Könyvvilág, 1981 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
Dohai Péter—Szomjas György ROSSZEMBEREK Nemrégen vetítették a mozik Szomjas György „Rosszemberek’’ című filmjét, amely a kiegyezés előtti Magyarország betyárvilágából merítette témáját. A közönség tekintélyes része — s nem egy kritikus is — „magyar western” jelzővel illette a filmet, erősen kétségbe vonva annak történelmi alapjait és hitelét. A Magvető Kiadó könyvheti újdonságai között találtuk azt a kötetet, amely a film irodalmi anyagát és az eredeti dokumentumokat tartalmazza. E könyv első része a somogyi betyárvilágot megelevenítő korabeli leveleket, iratokat adja közre. Hegyessy János főbíró és Mérey Károly főispán kronologikus sorrendben összeállított írásbeli utasításait és jelentéseit, a betyárok utáni hajsza eredményeinek és kudarcainak egykorú „sajtóvisszhangját”, a tanúvallomásokról és kihallgatásokról felvett jegyzőkönyveket, amelyek révén az olvasó bepillantást nyerhet az 1860-as évek büntető eljárásába is. Dobai Péter irodalmi forgatókönyve — a kötet második része — életre kelti a korabeli dokumentumok szereplőit. Gelencsér, a betyárok vezére, Soromfai, az áruló, Hegyessy és Mérey, mindnyájan valóságos, történelmi alakok. Sorsuk az író teremtő képzelete révén kerül emberközelbe. A könyv nemcsak a fordulatos regényeket kedvelők számára nyújt izgalmas olvasmányt, hanem a történelmi dokumentumok iránt érdeklődők is bizonyára örömmel veszik kézbe. (Magvető) Prohászka László KULTUSZ ÉS ÁLDOZAT A német esszé klasszikusai Senkit ne ijesszen meg a közel 900 oldalas terjedelem! Ez csupán a sokrétűség bizonyítéka ... E könyv első és legfontosabb erénye ugyanis, hogy az esszé műfaját nem szűkíti le az irodalmi esszére. Tartalmaz tehát művészettörténeti, filozófiai vagy filozofikusan szatirikus, építészettörténeti, zenei, színháztörténeti, sőt filmművészeti tárgyú esszéket is. Mindez pedig híven tükrözi annak a kornak a szellemét, amelyben még megadatott az elmélkedés, a csendes szemlélődés, a polihisztorkodás öröme, amelyben nem borított el mindent a szakmai egzaktságra, a leszűkítő pontosságra való kényszerű törekvés. A válogatás másik nagy erénye, hogy egy-egy esszéírói életműből igyekszik a legjellemzőbbet megragadni — mintegy irodalomtörténeti távlatot adva az írásoknak. Így válik ez a kötet valóságos kis német irodalomtörténetté, amely esszékben beszél a XVIII. század közepétől századunk derekáig terjedő időszakról. A könyv nyitódarabja például, Lessing 17. levele az irodalomról a német felvilágosodás egyik jellemző problémáját veti fel: az angol vagy francia mintára megteremthető német nemzeti színjátszás kérdését. Jellemző és elbűvölő Lenz írása Goethe drámahőséről, Götz von Berlichingenről, akinek legendás alakja, ereje, „őseredensége” példaképül szolgált a Sturm und Drang korszak fiatal drámaíróinak, művészeinek. Salyámosy Miklósnak, a kötet gondozójának utószava irodalomtörténész pontossággal határozza meg az esszé műfaját, fölvázolja röviden az általános történetét, majd rámutat a német esszé sajátos fejlődésére, amely az értekezésből nőtte ki magát. Aranykora egybeesett a német polgári fejlődés aranykorával (a XIX. század második felével), az általános művelődni vágyás, a folyóiratok, újságok elterjedésének időszakával. A kötet harmadik érdeme, hogy kitér az egész német nyelvterület esszéirodalmára, svájci és osztrák írókat is beleértve. A német irodalomtörténet klasszikusai mellett (Fontane, Thomas Mann, Stefan Zweig, Mehring, Brecht) a kor neves színikritikusai, tanárai, filozófusai, újságírói a szerzői egy-egy remekbeszabott esszének. A terjedelmes jegyzetanyag, rövid életrajzi összefoglalóival és magyarázataival a nem szakember olvasót is megnyeri az irodalomtörténeti búvárkodásnak... (Európa) Rónaszegi Éva Bernini műve a Művészeti Lexikon új kiadásából (Akadémiai) Niederhauser Emil BOROGYINO Már az is vitatott kérdés, hogy