben volt. Mindenesetre az eszét kell most használni. Persze ez nem olyan egyszerű. Zavarta a cigarettázó fiú és persze a felhúzott pisztoly is. De az, hogy 42 éves korában öreglánynak nevezték, ez egyenesen bosszantó. Körülbelül három órai utazás után megszólalt Maligánné: — A következő benzinkútnál meg kell állnom. Ez nem trükk. Csak a benzinórára kell nézniük! — Látom — szólt a hátsó. — Ha nincs is jogosítványom, azért még értek az autókhoz. Tankoljon tele! De semmi felesleges szó! Ne makacskodjon, mert megszelídítjük! Öröm tőle mama! — S a tarkójához nyomta a pisztolyt. — Hagyja ezt! — szólt az asszony. Tíz perc múlva elérte a benzinkutat. — Tankolni szeretnék — szólt ki az ablakon. — Mennyit, kérem? — Tele! — Szívesen nagyságos asszony — mondta a benzinkutas, és kinyitotta a tankot. — Kinyújtózkodhatnánk egy kicsit.! — szólt az első fiú. — Ott maradsz, ahol vagy! — kiáltott rá a hátsó. — És ne cigarettázz már annyit! Maligánné a táskájáért nyúlt, kinyitotta, miközben ismét a tarkóján érezte a pisztolyt. — Ne féljen! Nincs fegyverem. De magának kéne tulajdonképpen kifizetnie a benzint, nem igaz? — Hogy-hogy? — Hát én segítem magukat meglépni, fizetem a költségeket, miközben magának egy egész bőrönd pénze van. Persze... — Mi az, hogy persze? — Lehet, hogy a sorolj* számot már köröztették! — Éppen ezért fizesse* csak maga! Közben visszajött a benzinkutas. — A tank tele van. Kér számlát ? — Számlát? — nem köszönöm — válaszolta Maligánné és egy 100 márkást nyújtott ki az ablakon. — Egy pillanat asszonyom, felváltom. — Nem volt kisebb pénze? — kérdezte a hátsó férfi. — Nem. Sajnos nem — mondta Maligánné. Mikor a benzinkutas visszajött, megkérdezte, még valami kívánsága van-e — Köszönöm. — mondta Maligánné, mialatt eltette a visszajáró pénzt — különben minden rendben van. — Akkor további jó utat asszonyom! Önöknek is, uraim. Maligánné felhúzta az ablakot, gázt adott és elindult. — Meddig menjek még tulajdonképpen? — 300—400 kilométert. Talán akkor kiérünk a veszélyes zónából. Megígérem öreglány, hogy akkor visszafordulhat és hazamehet. De most taposson bele! ★ Talán egy óra telhetett el, mikor Maligánné kocsiját leállította a rendőrség. A két bankrablót kiszedték és megbilincselték, a bőröndöt biztonságba helyezték. — Kramm főtörzsőrmester — mondta a rendőr, miközben beült Maligánné mellé. — A legnagyobb köszönetünket és tiszteletünket kell kifejeznünk önnek. Nagyszerű volt! Természetesen egyik emberünk hazaviszi a kocsiján, bizonyára elfáradt ettől a kalandtól. — Fáradt? Kevésbé — mosolygott az asszony — inkább mérges. — Mérges? Miért? — Mert az egyik fiú öreglánynak nevezett — nevezett Maligánné. — Mindenesetre örülök, hogy a legjobb pillanatban jutott eszembe színházprogram a táskámban , és hogy a benzinkutas olyan gyorsan kapcsolt. — Na igen — vélte Kramm főtörzsőrmester — ő is hallotta a rádióban a bankrablást. Amikor aztán közelebbről megnézte az ön által olyan ügyesen hajtogatott és a 100 márkás alá csúsztatott programfüzetet és látta a vastagon nyomtatott címet: ,A rablók”, rögtön felvillant a fény. — Mindenesetre szerencse — válaszolta Maligánné —, hogy éppen Schiller volt műsoron, nem pedig Shakespearetől a „Makrancos hölgy”. (Fordította: — er.) coknak adj egy lábas