Korunk, 1939. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1939 / 3. szám - Rozgonyi Endre: Táncsics, Petőfi, Kossuth

196 Rozgonyi Endre: Táncsics, Petőfi, Kossuth népnek, mert azon munkálkodik, hogy minden dézsm­a és regálék meg­szűnjenek“, — azonban Petőfi nemcsak a „d­ézsma és regálék“ dolgában volt népbarát. Petőfi Sándor „népiessége“ nem más, mint mindhalálig következetes, büszke és megalkuvás nélküli demokratizmus, rajongás a szabadságért. A néppel, az alsó osztályokkal — nemcsak a parasztokkal — megy „tüzön-vizen át“ és „egyetlenegy igaz istenségének a szabad­ságot tartja. Tudta Petőfi is, hogy a szabadság minden. Ismerte a fran­cia haladók tanításait és megállni minden harciban ő is csak akkor akar, „ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet“. De amiért ő egész fejjel magasabb a korabeli utópista, vagy kispolgári haladóknál, az, hogy a „bőség“-et nem akarja szabadság nélkül vagy a szabadság rovásá­ra. A korabeli kispolgári haladás a nagy francia forradalom eszméinek hátat fordít, Petőfi pedig rajtuk nevelődik. Elvi kortársainak nagy gyen­géje a szabadság­ eszméje iránti közömbösség. Petőfi nagy ereje, nagy költői, emberi, politikai munkájának központi gondolata: a szabadság, az emberi szabadság, gondolatszabadság, a sajtószabadság, a nemzeti sza­badság, a világszabadság. Petőfi népképviseletisége több volt egyszerű pro­gramnál, világnézet volt, a szabadságot az emberi élet nagy mozgatóerejé­nek, világot formáló, teremtő elvnek tartotta. Mosolyogjunk talán ezen az ideálisba rajongáson? Gondoljuk, hogy idejére multa? Nem. Petőfi sza­badság­hite, hit volt abban, hogy az ember a boldogságot, a bőséget, életének emberi berendezését, nem ajándékba kapja, hanem meg kell sze­reznie önmagának. Az ő szabadsághite, hit volt a népben és kételkedés volt abban, hogy a „dézsma és regálék“ megszüntetése, a függetlenség ki­vívása, az egyenlőség és testvériség megvalósítása, a boldog és emberi élet felülről fog a magyar nép ölébe pottyanni. Ez Petőfi „népiességé­­ne­k“ legbensőbb magva és ma is fölöttébb időszerű. A mai Magyarország népiesei közül bizony nem egy van, aki megszívlelhetné azt, hogy Petőfi „népszabadsága“ nemcsak „a dézsma és regálékra“, hanem a népszabad­ságra is kiterjedt . De ne gondoljuk, hogy Petőfi, ez a politikailag iskolázott, kora tár­sadalmi kérdéseiben járatos költő, a népszabadság eszméjére függesztve szemét nem látta volna, hogy Magyarországon, 1848 márciusa után, a nemzeti szabadság megvédelmezése a legfontosabb feladat, vagyis ne lát­ta volna a nemzeti egység fontosságát. Hisz nem volt senki, aki nála szenvedélyesebben izgatott volna az aktív és erélyes védekezésért, hisz beállt katonának és — míg Bem mellé került , alávetette magát azok­nak a generálisoknak is, akiknek „nyakravaló“ szenvedélyéről alaposan megmondta a véleményét. A nemességet sem akarta mindenáron kizárni a nemzeti egységből, ő, aki a mágnásokat legszívesebben „vasvillára, aztán szemétre“ vetné, visszatartja a plebejus dühét: Hanem mégse... atyafiak megálljunk, Legyünk jobbak, nemesebbek őnáluk, Felejtsük az ezeréves kínokat... Ebben a — nemzeti egység szükségességében — tehát egyetértett­ Kossuthtal. De nem értett vele egyet abban, hogy feltételt szabott: Ha az úr most testvérének befogad, Ha elveti kevélységit, cimerit, S teljes egyenlőségünk elismeri. A „teljes egyenlőség“ reális értelmezése tekintetében Petőfi újra

Next