Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2004. november (9. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-11 / 263. szám
6 2004. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK HÍRLAP Nemzetközi borversenyt szervezett az Ister-Granum Eurorégió - Párkányban kezdődött a zsűrizés Szerdán délelőtt kilenc órakor kezdődött a párkányi művelődési központban a III. Mária Valéria-híd nemzetközi borverseny, amelyen bemutatkoztak Esztergom, Párkány és környékeik szőlőtermelőinek legjobb borai. Korpás András mérnök a borverseny megnyitóján hangsúlyozta, hogy a borversennyel előre lehet mozdítani a térség szőlészetének, borászatának ügyét. A versenyre közel százharminc minta érkezett a térség bortermelőitől. A versenyt évente a híd átadásának évfordulójához közeli időpontban rendezik meg. Halasi Tibor, a párkányi művelődési központ igazgatója köszöntötte házigazdaként a verseny résztvevőit és zsűriét. - Hagyományteremtő céllal rendeztük meg az első borversenyt, s ez mára már kiteljesedett. A 2001-ben rendezett verseny óta harmadszor rendeztük meg a vetélkedést, s bizonyítást nyert, hogy szakmai szempontból rangja és növekvő eszmei értéke van a rendezvénynek - mondta el lapunknak Halasi Tibor. A zsűri elnöke, Korpás András ismertette a verseny menetét, s örömmel jegyezte meg, hogy egyre több minta érkezik a megmérettetésre. Három kategóriában vonultak fel a borok, külön értékelték az asztali, a minőségi és a muzeális borokat. A többi között Béláról, Muzsláról, Gyöngyösről, Kesztölcről érkezett borok kétharmada fehér, egyharmada vörös bor. A zsűri tagjai részben Esztergomból, részben Párkány környékéről érkező szakemberek. Egy-egy zsűri közel negyvennégy mintát értékelt, amelyek a hosztesz hölgyek segítségével kerültek az asztalokra, ahol a borokat húszas pontrendszerbe sorolják a négy főből álló bizottságok tagjai. A minták begyűjtése a múlt héten történt, az értékelés folyamatosan tart. Halasi Tibor, a párkányi művelődési ház igazgatója arról tájékoztatott, hogy az eredményhirdetésre jövő héten, november 20-án kerül majd sor ugyanott Párkányban, amelynek az oka az, hogy a verseny számítógépes feldolgozása több időt vesz igénybe, ezért történik később az értékelés. A nyertes borok termelői oklevelet és tárgyjutalmakat kapnak. Kép és szöveg: A TEK A régió borversenyére közel százharminc minta érkezett a térség bortermelőitől Dohányzásellenes kampány Oroszlányban Magyarország a világ országainak rangsorában a dohányzást tekintve a szégyenletes hatodik helyen áll. Az évente elfüstölt 20 milliárd szál cigarettára a magyar lakosság háromszáz milliárd forintot költ. Egyre több nő lesz dohányos, és egyre fiatalabb korban szoknak rá a dohányzásra a magyarok. Mindezek következtében évente huszonnyolcezer ember hal meg a dohányzás okozta különböző betegségekben. Ezért is döntött úgy az ANTSZ oroszlányi intézete, hogy Együtt a dohányzás ellen - 2004. címmel kampányt indít a felvilágosítás érdekében. Szerdán délután a középiskolás korosztályt invitálták a Lengyel József gimnáziumba, ahol Demjén Tibor csoportvezető, a budapesti Országos Egészségfejlesztési Intézet munkatársa tartott előadást a témáról. Az előadó bemutatta a gyártók és a kereskedelmi láncok manipulációit, amelyekkel megtalálják annak a módját, hogyan érjék el a fogyasztót, illetve a leendő fogyasztót Hirdetések, filmrészletek szemléltették a nikotinfüggőség kialakulását, a dohányzás által rizikófaktorként okozott betegségeket a halálozási statisztikákat. Mindenki maga dönt életről és halálról, s senki sem örök életű, de nem mindegy, hogy mikor és hogyan következik be a vég - fejezte be előadását Demjén Tibor. • Az oroszlányi gimnáziumban Demjén Tibor csoportvezető tartott előadást tegnap Megyei krónika Népművelők vándorgyűlése Kazincbarcikán Megyénk is jelen volt Az ötvenéves születésnapját ünneplő Kazincbarcika adott otthont a Magyar Népművelők Egyesülete XXI. Vándorgyűlésének, amit az elmúlt héten rendeztek meg. Közel