Könyvvilág, 1995 (39. [40.] évfolyam, 1-5. szám)
1995-01-01 / 1. szám
KönyvVilág 3 TEGNAP_________________________________________________________________MA Könyvkiadásunk és -kereskedelmünk 75 évvel ezelőtt 1919. november: a Tanácsköztársaság bukása óta mindössze három hónap telt el. A kommunizált kiadók és könyvesboltok visszakerültek régi tulajdonosaikhoz, újra a megszokott keretek között működtek. A Magyar Könyvkereskedők Egylete - amelyet a Sajtótermékek Országos Tanácsa még március végén feloszlatott - ugyancsak folytatta munkáját és ismét megjelentette hivatalos közlönyét, a Corvinát is. Alig két héttel azt követően, hogy a román csapatok elhagyták a fővárost, az egylet meg is hirdette évi rendes közgyűlését, melynek legfontosabb programja az addig széttagolt könyvszakmai érdekképviseleti szervezetek egységesítése volt. Négy szakmai egyesület mondta ki 1919. december 14-én a fúziót. Pontosabban: az alig egy éve önállósult Budapesti Könyvkereskedők Egyesülete, a Könyvkiadók Egylete, továbbá az 1895- ben alapított Zeneműkiadók és Zeneműkereskedők Egylete ez alkalommal beolvadt az 1876-ban alapított Magyar Könyvkereskedők Egyletébe. A zeneművesek ugyan hét év múlva ismét kiváltak, ám a magyar könyvszakma érdekképviseleti szervezete - története során első ízben - egységessé vált. Különösen az antikváriusok jelenléte feltűnő, hogy az ódondászok is helyet kaphatnak a közös asztal mellett, ez még néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt. Az egyesületi közgyűlés alapszabály-módosítással szervezeti változtatásokat is elhatározott; létrehozta a kiadói, a budapesti könyvkereskedői, a vidéki könyvkereskedői és a zeneműves szakosztályokat. Megfiatalították az egyesület vezetőségét is. Az új vezetők közül Keéri-Szántó Andor nevét érdemes megjegyezni (ekkor még a Keéri előnév nélkül): a Révai cég igazgatójaként ettől kezdve kereken két évtizedig állott az egyesület élén. * Kezdjük a 75 évvel ezelőtti könyvszakma bemutatását a számokkal: 1921 elején az egyesület könyvkiadói szakosztálya 37 tagot tömörített. Ez a szám a két világháború közötti években gyakorlatilag nem változott. Vidéki mindössze három: a gyomai Kner, a békéscsabai Tevan, a debreceni Hegedűs Sándor. (Kuriozitásul: a kiadók névsorában ekkor még szerepel a Joerges A. és Fia Selmecbánya cég neve. Tudjuk viszont, hogy erdészeti és bányászati szakkönyveinek terjesztését ez évben átadta egy fővárosi cégnek.) A budapesti könyvkereskedői szakosztály létszáma 105. Mint jeleztük, itt vannak az antikváriusok, a szortimenterek, a könyvesbolttal rendelkező nagykiadók egyaránt. Az ő számuk - ellentétben a kiadók számával - a harmincas évek végére megduplázódik. Ami a vidéki könyvkereskedelmet illeti, bár a közgyűlésen Ferenczi Károly miskolci könyvkereskedőt (Ferenczi Sándor pszichológus testvérét) távollétében megválasztották a vidéki könyvkereskedői szakosztály elnökének, az ő megszervezésükre csak jóval később kerülhetett sor. * Amikor az év elején az Entente békefeltételei közismertté váltak, a Corvina gyászkeretes vezércikkének címe: BÉKE. „Amitől rettegtünk, bekövetkezett. A békejavaslat, amelyet delegátusaink átvettek, a győző békéje (...) Ha lehet, még nagyobb energiával, még lángolóbb hittel kell dolgoznunk a magyar kultúráért. Mert úgy érezzük, hogy valóban a magyar könyv, a magyar kotta tesz az a híd, amely a politikailag tőlünk elszakított honfitársaink szívét összeköti az anyaországgal..." A megszállt, majd az elcsatolt területeken élő könyvárus persze nem egykönnyen vette tudomásul, hogy az országhatáron túlra került. Az alábbiakban abból a panaszos levélből idézünk, mely a Corvina 1920. március 12-i számában látott napvilágot: „...Hogy milyen kálvárián megy keresztül a Cseh-Szlovákiában vagy Romániában élő könyvkereskedő, amíg Budapestre felkerül, mennyi költség, fáradság, sőt nem ritkán életveszély árán jut abba a