Kortárs, 1996. január-június (40. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 4. szám - Czigány Lóránt: A szexuális őserő mítosza: A "kiforgatott" Toldi
92 vagy kifelejtett névelők miatt például). N. S. mester kérésemre készítette a legenda maiort, így tehát kevésbé autentikus, mint a kiskamasz hibákkal teli feljegyzése. Ennek ellenére a két változat egybevetése után kiderült, hogy a két szöveg negyedrésze azonos, egy másik negyedben nincs lényeges eltérés, és a legenda major negyede semmilyen formában sincs benne a minorban. N. S. mester szövegén meglátszik, hogy felnőtt ember munkája, aki ugyan nem filológus, de törekszik arra, hogy az emlékezetében tárolt szöveget hűségesen visszaadja, bár olykor a szépelgés hibájába esik, vagy mert az eredetit túl durvának tartja, vagy mert egy emlékezetéből kiesett félsort, jobb híján, újra kell költenie. (A filológiai részletkérdésekről később, elemzés közben.) Az így keletkezett kompozit változat 134 sorból áll, s a két szöveg összeszerkesztése közben a legszigorúbb filológiai elvek szerint jártam el. Hamar kiviláglott az összevetésből, hogy mind a két változat töredék, bár élesen emlékszem, annak idején informátoraim arról is biztosítottak, hogy „megvan ám a Toldi szerelme is meg a Toldi estéje”! A mű Arany János zöldíjának lényege, bármennyire nehezemre esik kimondani: sikertörténet. A nagy erejű, kisebbik Toldi fiú, bátyja irigységétől kísérve hősi cselekedeteket hajt végre, melyek által végül is a legnagyobb elismerés éri, bajnok és ünnepelt dalia lesz belőle. A népben rejlő őserő első vegytiszta megtestesülése ő, hiába a disszonancia eredetében, hiszen nem népi, hanem nemesi származású, s hiába ágál Németh László, hogy az őserő, ,az ősi, extrahellén ízlés- és gondolatformák” továbbélése Kelet-Európában, illetve azok elementáris kitörései. Az őserőről Toldi „unokájában”, Túri Daniban kiderül, hogy elsősorban mégiscsak a fizikai rátermettség és a szexuális potencia elegye, az a bizonyos elementáris indulat, amit Karinthy nagylöttyösnek titulált. Erre a latensen mindig jelen levő gondolatra játszik rá a kiforgatott Toldi szerzője. Toldi tehát nemi atléta, kinek duzzadó potenciáját („Jókedvében egyszer hét megyét meghágott”) bátyja irigyli, természetesen hanyatló nemi ereje miatt („Egykor György úr volt a bordélyházak bakja”). Hogyan győzheti le testvéröccse iránt érzett kisebbségi érzését a rókalelkű bátya? Ha fondorlatosan elteszi Miklóst láb alól („gondolata támad, mely aljas és durva”). Mivel „Lajos király nemi kedve fogyó”, „a királyi lotyó” nemi telhetetlenségét lovagi tornán készül kielégíttetni. Ide küldi Miklóst testvérbátyja: „Majd elintéz téged a királyi kurva!” Valóban, Johannáról egymás után fordulnak le a daliák, a lovagok mind szégyent vallanak, Miklós viszont győzedelmeskedik, „halálra bassza” az álnok Johannát. (Nemiség és halál, Erósz és Thanatosz kéz a kézben járnak nem csak Freudnál, már korábban is. A franciák le petit mórinak, kis halálnak nevezik a szexuális eksztázis pillanatát!) Cselekedete hármas értelmű: az idegen bajnokok megszégyenülnek, a magyar virtus fallikus szimbólumát aranybullával jutalmazzák, és végül Lajos király gondterheltsége is elmúlik, szerencsésen megözvegyül, nincs szükség tovább az őt megszégyenítő nemi atlétamutatványokra. A szoros szerkezetű mű (ez a töredékből is kiviláglik) szintén hármas tagoltságé, és állítom, nem Arany Tolljának kifigurázására készült (bár megengedem, így is értelmezhető), hanem a mokánykodó szexuális virtusra való rájátszással a névtelen szerző szabadon engedheti pajzánkodó (mert a tónus sohasem ocsmány!) fantáziáját a hallgatóság legnagyobb örömére. *A hévízi konferencián elhangzott előadás után (1995. július 21.) négy, autentikusnak tűnő sort idézett a „kiforgatott” Toldi szerelméből Gálfalvi György. Egy másik adatközlő ismerte a „kiforgatott” Toldi román (!) fordítását.