Könyvvilág, 1980 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 8. szám
ltjuk Éli Itt terjedelmű, bonyolultabb összefüggések ábrázolására alkalmas regényt tartja. Ennek bizonyítéka az is, hogy második műve, amelynek kiadói előkészítése már megindult, szintén regény, A szembesítés címmel fog megjelenni. Az Alászállásban a mai harmincöt-negyven évesek generációs problémáit, életvitelét, napi gondjait tárja elénk. A regény főhőse ,,jó harmincas építészmérnök, átlag tízórás munkaidővel, igénytelen ebédekkel és önállóan beszerzett vacsorákkal” — nemcsak családi konfliktusokkal és tragédiákkal találja szemben magát, hanem az is tudatosul benne, hogy miként határozták meg sorsát az elmúlt évtizedek történelmi eseményei. A/.„érdekfeszítő cselekményt keretes történetbe illeszti az író. Vidrai Kálmán felesége halálakor gondolja végig életét, és ekkor kényszerül állásfoglalásra addig kötött kompromisszumaival is. Az író szerkesztésmódjára az jellemző, hogy különböző idősíkokhoz tartozó cselekménytömböket illeszt össze, asszociációk látszólag véletlenszerű rendje szerint. Dobó Piroska kritikus szemmel lát, morális szándék vezeti. Mint jó tanár, igényesen, figyelmünket mindig lekötve adja elő a történetét. Miközben hősének útjait és útvesztőit követjük, talán önmagunk, legszemélyesebb dolgaink megítéléséhez is nagyobb távlatot kapunk. Ugrin Aranka (Dobó Piroska: Alászállás. Szépirodalmi, 419 oldal, kötve 25 Ft.) sztok bosszant. De hogy azt, hogy ő népe fogy?” : ír, se kurd, se p csolom, hogy hova kerül amúgy se date falovon? ; kifogyott az érvem, eg vagy” feleségem, önd e szó között, tömött, sak éppen iszok n. Huivében. ve 55 Ft.) --------------— -----**-"—1 ' ■**■« • Életrituálé Aligha kétséges, hogy ez a regény hatalmas meglepetés lesz. A képzőművész és zeneszerző Láng Györgynek, a Tamás templom karnagya és a Szív és szakszofon írójának merőben új arculatát, érdeklődési körét, nem is sejtett élményvilágát ismerhetjük meg e posztumusz műből. A szerző több mint egy esztendőt töltött el m munkaszolgálatosként a Kárpátokban. Együtt dolgozott ruszin favágókkal, járt a hegyek árnyékában megbúvó falvakban, találkozott és jó kapcsolatokat épített ki odavalósi emberekkel, sőt, izgalmas népzenei gyűjtést végzett. A Hanele ennek az időszaknak az emlékét eleveníti föl. A főszereplő szegény, nyomorúságos életet végigszenvedett zsidó lány, akit egyaránt sújtottak családi körülmények, szerencsétlen kolduskitaszítottság és az életébe taposó történelem. Különleges, vad, erőteljes színekben és hatásokban dús vidéken élt ez a lány. Láng György elbeszélésekből megismerte a múltját is, s így kicsiny gyermeklététől kezdve kíséri végig Hanele életének alakulását. Mindenféle vallás és nemzetiség él ,együtt ezen a vidéken, magyar, ruszin, szlovák és ősi életformát őrző zsidó, furcsa és ma már elképzelhetetlen szimbiózisban. Annyira nemzetiségi e táj, hogy Láng György alakjainak megrajzolásában elsősorban nemzetiség fölötti emberi mivoltukra figyelhetett, de a könyv elsősorban néprajzi, vallástér-ideális interjúalany Hernádi Gyula. A megbeszélt helyre pontosan érkezik, a tömött aktatáskát az Astoria egyik foteljába teszi. Fehér üstökét kétoldalt kicsit megigazítja (a nagy tükörben) és máris kezdi: — A Borotvált tablóról akarsz kérdezni ? — Elsősorban. Nagy sikere volt a könyvhéten. Már alig-alig található a könyvesboltokban. Ha jól tudom, ez a második „rare”-köteted .... — Pontosan. Az elnökasszony 1973-ban, ez pedig 1980-ban jelent meg. És közben, előtte, meg utána még mennyi?... (És máris sorolja, alig győzöm jegyezni. Adatok, címek, tervek, filmek és nyolc új könyv a következő évekre! Közöttük három krimi, miközben készül a novelláskötet, egy dráma s egy regény a Sziámi-ikrekről !) No, de a Borotvált tabló? Aki figyelmesen olvassa, rájöhet: a fasizmus módszerének leleplezése volt a cél, a darutollasok szerkesztőrablása csak ürügy! Sok jellemző vonás, az azonosság megrajzolása volt a tervem, ráébresztés korszakos és időtlen társadalmi problémára. Úgy érzem, sikerült. A „rare” jó sorozat, örömmel vettem, hogy abban jön. Ideális alakú könyv, nagy példányszám, sokan olvassák. Méltán van a sorozatnak sikere! — Hogyan tovább? És mi lesz a következő? — Mindig dolgozom. 1974 óta vagyok „szabadúszó” az irodalomban. Fut az idő, ez a legnagyobb gondom. Elégedetlen is vagyok önmagammal. Terveim között szerepel is ez a téma: A kísértetjárás elmélete címmel kötetet tervezek, az öregedés proténeti dokumentumként izgalmas. Már megszűnt, fájdalmasan kiirtott közösség életrituáléjáról ad hírt, ősi, primitív körülmények között megőrzött kultúráról, hiedelmekről, életformáról. De hasonlóképpen pontos leírást nyújt az erdei emberek, favágók, a nehéz életűek munkaszokásairól, hétköznapjairól, is. Olyan dolgokat tudott meg és írt le Lang, amelyek a megváltozott körülmények hatására ma már ott is lassan feledésbe merülnek. Maga a regényszerűség, Hanele gyermeklány vergődése, és markáns, kőkemény arcú asszonnyá válása, létért való drámai küzdelme, s a megannyi szereplő megkapó portréja legalább olyan értéke a műnek, mint dokumentatív tartalma. A lektort csaknem megtévesztette a mű. Oly szuggesztívek, hitelesek az alakok, az atmoszféra, a korszakok változó szelleme, a földrajzi környezet, hogy már-már azt hitte, csak odavalósi, ott élő ember jegyezhette föl Hanele keserves-szép, szomorú történetét. Talán maga a főszereplő ... De aztán megtudta, megértette, hogy volt egy nem is rövid idő, amikor Láng György a szó legigazibb értelmében odatartozott a tájhoz, a közösséghez. Megírhatta ezt a tragikusan groteszk eposzt. Szalay Károly (Láng György: Hanele. Magvető. 236 oldal, kötve 25,50 Ft.) témaköréről. Izgat a mai 50—60 évesek problémája, életérzése. De izgat Babeuf francia utópista és forradalmár is, akit kivégeztek, s aki az egyenlőség, testvériség, szabadság — ez ma is világprobléma! — egyik előfutára volt. De foglalkozom a Sziámi-ikrekkel is. Az ő sorsukban, létükben a modern szkizofrénia elméletét kívánom íróilag feldolgozni. A két én halálosan izgalmas problémáját, a genetikai kapcsot, azt, hogy miképpen fér meg végül is egy testben két én! Hát nem izgalmas? — Ha hirtelen számvetésre késztetnének, csak úgy fejből? — Az eddig végzett munkáimra gondolsz ? — Mondjuk! — Mindenre készen vagyok. Most 54 éves vagyok. (Papírlap kerül elő a tömött aktatáskából. Négyrét hajtott papírlap. Rajta számok. Kusza összevissza. Ságban. Csak ő tud rajta kiigazodni.) És máris sorolja : — Már a születésem előtt is írtam — nevet hozzá hangosan. — Nézzük az összegzést: 15 dráma, 20 megjelent könyv, 21 film. Add össze: ez 56 munka. Szándékosan nem mondok műveket, ez az irodalomtörténet és főleg az olvasók dolga! Hogy mit akarok még? Remélem, lesz rá időm, egészségem. Három krimit, néhány filmet, novelláskötetet és regényt. Még