Könyvvilág, 1991 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
Olvasat Esterházyhoz, tőle ________________________________________________________| Nem lehet az könnyű dolog. Van közöttünk valaki, itt él, és az a dolga, hogy írjon időnként egyet Esterházynak Esterházyról. Egy regényt. Egy novellát, egy szépirodalmat, egy interjút, és bevezessen. Ráadásul semminek sem szabad arra hasonlítania, ami, hanem annak kell lenni. Nem novellának, nem beszélgetésnek, hanem Esterházynak. Nem lehet könnyű, még akkor sem, ha ez a feladat ősidők óta éppen az Esterházyra van kiosztva. Mert novella csak egy van, meg Esterházy is. Meg beszélgetés is. Visszalapozok az emlékezetben, aztán meg egy könyvecskében, és ott olvasom, Radnóti Sándor írja Esterházyról, hogy „az egyetlen magyar író, aki valóban esztétikai módon foglalkozik azzal, hogy népszerű legyen”. Na most, ha ez így van, akkor itt nem ez történik. Hanem valami más. Esztétikai foglalkozás igen, népszerűsítés nem. * Kápéjé: Nehéz. Nagyon nehéz. Zépé: Miért? Olvastál mindent a „mestertől”, vagy nem? Kápéjé: Mindent? Talán nem mindent. A „mestertől”? Talán a „mestertől” is. De nem emlékszem belőle semmire, csak Esterházy Péterre. Zépé: Hát akkor? Kápéjé: Hát akkor! * A szövegek kiállítása - Tárlatvezetés - Tárlatvezető MDB - A termeken átvonul, a kiállított anyagot megtekinti, és az adott helyzetet értelmezi (vagy nem értelmezi) és jóváhagyja EP. * Úgy olvasom, hogy kirakom magam elé a konyhában, a konyhaasztalon, nekidöntöm a virágvázának éjszaka a 162-163. oldalt. Rövidítések Esterházy Pétertől. Tudom mi, honnan. Aztán majd még egyszer végigélvezem, anélkül, hogy tudnám, anélkül, hogy keresném, hogy ki ő. Mert nem az az érdekes. Rá kell jönni. Hanem az - talán -, hogy ők ketten együtt mire emlékeznek Esterházy Péterből. A Volt Péterről, a Watt Péterről és a Lesz Péterről. Ők ketten. * Marianna D. Birnbaum, azaz: MDB. Ismeretlen marad. Kicsit? Egészen az marad mindaddig, amíg az a másik, aki ott akkor történetesen Esterházy Péter, arról nem beszél, hogy Prágában az Arany Tigris sörözőben, később meg a Két Medvében. Hát igen. Lehet, hogy nem volt megalázó, de sértő volt, bántó volt minden magyar ember számára a jó cseh viselkedése, de el kellett viselni. Ott és úgy. Mert nincs másik Hrabal. És nincs másik Esterházy sem. Akkor. Prágában. Ott. A könyv legőszintébb, buroktépően, védőhálót szakítóan őszinte jelenete, azaz monológja, azaz novellája. Amit majd egyszer olvashatunk még valahol. írta: Marianna D. Birnbaum. Itt lehet elhinni, hogy a nagyságnál is van nagyobb, a szerényebbnél is szerényebb, és Esterházynál jobb Esterházy. A beszélgetés során talán minden ezért a hosszú pillanatért történik. Talán csak ennek a novellamonológnak a leírása megismételhetetlen. De mindenképpen egyike azoknak, amelyeket majd lehet ismételni. Az tűnik föl, hogy Esterházy Péter itt kerül a legközelebb, itt a legnyíltabb. Nem véletlen, hogy innen visszafelé már újra megint minden másképpen érvényes. Esterházy Péter, azaz: EP. Sok mindenki más, de többek között ő Esterházy Péter is. MDB kérdezi tőle: „Van az életének olyan része, amiről tudja, hogy sohasem fog beszélni?” A válasz: „(szünet). Elég gyanús, hogy ilyen sokat gondolkodom rajta. Kapásból azt akartam mondani, hogy nincs, csak vajon nem ezt válaszolnám akkor is, ha lenne?” Aztán arról, hogy hozzászokott ahhoz, hogy kiárusítja az életét, ami miatt se büszkeséget, se lelkifurdalást nem érez. Lehet-e másként? Élni? írónak? Itt? Biztosan nem lehet. Aki azt mondja, hogy lehet igazabbul, az hazudik. Lehet-e tehát mindenről írni? Lehet, ha van hozzá nyelv, őszinte és igaz. Ne csak az legyen igaz, amit mondasz, hanem az is, ahogy mondod. .. amiről nem lehet beszélni, arról művészetet kell teremteni.” Ki mondja? Mindegy. Itt. MDB és EP. Ők együtt így: „Találja ki, és aztán majd megnézem, hogy én mit teszek a másik oldalra.” Az egyik oldalon - mindig a páros oldalon - folyik a beszélgetés. Rövid, gyors, fürge és tömör kérdések, rövid, gyors, fürge, tömör és sok-sok választ tartalmazó