Könyvvilág, 1975 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

Kultúráról — vitázó kedvvel Politikai könyvkiadásunk történetében fontos dátumként marad meg az 1974. év. Azt hiszem elég, ha három kiemelkedő műre utalok ennek igazolására. Kádár János Válogatott beszédek és cikkek c. műve szocialista építésünk, fejlődésünk egészét fogta át és jelölte ki távlatainkat. Németh Károly Tettekkel, felelősséggel c. könyve elsősorban a pártépítés, a szocialista demokratizmus kérdéseit elemezte. Mindkettőről közölt már ismertetést a Könyvvilág. A harmadik, jelentős könyv Aczél György: Szocialista kultúra — közösségi ember című műve jól egészíti ki az előző kettőt, teljes egységet alkot azokkal, ez utóbbi ugyanis az ideológia, a közoktatás, a közművelődés, az irodalom- és művészetpolitika kérdéseit, időszerű problémáit foglalja egybe és ad iránymutatást e témákban. A szocializmus építésének nincsenek évszázados tapasztalatai, sem nemzedékek sora által kitaposott útja. A politika a tudomány, a marxizmus,leninizmus segítségével keresi a jelen és jövő, a gazdaság, az ideológia, a kultúra kérdéseire a választ és a megoldást. A gazdaság, a termelés társadalmunk alapját képezi, ezen belül egyértelműek, világosak a szocialista tulajdoni, termelési viszonyok. A fejlődés mind a termelésben (tonna, darab, kW stb.), mind az életviszonyok jó részében (új lakások száma, társadalombiztosítás, reálbér stb.), viszonylag könnyen és egzaktan mérhető. Az ideológia területén, a kulturális életben nincsenek ilyen áttekinthetően értékelhető mutatók. A mérhetőség még a közoktatás területén a legegyszerűbb (közép-, főiskolák és az ott végzettek száma stb.), de ezen belül a hogyan, a színvonal már itt is a számok mögötti különbözőséget hordozhatja. Még bonyolultabb mindez a közgondolkodás és a különböző művészeti ágak területén. Éppen ezért Aczél György könyve már a feladat jellegét, összetettségét tekintve is figyelemre méltó tett. A kötet lényegében két év beszédeit, cikkeit, interjúit tartalmazza. Az elsőnek, egy, a Népszavában megjelent interjúnak a dátuma 1971. december 25-e, a legfrissebb pedig a Központi Bizottság 1974. március 19— 20-án tartott ülésén a közművelődésről elmondott előadói beszéd. A mű 357 oldala gazdag és sokoldalú politikai, írói, közéleti tevékenységről vall és bizonyít. Az egyes tanulmányok, előadások döntő többségükben vagy az előkészítés stádiumában vagy a végrehajtás nyomon követésében az MSZMP Központi Bizottságának határozataihoz kapcsolódnak. Aczél György mégsem kinyilatkoztat — holott helyzete ezt lehetővé tenné —, hanem, és ez a szerző szemléletének különös nagy érdeme, érvel, meggyőzni kíván. Mindezt világosan és közérthetően, nemcsak a közvetlenül érintettekre gondolva, hanem akként, hogy érződik, egész népével akar egyetérteni. A különböző feladatok, a „műfaji” változatosság más-más oldalról mutatják és juttatják érvényre Aczél György képességeit. A Központi Bizottságban az állami oktatásról és a közművelődésről elmondott beszédei átfogó képességét, a szerteágazó témák mederben tartását bizonyítják. A gondolatok fókuszálását, sűrítését a cikkekben, vitázó kedvét pedig elsősorban az interjúkban találjuk meg. A kötet téma szerint két fő csoportot foglal magában, a szocialista közoktatásit és a közművelődést, vagy még átfogóbban: a közösségi kultúrát. Emellett azonban kibont általános ideológiai kérdéseket is, ilyenek a szocialista életforma, erkölcs, közgondolkodás, magatartás stb. Vörös fonalként húzódik végig és olvasói alapélményként marad meg bennünk