Könyvvilág, 1992 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

KönyvVil.1. 3 Szonettek ezeregy éjszakára Szonett, aranykulcs ... Somlyó György válogatásában Orpheusz Könyvek, 724 oldal, kötve 589 Ft. Válságba jutottak-e mára hazánkban a lírai antológiák? - Sok jel erre mutat, ámde vannak még megbízható ácsolatú versmentő bárkák, melyek a féltett kincset az olvasói révbe juttatják. Ilyen most a hazai földön páratlan Szonett, aranykulcs, ez a pompás kiállítású, gazdag gyűjtemény, mely nyolcszáz esztendő világirodalmi terméséből vonultatja fel a szonettek remekeit, s bő ízelítőt ad a mintegy harmadfélszáz éves magyar „hangzatkákból” - így nevezte a szonettet Virág Benedek. Somlyó Györgynél, aki egy személyben költő, műfordító és eszszéíró, alkalmasabb mestert aligha találhatott volna az Orpheusz kiadó, elvégeztetni a válogatás és utószóírás feladatát. (Fordítva is igaz: Somlyó György aligha találhatott volna alkalmasabb kiadót arra, hogy reprezentatív gyűjteményt jelentessen meg a szonett világirodalmából.) Egy éve jelent meg az Interartnál Talizmán címmel Somlyó 101 szonettből álló kötete, mely műveket és alkotókat mutat be az irodalom, a képzőművészet, a zene és általában a művelődés történetéből. 101 szonett csupán egy témakörből, s ki tudná összeszámlálni, hány szonettet ültetett át magyarra a költő idegenből? S hány szonettet kellett ismernie, hogy ezt a válogatói munkát elvégezhesse? .......többféle, technikai, anyagi, időbeli körülmények összejátszása folytán, elmaradt a szonett formaalkotását és történetét tárgyaló bevezető tanulmány a versek elől” - olvasom az utószóban, és beindul a képzeletem. Bárcsak észrevennék az erre illetékes intézmények, ez irányban tehetős szponzorok, művelődéstörténetünk térképén bántó fehér foltok világítanak, mint a megműveletlen sivatagban. Méghozzá a leggazdagabb termővidék tőszomszédságában. Szonettirodalmunk a Nyugat első nemzedéke óta - vagyis századunk majdnem teljes hosszán -, európai mércével mérhetően dús termésű, magas színvonalú elméleti összefoglalás azonban még nem született a szonettről. Olyan sem, amely a világ szonettirodalmát rendszerezné. Ilyen tárgyú mű magyar fordításáról sem tudok. Igaz, Kunszery Gyula tollából megjelent egy könyv A magyar szonett kezdetei címmel 1964-ben, de ez - úttörő érdeme mellett - mintha egy futóbajnok járókakoráról szólna. A Szonett, aranykulcs a maga nagyszabású és hiányt betöltő voltában is még sok tennivalóra hívja fel a vers jövőjéért felelősséget érzők figyelmét. A vers jövőjével pedig igencsak összefügg a szonett múltja és jelene. Somlyó figyelmeztet rá, hogy költészetünknek egy olyan új nemzedéke hozta divatba - a szó legjobb értelmében - az utóbbi években a szonettet, amelynek már nem vagy csupán fordítóként jutott hely az antológiában. Próbálom ezt a kijelentést nevekre váltani: Tandori, Petri, Várady még szerepel a kötetben, de már Szőcs Géza, Varga Imre, Imre Flóra, Győrffy Attila, Dobai Péter, Ferencz Győző vagy Bodor Béla eredeti művével már nem találkozhatunk benne, s a névsor még így sem teljes - a világért se felejtsem ki a Fiatalon meghalt Sziveri Jánost. Tartózkodom attól is, hogy hiányzó idősebbeket sorolgassak, találomra mondva, Jankovich Ferenctől Bella Istvánig, Markó Béláig. E példákkal nem a válogató kissé megkötött kezét kívántam még szorosabb gúzsba rántani. Nem vele vitázom, hanem elgondolkodom, hol vannak e nyolcszáz év alatt kikristályosodott és időnként - főleg formabontó évszázadunkban - amorffá, sőt cseppfolyóssá szétpergő műforma határai, vannak-e még egyáltalán megbízható ismérvei. Mindenki tudja, a szonett pontosan tizennégy sor, tagolása 4-4, 3-3, rímképlete ABBA, ABBA, CDC, DCD ... kivéve, amikor nem. A verssor hol endecasillaro, hol