feleletekkel; a másik oldalon - mindig a páratlanon - pedig ott sorakoznak a kérdésre, a felvetésre már korábban és a művekben megadott válaszok. Ők az idézettek, és az idézetek. * Lehet azt gondolni: nem az a fontos itt, hogy ez egy valódi kalauz, hanem az, hogy hallhassuk is az írót. És ez - mint tudjuk - mindig valami más. Most majd szeretni is lehet az olvasónak, nemcsak közeledni az író felé. És most majd nemcsak azt gondolhatja az olvasó, hogy nagyon okos - nem azt, hogy hú, de okos -, hanem azt is, hogy szerethető és megölelhető, mert közel van az olvasóhoz minden. Ami belőle emberi, ami ő. De ez még mindig kevés lenne, ha nem bujkálna is. Cím: Titokban bujkál valaki más. Lehetne. * Nem hangzik el, le kell írni talán: publicisztika és nem tudomány. A publicisztika nem tudomány. De amitől publicisztika, az még ebben a beszélgetésben is lehet tudomány. És hogy kalauz-e az Esterházy-kalauz? Nem az! A legjobb arra, hogy most majd megint minden újra előkerüljön. Hogy legyen rá ok. És remény. De később sem ebből kell majd Esterházy helyett olvasni Esterházyt. Mert, ha most majd megint minden előkerül, csupán az derül ki, hogy már megint minden más, mint volt a múlt évben, tegnap, ma, egy pillanattal azelőtt. Ebben a pillanatban nem az a pillanat van. És ez a legkevesebb. Tehát nem kalauz, ha a kalauz mankót jelent vagy villamosjegy-ellenőrt. Lehet, hogy semmi sincs megtervezve, akkor is van tervezettség. Lehet, hogy a hang sincs, meg az se, ami a hang előtt elhangzott. Lehet, hogy a nuiva, a tituuuai aiuva megtervezve, meg a történet sincs és az anekdota sincs. Talán csak a legmegtervezettebb történés, ott az Arany Tigris sörözőben meg a Két Medvékben, talán csak az nincs megtervezve kapásból. Legyen szó Hrabal könyvéről és legyen szó a Duna könyvéről, legyen szó szöveglopásról, feudalista realizmusról meg nacionalista realizmusról - Esterházy Péter mindig valaki más. Egészen pontosan: Esterházy Péter mindig egy másik Esterházy Péter. Természetesen azért is, mert a pillanat is más és különböző, amelyben értelmezem. De mindig kiszámítható. Szóval, vannak itt információk, amelyekből az következik egy kalauzban - ami nem kalauz -, hogy Esterházy mindig valami mást hoz létre, mint ami hétköznapi gondolkodás szerint - és nem szintjén - létrehozható. De ha csak ennyi lenne, ugye. Nem ennyi! Mindenből valamelyik Esterházy bújik elő. Itt például lehet, hogy A szív segédigéi után először megint az érzelmek, amelyekről egy jó darabig olyan nehéz volt, és most majd talán megint lehet őszintén és büntetlenül. Mert itt van most - ha nem bántom meg, azt mondom -, itt van most ez a titokzatosan ravasz asszony, és a szemünkbe néz. Ennél többet nem tehet. Vagy elviseljük, vagy nem. Nem maga helyett a maga nevében kérdez, és nem helyettem is. De helyettem vesz részt. Ez a képesség irigyelhető. Lassan megállapítható, hogy már minden igaz, amit Esterházy művészetéről leírtak. És az is mind igaz lesz, amit majd csak ezután fogalmazgatnak. Hivatkozva MDB-re. Most egy kicsit majd nem kell odafigyelni semmire. El kell majd felejteni, amit mondani fognak, így élni Istennek sem lehet. Minden igaz - valahonnan nézve -, de nem érvényes minden. A közös könyv ahhoz segít hozzá - talán írót és olvasót -, hogy a dolgok, amelyek bekövetkeztek és elkövetkeznek, tehát, hogy a dolgok érvényességét ellenőrizhessük. Az is igaz, hogy „minden rossz, amit mondanak, igaz”. De az a gesztus is érvényes, amivel Esterházy saját érvényességét átnyújtja. Nekünk. Valamint ez a gesztus igaz is. * Mi volt és hogyan volt?! Posztmodern modern nélkül, jólét a jólét mámora nélkül, női emancipáció férfi emancipáció nélkül. Esterházy Péter Esterházy Péterrel. És mindenütt Csáth Géza Csáth Gézával, máshol Brenner Józseffel is. Ők mindenütt ott vannak, ezért lehet szeretni is. Szóval: hogy is van ez? Mire emlékszem? Rá! És: kire? Akkor is rá. Esterházyra? Esterházyra! Hát akkor? Hát akkor! Nem lesz ennek rossz vége, Péter? Kőrössi P. József (Marianna D. Birnbaum: Esterházy-kalauz. Magvető, 164 oldal, kötve 150 Ft.) KÖNYVILÁG