nyolc művet, pardon munkát. Ha sikerül, enyhítem elégtelenségvágyamat — önmagammal. — Sok sikert, kedves Hernádi Gyula! Kopré József (Hernádi Gyula: Borotvált tabló. Magvető, rare, 256 oldal, fűzve 12 Ft.) Idestova öt éve, hogy az erdélyi író, Szilágyi István regényét először olvastam, de a Kő hull apadó kútba újabb kiadásai változatlan erejű, töretlen hatású olvasói élményt nyújtanak. A mű, mely — ma negyvenkét esztendős — szerzőjét jelenkori prózánk legjobbjai közé emelte, egyszerű alapképletre épült. Témája a büntetés, amely az elkövetett bűnből szükségszerűen, szinte ógörög végzetszerűséggel következik. Egy régi lírai műfajjal is rokonságban érzi a könyvet az, aki kezébe veszi: felépítése és cselekménybonyolítása számos egyezést mutat a tragikus balladákéval. A mű tökéletességéhez nyilván hozzátartozik, hogy írójának mély és alapos a lélektani tudása. De nemcsak szakemberként ismeri a lelki bajokat. Pontosan tudja érzékeltetni is, hogy a beteg személyiség pszichológiai zavarait milyen helyzetek és föltételek váltják ki. Záloga még a hitelességnek, hogy Szilágyi István különös gondot fordított a környezetrajzra. Élővé varázsolta azokat a társadalmi viszonylatokat, amelyek közt a szereplők mozognak, élnek vagy halnak, lélegzenek. Alakjai fogható közegben, jelle-müknek megfelelően léteznek: úgy tetszik nekünk, hogy ők sem tudnák másként elképzelni (csak úgy, ahogy mi az író révén képzeljük) a saját életüket. Ezért lehet ezt a nagy regényt modern végzetdrámának és klasszikus családregénynek egyformán nevezni. A család, melynek hanyatlását, dekadenciáját fokról fokra követhetjük nyomon, nemzedékek óta él egy hegyek közé zárt, rendezett kisvárosban. A városikát Jajdon néven ismerjük meg. A kitalált név létező települést rejt: a múlt századvégi Zilahot. Erről a városról azonnal eszünkbe jut Ady Endre, aki egy ideig itt volt gimnazista, s részben itt szerezte azokat az élményeit, amelyekből később nem egy — társadalmi hanyatlást kimutató — verse, vagy újságcikke származott. A dekadenciában — a gazdasági érdekekből és erkölcsi kötelmekből kialakult hagyományok elvetésében — vétkes a regény abszolút főhőse, Szendy Ilka. Bűnét úgy követi el, hogy szerelmet kezdeményez ,szőlőbirtokuk egyik —■ társadalmi rangban mélyen alatta álló •— munkáséval, Gönczi Dénessel. A vétket betetőzi a gyilkossággal, ami a regény kiindulópontja. (Ollóval öli meg szeretőjét, akkor, amikor megtudja, hogy az ki akar vándorolni Amerikába.) Ha ezután a tett után az író csupán azzal törődne, hogy a bűntettet követő lassú őrlődést ábrázolja, már akkor is elsőrangú művészi teljesítményt adna. Ennél jóval többre vállalkozik. A cselekmény idejének múltjába, jelenébe és jövőjébe egyaránt betekintve általános magyarázatot keres arra a kérdésre, hogy miért kellett hősnőjének élni, s hogy miért nem kerülhette el a többi szereplők közül egyik sem a maga kiszabott sorsát, miért járt úgy, ahogy a nagybetűs Törvény — a köré és a helyzeté — arra kényszerítette. Külön bravúr, hogy történelmi gyökerű jelképet is belesző az író az elbeszélésbe. Mindennél félelmetesebb azonban egy tárgyi szimbólum szerepe a regényben: a hősnő udvarán kút áll, ahová a gyilkosság után a holttestet beledobja és kosárral kezdi el ráhordani a követ, éppolyan őrült szenvedéllyel, mint ahogy Arany János Ágnes asszonya a véres lepedőjét mossa. A telhetetlen kút feltöltése ugyanolyan elodázhatatlan kötelme