kukoricát, az öreg disznó elé dobj répából ötöt, hatot, a tyúkok kukoricáját se felejtsd el... Sietek haza. Anyu”. A háztájiban az öreg Csöndes és marhát, a veje összesen hét három anyakocát, két hízót, tucatnyi malacot, száznál több baromfit tart. Az idén már eladtak száznál több kacsát. Ezenkívül a részesművelés is olyan pénzt hoz nekik, amit városon soha nem keresnének meg... A kislány teljesíti a szülői előírást, a kis Ferkó roppant buzgalommal valami kézimunkán serénykedik — karácsonyi ajándékul szánja szüleinek. Bealkonyul... Irhabundás fiatalasszony veri le a sarat a konyhaajtóban, Csöndes bácsi asszony leánya. Pénztáros a város egyik illatszerboltjában. — Nem illek ide a nádtetős tanyára? *— nevet szótlan csodálkozásomon. — Kétszázhúszezerbe kerülne odabenn egy olyan ház, amiben az öregekkel elférnénk. És rögtön majdnem a felére zuhanna a jövedelmünk. — És a kényelem” És a színház? És az, hogy nem magányban élnének? Az asszony előbb vállfára helyezi bundáját, majd most már komolyan így válaszol: — Apám talán meg is halna ott benn. A sógornőméknél kellett aludnia egyszer Pesten, a Rákóczi úton. Egész éjjel ébren volt, mert zavarta az éjszakai zaj, a levegőtlenség. — De maga nem volt pásztor és a gyermekei sem lesznek azok... Szótlanul bólint. A szekrényből telepes magnót vesz elő és talán, hogy a párbeszéd komor színeit föloldja Koós János egyik táncdalfesztivál nyertes számát szólaltatja meg. Közben halkan elmondja, nincs ideje és ereje, hogy a gyermekeket segítse tanulásukban. — Higgye el — mondja — annyi pénzünk gyűlt össze a takarékban, hogy bármikor vehetnénk két én, se a férjem autót. De se nem jutunk hozzá, hogy egy vezetői tanfolyamot elvégezzünk. Marika, aki figyeli a beszélgetést, közbeszól: — És hogy jönnél földúton három kilométert?be a !— Sehogy — feleli az asszony. — Legföljebb ott hagynám a köves út mentén, Simonék tanyáján... Ugatnak a kutyák. Kinéz az asszony — senki. Aztán megint csaholás, valaki megkocogtatja a szobaablakot A harmadik tanyaszomszéd. — Erzsikém, nincs itthon néhány vegacillinetek? Balázska lázas. — Orvos ajánlotta a vegacillint? — szólok bele illetéktelenül. — Nem — mondja a kucsmás ember. — De a múltkor is ez a baja volt és akkor azt rendelt. 1— És nem tudja, hogy ezt a gyógyszert csak orvos rendelheti a betegnek? Az apa megértően rámnéz és így szól: — Hadifogságban — megtanultam egy orosz mondást, így van magyarul: az ég magas és a cár messze van. Érti?... Értem. ...Elmegy a szomszéd a ve.gacillinnel, megjön az esti sötét, majd a gyermekek apja, Csöndes bácsi veje. Derűs arcú, szőke férfi, bőrruha van rajta, motoron közlekedik. Művezető a városi műszergyárban. Már háromkor befejezte a munkát, de volt egy problémája, amelyre választ remélt a helyi Műszaki Klub egyik előadásától. — Milyen probléma volt? — kérdem. — Mostanában nagyon izgatnak a számítógépek — magyarázza sebtiben a fiatalember és közben eltesz az útból egy szakajtó kukoricát. — Egy pesti egyetemi tanár tartott fenn konzultációt, arra mentem el. — És a probléma? — makacskodom. i— Ja — biccent a művezető. — Az elektronika rendkívül könnyedén bánik a binárisokkal, egyetlen kétállású jelfogó, egy dióda átbocsátja vagy kikapcsolja az áramot, egy ferrit az egyik vagy