Kortárs, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - VSEMIRNA SVOBODA VSESVITNÂ VOLÂ - Sándor László: Petőfi-emlékek Kárpát-Ukrajnában
SÁNDOR LÁSZLÓ Petőfi-emlékek Kárpát-Ukrajnában Országjáró vándorlásai során korok százhuszonöt esztendővel ezelőtt Petőfi eljutott az egykori északkeleti Felvidékre, a mai Kárpát-Ukrajnába is. Itt Ungvár, Munkács, Beregszász és Badaló voltak állomáshelyei. Tízekben a helységekben a szájhagyomány ma is élénken őrzi Petőfi emlékét. A lakosság jóleső érzéssel dédelgeti szívében a tényt, hogy városában, falujában annak idején egy éjszakára vagy néhány órára megállt a szabadság nagy dalosa. 1847. július 11-ét írták, amikor Petőfi a Bodrogközből - nyilván ekhós szekéren - Ungvár felé tartott. Amint a költő úticélja felé közeledik, elgyönyörködik a táj szépségében, de ugyanakkor éles szeme rávillan a fogyatékosságokra is: „Országainak híre sincs, csak úgy őgyelegtünk faluról falura”, írja Korányi Frigyes költő-barátjához intézett, de hozzá soha el nem juttatott leveleiben, majd felpanaszolja, hogy mire délután két óra tájt Királyhelmecre értek, felettébb megéhezett, azonban az ottani kocsmában semmi ennivalót nem kapott. Ha kocsisa nem vendégeli meg a tarisznyájában levő szalonnával és kenyérrel, éhen folytathatta volna útját. A délutáni órákban érkeztek a Latorca gyártjára. A Latorcáról elmondja: „Folyása kanyargó, vize világoszöld, környéke erdős a rév körül, ahol kompon jön át az ember. Csend volt, amint áthoztak, kellemes erdei csend, melyet csak egyes madárfüttyentés és az evezőlapátok egyhangú lebicskolása zavar meg.” A költő késő este érkezik Ungvárra. A sátorponyvával fedett szekér az Ung bala partján levő téren, a Feketesas vendéglő sáros udvarán áll meg. Petőfi a sürvedő esthomályban is látja az elhanyagolt, rendetlen környezetet, és a látottak alapján alakul ki benne a szubjektív vélemény a városról. A rendezettebb jobb oldalon, ahol az óváros terült el, minden bizonnyal még nem is járt.. Erről tanúskodik egyébként az is, hogy benyomásait nyomban megérkezte után, július 11-én este veti papírra. „Ungvár - írja - ...szörnyen komisz város. Piszkos és rendetlen. Éppen olyan, mint a részeg ember, ki pocsétába bukott, s most sárosan tántorog hazafelé.” A mostani Újraegyesülés terének akkor valóban szörnyű képe lehetett. A magas zsindelyfedelű vendégfogadót, amely uralta a teret, embermagasságú kőfal vette körül. Az épülettől egészen a Minaji utcáig terjedő szakaszon álláshely volt a fogadó udvarán, a kőkerítésen kívül pedig a piactér terült el. Feltehetően igen rideg és rendezetlen képe volt a kövezetlen, pocsolyás, hulladékkal tele térnek. Hiszen az Ung című hetilap még tíz évvel az első világháború előtt is fullánkos cikkben pécézi ki a Feketesas környékén uralkodó tűrhetetlen állapotokat . Petőfi tehát rossz benyomásokkal távozott Ungvárról, és véleményét nem rejtette véka alá. Ám a hálás utókor ezt nem vette zokon tőle, és Ungvár lelkes irodalomkedvelő közönsége 1911-ben emléktáblával jelöli meg azt a helyet, ahol a nagy költő megszállt. Minthogy azonban a vendégfogadót - alighanem a sajtótámadások következtében - a század első évtizedének végén lebontották, az emléktáblát az egykori Feketesas közelében álló iskola falán helyezték el. Az emléktáblán ez áll: Ezen a téren állott a Feketesas-vendélő, melyben ISZT július 11-12-ike között éjjel Szetfifi Sándor megszállott. Emelte aKönnyesi Irodalmi Társaság 1911-ben. 150