Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2002. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-02 / 179. szám

2 2002. AUGUSZTUS 2., PÉNTEK Katasztrófavédelmi konferencia Nyergesújfalun Folytatás az 1. oldalról Azt külön hangsúlyozták a szakemberek, hogy megkülön­böztető figyelmet fordítanak a la­kosság megelőző és veszélyhely­zeti tájékoztatására, valamint a nyilvánosság biztosítására Hermann Szilveszter, a Zol­­tek Rt műszaki vezérigazgató­helyettese lapunk kérdésére vá­laszolva elmondta: az Európai Unióhoz való csatlakozásnak jó­­néhány olyan törvényességi ele­me van, aminek a teljes értékű végrehajtásával lehet csak ezt a bizonyos csatlakozást elérni. Ezen keresztül egy olyan, koráb­ban is működő rendelet végre­hajtása most egy kerettörvény­ben került összefoglalásra Ezek korábban is, de ezúttal részletes alapossággal szabályozzák a kü­lönböző vegyipari üzemek tűr­és toxikus hatását meghatározó törvényeket. Ebben világosan megfogalmazódnak a minősíté­sek az üzemekre vonatkozóan, vagyis az a bizonyos alsó és felső küszöbérték. Továbbá azt is, hogy az üzemeltetőnek és a vele kapcsolatot tartó különböző ha­tóságoknak milyen szerepe, ha­tás- és jogköre lesz ezentúl ah­hoz, hogy egy leszabályozott jog­rendszerben működő üzemelte­tői rendszer alakuljon ki. A Zol­­tek Rt eddig is „C” osztályba so­rolt tűzveszélyességi üzem volt, és ezután is ebben a kategóriá­ban szerepel, azzal a különbség­gel, hogy a jövőben felső küszö­böt meghaladó veszélyes vegy­ipari üzemként tartják számon. Külön kiemelte Hermann Szil­veszter, hogy a lakosságot és a cégnél dolgozókat ezután sem éri nagyobb veszélyeztetettség, mint eddig volt, és ne higgye sen­ki, hogy nagyobb veszélybe ke­rülnek a környéken élők, vagy a Zolteknél munkát vállalók. Zgyerka Pál ezredes megerő­sítve a műszaki vezérigazgató­helyettest még hozzátette: azo­kat a feladatokat kell végrehajta­ni, amelyek tejesen leszabályoz­zák az üzem működését, a belső biztonsággal kapcsolatos védel­mi rendszereket. Ennek megfele­lően a külső védelmet, a lakos­ság védelmét is egységesítve kell megoldani közösen a tervben foglaltakkal. N. Latócs Zsuzsa Bursa Hungarica-pályázat Az Oktatási Minisztérium a települési és a megyei önkormány­zatok együttműködésével a 2000/2001. tanév során létrehozta és beindította a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot, amely a felsőoktatási intézmények hátrá­nyos helyzetű hallgatói számára nyújt rendszeres anyagi segítsé­get A pályázati rendszer 2000/2001. és 2002. évi fordulójához Oroszlány önkormányzata is csatlakozott. A 2003. évi pályázati fordulóhoz való csatlakozás feltételeit, a pályázat lebonyolításá­nak rendjére vonatkozó információkat már megkapták. A pályá­zati kiírás nem változott, ez év szeptember 12-éig kell nyilatkoz­ni arról, hogy a város önkormányzata részt kíván-e venni a felső­­oktatási önkormányzati ösztöndíjpályázati rendszer 2003. évi for­dulójában. A nyilatkozat visszaküldése önmagában nem jelent anyagi kötelezettségvállalást, az önkormányzat a benyújtott pá­lyázatok ismeretében dönt a támogatási összegek odaítéléséről. A helyi önkormányzatoknak legkésőbb ez év szeptember 12-éig kell kiírniuk a pályázatot. Dr. Sunyovszki Károly polgármester azt javasolja a képviselő-testületnek, hogy önkormányzatuk is csatlakozzon a 2002. évi ösztöndíjpályázati rendszerhez. Erről a képviselők augusztus 6-ai ülésükön határoznak majd. T. Z. Traffipaxos ellenőrzés A megyei rendőrkapitányságok az alábbi helyeken