másik irányban mágnesessé válik... — Mi válik mágnesessé? — kérdezem zavartan és a pillanatnyi szünetet kihasználva kétségbeesetten vallatom emlékezetemet: hol, mikor és mit hallottam a diódákról, meg tulajdonképpen mi is az a bináris. Szerencsémre öreg Csöndes János ebben a pillanatban ránknyitja az ajtót. Csuda jókedvvel érkezik, bizonyos Csirmaz Gáspár új borát kóstolta meg. — Ehhez mit szólsz, te nagyokos — méri végig évődő szeretettel a vejét. — Csirmaz azt mondja, hogy az egész Holdra szállás mese beszéd volt. Mert ha a Holdra megy egy ember, akkor fejjel lefelé van a Földnek és akkor kiesik minden a zsebéből. A fiatal férfi mosolyog. Odasúgja nekem, hogy Csehov első írásában is előfordul ez a feltételezés, persze csak tréfás formában. Aztán úgy felel hangos szóval apósának: — Nem jártam papa a Holdon. Majd ha fölmentem, megmondom. — De megmondd ám !— fenyegeti tréfásan az öreg, majd kimegy az istállóba, mert reggel az egyik marha úgy viselkedett, mint aki beteg. Kinn goromba szél gyötri a jegenyéket, s az ember az égre nézve eltűnődik, mi tágasabb, a Tejút, vagy a földi tanyák fénylő ablaka, reszketeg csillagrendszere... Sajfíc Nagy Ernő 7 „Kannibál Kubai tudósok rendkívül érdekes kísérletet folytatnak a „manjuari” nevű halfajta mesterséges megtermékenyítésével — ezt a ritka ichthyológiai halfajtát a kipusztulás veszélye fenyegeti. Valamikor az amerikai kontinens egész területén elterjedt volt, ma azonban már csak Kuba tavaiban és sekélyebb vizeiben él. A kubai Állami Haltudományi Intézet parkjában Havanna közelében lévő Loama de Tierra-ban lévő haltenyészeti mesterséges tóban folytak a kísérletek, amelyek igen nagy sikerrel zárultak. A manjuari (Lepidosteus stractosteus) mint „élő kövület” szerepel a tudomány világában. A lepidosteus családhoz tartozik; nagy testű, csontos hal, kettős lélegzési rendszerrel. Őse először a földtörténet harmadkorában jelent meg. Az egyetlen halfajta, amely kortársa volt az Ichthyosaurus nevű szörnyetegnek. Idősebb, mint a hozzá nagyon hasonló krokodil-család bármely tagja. Növekedése során eléri a másfél méter testhosszúságot; húsa kitűnő ízű, de petéi mérgező, hódító hatásúak. Állkapcsán rendkívül erős kövületek, fogak sorakoznak, — a kettős légzési rendszer (kopoltyú és tüdő) lehetővé teszi, órákon át a szárazföldön hogy életben maradjon. A zoológusok valahová a halak és hüllők közé helyezik, amikor ez a fajta megjelent még nem volt különbség a halak és a hüllők között. Ma Kuba sekély vizeiben él, főként ott, ahol vízi-vegetáció tenyészik. Keveset mozog, de élelemszerzés közben villámsebesen úszik a vízben. A kísérletek során arra kerestek választ, hogy mi lehet az oka a manjuari fokozatos kihalásának. Meglepő tények derültek ki. A petéket a hal apa falja fel hihetetlen mennyiségben. Amelyik pete mégis megmarad, és a születés létrejön, akkor új veszély jelentkezik. A kis utódok 72 órán keresztül mozdulatlanok a születés helyszínén, ezt az alkalmat használják fel, a korábban született testvérek arra hogy felfalják őket. Ez a ,,családi kannibalizmus” hihetetlen mértékben megritkította a különös halfajtát. Ezen kívánnak most segíteni úgy, hogy a kísérleti t’-pep mesterséges megkékenyítéssel 4000 manjuari világra jöttét segítették elő.