Kortárs, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4. szám - FÓRUM - Kiss Ferenc: Kormos István

KISS FERENC Kormos István Az első esemény, ami Kormos Ist­vánról fel­jegyeztetett, kétéves korában történt. Nagyapja, vizet húzván a kútból, arra lett figyelmes, hogy a hazatartó csorda barmai riadtan, furcsán ugrándozva kerülgetik az utca egy pontját. Mikor elült a por, kiderült, hogy unokáját kerülgették, aki az út köze­pén ülve ismeretlen nyelvű mondóka kísé­retében homokot töltögetett egy hőmérő­­tokba. - Harminc évvel később, mikor a költő ezt az öntudatlanul átélt halálpilla­natot Füst Milánnak elmondta, ,,ő csak nézett ki hosszan az ablakon - emlékszik Kormos - s ezt mondta: »Fiam, valaki veled játszik«”. A sorsra gondolt volna Füst Milán? Valószínű. Szavai és a szituáció emlékét bizonyára nem homályosítja el, ha az iménti történetből én merőben más jelen­tést olvasok ki. Azt, hogy nem a sors ját­szik Kormossal, hanem fordítva. S ebben a jelentésben nem azon van a hangsúly, hogy költőnk kivel vagy mivel játszik, hanem, hogy játszik. Emellett tanúskodik az a záradék is, amit az előbbi történethez maga Kormos fűz: „Fölálltam a porból, a fém hőmérőtokba verseket töltögetek.” Mikor első kötete, a Dülöngélünk, 1947-ben megjelent, kritikusai már akkor felfigyeltek e hajlam erejére. „Derűs humora — írta Szabó Ede — már magában véve is érték és szokat­lan mai líránkban. Kormos vidámsága és játékossága sohasem engedi, hogy elkeseredjék.” (Csillag, 1948. 7. 65.) „Ami ezekben a versekben igazán Kormosé: az elpusztíthatatlan, következetes jókedv, a fiatalos frisseség szemléletben, hangulatban és kifejezésben.” Ezt a Válasz kritikusa, Makay Gusztáv írta. (1948. 3. 274.) A jókedv, a humor ázsiója éppen növekedőben volt, mikor a Dülöngésünk megjelent, de a játékosság már akkor sem számított egyértelmű erénynek. Éreztetik ezt az idézett bírálatok is. „Bűbájos, tehetséges játék, de mégiscsak játék, mely súlytalanná teszi a ko­moly mondanivalót is.” - így Makay Gusztáv. „A friss szemlélet és a szavak öröme az, ami izgatja Kormost, nem a lényeg” - írta Szabó Ede. S még a költőt legjobban értő Szász Imre is rögzíti: „Nem kápráztat el mély felfedezésekkel, nem úgynevezett »nagy« líra, de az öröm zománca fényezi.” (Diárium, 1947. 181.)­­ Manapság, mikor a játék jogát József Attila esdeklő kérése s Weöres megejtő játékossága fedezi, akár legyintéssel is el lehetne intézni ezeket a korai kritikákat. De nem volna igazunk. A játékosság önmagában nem elsőrendű érték, s nagyon sok esetben bizony a súlytalanság álcája. S a Dülöngélünk költő­

Next