Kortárs, 1998. július-december (42. évfolyam, 7-12. szám)

1998 / 8. szám - Fábri Anna: Élmény, emlékezet, értelmezés - Jókai-művek a forradalomról és a szabadságharcról

24 MAGYAR MÁRCIUS * Fábri Anna .... egykor öröm lesz tán gondolni ezekre. Hogy van ezer vész és válság, az igaz, de az útunk Csak Latium fele tart, hol mint megígérte a végzet, Békés hon vár ránk, s ott támad fel Trója ismét. Bírjátok ki! az életetek kell még a jövőnek.” (Vergilius: Aeneis - Lakatos István fordítása) Élmény, emlékezet, értelmezés Jókai-művek a forradalomról és a szabadságharcról E szavak, amelyeket író és közönsége egyaránt jól ismert (tanult és citált), a 19. századi Magyarországon szívbe markoló, új értelmet nyertek a nagy remények szertefoszlása után, az elnyomatás korszakában. Vergilius Aeneise a jövő szempontjából hangsúlyozta az emlékezés fontosságát, s többféleképpen is olvasói tudomására hozta, hogy az áldozatok és szenvedések (hősöké és mindennapi embereké) a jövőben nyernek igazi értelmet. Sajátos nézőpont-keve­redés adódott mindebből: az emlékező (Aeneas) elbeszélései egyszerre mutatnak a múlt és a jövő felé, amely jövőt azonban csak az eposzi elbeszélő (Vergilius) és az olvasó ismerheti va­lójában. Éppen ez, az elbeszélő helyzetek és a nézőpontok kettőződése, sőt sokszorozódása avatja a mitizálás mesterművévé és fő példájává az Aeneist. Okunk van feltételezni, hogy a 19. század második felének legolvasottabb magyar írója, Jókai Mór - legalábbis egy időre - olyan biztatásra lelt Vergilius eposzában, mely megerősítet­te írói elhivatottságában, elbeszélő szerepeiben, művészi igazában. Az ifjú Jókait az 1848-49-es évek történései érlelték férfivá. Később sokszor írta le, hogy „lélekfordító idők” jártak akkoriban, s ezt igaznak érezhette saját életére vonatkoztatva is. Ha némiképp a véletlen (a sors) emelte is fel alig huszonhárom évesen históriai szerepre, s juttat­ta március 15-e eseményeivel a nagy közszereplők sorába, személyes érdeme ebben éppúgy nem tagadható, mint ahogy írói, közírói teljesítményeiben sem. Az pedig mindenestül a saját elhatározása volt, hogy mint magánember sem mondott le a döntés szabadságáról. Párválasz­tása (házassága) egész addigi életét alapjaiban rengette meg: kiszakította családja s a nagy ba­rát, Petőfi óvó szeretetéből, és más téren is önálló lépésekre ösztönözte. Bár osztozott nemze­déktársainak többségével a politikai események megvalósíthatóságához fűződő reményekben és a szertefoszlásuk láttán érzett csalódásban, eközben fokozatosan eltávolodott a forradalmi ifjú szerepétől. Debrecenben mint a Békepárt lapjának szerkesztője már nemcsak beavatottja, hanem harcosa is lett a politikai küzdelmeknek. Jókayból 1848 márciusa teremtett Jókait, s ha mindörökre a liberális jogegyenlőség híve maradt is, a plebejus radikalizmus ekkor is, később is idegen volt tőle. Ha nincs Laborfalvi Ró­za, ha nem lobban fel szerelmük a „csodatévő” napokban, meghasonlása Petőfivel akkor sem lett volna elkerülhető. Jókai - az első hetek forradalmi mámorát feledve - a múlttól el nem sza­kadt jelenben akart élni, míg Petőfi egyfajta jelenben megvalósított jövőben. Petőfi számára nem létezett út, mely őt a Békepárt belső köreibe vezesse, Jókai pedig - ahogy ennek jó né­hányszor hangot is adott - ellenszenvvel és félelemmel tekintett a radikálisokra. Voltaképpen éppen ez, a liberális és a hagyományos ellenzéki politikai mentalitáshoz való odasimulás, a szélsőségek elutasítása alapozta meg később írói népszerűségét.

Next