Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)
1935-03-30 / 26. szám
1935. március 30. »KOMÁROMI LAPOK* Igaz, hogy Liska képviselő most az ellenzékiség „keserű“ kenyerét eszi nem úgy, mint Szodola Kornél nevű principálisa, aki minden reggel arra ébred, hogy egy ezrest, néha meg kettőt is talál a párnája alatt. Azért, mert pártolja az ipart és a kereskedelmet. Az iparospárt legújabb sütetű kiadása, mely Komáromban a kereskedők után is kinyújtja lépvesszőjét és lesz belőle “kereskedő“ párt. Mennyivel szebb ez, mint így egyszerűen „iparospárt“. A kereskedő az még számít valamit, mert van még tőkéje, amig el nem fizeti adóba, de az iparos már régen beadta a kulcsot A párttoborzón ott lesznek a helyi fürge alakok is, akiknek már múltjuk van, akik nem egy pártot csináltak már, hanem sokat és mindig arra fordultak, ahonnan a szél fújt. A közönség rájuk figyel és azt állapítja meg, hogy nem akarnak megjavulni. Wagner-Jauregg legyőzte a migrént A nagy tudós ajándéka a fejfájásban szenvedő embereknek. Wagner-Jauregg, a Nobeldíjas nagy tudós, aki a korhatár betöltése miatt most vonult nyugalomba egyetemi katedrájáról, újabb nagy felfedezést tett. A nyugalombavonulás egyáltalán nem jelent tétlenséget az életerős nagy orvos számára. Wagner-Jauregg, aki tudvalevőleg az emberek ezreit és tízezreit mentette meg a betegségtől és a megőrüléstől két korszakalkotó felfedezésével: a paralízis maláriakezelésével és golyva gyógyításával és megelőzésével, újévi ajándékba a migrén új, sikeres gyógymódjával lepte meg az emberiséget. A „Wiener Medizinische Wochenschrift“ legújabb számában ismerteti új felfedezését. Hogy mi a migrén, nem szorul bővebb magyarázatra. Majdnem mindenki ismeri a kínzó fejfájást, mely rendszerint reggel szokott kezdődni és szor órákig, néha estig is eltart, sokeste aztán rendszerint alább szokott hagyni. Wagner-Jauregg új módszere nem a migrénnek e közönséges formája ellen irányul, mert ezen a jelenleg használatos csillapítószerekkel is segíteni lehet. Az időközönként fellépő migrén azonban olyan súlyos formákat ölthet, amelyek teljesen megkeserítik az Az ilyen elhatalmasodott migrén életet, alig hagy pillanatnyi nyugalmat a betegnek. Egyik roham a másik után következik s a rövid szünetek alatt is rosszul érzi magát a beteg. A kínzó fejfájás gyakran bénulási jelenségekkel és féloldali érzékelési zavarokkal is párosul. A migrén ilyen fajtája ellen a legerősebb fájdalomcsillapító szerek sem használnak semmit. Wagner-Jauregg megállapította, hogy a migrénben szenvedő betegek majdnem mindig túl vannak táplálva, különösen cukorral és igen keveset mozognak. Ennek a megfigyelésnek az alapján állapította meg az új gyógyító eljárást, mely a legmakacsabb migrénen is segít. A betegnek nem szabad bőségesen táplálkoznia és különösen tartózkodnia kel a cukor és a cukortartalmú ételek fogyasztásától. Még a kávét és a teát sem szabad cukorral édesíteni, hanem csupán mesterséges édesítővel. Tilos minden gyümölcs, akár nyers, akár főtt állapotban. A cukorbetegek diétájától főleg abban különbözik a migréndiéta, hogy megengedi a kenyeret és a többi cukornélküli szénhidráttartalmú ételeket. A diétán kívül könnyű karlsbadi ivókúrát és egyórás reggeli előtti sétát is előír Wagner-Jauregg. A kúrának legalább négy hétig kell tartani, de rendszerint már