Kortárs, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-6. szám)

2012 / 4. szám - Szabó Zoltán: Amerikai jegyzetek (3. rész)

1900 és 1914 között évente átlagban százezer magyarországi ment ki Amerikába. Ebből a más­fél millióból, ahogy Kovács Imre említette (A néma forradalom) 1937-ben, „a háború kitörésének (1914) első napjaiban negyvenezer amerikai magyar jelentkezett önként katonai szolgálatra" az Osztrák-Magyar Monarchia külképviseletének New York-i kirendeltségén. „Fújja a szél, fújja? / Ha­zafelé fújja?” Szegény rongyos magyar népek mentek katonának? Mi hajtotta őket? Hazafiság vagy honvágy talán? A hazaútért, Amerikából, ez a negyvenezer bevonult volna a császári és királyi közös hadseregbe? Masírozhatott volna bakaruhában vezényszóra Galícia felé, a Doberdóra vagy a Piave mentére. Sir Thomas Browne a 17. században: „Minden hely s minden éghajlat egy ország nekem, én Angliá­ban vagyok, akárhol vagyok, és minden délkörön." Santayana a 20. században: „Az angol ember, ösz­töneit tekintve nem hódító és nem térítő... Kalandjai mind külsődlegesek, oly keveset változtatnak rajta, hogy nem fél tőlük. Magával viszi a szívében a maga angol éghajlatát, akárhova megy is, és hű­sítő lesz a sivatagban, és szilárd és biztonságos orákulum az emberi nemzetség delíriumai köze­­pett.” Az angol? Angol marad Patagóniában is? A magyar? A magyar a pokolban is úr? (New York, október) Barátom, régi társam legalább húsz esztendeje ebben a városban él. Gyors, ma­gabiztos, határozott. Villámgyorsan dönt. A nap minden órájában azonnali határozatra képes. Gon­dolkodik, de nem kételkedik, tehát van. Ebben az életformában a kétkedés hiánya élteti. Meggyőző­dései sziklaszilárdak. Szembeötlő idegenségemre, észlelhető idegenkedéseimre le-leszögezi, hogy ez az amerikai világ: külön világ! E nyilatkozatban van sajnálkozás, részvét irántam, de tételében az öntudat beszél. Az öntudat sugalmazója mintha ismerős volna: si est vita non est ita. Ahol a lakosokat Aranykapu, 2011 KORTÁRS 2012/4

Next