leszz, a gyilkos kisasszonynak, mint amilyen égető szüksége volt azelőtt arra, hogy szenvedélyét a férfi erejével kielégítse. A kiapadt kút azonban — bár egyre emelkedik benne a belehordott kőobeliszk, a halott szerelmes szörnyű emlékműve — nem ad többé enyhületet és megnyugvást senkinek: haszontalan lett, mint a szerelem nélkül őrjöngő Szendy Ilka éle. A jelképesség sehol sem tolakszik a váratlan fordulatokkal sodró mű előterébe. A csodálatos betétek is — mint a főhősnő apjának temetése, a tímárok látványos munkájának leírása, a szüret képeinek megörökítése — úgy illeszkednek az események közé, hogy pillanatra sem csökkentik a növekvő feszültséget és várakozást. Ha ez a könyv véletlenül a maga korában — azaz: Mikszáth idején — születik meg, föltehetően máig mintája a magyar realista regénynek, így is visszavonhatatlanul beletartozik az egyetemes magyar irodalom történetébe. Iszlai Zoltán (Szilágyi István: Kő hull apadó kútba. Magvető, 616 oldal, kötve 39 Ft.) Nem művek,munkák A Törvény beteljesítése Illusztráció Láng György Hanele c. könyvéből (Magvető) Kezdetben volt a játék Tandori Dezső két regénynyel is szerepelt az idei könyvhéten. Mindkettő a játékosságtól kapta formáját, epikus színeit, nem először! Játékos írói világgal lépett fel már Itt éjszaka koalák járnak és A meghívás fennáll című regényeiben is. Játszik az író és játszanak hősei: a koala-mackók, kaktuszok, verebek. Évről évre megrendezik a Nagy Koala Kártyabajnokságot vagy mint most, a Valamivel több című regényben, a Kis Koala Kártyabajnokság Első — Nagy — Különtornáját. A bajnokságnak kialakult menet- és szabályrendje van. Résztvevői: Bulmár, Koala, Szpéró, Fülöpke, McMurdo — játékmackók, élő verebek, kaktuszok. Különleges világ, amely nemcsak a népszerű költő lakását tölti be, hanem képzeletét is. E világnak egyértelműen költői, sőt személyes a karaktere. Miért kellett Tandori Dezsőnek e külön törvények szerint berendezett játékos világot létrehoznia? Ahogy az egymásra következő köteteket olvasom, mindinkább arra kell gondolnom, hogy a koalák, verebek és kaktuszok külön világa mögött valamiképpen a költészet, az irodalom, egyáltalán az emberi kommunikáció válsága foglal helyet. A mai magyar költő gyakran érzi magányos lénynek magát, akinek szava nem jut el a nagyobb közösséghez. Bujdosik a versben, önmagát keresi. Talán a költészet, sőt a költői személyiség válsága jelenik meg ebben a különvilág-teremtő szándékban is, amelyet Tandori Dezső képvisel. Az irodalom magányos üggyé válik, az epikai hajlam egyféle imaginárius világba menekül. A költő mintha jól érezné magát ebben a világban, önfeledten játszik el magányának apró tárgyaival, képzeletbeli teremtményeivel. Az önfeledt játék mögöttes terében mégis mintha fájdalmas kérdések húzódnának meg. Az irodalom ennyire elveszítené világmagyarázó, emberábrázoló szerepét? Játékos a másik Tandorregény, a Nem szeretném, ha fáznál! is. Valójában játékos-ironikus paródia: a bűnügyi regény, a manapság olyannyira népszerű krimi szelíd paródiája. Szerzője Nat Roid névvel jegyzi. Már ez az angolosan (vagy inkább ,,amerikaiasan”) hangzó név is ironikus, akárcsak a regény kriminalisztikai és epikai fordulatai. Kétségtelen, hogy a játékos-ironikus elképzelésből szórakoztató regény született: Pomogáts Béla (Tandori Dezső: Valamivel több. Magvető. 422 oldal, kötve 33 Ft. Nem szeretném, ha fáznál! Magvető. 446 oldal, főzve 22 Ft.)