Kortárs, 1996. január-június (40. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 2. szám - Győrei Zsolt: Kölcsey Ferencz: Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetése czímű munkájának költői megítéltetése (apokrif novella)
APOKRIF NOVELLÁK 59 ugyan fontosak, hisz’ minden más egyébnél ékesben demonstrálják a’ Charaktert. Magam mégis kisember volnék ahhoz, hogy a’ Mester’ életéből, pályájáról czitálhassak olly kicsinségeket, hogy miként hamvasztá semmivé 1811-ben zsengéit, a’ mik talám nem jogtalan neveztethetnének Csokonai-paraphrasisoknak, avagy hogy szóljak Anakreóni Dalocskáiról, példának okából A’ Borkirály czíműről — a’ mi ugyan silány Kölcsey-versnek tűnhetnék föl, pedig silány Csokonai-vers. De elég ebből! Még azt vélhetné a’ jámbor Olvasó: Kölcsey azon dologért haragudt reám, a’ miért én nékem kéne ő reája haragulnom. Noha korántsem. Ám nosza, tekéntsük csak végig, melly féle descriptiokkal vétózza Rec. Lantom’ hitvány pöngésit? A’ könynyű át-tekéntésnek miatta pontokba szedém azon gondolatim, a’ mellyek mentségnek sovánkák ugyan — néhány aprócska Odysseus szemben óriás ellenével —, de többre nem futván, aligha kénytelen nem maradok velők megelégedni:lső: Bürgerről ’s reám hatásáról; 2dik: a fentebb stílről ’s véle relatiomról; 3dik: a nékem leginkább felrovott népiességről és élő ’s holt lingvákról; 4dik: Poesis és Literatura differentiáiról, tanulttság’ ’s Talentom’ contactusáról; 5dik: másokkal öszve-hasonlítgatásimról. Ha kinek-kinek az erántam való szívbéli jósága szentel anynyi türelmet nékem, hát ezen Thésisekben óhajtnám pörömben magam’ védeni, ’s a’ hogy tőlük, megválaszolni a’ reám szórtt vádaknak. Elsőbbekben fedd Recensens Bürgerhöz való hasonlatosságom miatt, a’ mi a’ ként illeti a’ Munkáknak matériáját, a’ miként a’ formátumát. Bé kell valljam igaz confessioval: bizony úgy van az pudvás boltjaiban csökött koponyám’ szél-fútta criptájának, hogy ha én előttem tetszést nyer valami más’ kéziből eredő Munka, mintegygy menten egyébbeni szándékimtól construálom Könyvecskémbe amaz Sentimentet, Temperamentet, vagy akár hévnek Grádussát, a’ mire amabban akadék. Mi légyen e’ processus’ forrása? — hogy a’ magánossan tévelygő Poétának ollykor önnön lelke’ atmospherájára hajazó musikát susog eleibe a’ Zephyr, ’s ő útján e’ musikával kézen fogva megyen tovább: szegényebb lőné e’ musikának általa? Némellyik messzi révedezésimben olly találó nem egygy expressioja valamelly távoli Lénynek, ’ki Koszorújába laurust ugyan a’ lombok köztt kutat, ollybá érzékenyűlök el szavai’ bűrjét motyogván magamnak, hogy bizony kipördűlő könyvimmel együtt tán Tánja a’ vehementiának, ábrándozásnak, csillogó lángjai ’s ágas-bogas árnyjai egygy Lélek’ Napjának és fellegeinek is reám vetülnek és szívembe ivódnak! Mentem magam hát, miként tevém azt Lillámnak Előbeszédiben:. .valóságos érzéseim ritkán engedték eszembe jutni, hogy én poéta vagyok.” Hiszem és vallom: nem Literaturában fogan a’ Szerelem, de megfordítva: nem szerelmes vagyok, mert verset írok, de verset írok, ’minek utánna szerelmes vagyok. A’ substantia az emotio, az ringó bölcsője a’ Költeményeknek, annak megfesteni kévánása végett selectál a’ Poéta szerszámaiban. És ugyan miből selectálhatna? Csak azon belső spurokból, a’ mik — midőn crealni készüt az Emotio — agyában lerakódtanak; a’ Symphoniához bizonynyal csak azon Instrumentumok használhatók, ’mik zeg-zugos Labyrinthiában memóriájának csengenek-konganak: ámúlásokból, reggeli rétek’ zöldjéből, fényeiből az estvének.