a négy hét eltelte előtt bekövetkezik a meglepő javulás. A rohamok egyre ritkábbak, rövidebbek és enyhébbek lesznek, a megdöbbentő bénulási jelenségek és érzékelési zavarok eltűnnek. Ez az eredmény a kúra után hónapokig és évekig is megmarad, de a betegeknek tartózkodnok kell a cukor fogyasztásától. Mint Wagner-Jauregg maga hangsúlyozza, az új gyógyító eljárás nem csalhatatlan és nem is tünteti el nyomtalanul a migrént, csupán enyhe, közönséges formára csökkenti a makacs, fájdalmas migréneket és hozzáférhetővé teszi őket a közönséges csillapítószerek számára is. 9. oldal. A spanyolnátha története. Már 1387-ben ismerték a náthalázat és régebben érvágással gyógyították. Minden évben a hideg időszakban tömegesen lépnek fel a meghűlési betegségek, amelyek, mint például influenza, náthaláz, spanyolnátha számos áldozatot követelnek. Az első feljegyzés spanyolnátháról — mint azt Haeser a járványos betegségekről szóló könyvében írja — 1387-ről szól. A XV. században a spanyolnátha járványszerű alakot ölt. A XVI. században az 1557. és 1580-as év nevezhető spanyolnátha évnek. Vajjon ez előtt a század előtt volt-e spanyoljárvány, erre vonatkozólag nincsenek feljegyzések. A következő évszázadokból számos feljegyzés maradt. 1642—43-ban, 1655 1658, 1675—76 években Észak- és Délamerika volt a járvány székhelye, de Európát sem kímélte a járvány, kivéve a Földközi tenger melletti államokat. Szokatlan hevességgel tombolt a járvány a XVII. század elején, 1709 és 1712 között. Az orvosok akkor teljesen tanácstalanul állottak a spanyol betegséggel szemben. A XIX. században az 1802—3 év fele hozta magával a spanyol járványt. 1811-ben Brazíliában lépett fel, 1815- ben pedig az Egyesült Államok északi és keleti részén. 1829—30 évben ismét Európában van a spanyol járvány s ez alkalommal Keletről vándorolt át Nyugatra. Szibériából terjedt át Oroszországba és onnan Németországba. Egy évvel később Keleteurópa, 1831—32-ben Olaszország színhelye a spanyol járványnak, majd 1833- ban Kínából jövet ismét végigsöpör egész Európán. 1846—47-ben Anglia, Dánia, Belgium, Svájc, Franciaország, Oroszország és Törökország nyögnek a spanyol járvány alatt. Középeurópát ekkor megkímélte a járvány. 1850-ben a spanyol járvány főleg Amerikában pusztított, de jelentkezett Európa és Egyiptom egy részében is. 1855—58- ból fennmaradt feljegyzések azt bizonyítják, hogy a járványnak rengeteg halálos áldozata volt. Ezután hosszabb szünet következik, majd 1874—75-ben ismét hatalmas erővel pusztít a spanyolnátha az Egyesült Államokban, Ausztriában, Északolaszországban és Svédországban. A 80-as években szintén növekedett a spanyoljárvány hevessége, a század végén azután szünet állott be. A háborút követő 1919, 1921 és 1922 években lépett fel ismét a spanyolnátha és a háborús nyomor következtében központi hatalmak országaiban pusztított elemi erővel. A spanyolnátha kezelése az elmúlt időkben természetesen primitív volt. Eleinte hashajtószerekkel és érvágásokkal akarták eltávolítani a kórokozó bacillusokat. A mai időkben a tudomány annyira előrehaladt, hogy a spanyolnáthát egészen más alapelvek szerint gyógyítják. — Berger F. Vilmos csemegeüzletében Komárom, állandóan friss paszterizált zsámbokréti teavaj. Sajtkülönlegességek. Prágai gyógysonka. Kitűnő olajos és pácolt halak. Torta- és