döntő csaták önmagukban meghatározzák-e a világ további folyását; Moszkva, Sztálingrád és Midway nélkül stabilizálódott volna-e a nyugati és keleti fasizmus, és Borogyino meg Waterloo nélkül fennmaradt volna-e a Napóleon-dinasztia. A 180 évvel ezelőtti napóleoni háborúk hatása iránt ma is élénk az érdeklődés, ha máshonnan nem, Tolsztoj fejtegetései nyomán, melyeket a „Háború és béke”beszőtt. Niederhauser Emil tiszta képet formál a sokat vitatott kérdésről: ki nyerte meg a borogyinói csatát? Hatalmas és objektív panorámát fest a hadjárat előkészületeiről, a seregek felvonulásáról, a korabeli ruhákról és fegyverzetről. ■ Epikus seregszemlében mutatja be a főszereplőket, az alvezéreket és nem szűkölködik a szemtanúk idézésével sem. Legérdekesebb mindenesetre az utódok vitája: döntetlen volt-e a csata, vagy ha nem, hát ki győzött: Kutuzov, aki birtokában maradt a csatatérnek, vagy Napóleon, aki mégis bevonult a fővárosba. Ebben a vitában olyan nagyságok hallatják szavukat, mint Clausewitz Thiers, Engels vagy Maurois. A képek bőségéből és a kötet alacsony árából ítélve a kiadó elsősorban az ifjúságnak szánta a munkát, de haszonnal olvashatják az érettebb korosztályok is. (Móra) Sz. O. Richter Ilona ÚTON-ÚTFÉLEN A vékony kötet alapjában tér el a könyvkiadásunk rangos botanikai publikációtól. Első pillantásra látszik csupán úgy, hogy a növényvilág különlegességeit mutatja be. Hamar kiderül azonban, hogy tudományos tájékoztatás helyett inkább színesztéziára törekszik, vagyis képben és szóban egyaránt az érzékekre akar hatni. A kötet magvát 31 színes akvarell alkotja, melyek sorrendje az évszakok egymásutánjáét tükrözi vissza. A képek a növények belső lényegének, szépségének és harmóniájának kifejezésére törekednek, tehát inkább impressziók, mint illusztrációk, s a néző-olvasót is a természet szépségének felfedezésére ösztönzik. Itt a könnyed, hangulatos képekhez társulnak szöveges illusztrációk. Elismerés illeti a szerkesztőket azért, hogy az elképzelhető szöveges illusztrációk közül az esztétikai szempontból leghatásosabb fajtát választották. Az akvarrellekhez ugyanis a XVIII—XIX. század fordulóján keletkezett füvészkönyvek ízes leírásai társulnak, melyek a maguk korában a „legszigorúbb" tudományos szándékkal íródtak, de a mai olvasóknak inkább csak kellemes élményt okoznak. Így aztán nehéz is lenne eldönteni, hogy a kötetet a bibliofiliák gyűjtőinek, a botanikai, a művészeti vagy a művelődéstörténeti érdeklődésű olvasóknak ajánljuk inkább. (Gondolat) Reviczky Béla Görgey Gábor TALÁLKOZÁS EGY FÉL KUTYÁVAL A „Magyar Nemzet’’ olvasói minden második vasárnap találkozhattak Görgey Gábor tárcáival, Csurka Istvánnal felváltva írta a „vonal alatt” elhelyezkedő kis történeteket, beszámolókat, jegyzeteket. Mintha naplót olvastunk volna: e rövid írásokban szó esett utazásról, rádióműsorról, képzőművészetről, irodalomról, általában a budapesti ember köznapi tapasztalatairól. Görgey Gábor — nevét tisztán zengő versek és szellemes komédiák nyomán ismerte az olvasó — e tárcákban mindig egyszerűen érvelt, közvetlenül beszélt. Olvasójának az lehetett az érzése, mintha valamilyen személyes hangú, baráti eszmecsere résztvevője lenne, amolyan vasárnap délelőtti beszélgetésé, amely számot vet az elmúlt hét nevezetesebb eseményeivel. Ezeket a vasárnapi tárcacikkeket gyűjti össze Görgey Gábor „Találkozás egy fél kutyával” című kötete. (Maga a címadó írás is emlékezetes: az elsők között tiltakozott az ellen a köznapi, utcai erőszak ellen, amely újabban olyan gyakran sújt védtelen embert és állatot.) Közvetlenek és szellemesek ezek az apró elmefuttatások, mindemellett két olyan tulajdonságuk is van, amely kiemeli őket a tárcairodalom átlagos termékei közül. Először szerzőjük mély műveltsége és nemes kulturális érdeklődése, amely mintegy nagyobb távlatot ad a jelenidejű napló epizódjainak. Görgey Gábor nem egyszerűen benyomásait közli: jól