négyszáz magyar népművelő vett részt a háromnapos konferencián, ami az Egressy Béni Művelődési Központban kezdődött múlt hét szerdán. A Magyar Népművelők Egyesülete idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, így a szintén jubiláló Borsod-Abaúj- Zemplén megyei város méltó helyszínnek bizonyult a vándorgyűlés megrendezéséhez. A konferencia plenáris üléssel indult, ahol elsőként Halász Mária, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés oktatási és kulturális főosztályának vezetője köszöntötte a jelenlévőket Ezt követően dr. Király Bálint, Kazincbarcika város polgármestere üdvözölte a konferencia résztvevőit, majd Koncz Erika, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes államtitkára szólt a vándorgyűléshez, aki elmondta, büszke arra, hogy Kazincbarcika ilyen rangos eseménynek adhatott otthont, hiszen őt is meleg szálak fűzik ehhez a városhoz, majd Regionalitás a kulturális szervezetrendszerben címmel tartott előadást Az államtitkár asszony előadása után Hunyadi Zsuzsa, a Magyar Művelődési Intézet kutatási és kutatásszervezési igazgatóságának munkatársa számolt be a folyamatosan zajló kulturális állapotfelmérés eddigi eredményeiről. A plenáris ülés második felében Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke tartott előadást Kulturális Stratégia; mecénás vagy anyáskodó állam címmel. A konferencia első napjának plenáris ülését Vadász János, a Közszolgálati Reform Kormánymegbízotti Hivatal vezetőjének beszámolója zárta, aki az Egységes Közszolgálati Törvénytervezet téziseit ismertette. Vadász János előadása után díjátadásokra került sor, amely díjakat azok a népművelők, települések önkormányzatai kapták, akik az elmúlt év során a legtöbbet tettek a közművelődésért, kultúráért A vándorgyűlés másnap szekcióülésekkel folytatódott, ahol rengeteg hasznos és fontos dolog megvitatására került sor, majd a szakmai kirándulások és programok során lehetőség nyűt tapasztalatcserékre, kapcsolatszerzésekre. A vándorgyűlésen megyénkből is sokan képviseltették magukat, illetve településüket. Elsősorban Tatabányáról, Esztergomról, Oroszlányról, Ácsról és Nagyigmándról vettek részt a konferencián a művelődési házak vezetői, egyéb szakmában dolgozó népművelők. Jelentős megyei vonatkozású hírnek számít, hogy a Kistérségek és községek közművelődési lehetőségei című szekcióülésen Gábor Klára, a komáromi Csokonai Művelődési Központ vezetője tartott korreferátumot A konferencia zárónapján a szekcióvezetők összegezték a szekcióüléseken elhangzott javaslatokat, észrevételeket, majd Kazincbarcika átadta a „stafétabotot” Szegednek, ahol a következő évben kerül megrendezésre a vándorgyűlés. - etele - c~~ “~ ~~ — a*— _r — — ~ ITTuiniHHiiniimiHti AZ ÉV EMBERE A MEGYÉBEN Tisztelt Olvasónk! Lassan az év végéhez közeledünk. Ez az időszak a számvetés, a visszatekintés és a jövő tervezésének ideje. Gondolt-e már arra, hogy szőkébb környezetünkben, itt a megyében kik azok a személyek, akik cselekedeteikkel, munkájukkal, példamutatásukkal, eredményeikkel szimpátiát, elismerést váltottak ki. Most ehhez kérjük a közös gondolkodást. Amennyiben javaslata van és a személyről megalapozott ismeretekkel rendelkezik, kérjük javaslatát, javaslatait. Csak a lapunkból kivágott szavazólap érvényes. A beküldött szavazólapok és javaslatok értékelésre kerülnek, ezért kérjük azokat folyamatosan, de legkésőbb 2004. DECEMBER 6-IG postára adni, a következő címre: HÍRLAP Szerkesztősége, 2001 Komárom, Pf. 21. DÍJÁTADÁS: 2004. december 10. I Javaslatom AZ ÉV EMBERERE Név, cím, foglalkozás: ......................................................................... Indoklás: ........................... (miért Őt jelölöm AZ ÉV EMBERE címre) Javaslattevő: Cím: ................... Előfizető [ Nem előfizető [] --------------------------------------------------------------------------------------■......I... ..............1....I...................................................I_______——L_i———______ 1 £ 5 á—_