Kortárs, 1984. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)

1984 / 7. szám - Cseres Tibor: A Foksányi-szoros (regény, II. rész)

CSERES TIBOR A Foksányi-szoros 3 Aggodalom és kétség gyötört, amint szekéren, majd Belövőtől és Plovdivtól vonattal igyekeztem célom, feladatom megvalósításának városa, Konstantiná­poly felé. Kétségeimet a hiányos eligazítás táplálta, tudatlan maradtam a tekintet­ben, kiket kell megtalálnom ahhoz, hogy munkálkodni kezdhessek. Nem kétlet­tem, hogy az emigráció maradékait kell keresnem, ha valamit kezdeni próbálok. A nagypolitika helyzetét s Andrássy szándékait tisztán láttam, de fogalmam sem volt, ki lesz az a török hatalmasság, aki pénzzel és lehetőséggel segíti kezdemé­nyemet. Ami pénzt kaptam (piaszterben), könnyedén elrejthető volt öltözékem és csomagjaim rejtekhelyein. Szabadságharcunk még élő menekültjeivel lesz hát dolgom. Bármilyen eredetű legyen is valamely emigráció - így tanultam még Kállay Béni főkonzulsága idején, tőle magától -, számolnia kell vele, hogy hont adó hatalom felhasználhatja saját politikai érdekei szerint, főként akkor, ha azzal a hatalommal kerül ellentétbe vagy épp háborúba, ahonnan a bujdosók kenye­rén élők származnak. S minden hatalom nyomban elejti ezeket a szerencsétlene­ket (akik egyébként többnyire maguk önként ajánlkoznak a gyűlölt ellenféllel szemben) - mondom, a felhasználó s otthont adó fél nyomban elhárítja magától őket, mihelyt ama hatalommal tárgyalóasztalhoz ül, és békét köthet. Győzköd­tem magam, hogy amire vállalkoztam, mégsem megalázó sem nekem, sem azoknak, akik az oroszok ellen Világos miatt fegyvert fognak, és harcolni készek voltak 1866-ban a poroszok oldalán az igazi ellenféllel, Ausztriával szemben. Nem kell szégyellnünk a megalázó és szerencsétlen szerepet, mert abba beleestek, azon keresztülmentek a legnagyobbak is, akik emigráns politikába szorultak. Mert a tétlenség és a mégoly kevés reményt nyújtó kísérletezés közt volt választásuk. A lengyelek, tudtuk, ők is mozgolódnak az oszmán birodalomban - egye­nesen szembekerülhetnek orosz elleneikkel. Mi pedig­­ 49 véres lobogóira emlékezve a menedéket kínáló és adó török hatalom mellett nyilvánítjuk a magyar kormány helyett, a magyar nép rokonszenvét. Diplomata-lelkemet ezzel az ideológiával csitítottam háborgó kétségeim közepette, abban a hiszemben, hogy vállaimon ül, ott a Konstantinápoly felé döcögő vonaton a magyar nép szimpátiája is, nemcsak az ólomnehéz megbíza­tás.*

Next