ismeri, amiről ír, legyen az osztrák kisváros vagy budai ásatás. Másodszor erényük ezeknek a kis írásoknak a szerző személyessége. Görgey Gábor palástolja érzéseit, a személyes érdekeltség nemegyszer a megrendülés vízjele mégis átüt a korrekt tárcaszövegen. Azok a személyes mozzanatok, amelyek a szerzőt a magyar történelemhez, a magyar kultúrához, egyáltalán a magyarsághoz kötik. Kis jegyzetei és beszámolói ennyiben vallomások is. (Szépirodalmi) P. B. Hatvany Lajos ÍGY ÉLT PETŐFI Harmadszor jelenik meg az „így élt Petőfi”, a magyar irodalomtudomány egyik nagyszabású — nemcsak Petőfi életét, hanem irodalmunk múltjának sok hegyét, völgyét bevilágító — vállalkozása, hatalmas eredménye. Nem volt előzmény nélkül: Endrődi Sándor felejthetetlen dokumentumgyűjteményére , épült (Petőfi napjai a magyar irodalomban), a Petőfi Könyvtár és kutató nemzedékek gyűjtőmunkájának eredményeire. De Hatvany Lajosnak legalább a féléletét kellett adnia ennek a munkának. Felfedezett, értelmezett, kereste az igazságot emlékezések, ellentmondó megnyilatkozások erdejében. Kereste az „elsikkadt Petőfi” nyomait a halványuló emlékezetben és a rosszul szóló irodalomban. A recenzens nem felejthet egy beszélgetést Hatvany Lajossal. Emigrációs emlékeiről beszélgettünk. Milyen örömök adódtak a sivár esztendőkben: — „Mikor egyszer a British Museum könyvtárában megtaláltam egy, a múlt században Kecskeméten kiadott füzetet Petőfi életrajzának valamelyik vitatott szakaszáról.” A két kötet majdnem kétezer oldal. Ezen a kétezer oldalon azonban nemcsak dokumentumszövegek százai sorakoznak harminchat fejezetre bontva, hanem minden fejezet végén ott találhatók a Hatvany által „summás”-nak nevezett összefoglalások, állásfoglalások is. Együtt ezek a summálások a Petőfi-életrajz problémáinak monográfiáját adják — Hatvany „esztétikája és szociológiája” fényében. Legjobb ajánlásként ehhez a kimeríthetetlen izgalmas olvasmányhoz, nemzeti kincsesbányához és a mű szándékának leghitelesebb jelzéseként idézem magát Hatvanyt, bevezetőjének utolsó sorait: „Szeretném hinni, s talán nem áltatom magam azzal a hittel, hogy mint Petőfi életrajzi adatainak a hazában és a hazán kívül mindig serény gyűjtője az ő rabszabadító, nagy céljának legalázatosabb szolgálatába szegődtem. Ezért állhatok maholnap jó lelkiismerettel a magyar ifjúság, mintegy a jövő nemzedék ítélőszéke elé a könyvvel, amelynek halott lapjait, mint szellő a nyárfák levelét, az élő Petőfi leheletének forradalmas fugalma rezegteti.” (Magvető) — • Dürer: Férfiarckép. A Művészeti Lexikon első kötetéből (Akadémiai) Juraj Tölgyessy-Milan Kenda ÉLTETŐ ÉS PUSZTÍTÓ SUGÁRZÁSOK Az emberiséget kialakulása óta érik sugarak a Napból, világűrből, sőt a Föld anyagából is. Amióta a mesterséges sugárzások is növelik ezt a természetes sugárzásszintet, indokolt a bennünk felmerülő ellenérzés és aggodalom. Ez a pánik vezet oda, hogy tiltakozó mozgalmak, sőt pártok próbálják megakadályozni a füstös és kormos hőerőművek kicserélését atomerőművekre, és állítják a közérdeklődés előterébe a kérdést: a különböző környezetszennyezések közül melyik a rosszabb. Hasznos ezért minden munka, amely objektíven beszámol a különböző sugárzások okozta veszélyről és az általuk remélhető haszonról. Tölgyessy és Kenda szlovákból fordított élvezetes és átfogó munkája meggyőz arról, hogy ma már nem élhetünk az áthatoló sugarak használata nélkül. A technikában, diagnosztikában, terápiában elengedhetetlen az alkalmazásuk, nincs nélkülük korszerű méréstechnika, agro- vagy polimerkémia stb. Nem lebecsülendők a veszélyek sem. Az atomháború és a radioaktív hulladékok olyan pokolkutyák, melyeket ólombörtöneikben tartani az emberi értelem feladata. A bőven illusztrált munka igazi természettudományos csemege, hiszen ahogy a sugárzások behatolnak minden anyagba, úgy alkalmazásaik is kiterjednek a természettudományok és technika egészére. (Gondolat) Seimán Oszkár