ostyalapok, fajalmák, valamint a legfinomabb francia Oliva olaj, Hornimans angol és orosz teák. Bel- és külföldi rum, likőrkülönlegességek. Asztali fajborok, Mumm és Pommery francia pezsgők. Karlsbadi kétszersült és Graham kenyér. Római maróni. A legfinomabb fajkávék naponta frissen pörkölve, valamint Hág coffeinmentes kávé kapható. FELE IÁN HUN CUKOR da című operájának harang-áriáját. Mindenki tudta Párizsban, hogy a kisasszonynak Hector Berlioz segített a partitúra megírásában. Amikor az opera hőstenorja, aki Quasimodo szerepét játszotta, belefogott a nagyáriába, felugráltak az emberek és éktelenül rikoltozni kezdtek! Pfuj, szégyelje magát! — Ezt nem Bertin kisasszony írta! Hagyják abba! Takarodjanak ki! Ez Berlioz zenéje! Bertin úr rémülten integetett a Polytechnikum növendékei felé. — Miért nem tapsoltak, semmi háziak? A diákok meglengették sapkáikat és ütemesen dobogtak a lakkcsizmás lábaikkal, miközben kórusban üvöltötték: Pa-ga-ni-ni, Pa-ga-ni-ni! Massol. a hőstenor, ájuldozva támolygott ki a színpadról. Berlin kisasszonyt az egyik páholyból félájultan hurcolták el. A Nagyopera tagjai, kik kiváncsiak voltak a bemutatóra, sírva fakadtak, mert néhány nap múlva nekik kellett játszani az Esmeraldát. Berlioz, aki az utolsó sorok egyikében ült, felugrott és az öklét rázta. Ne rágalmazzák Bertin kisasszonyt! Semmi közöm az operájához! Lepisszegték, kifütyülték és erős karok lenyomták a helyére. — Ne védelmezze a gazdáját! Pfuj Berlioz, le vele! Szégyelje magát! Le vele! Bérbe adja,tehetségét. Berlioz úr, most jobban fizetik a cikkeit? — üvöltötte a Borsaire kritikusa, aki csak ötven frankot kapott az írásaiért, míg Berlioz a Journal des Débats minden tárcájáért száz frank honoráriumban részesült. A páholyban ülő Monseigneur és az arisztokraták harsányan kacagtak és élvezték a botrányt. A műsor első száma tehát csúfosan megbukott, de remélte, hogy a második szám, Cherubini fellépése helyreállítja a közönség lelki egyensúlyát. A közönség nem győzte türelemmel a Dies Irae-t és Paganinit követelte. Le vele! Hát még mindig él ez az öreg szenteskedő? ■ Elég volt az unalomból. — Szélhámosok, szemfényvesztők! Hol van Paganini? A függöny ismét legördült, de a tömeg pillanatig sem szűnt meg zajongani és követelni Paganinit. A hangulat forró volt és életveszélyes. Monsiegneur és a páholyok közönsége magára öltötte felső ruháit, hogy készen álljon a menekülésre, ha az elégedetlenek verekedésben tombolnák ki a felháborodásukat. Watson úr elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a pattanásig feszült idegeket végre lecsillapítsa. Hirtelen felrepült a függöny s a pódium közepén ott állott gőgösen, magasra nyúlva, sarkonikus mosolyával, villámló tekintetével és utánozhatatlanul groteszk testtartásával a titán, a zenekirály, a boszorkánymester, a sátán fia. Vörös fény lángolt a színpadon, a nézőtéren a gázlámpákat félig lecsavarták és a díszlet az alvilág kapuját ábrázolta. A zenekar hármas fanfárral és ujjongó, harsogó tussal üdvözölte a művészt. Fuvolák és sípok sikoltoztak, mély kürtök búgtak, az Opera nagydobosa Beethoven egyik szimfóniájának szólamát verte hatalmas hangszerén. A közönség rémült ordításba tört ki. Most valóban nem tudta, hogy az élő, vagy a halott Paganini áll-e előtte? Néhányan elájultak. Egy öreg kisasszony jajveszékelt: — Végem