Korunk, 1939. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1939 / 3. szám - Rozgonyi Endre: Táncsics, Petőfi, Kossuth

Rozgonyi Endre, Táncsics Petőfi, Kossuth 195 könnyű győzelmet aratott volna. A­z ország szinte fegyvertelen volt és Kossuth néhány hét alatt hadsereget teremt. Az ő erélye hívta életre, fo­kozta a legnagyobb teljesítményekig a nemzetben rejlő energiákat, az ő szilárdsága szuggerálta a nemzetbe a vereségek és visszavonulások ide­jén a győzelem hitét. Nem hiába népszerű mai napig a magyar nép so­raiban. Kossuth alapvető szempontja volt, hogy a liberális birtokos nemes­séget mindenképpen a forradalom táborában tartsa. Ebben a törekvésé­ben sem szabad egyszerűen osztálykorlátoltságot látnunk. A magyar sza­badságharc vezetéséhez — különösen Pest elvesztése után, amikor a honvédelmi bizottmány támasza, a hadseregen kívül, egyedül a várme­gyei szervezet volt — nélkülözhetetlen ennek a rétegnek a közreműködé­se. Magyarország akkori viszonyai mellett a liberális nemesség elpárto­lása a forradalomtól, a honvédelem biztos és gyors vereségéhez vezetett volna. Kossuth a nemesi középbirtokosságot és a népet együtt akarta tartani a Habsburgok elleni harcban, így a nemzet forradalmi egységének a megtestesítője. Kossuthot egész politikai múltja, szelleme, gondolko­dása alkalmassá tette a nemesség és nép közti közvetítő szerepére. Kossuth nem volt „táblabíró“-politikus. A közép nemességből szár­mazott ugyan, de nem a megyei nemesség adomázó, pipázó, templomto­rony-perspektívából politizáló köreiben tanulta meg a politikai vezetés mesterségét. Kölcsey, Deák is művelt és messzelátó politikusok voltak, de az egyik költő, a másik birtokos, a politika még nem volt élethivatásuk. Kossuth, az hivatásos politikus, ő az első igazi pártalapító és pártvezér Magyarországon. Mint szónok is új típust képvisel. A bombasztikus, kacs­­karingós, díszmagyaros nemesi szónoklatokkal és a Deák Ferenc-féle egy­szerű, értelemre ható szónoki stílussal szemben, Kossuth lelkesítő tribun, aki már nem csupán nemesi hallgatósága számára beszél, hanem a sajtó, a közvélemény, az utca számára is. Kortársai közül is, mai történettu­dósok között is vannak, akik lekicsinylőleg „agitátorának nevezték. Va­lóban az volt, de éppen ebben áll nagysága! ő már a népnek beszélt és szavára Cegléd, Kecskemét, Szeged népe ezrével áll be a honvédseregbe a haza védelmére. Kossuth csak annyiban volt nemesi politikus, ameny­­nyiben a birtokos nemességre támaszkodva, vele együtt akarta megvaló­sítani a polgári Magyarországot. A polgári átalakulást képviselte, mint a nemesi liberalizmus vezére. Politikájának és egyéniségének ezek a sa­játosan polgári vonásai tették alkalmassá arra, hogy közvetítő legyen a polgári átalakulást nemesi módra és a polgári forradalmat népi, plebe­jus módra végrehajtani akaró két tábor között. Kossuth több, mint egy­szerű liberális birtokos nemes, de kevesebb mint egy népi, demokrata forradalmár. Szövetkezett a néptömegekkel, de nem az ő szemükkel néz­te a világot, mint Petőfi és Táncsics. M­icsoda-e, ha Petőfi Sándor, aki ízig-vérig a néppel volt összeforrva, bizalmatlan iránta? Bizalmatlansága a tudatos forradalmáré, ki régen megálmodta a véres napokat, „mik a világot romba döntik“, akinek za­­jongó lelke alig várta a csatajelt — az országgyűlés vezérpolitikusa iránt, ki csak lépésről-lépésre, csak az események hatására fejlődik balfelé. Még bizalmatlanabb, még gyanakvóbb, még éberebb, mint Táncsics, mert demokratizmusa átfogóbb, szélesebb az övénél. Táncsics ugyan azzal tá­mogatja Petőfit, a képviselőjelöltet választói előtt, hogy „igazi barátja a

Next