Kortárs, 2014. január-június (58. évfolyam, 1-6. szám)
2014 / 2. szám - Szigethy Gábor: Végenincs történetek 12. - Mikor tartóztatták le Darvas Ivánt? (kortársalgó)
500 koztársalgó egy börtöntöltelék férj nem használ a karrieremnek. Azt mondtam nekik: - Ez magánügy. Különben sem fér meg erkölcsi érzékemmel, hogy egy embert akkor hagyjak cserben, amikor börtönben van." Két évig járt különböző magyarországi börtönökbe „börtöntöltelék" férjéhez beszélője a Kossuth-díjas, mindenki által tisztelt, körülrajongott színésznő. De mikor tartóztatták le Darvas Ivánt? 1956 decemberében biztosan nem. Sok évnek kellett elperegnie, amíg Darvas Iván megszólalt. 2001-ben jelent meg a színész Lábjegyzetek című könyve. A pontos dátumra ő sem emlékszik (vagy nem akar emlékezni, netán nem tartja fontosnak), a fürdőszoba sem úgy szerepel a történetben, ahogy Tolnay Klári mesélte, és nem a színésznő nyit ajtót a fogdmegeknek, hanem Darvas Iván. „Az ominózus szombati napon (május vége felé jártunk már) csakugyan elhangzott A gerolsteini kaland utolsó csapaja, a gyártás pezsgőt bontott, koccintottunk, aztán szétszéledtek a színészek. Pontban éjfélkor - békésen olvasgattam már az ágyban - fékek csikorgása, ajtócsapkodás hallatszott. Kinéztem az ablakon. A rövid, szűk kis belvárosi utca mindkét végét egy-egy keresztbe álló, nagy fekete kocsi torlaszolta el, a harmadik meg ott állt meg a kapunk előtt. Tisztára mint a krimikben! Enyhén eltúlzottnak, már-már nevetségesnek tűnt, amikor csengetésükre ajtót nyitottam, és ijedt házmesterünk kíséretében ott állt tíztizenkét civilbe öltözött szigorú úr, vezetőjük pedig roppant korrektül felmutatta rendőrségi igazolványát és az Ügyészség házkutatást, valamint az előzetes letartóztatásomat elrendelő parancsát. Már a fürdőszobába se hagytak egyedül bemenni, egy másodpercre se vette le rólam a tekintetét az erre kijelölt kíber. Tőlem telhetően fürgén felöltöztem hát, röviden elbúcsúztam a feleségemtől, és négy kísérőm között beültem a házunk előtt várakozó kocsiba. (A többiek ott maradtak, feltehetően házkutatni.)" Az apró részletek, eltérések nem perdöntőek. A pontos dátum sem fontos. Az emlékek emlékezetünkben halványulnak, átalakulnak. A tény iszonyú és elfogadhatatlan: 1957-ben hamis vádak alapján letartóztatják és börtönbe zárják Magyarország egyik legnépszerűbb, legkedveltebb, bűntelen színészét. Indok: Megtehetjük. Darvas Iván - úriember és értelmiségi - tehetségesen, bölcsen és elegánsan túlélte a börtönt. 1965-ben újra budapesti színész lett. S akik börtönbe zárták, a bolsevik kaméleonokra jellemző arcpirító pofátlansággal idő múltával még Kossuth-díjat is adtak a börtöntöltelék, „ellenforradalmár" színésznek. (Bolsevik logika és etika: „Mától kezdve minden másképpen volt.") Aczél György, a minden hájjal megkent, zseniálisan okos gazember pártkatona szemrebbenés nélkül nézett 1978-ban az életveszélyes operáción épp hogy túljutott Darvas Iván szemébe: „Tudja, hová megyek innen, Darvas? Egy olyan XIV. kerületi párttalálkozóra, ahol egy csomó régi elvtárs jól megmossa majd a fejemet, amiért magának Kossuth-díjat adtunk! Mit mondjak majd nekik? Az igazat, Aczél elvtárs, azt hitték, hogy posztumusz kitüntetés lesz. De hát mit tesz Isten, meggyógyultam. Nem a maguk hibája!" Szerettem volna látni abban a pillanatban Aczél elvtárs elborult tekintetét. GICZY JANOS. Doktoromnak,