annak igazsága, hogy a szocialista társadalomban a javak bősége és a kultúra elválaszthatatlan egymástól, továbbá az is, hogy a kultúra nem öncél, hanem a gazdagabb, teljesebb, közösségi ember formálásának, kiteljesedésnek eszköze, útja. Az általános érvényű megállapítások mellett a viták zárszavában, a hozzászólásokra adott válaszokban és interjúkban jó érzékkel választott, konkrét példákkal is támogatja álláspontját. Szívesen alkalmaz költői idézeteket, leggyakrabban és tegyük hozzá, teljes joggal — József Attilát hívja maga mellé társul. A költeményrészletek nemcsak színesítik előadásait, írásait, hanem eszmeileg is segítik igazát. Még olyan nem könnyű területen, mint Az élő Petőfi című ünnepi beszédben is sikerült elkerülnie a sablont és általánosan ismert verskiemelések helyett az életmű egészének ismeretében választott jellemző, ma is élő, hozzánk is szóló gondolatokat. Egyetlen példaszerző mélyre adásának, egyéni meglátásának értékére igazságára a kispolgári magatartással kapcsolatban. Erről sokat vitázunk, gyakran elemezzük, de általában az egoizmus az anyagiasság, a tárgyak imádatának oldaláról közelítjük meg. Aczél György más, általában kellően figyelemre nem méltatott emberi oldalt is kibont, feltár számunkra: „A kispolgáriság elleni harc egyik akadálya az is, hogy előfordul, mi magunk is hordozunk — öntudatlanul — ilyen vagy olyan kispolgári vonásokat. Csupán egy példát említenék, a hiúságot, amit ritkán szoktak politikai tényezőként emlegetni, pedig azzá válhat, ha valaki ettől a korántsem ritka hibától indíttatva az élet kisebb-nagyobb és sokszor a munka szempontjából is jelentős vitái kapcsán nem azt nézi, hogy mi szolgálja az ügyet, mi az igazság, hanem azt, hogy mindenáron neki legyen igaza, sokat árthat nemcsak magának (mert magának is sokat árt!), de a közösségnek is, főleg, ha vezető-irányító beosztásban van.” És még egy ízelítő kiemelés, nem az általánosabban ismert közoktatási és közművelődési területről, hanem a művészetpolitika területéről, melyről szintén világosak, igazak megállapításai: „Változatlanul nem kívánunk beleavatkozni ízlés-stílus kérdésekbe rendeleti úton és támogatjuk a tartalmas, elsősorban szocialista irányú kísérletezést. Viszont a leghatározottabban fellépünk az ellen, hogy egyesek kísérletezés címén lejárt nyugati művészeti divatokat másoljanak át. A szükséges és nélkülözhetetlen tájékozódás nem epigonizmus, nem meddő másolás, hanem eszköz arra, hogy minél hitelesebben, minél felkészültebben és minél szélesebb látókörrel adhassunk választ a saját valóságunk kérdéseire.” Vitatkozó kedve olykor vállalja a karikírozást is, de minden kihegyezettsége mellett is mélyen érzékletes példával eleveníti meg a formalista strukturalizmust: „Az eredmény hasonlít ahhoz, mintha valaki mikroszkóp alatt nézne egy kötőszövetdarabot és ebből próbálná kikombinálni, hogy szép-e az a nő, amelyiknek a testéből a preparátum való.” A könyv tanulmányozása a közoktatás, a kulturális élet területén dolgozók számára mind elméleti fejlődésük, mind pedig gyakorlati munkájuk szempontjából egyaránt hasznos. Ezen túl azonban bármely más területen dolgozó számára is értékes, érdekes olvasmány, nem a kellemes, könnyed lektűr szintjén, hanem értékes megállapításai igazságában és érdekes a gondolatok pezsgésében. Dömötör János A rutinos újságolvasók, ha ilyen kifejezést olvasnak: akcióegység, demarkációs vonal, demográfiai robbanás, dollárdiplomácia —általában nem jönnek zavarba. Tudják, mriről van szó. Olvasnak nyugodtan tovább. A még rutinosabbak az altruizmus, az