Korunk 1958 (17. évfolyam)
1958 / 4. szám - KRÓNIKA - BLEYER GYÖRGY: Diego Rivera
Krónika 571 Észak-amerikai műveiben is hű önmagához és forradalmi világnézetéhez: nem tesz sem művészi, sem politikai engedményeket. Az Egyesült Államokban csakúgy, mint Mexikóban, alapos dokumentációval dolgozik: tökéletesen ismeri ,,anyagát", a modern ipart, a technológiai folyamatokat, a gyárak és üzemek hajcsár-munkamódszereit, a rendőrterrort és a faji üldözés véres orgiáit. De ismeri az észak-amerikai történelem haladó forradalmi hagyományait, hőseit és vértanúit is. 1934-ben visszatér Mexikóba és a Szépművészetek Palotájában megfesti azt a Rockefeller Center részére tervezett freskót, amelynek tárgya a jövő világa, az osztálynélküli társadalom. Ennek a műnek szintén Lenin az egyik főalakja. Egy évvel később befejezi még 1929-ben megkezdett hatalmas művét a mexikói Palacio Nacionalban, amely a mexikói nép történetét dolgozza fel, a Cortez előtti időktől napjainkig. Ebben a műben megelevenedik az azték kultúra pusztulása, az inkvizíció kegyetlenkedése, a nép rabszolgasorsa, de fegyveres harca is az elnyomók ellen. Arcképszerű hűséggel megelevenednek a népből támadt szabadsághősök, de a nép ellenségei is. Hatalmas teljesítmény ez a mű, harmonikus felépítése, az erőteljes rajz, a pompás színek, a naturalizmustól mentes, korhű realista ábrázolás a legnagyobb művészi alkotások közé sorozzák. A kompozíció főalakja a jövőbe mutató Marx Károly, a Kommunista Kiáltvány szavai: „Minden eddigi társadalom története osztályharcok története“ mottóként szerepelnek a képsorozat élén. Ilyenformán ez a mű Rivera művészi és politikai világnézetének valóságos hitvallása. Ezeket a műveket egy négy képből álló freskója követi, amelyet 1936-ban a Hotel Reformában fest. A képek egyike, a Diktatúra, a zsarnokság vádirata, amely maró gúnnyal ostorozza a fasizmust. E nagy falfestmények megalkotása után Diego Rivera életében egy nem kevésbé értékes korszak (1936—40) következik, amelyben a nagy freskófestő nem freskókat, hanem kizárólag táblaképeket fest. Ekkor születnek meg pompás tájképei, amelyeken a sivár mexikói táj jellegzetes növényei, kaktuszok és agávék jelennek meg. De nála a növény is mintha emberi alakot öltene, a kaktuszok mintha a földből kinyúló és a semmibe markoló vádló emberi kezek (Kezek), egy temető gyászos keresztjei (Tájkép kaktuszokkal) vagy megcsonkított emberi testek, torzók (Copalli) lennének. Ugyanakkor remek arcképeket is fest, köztük Dolores del Rióét, a híres mexikói mozicsillagét, nagyon sok gyermekarcképet, híres „fekete balerina" sorozatát és még sok egyebet. 1940-ben újra freskókat fest, mégpedig ugyancsak San Francisco-ban, a Golden Gate kiállítás részére hatalmas falfestményt alkot, amelyben kedvenc gondolatát, az új amerikai kontinentális kultúra megteremtését ábrázolja. Ez szintézise lenne Latin- Amerika ősi kultúrájának és Észak-Amerika fejlett iparának. Egymást követik a nagyszerű falfestmények 1945-ben a mexikói Hotel Reformában még egy falfestménysorozatot készít, majd a Nemzeti Szívgyógyászati Intézetben az orvostudomány történeti fejlődését ábrázolja. A Róza-kórház freskóinak témáját ugyanebből a tárgykörből meríti (1943—1944). Később (1947—48) a mexikói Hotel Pradóban készít szatirikus falfestményt. Ebben a nyárspolgárságot gúnyolja. 1949-ben több nagy kiállítással, életművének könyvalakú díszkiadásával és az elismerés egyéb megnyilvánulásaival ünnepült művészi tevékenységének 50-ik évfordulóján. Diego Rivera ezután is lankadatlan energiával alkot, és újabb területeket von be alkotási körébe. A Felkelők Színház homlokzatán a színház történetét mutatja be, első ízben használva fel az épület külső falfelületét mondanivalója közlésére. Érdekes és sikerült kísérletnek tekinthetjük az építészeti szempontból is egyedülálló — mert a régi