van. Oh, miért is jöttem ide! Sokan keresztet vetettek és elővették kis amulettjeiket. Hozzatok ördögűző papot! rikoltózta az egyik polgárnőf éleség, aki megfeledkezett papnői méltóságáról a helaera res publikában. Négy-öt hang felelt rá a diákok közül : Igaza van, ez maga a sátán! — ördöngős egy bohóc — hencegett Leon gróf, a másfélmázsás Napalén nfiók. Csakugyan félelmetes látványosság volt Paganini. Soványabb, mint valaha, szűk fekete ruhájában, széles fekete selyem kendőjével, krétafehér arcával és lobogó hajával úgy állott ott a vörös fényben, mint maga Mephistopheles. Egészen földöntúli volt. Ha nem játszott volna egyetlen hangot sem, akkor is diadalt aratott volna. De amikor felemelte a vonóját és álla alá szorította sötét Stradivariusát, akkor egyszerre halálos csend támadt a teremben. Az emberek arca mosolyra torzult és félig nyílott szájjal nemcsak hallani, de belélegezni is akarták az elkövetkezendő zenei gyönyört. Tartini, a jámbor öreg szerzetes maga is a sátántól hallotta ezt a kompozíciót, de bizonyára soha sejtelme sem volt arról, hogy az ördögtrillákból valaki azt a csodálatos, egzotikus fantasztikumot fogja felépíteni, amely most a Casino falai között elhangzott. Az üveghangok úgy sírtak, mint a fülemüle a hajnali vágó óráiban. A tere quint és sex duplahangok közben a balkéz felfoghatatlan pizzicatoi egy egész zenekar megrázó hatását keltették. A »G«-húr emberi hangon zokogott. Fuvolák és hárfák égi melódiája bele-beleolvadt egy tömören zengő orgona dús harmóniájába. Harangok szóltak, madarak csiripeltek, lovak dübörögtek és kórusok imádkoztak egyetlen hegedű négy húrján és az egész oly titokzatos és félelmes és elragadó volt, hogy az emberek megesküdtek. Paganini meghalt és helyette egy egész alvilági zenekar játszik. A sátán zenekara. A végén az emberek mint az őrültek, vagy elragadtatott fanatikusok, örömükben és boldogságukban sírni és nevetni kezdtek, ötszáz ember hallgatta Paganinit és Paganini ötszáz embernek az elképzelhető legnagyobb ajándékot adta: buldoggá tette őket és elvette tőlük az eszüket. A diákok, mint valami bachanálian, úgy ölelgették feleségeiket és a citoyenne-grizettek sikoltoztak gyönyörűségükben. A Bourbon herceg és az Orleansi herceg együtt tombolt a kövér Napoleon-ivadékkal s a »hétarcú respublika« híveivel. De Claux grófnő a la Giraffe frizurája felbomlott s ruhája empire ujjat cafatokban lógtak junói termetén. Leon gróf eltaszította magától az egzaltált Junót és szúrós szemeivel — a szemei valódi Boncaparte-szemek voltak — majd elnyelte szemközt levő páholyban zokogó Watson kisasszonyt. A hangverseny többi része az őrjöngések szakadatlan folyamata volt. Magát Paganinit is félájultan vitték ki a dobogóról. Hátul, a színfalak mögött pedig Watson úr diadalmas gőggel csörgette a nadrágzsebében az aranyakat. Amikor Paganini magához tért s visszakerült a hercegek és fél világi nők ölelő karjai közül, magához intette Watson urat és rekedtes, zörgő hangján megkérdezte tőle: Mennyi volt a betétes Mr. Watson? Harmincezer frank, egy sou-val sem kevesebb * felelt el ragatatással az impresszárió. Harmincezer frank? — elégedetlenkedett a sátán fia — akkor ön legalább tízezret ellopott. De Maestro, az Isten szerelmére... maga a Paganini haláláról szóló ujságreklám is többe került tízezer franknál...