apartheid, a konkordátum, a machiavellizmus irgalmáitól sem ijednek meg. Ha máshonnan nem, hát középiskolai latin tudásuk morzsáiból sejtenek valamit ezekről a fogalmakról. Elegendőt ahhoz, hogy az olvasott cikk megértését, világos értelmezését semmi se zavarja. Nincsenek kevesen azok sem, akik az atomcsöndegyezmény, a bandungi konferencia, a budapesti fölhívás, a dominóelmélet olvastán is továbbmennek az újság böngészésében. Hiszen ők ne értenék, mire is céloz a bel- vagy külpolitikai újságíró, amikor leírja ezeket a közismertnek föltételezett kifejezéseket ? Ez természetes olvasói magatartás. A hírek, hírmagyarázatok, kommentárok és potikai elmélkedések nap mint nap hallott összefüggéseiből kialakulhat az újságolvasóban a rutin, amely biztonságot ad az ismert izgalmakban az eligazoláshoz Biztonság,i? S ha valaki megkérdezné a mégoly tapasztást (de szakmája szerint nem politikával iglelkező) művelt újságolvasót, ugyan mikor is kezdték el építeni a Barátságolajvezetéket? Mikor tanácskozott Budapesten a Varsói Szerződés Tanácskozó Testülete, mire hívta föl az európai országokat és mi lett azután a fölhívásból? Ekkor bizony — bámulat a kivételnek —, ugyancsak megakadna a dátumnál, az esemény pontos körvonalazásánál, az összefüggések láncolatának fölvázolásánál a magát gyakorlottnak ítélő újságolvasó tudománya. De hová forduljon, mihez kapjon hirtelenjében, ha válaszolni akar a föltett kérdésre? Amely lám, tüstént nem is mutatkozott magától értetődőnek, bármily természetesnek tetszett is a reggeli, vagy az esti gyorsolvasáskor. S akkor még föl se bukkantak az igazán bennfentességet kívánó csemegék: a különféleképpen (magyarul és idegen nyelveken) rövidített szervezeti nevek rejtélyei A sajátos nemzeti vagy nemzetközi doktrínák és teóriák bonyolultságai. Vagy az olyan történelmi holdudvara kifejezések, mint: franktirőr (amely nem pénzhamisítási ügyletet, hanem francia szabadságharcost jelent, méghozzá 1870-es és 1940- es értelemben), vagy a kadhafizmus (amelynek alakuló-gomolygó tartalmát talán még maga a névadóalapító, a líbiai államelnök sem ismeri egészen pontosan). .. Ezek a példák nyilvánvalóvá teszik, hogy az újságolvasó embereknek (és hazánk háromnegyed része az) szükségük volt olyan kézikönyvre, amely eligazítja őket a teljesen ismeretlen, a féligmeddig fejdített és a részletesebb megismerésre méltó bélés külpolitikai, diplomáciai és nemzetközi kifejezések nemzetközileg sokszor azonos birodalmában. Ilyen segédeszköz a Kossuth Kiadónál megjelent, Fencsik László szerkesztette politikai kisszótár. 1971- ben első kiadása, 1972-ben pedig változatlan lenyomata jutott a hasznos gyűjteményre mind jobban várakozó olvasók kezébe. Ez a megkedvelt Politikai kisszótár, amely most második kiadásban került nyilvánosságra. 1974 közepéig magába foglalja a bel- és külpolitikában történt legfontosabb változásokat is — amennyiben a nevezetes esemény kiegészítéséhez vagy a tovább tevékenykedő szervezet működésének teljessé tételéhez a legfrissebb adalékok elengedhetetlenek. A lényegében abbahagyhatatlan kisszótár mellett a Kossuth Kiadó Kislexikon-sorozatában is megjelent egy olyan mű, amelynek használói között bőségesen lesznek újságolvasók. Amit az is mutat, hogy a Világpolitikai kislexikonnak és a kevésbé terjedelmes szótárnak szép számmal akadnak közös címszavai. Mégse fölösleges a Világpolitikai kislexikon. Szócikkei részletesebbek, mint a másik köteté. Speciálisan és igen elmélyülten a világpolitika kérdéseivel foglalkozik. Ezt a világpolitikát tágasabban szemléli, mint „az államok külpolitikájának summáját.” Speciális a kislexikon abban is, hogy a világ eseménytörténetéből csak a második világháború utáni fontosabb eseményeket öleli fel. És koncepciózus, következtes abban a tulajdonságában, amit az előszó így fogalmaz: „e kislexikon külön címszóban — hazánkon kívül csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának: az Amerikai Egyesült Államoknak, Franciaországnak, a Kínai Népköztársaságnak, Nagybritanniának, a Szovjetuniónak, valamint Japánnak a külpolitikáját tárgyalja. A másik erősen fejlett tőkésállam, a Német Szövetségi Köztársaság — miként egyéb jelentősebb államok — nemzetközi tevékenységével több szócikk foglalkozik.” A lexikon szócikkeinek nemcsak a tartalma, hanem a formája is változatos. Ahol szükség van rá, ott megjelennek a pontos számok, mennyiségek, idősorok. (Megtaláljuk például a barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződések időpontjait, az imperialista erőközpontok főbb gazdasági mutatóit, a gyarmati rendszer felbomlásának érdekes kimutatását és így tovább). Az olyan cikkeket is beszédes kistáblázatok illusztrálják, mint például a demográfiai robbanás és a fogyasztás címszavát. (Például az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztást a különböző országokban, a tartós ipari cikkek állományát 1000 lakosra számítva.) S jóllehet, a kislexikon előszava 1972. júliusában kelt, senki ne gondolja, hogy ez egyben az anyag lezárásának dátumát jelenti. Elég egy pillantás a könnyen kezelhető, utalásokkal ellátott kötet zárónévsorára, mely az államfők, s kormányfők és a külügyminiszterek neveit tartalmazza. Rögtön látjuk, hogy — a Kossuth Kiadó szokása szerint — a friss politikai változások is tükröződnek az oldalakon. Bár a könyv szedési munkáit a nyomda már februárban megkezdte, a szöveget a szerkesztők gondosan módosították a nyomtatás közben. Csak így lehetséges, hogy a jelenlegi helyzetek megfelelően itt is Gerald Rodolph Ford, az Egyesült Államok és Fakhruddin Ali AhmeJ, az Indiai Köztársaság elnöke. Pedig mindketten csak a nyár végén, augusztusban vették át a tisztüket. A módosulások persze, nem minden szövegrészben ilyen viharosak. De nyilvánvaló, hogy a Kossuth szerkesztő-lexikoníró gárdája ennél a lexikonnál is készen áll az újabb kiadásokra. (Főszerkesztő: Bognár Károly. szerkesztő: Fonó Györgynél S ha végül meg akarnánk fogalmazni, hogy a konkrét témákon túl miker segít, ez a két könyv az újságolvasóknak, a közélet iránt érdeklődőknek és a szakembereknek, politikusnak és újságírónak egyaránt, akkor egyetlen mondattal fogalmazhatnánk kerekre a kötetek általánosabb érvényű hasznát, politikai kifejezést kölcsönvéve: jószolgálatait. Megalapozzák, hitelesebbé teszik, elmélyítik, rögzítik, egymáshoz kapcsolják információinkat, s élesen megvilágítják azt a híradási és téjékozódási szöveghalmazt, amellyel és amelyben napról napra élünk. Iszlai Zoltán Információ és politika Slaulisch Lenke: Pap Gyula c. kötetéből (Corvina) 1975 JANUAR KONYVILAG KIS FERENC Levél a Kedveshez Édes lelkem! Maga most a német tengerparton sétál, Rostockot s bár az ellátása protocol — traktálnák inkább a nagynénémet! Siess haza, angyalom! pokol Nálad nélkül a világ, az élet — napok óta nyerskoszton úgy élek, mint ki mérges füstben fuldokol! Tótágast áll idehaza minden, se kedvem, se tiszta ingem nincsen — kisfiúnk is búsul és szelíd ... .. .néha átjön egy-egy apró szomszéd s politechnikáznak: a karosszék egyik lábát most fűrészelik! (Kis Ferenc: Munka és szerelem. Szépirodalmi, 191 oldal, kötve 21 Ft.)