Kortárs, 1982. július-december (26. évfolyam, 7-12. szám)

1982 / 12. szám - Jókai Anna: Az ifjú halász és a tó (elbeszélés)

Az ifjú halász és a tó Az első feltétel: legyen csönd. Semmi hancúr, semmi kődobálás. Ne kacarásszon, ne nyüszítsen senki. A halak némák, nem süketek! Második feltétel: megfelelő fajtához megfelelő csali. Kukac vagy kukorica. Önetető és érzékeny kapásjelző. Esetleg apró­hal a horogra, ha van rablásra remény, a kicsin a nagy fennakad. Harmadik feltétel: türelem és erőnlét. Változó időben jobb a kapás, kényelem vagy kényelmetlenség a horgászt le ne gyűrje. Az ügyesebbje kitámasztja a pecabotot. A tekintet merev, kife­jezéstelen -csak a test ül a parton, a lélek kutat a felszín alatt, szuggerál, képzeleg: a zsákmány közeledik... a hát meggörbül, a szem összeszűkül, a műanyag úszólab­da is tüstént jelez, s akkor egy határozott rántás. A horgon már ott ficánkol a fogás - ha csak le nem tépi magát a ravasz - de hát ily szerény halacskák az acélhoroggal hogyan mérkőzzenek? Legföljebb moszat, halott nádcsomó kerül a zsinegre - nagy vesződség az is. Tisztogatás, igazítás, újabb lendítő mozdulat, még energikusabb. A többi horgász jót mulat. Ha a vödrökben csak vacak csíkocskák vonaglanak, azt viszont kölcsönösen megértik. Semmit sem pocsékol el az ember. Ha meg hébe-hó­ba, véletlenül akad kilós is: végigfut a telepen a hír, a cseles fotós babrál, csak optika kérdése, a beállítás szöge, s már a kép a bizonyíték, mekkora is az a hal.. . a mérleg valahogy mindig messzebb van, mint a bűvészmasina. A horgász hiú fajta: örül a fo­tónak. Bár néha meghökken, kételkedik: miféle fotós ez? Miféle gép? Látcső a szín­házi mulatsághoz: egyik fele nagyítja, másik fele zsugorítja ugyanazt az objektumot, tetszés szerint? Mégis csak a mérleg a döntő! De hát a helyi mérlegek oly ingatagok, vagy cinkelik a súlyt, vagy kifúrják a belsejét, esetleg bizonyos kezek játéka mintegy véletlenül, villámgyorsan billent egyet a serpenyőn: följebb vagy lejjebb nyomja. Ha­lászati tilalomnál különlegesen nagy a lengés kinek vétek a fogás, kinek érdem. Meg hát, ne tagadjuk: félvakok is horgásznak. A vödör árnyékát is halnak nézik. Nekik jó. Övék az önteremtette legenda, becsapják maguk­ magukat, nem várnak a forgandó világra. Néhány profi úgy véli, a felszerelés a döntő. Sőt. A felszerelés villogtatása, a ha­jítás eleganciája. Simán csúsztatják ki-be teleszkópos botjaikat, kattantanak a rugós széken, patentzár van a dobozon, szoros csavarmenet a kannán és fedelén. A partszegély hosszú. De nincs horgász, aki a saját területét elég zártnak érezné és zavartalannak. Ezért az óvatos távolság. Csak akkor sereglenek össze, ha végképp és általánosan nincs kapás, vagy valami újabb szabályrendelet fenyeget: egymás há­ta mögé settenkedve mesélik a mesét. A szellemről, ami bennük mégis közös.

Next