Kortárs, 1969. július-december (13. évfolyam, 7-12. szám)

1969 / 11. szám - JEGYZET - Dersi Tamás: A színész Petőfi igazsága

Szigligeti Micbán családja című korai darabjában tetszett a diákoknak. A szemtanúk emlékeit — a siker dokumentumait — Ferenczi is, Hatvany is félreértette, vagy félre­magyarázta. Demeter szerepét a költő szépen, lelkesen szavalhatta. A rábízott színpadi alak szándékait és érveit sajátjának tekinthette. Mennyire illik hozzá az ilyen dikció: „Repüljünk bátran az ész szárnyain, jó szívünk vonzalma után, s nem fogunk porba hullni. Nyitva előttünk a világ. Nincs nevünk ? Vívjunk ki magunknak fényeset és dicsőt... Cselekedjünk... Húsz évesek vagyunk, s mégis veszteglünk. Szégyen! Gyalázat!” Jókai említi Petőfi szerepei közt A velencei hölgy „öreg apáját”. Anicet-Bourgeois drámájának kézirata az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Osztályán olvasható. Siker­darab, romantikus rém- és végzetdráma, amelyben három apaszerep van. Petőfi való­színűleg a meggyilkolt Maffeot játszhatta, méghozzá szuggesztíven. Máskülönben hogyan őrizte volna meg Jókai memóriája? Tizenkét év után csak arra emlékszünk, ami az átla­gosnál mélyebben hatott képzeletünkre. A Párisi naplopó és a Grisoldis után Jakab István népi bohózatában lépett a színpadra: „A Falusi lakodalomban — írta Jókai 1874-ben — csak egy jelenete volt, mint vőfélynek. Annak a furcsa mondókáját Petőfi oly hű genre­­festéssel adta elő, hogy a jelenet után kitapsolták.” Jókai szerint Bodza Jankó szerepét játszhatta. Ezután következett a Lear király Bolondja. Olyan szerep, amelyben Rózsa­hegyi Kálmán, Abonyi Géza, Major Tamás, Gábor Miklós és Kálmán György lépett az egymást követő felújítások közönsége elé. A Lear volt egyébként a társulat egyetlen Shakespeare előadása, és ezt Petőfi harcolta ki. Ő választotta jutalomjátékául, s úgy oldotta meg feladatát, hogy színésztársai is ünnepelték sikerét. Felfedezte a Bolond sze­repének tragikus-komoly vonásait. Lear hű szolgájának keserű bölcsessége, a képmutatás és a hiú hatalomvágy kicsúfolása lelkéből szólhatott; a szókimondó Bolond reménytelenül sötét kedélye is közel állt hozzá. Mégsem lehet játékának hatását csak az alkati és gon­dolati rokonság javára írni. A tehetségtelenség a szerepben vállalt magatartás rokonszen­­vességének színpadi érzékeltetésére sem képes. Másrészt Petőfi egyáltalán nem csak ilyen, fizikumának és ízlésének megfelelő szerepekben állta meg a helyét. A Korszellem című színműben mulattatni is tudta a közönséget. Kotzebue darabjában (Legjobb az egyenes út) pedig egy nemzetiségi szereplő egyénítése mutatta képességeit. Debrecenben később Nagy Ignác Tisztújításának egyik főszerepét, Tornyait játszotta, majd Egressy Gábor jutalom játékában, a pesti Nemzeti Színház Szökött katona előadásában búcsúzott a szín­padtól. A Fekete által elemzett szereplista bővülhet. Előkerülhetnek további dokumentumok, de ezek sem változtatnak az összképen. Árnyalhatják csak az ifjú színész portréját, amely alkalmas módosításokkal a költő és a drámaíró formálódó karakterére is átvihető. Legelső biográfusa egyoldalúan lírai alkatú művészként állította Petőfit a nemzeti Pantheonba. Életművének drámai motívumai, epikus hajlamai és főleg bölcseleti-közéleti ihlete nem kapott helyet a Gyulai Pál képletében. Ebben is egyik okát gyaníthatjuk a rossz színészről költött legendának. Hiszen ha a költő valóban csak a nép lelkének érzékeny hangulatú pacsirtájaként alkotott volna, igaza lehetne a feltevésnek, hogy képtelen volt a rábízott szerepek bőrébe bújni. Ha viszont megbirkózott színpadi feladataival, nem lehetett — amint nem is volt — idegen tőle a különböző alkatú, szándékú, indulatú emberek azono­sulásra képes megismerése, örömük és bánatuk, komédiás kedvük vagy tragikus sorsuk átélése. Énekelni nem tudott, táncolni nem szeretett, külső adottságai sem feleltek meg a kor szerinti ideálnak. Mégis tudott hatni, mert intellektuális eszközei voltak a színját­száshoz. A Fekete Soma Játékszíni zsebkönyvében tanulmánnyal szereplő Thürnagel szerint a legfontosabb ezek között a képzelőerő, az ítélőképesség, az alakítókészség, az emlékezet, a megfigyelőképesség és a lélekjelenlét. Ezekhez a követelményekhez mért Fekete Petőfi színészi adottságait, amelyek — tegyük hozzá — 1845-ben és 1846-ban írt drámáit is jellemzik. DERSI TAMÁS

Next