nibelungizált alexandrinus, hol más. Alighanem Shakespeare szonettjeivel, de talán még előbb, a Pleiádoknál kezdődik a rendhagyások, lazítások, változatok, majd formabontások és szabadosságok sorozata, vagyis már több mint négy évszázada belecsöppent a telített oldatba egy parányi kristálytalanító. De éppen Somlyó Györgytől, a költőtől tudjuk, saját szonettjéből, a Berény Róbert két képe között - Szonett prózában címűből, hogy a tizennégy sor akár huszonkét prózai sorra is rúghat! Miért ne állíthatta volna tehát például Nagy László Ki viszi átjárói valamelyik elemzője, hogy a maga páros rímű, tizennégy sorával, jambikusan és ütemhangsúlyosan egyaránt felfogható ritmusával ugyancsak szonett? Ám alighanem azt kell szonettnek tekintenünk, amit szerzője - ha költőként komolyan vehető - szonettnek nyilvánít. És Nagy László nem mutatott ilyen szándékot dalában. A szonett alakulását, fejlődéstörténetét és relativizálódását e szélsőségek felvonultatása nélkül is kitűnően megfigyelhetjük az antológiában. A nagyjából változatlan - az állandóság érzetét keltő - formai keret már vizuálisan olyan egység képzetét kelti, mely még jobban kiugrasztja a stílus- és eszmetörténeti módosulásokat, a középkor végi lírától a reneszánszon és barokkon keresztül a rokokó, a klasszicizmus, a romantika, a szimbolizmus, az avantgárd és az új - modern klasszicizmus sajátosságait. Egyénenként oly szembeötlően más-más felfogású, szellemiségű, vérmérsékletű a tizennégy sor, amennyire különböző lehet a többitől bármely kétlábú, kétfülű és egyfejű ember. Érdekes volna szemügyre venni a nemzeti sajátosságokat is: vannak-e a különféle nyelvekből eredő jellegzetességek, amelyek átütnek az eredendően az egyetemesség, a nemzetek fölötti szépségeszmény keretéül szolgáló versidomon? Míg Ronsardék a vers franciaságáért harcoltak, a mi Nyugatosaink európaiak akartak lenni - ugyanakkor Babits magyaros verselésű szonettet is írt (mások is megtették a nyomán)... Nem vitás azonban: a szonett már azzal, hogy ki-ki a maga nyelvén műveli, a nemzeti lírát gazdagítja, miközben gyönyörű, nemzetek fölötti egyességet mutat az egyetemes érvényű játékszabály betartásával (vagy felborításával). Ezeregy éjszakát tölthet az olvasó ezeregy szünettel, mindenki másikhoz fog vissza-visszalapozni. Alföldy Jenő Egy igazi mesekönyv ..... ...- Sorra-másra jelennek meg mesekönyvek, újak és klasszikusok, szépek és kevésbé szépek, drágák és még drágábbak, kellemes olvasmányok és bugyuta történetek. A szülő választ nagy nehezen, fizet fájó szívvel, s lehet, hogy az új könyv hamar a sutba kerül, mert igazándiból a gyerek dönt. A szülő persze legszívesebben nem a kevés mese, rengeteg rajz fajtájú méregdrágát venné, hanem keresi azt, aminek nemcsak „kiterjedése”, de terjedelme is van, sok mesével, egy-két kiemelt, egész oldalas színes képpel, amilyenen ő is felnőtt annak idején. Ilyet kínál a Kisalföld Kiadó Bt. Gordiusz Könyvszerkesztősége. Borbélyné Kovács Terézia, a szerző, vérbeli népi mesemondó. A 33 mese olyan, mint az igazi népmese, annak minden szépségét, báját hordozza. Teri néni meséinek első darabja: A Halmihegy tündére. A dunántúli táj jelenik meg, ahol a szerző él, ahol a mesébe álmodott történetek talán valaha lejátszódtak, talán csak vágytak rá. A könyv februárban várható, fogyasztói ára kb. 275,- Ft. A GORDIUSZ Megrendelőlap Megrendelem Borbélyné Kovács Terézia: A Halmihegy tündére című mesekönyvét.......példányban. Név:........................................................................................ Cím:........................................................................................ A megrendelőlapot a következő címre kérjük elküldeni: Kisalföld Kiadó Bt. Gordiusz Könyvszerkeszőség, 2002 Győr, Pf. 28.