helyzetbe, hogy itt beszerzéseit személyesen eszközölhesse, az mindenki előtt jól ismeretes. De hogy aztán, amikor itt már sok utánjárás után be is szerezte szükségleteit, milyen kálváriát kell járnia, míg a megvásárolt könyveket el is viheti, ezt azt hiszem, kevesen tudják. Dehogy is indulhat el simán a magyar könyvekkel a »külföldi« magyar könyvkereskedő! Engedélyre van szükség, hogy a könyvet kivihesse. Egy ilyen kiviteli engedélyt megszerezni azután nem oly könnyű dolog..." És sorba veszi a stációkat: Országos Széchényi Könyvtár, Kultuszminisztérium, Pénzügyminisztérium, Nemzeti Bank (ekkor még Osztrák-Magyar Bank volt a neve). Miközben persze töméntelen váratlan akadály is felmerülhetett. * Néhány szót a kiadókról. Az ország legmodernebb berendezésével rendelkező, immár patinás nagynyomdák - Athenaeum, Franklin, Egyetemi Nyomda, Légrády stb. - mellett működő könyvkiadói részlegeik a cégvezetés szempontjából jórészt „melléktevékenységnek” számítottak, úgyhogy a nyomda nélküli Révai (csak a harmincas években vásárolt nyomdát), a Lantos, a Singer és Wolfner, ugyancsak a „nagykiadók” sorában, teljes mértékben versenyképesek voltak azokkal. Ez időre bizonyos szakkönyvek területén már kialakultak kiadói profitok: a mezőgazdasági szakkönyveket a Pátria, műszakiakat a Németh József cég és a Népszava, az orvosiakat Mai Henrik és Fia cég, a zeneműveket a Bárd, a Rózsavölgyi, a Rozsnyai adták ki. De nem szabad megfeledkeznünk az olyan cégekről sem, mint a Grill (Benkő Gyula), Győző Andor, akik - mint könyvkereskedők - jelentős kiadványok egész sorával voltak jelen a könyvpiacon. De már megjelentek az új, a világháborút követően alapított új cégek is, köztük a bibliofil kiadványaival kitűnt Amicus, továbbá a Káldor, a Genius és mindezek előtt a csakhamar Dante néven ismert cég, mely Benedek Marcell irodalmi tanácsadó közreműködésével igen számottevő kiadóvá vált. Külön kell foglalkoznunk a Pantheon Irodalmi Intézet Rt. alapításával, mely a két világháború közötti időszak igen fontos kiadójává vált. Nyilvánvaló, hogy a Magyar Bank (a későbbi Magyar-Olasz Bank) illetékesei 1920 közepén azért határozták el, hogy könyvkiadót „gründolnak”, mivel e korszak legkiválóbb, nemzetközileg ismert kiadói szakembere, Ranschburg Viktor megvált az Athenaeum igazgatói posztjától. Magyarán: az ő számára csináltak kiadót 4 millió korona alaptőkével, az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba bevonva (a bankvezérek mellett) akadémikusokat és egyetemi tanárokat, továbbá Benedek Eleket és a Szépművészeti Múzeum igazgatóját. De vidéken is jelentkeztek új vállalkozások. Ekkor alapította meg könyv-, papír- és írószer-kereskedését és könyvkiadóját Debrecen sz. kir. város közösen a Tiszántúli Református Egyházkerület könyvnyomdájával (a mai Alföldi Nyomda elődjével), a Méliusz könyvkereskedés csakhamar a város első számú könyvesboltja lett. Mint a fentiekből kitűnik, 1920-ban, vagyis a Horthy-uralom első esztendejében a hatalom új urai még nem alapítottak saját kiadót - ez idő tájt nyilván még mással voltak elfoglalva. A kurzus kiadói csak a következő években léptek színre (Stádium Sajtóvállalat Rt. - 1921; Centrum Kiadóvállalat Rt. - 1922). Különben is: e cégek mindenekelőtt lap- és folyóirat-kiadók voltak, könyvkiadványaik a piac egészét tekintve - 1944-et figyelmen kívül hagyva - később sem váltak meghatározóvá. Ami pedig a könyvkereskedelem szervezetét illeti: könyv-nagykereskedelmi cég ez idő tájt nem működött, minden kiadó a saját raktáráról szállított. Széles skálájú (25-től 60 százalékig) volt a kiadói árengedmény - attól függően, hogy fix vagy bizományi, készpénzes vagy hitelügylet, újdonság vagy elfekvő készlet kisebb vagy nagyobb példányszámú vásárlásáról volt-e szó. A jellemző kapcsolati forma változatlanul a bizományi eladás volt. Varga Sándor Részlet Az Est Erzsébet körúti egykori könyvesboltjából