tarta­nak ma traffipaxos ellenőrzést: Tatabányán, az Árpád, a Dó­zsa és a Rákóczi úton; Nyergesúj­falu, Lábatlan, Süttő, Esz­tergom, Pilismarót, Dömös területén, a 10., a 11. és a 111. számú főutakon; Almásfüzitő külterületén az 1. számú fő­úton; Komáromban, a Klapka úton és a 13. számú főúton; Ács külterületén az 1. számú főúton; Tatán, az 1. számú fő­út ferencmajori elágazásánál; a Kakas, a Tavasz, az Ady, a Baji, a Május 1. úton; Neszmély belterületén a 10. számú fő­úton; Dunaalmás belterületén a 10. számú főúton, valamint az M1-es autópálya 43-as kilométerszelvényének B-oldalán Rendszeresen szemlézi lapunkat az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest, VIII., Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 Fax303-4744 • http://www.observer.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI HÍRLAP­­ Közéleti napilap Alapítva 1996-ban. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság Szerkesztőség vezetője: Vámosi László Marketingvezető: Józsáné S. Zsuzsa Kiadja a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Felelős vezető: az ügyvezető A kiadó és a szerkesztőség postacíme: 2901 Komárom, Igmándi út 1., Pf.: 21 Telefon: 34/540-521, 34/343-970, 34/344-244, 34/344-185. Fax: 34/342-361 E-mail: knyomda@axelero.hu Előfizethető a postahivatalokban, a hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: 2000. augusztus 1-jétől 1 hónapra 699 Ft, nyugdíjasoknak 594 Ft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusítja a RÁBAHÍR Rt., alternatív terjesztők. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk, kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. nyomdájában. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. ISSN: 1219 — 8277. Megyei krónika Az MSZP polgármester-jelöltje Tatai-Tóth András Bemutatkoztak a párt tatai képviselőjelöltjei Folytatás az 1. oldalról Közösen vállalják a városve­zetés felelősségét, mert az MSZP olyan csapatot indít a helyhatósági választásokon, amelyben teljes körű a tisztes­ség, a felkészültség és a tenni­­akarás a városért A 43,5 átlag­­életkorú jelöltcsoportról szól­va Tatai-Tóth András el­mondta: együtt van a tapasz­­taltság, megfontoltság mellett a fiatalos lelkesedés, az új meg­oldásokra való törekvés és az egészséges elégedetlenség. A képviselőjelöltek egyön­tetűen vállalják a felelősséget, mert az új kormány eddigi te­vékenysége garanciát jelent számukra: valódi esélyt az eredményes városépítésre, fejlődésre. Ezért olyan határo­zott, céltudatos, kezdeménye­ző városvezetésre van szük­ség, amely sokkal jobban tá­maszkodik Tata szellemi és gazdasági lehetőségeire, a vá­ros intézményeire, a helyi tár­sadalomra, a városban élő kö­zösségekre. Ennek érdeké­­ben­, a folyamatban lévő prog­ram-összeállítás mind széle­sebb körű figyelembe vétele érdekében augusztus utolsó hetétől kezdődően a lakosság­gal utcai beszélgetéseket kez­deményeznek. Olyan időszak előtt állunk - emelte ki Tatai- Tóth András amely rendkí­vül sok lehetőséget hozhat a város számára Kifejezte re­ményét , hogy­­ most, a negye­dik önkormányzati választás során a tizenhét tagú testület­ben­­ sikerül többséget sze­rezniük. A térség országgyűlési kép­viselője polgármester-jelölt­ként indul a választásokon. Tekintettel arra, hogy a parla­mentben igen kis különbség szól a jelenlegi kormánykoalí­ció mellett, ezért minden sza­vazatra szükség van. Az erre vonatkozó kérdésre válaszol­va Tatai-Tóth András elmond­ta esetleges polgármesterré történő megválasztása esetén