Kortárs, 1984. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)
1984 / 10. szám - Cseres Tibor: A Foksányi-szoros (regény, V., befejező rész)
CSERES TIBOR A Foksányi-szoros Gyimes felé haladtunkban Orbán Balázs törökországi s egyéb levantei kalandjairól mesélt, többnyire nők szerepeltek ezekben a történetekben, s többnyire sikamlós helyzetekben. Ugrón a parlamenti élet visszásságain tűnődött, kesergett Orbán „Hagydmár ezeket a nem szeretem dolgokat” csillapításai közben. Egyedül én látszottam utunk céljáról s terveink végrehajtásáról gondolkozni. Elmagyaráztam, hogy a csíki ezreket, még a lovasokat is kár és fölösleges volna ezen a felső gyimesi úton elindítanunk. Vagy az Uzvölgyin. Okosabb, ha ők is lekocognak Háromszékbe, hol Berecken még végső szemlét tarthat fölöttük Fornszek, a vezér s főparancsnok, megismerkedvén azokkal, akikre személyes összeköttetés végett a „harcok idején s helyén támaszkodnia szükséges lesz”. Ez az út nemcsak hosszadalmasabb lenne, hanem komiszabb is, mint az Ojtozon át vezető. Ők ketten hallgatták fejtegetésemet, sem helyeslő bólogatásukat nem láttam, sem tiltakozásukat nem hallottam. Rám-rám tekintgettek, szótlanságukat nem vélhettem közönynek, mégis abbahagytam a gyakorlott lovaskatona magyarázatait, elgondolásait. A gyatra, sziklás útra tereltem figyelmem: lovam lába alá néztem, s nehogy árokba, szakadékba bucskázzunk. Orbán zamatos történetkei hol megkacagtattak aztán, hol eszembe-testembe hozták a távollévő nők képzetét, akik között nem tudtam volna választani, ha valami csoda folytán módom is kínálkozik benne. Ugrón csip-csup parlamenti elmélkedéseire nem tudtam figyelni. S ahelyett, hogy oktattam volna a székely urakat holmi szükséges taktikai vagy éppen stratégiai ismeretekre, inkább saját hallgatásommal nyújtottam az egyre terpeszkedő úti hallgatást. Egyetlen negyedórára engedett mégis bepillantást Ugrón legbelső gondolataiba. Ha ugyan nem voltak annál is belsőbbek, mint amit Petrással folytatott éjszakai beszélgetéseire emlékezve idézett. Micsoda irdatlan testi és lelki szegénységben élnek Klézse filiáiban, leány-egyházacskáiban a nyomorult magyarok! Papjuk Petrás, de kápolnájok omladozó, ahol létezik. Harangláb harang nélkül, oltárkép s könyv nélkül, költség híján, bár egyetlen írást-olvasást ismerő előénekes, előimádkozó nélkül. S minderre helyben s Jassiban s Bakóban nin