Kortárs, 1980. január-június (24. évfolyam, 1-6. szám)
1980 / 2. szám - Bor Ambrus: Sergent Jules (elbeszélés)
A szülei és szép mellű húga úgy mondták, hogy Jules francia hadifogságba került. A franciák piszokul bántak a foglyokkal, némely francia fogolytáborban éhen üvöltöttek a hadifoglyok, ezt H. L.-től is tudom (ebben a dokumentumban és történetben nincs szerepe), aki csontbőr volt, amikor hazakerült. Őt szénbányában dolgoztatták a franciák. A homloka fekete pettyes volt a sebekbe betokolódott szénszemcséktől. Azóta talán kikapartatta őket egy kozmetikus sebésszel, de lehet, hogy szép feketén hordja őket a homlokán, mint a globális gyűlölet és az emberségtapasztalat látható jeleit. Jules szülei és szép mellű húga mondták, hogy Jules már négykézláb mászkált a sátrak közt éhségében, amikor a toborzók jöttek. Narancsot, húst, szivart és fegyvert ígértek a toborzók. Hazulról alig volt hírünk, ezért kitört rajtam a kíváncsiság meg a honvágy. Okt. 1-én átúsztam a Weser-Ems-csatornát, két kanadai őrtorony közt, déli 12 órakor, hátamon egy vászonzsákban némi fehérneművel. Ismersz. Kitűnő úszó volt. Száz métert úszott a halastóban, amíg mi többiek ötvenet. Elmentem Salzburgba (gyalog, teherautón, szenes vagonban), az osztrák határon majdnem kinyírtak, de nem hagytam magam. Volt azért nálam egy Colt. Ismersz. (Ha meg nem feledkeztél azóta néhány tulajdonságomról!) Salzburgban informálódtam, és az ottani hírek és rémhírek alapján elszántam magam egy világ körüli útra, zsebemben az amerikai Vöröskereszt dugsegélyével (amit úgy érti, hogy öntevékenyen dugtam zsebre, tudniillik átmenetileg a Vöröskeresztnél tevékenykedtem). Egy gyönyörű szerelmi románc emléke fűz Salzburg hósipkás hegyeihez: Éva. Szép magyar gyerek, természetesen szőke. Még most is szorgalmasan írogat. Útinapló helyett most csak néhány állomás: Strasbourg, Marseille, Bizerte, Port Said, Singapore, Saigon. Felejthetetlen hajóutak! Főleg Bizerte-Saigon: 14 000 km. Hajónk különben visszatérőben Singapore előtt aknára futott és percek alatt elsüllyedt. Láthatod, hogy egyet-mást megvalósítottam a terveimből, és hogy engem nem hagy el a szerencsém. Néhol közbe kell szólni. Jules-t már itthon Jules-nek hívták az osztálytársai meg a barátai. És hívták még úgy, hogy „Jules, a tengerész”. (K. András levéltisztázat-anyagának tárgyszerű címe alatt is olvasható ez, mint alcím.) Jules szép szál fiú volt, fekete hajú, sötét szemű és erotizált. Édesanyja elkopott kuruc nemesek történelmi nevű végmaradéka, édesapja elkopott dzsentri és kallódó kishivatalnok. Szép mellű húgába fölváltva voltak szerelmesek az osztálytársak, némelyikük megcsókolta, némelyikük nem. Fehér bőrének, rózsaszínű bimbóudvarainak és mélybarna szeméremszőrzetének hírét a halastavi deszkakabinok „titkos formales”adatai is növelték. Jules kamaszkorától tüzér-újonc koráig egyetlen halálos szerelmekben vergődött. Sárga bőrkesztyűjét sohasem húzta a kezére, hanem a ballonja, nyáron a zakója oldalzsebében hordta, kesztyűujjakkal fölfelé, gondosan elsimítva. Kalapja karimáját szép ívesre hajlította, gyakori gonddal ápolta ezt a jobbra le és a szemét beárnyékoló karimaívet, minden szerelme szőke volt. És amikor érettségi elett be