is maradéktalanul eleget tud tenni a heti egy-két napos tá­volléttel járó parlamenti fel­­­­adatainak, de hozzátette: pol­­gármesterként valóban más, egyéb területen - így az Or­­szággyűlés szakmai bizottsá­gaiban­­ kevésbé vállalhatna­k feladatokat Kép és szöveg: Crisan Marius A tegnapi tájékoztatón részt vett képviselőjelöltek balról jobbra: Kovács György, Varga Judit, Gerébi Ákos, Száraz Sándor, Papp Gabriella (kompenzációs listán), Tatai-Tóth András, Mészáros András, Szabóné Ke­mény Andrea, Sárközi József, Sárközi Krisztina, Tóth Gergely Áron (kompenzációs listán), Blaschek Csilla „Bországjárás” Oroszlányból kerékpárral Kétezer-nyolcszáz kilométeres „ország­járásra” indul Vass Csaba 31 éves orosz­lányi testnevelő tanár, triatlonedző, sportrendezvény-szervező és Ironman sportoló augusztus 3-án, szombaton. A vállalkozás Szegedről indul: tizenöt me­gye ötvenöt településének közel száz pincé­szetét érintve a sportoló kerékpáros augusz­tus 18-án jut el Eger főterére, a­z országgyű­­­­lésre, 20-án pedig Szegedre, egy háromna­­­­pos sportfesztiválra Az utat Vass Csaba - 1 kísérőautó biztosításával - rendkívül kis tö­­­­megű, mégis mereváras kerékpáron teszi­k majd meg. A vállalkozás számít a Bország­­­­gyűlés főszervezőjének figyelmére, vaké­mint - mivel a borutat eddig még nem telje­sítették kerékpáron - a Borút Egyesületé­nek elnöki támogatására is. A „Bországjárás” tervezett útvonala és me­netrendje: augusztus 3.: Oroszlány - Szeged, augusztus 4.: Szeged - Ásotthalom - Puszta­­mérges - Szeged, augusztus 5.: Szeged - Csongrád - Nyárlőrinc - Kecskemét - Bo­csa, augusztus 6.: Bocsa - Soltvadkert - Kis­kőrös - Tabdi - Csengőd - Kecel - Imrehegy - Hajós, augusztus 7.: Hajós - Szekszárd - Zomba - Mőcsény, augusztus 8.: Mőcsény - Villány - Kisharsány - Siklós, augusztus 9.: Siklós - Balatonlelle - Szőlőskislak - Bala­­tonboglár, augusztus 10.: Balatonboglár - Kéthely - Keszthely - Tapolca - Badacsony­tomaj - Badacsonyom - Kővágóörs - Dörgi­­cse - Aszófő - Csopak, augusztus 11.: Cso­pak - Balatonfüred - Somlóvásárhely - Sop­ron, augusztus 12.: Sopron - Écs - Pannon­halma - Ászár - Mór - Oroszlány, augusztus 13.: Oroszlány - Neszmély - Kesztölc - Etyek, augusztus 14.: Etyek - Budafok - Bu­dapest - Kóka - Nagyréde, augusztus 15.: Nagyréde - Gyöngyös - Abasár - Eger - Os­toros - Noszvaj - Eger, augusztus 16.: Eger - Tállya - Mád - Sárospatak - Sátoraljaújhely, augusztus 17.: Sátoraljaújhely - Tolcsva - Szegi - Tokaj - Tárcás, augusztus 18.: Tárcás - Eger, augusztus 19.: Eger - Szolnok, augusztus 20.: Szolnok - Szeged, augusztus 22.: Szeged - Oroszlány Az anyatej világnapján Esztergomban és Dorogon Magyarországon 1993. augusz­tus 1-jén rendezték meg az első anyatejes világnapot a Magyar Védőnők Egyesülete felhívására. Az anyatej világnapján, tegnap Esztergomban, a máltai játszó­téren, Dorogon pedig a Petőfi óvodában köszöntötték a gyer­meküket szoptató édesanyákat vidám baba-mama program ke­retében. Gyermekünk megszüle­tése életünk legnagyobb csodája és boldogsága. Az anyatej a cse­csemő legjobb és legtermészete­sebb tápláléka, amellyel megóv­hatjuk őt a betegségek veszélye­itől is. A szoptatás az anya és a gyermek közötti, szeretetteli, meghitt kapcsolatot teremti meg. Az orvosok és a védőnők ezért tartják fontosnak azt, hogy az édesanyák szoptassák pici gyermeküket a kényelme­sebbnek tűnő cumisüveg és a mesterséges anyatejpótlók al­kalmazása helyett. Felvételünk Esztergomban, a máltai ját­szótéren készült M. Á.

Next