Korunk 1976 (35. évfolyam)
1976 / 11. szám - UTAK, ESZMÉK, VITÁK - KÁNTOR LAJOS: Emberi képek, háttérrel
KÁNTOR LAJOS Emberi képek, háttérrel Turista-szezonban, annak is a kellős közepén, ugyan kivel vitatkozna az ember? Nyilván a CEDOK- és IBUSZ-alkalmazottakkal, szállodaportásokkal, pincérekkel, no meg más vendégekkel, akik bosszantóan elégedettek vagy éppen elégedetlenek a legutóbbi sporteredményekkel és a tv-, rádió-, újságkommentárokkal. Mert olimpia van, s ilyenkor ha nem is Montrealba utazik az ember, csak ide a szomszédságba, reggel, délben és este erről beszél, éjszaka pedig, ahelyett, hogy az egésznapi városnézést pihenné ki, családi intelmekkel nem törődve, a szállodai tv-készülék elé ül, táskarádióját pedig a fülére szorítja. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sem a Budapesten később kezdődő, nyolcadik nemzetközi összehasonlító irodalomtudományi kongresszus, sem a mégoly divatba jött szabadtéri játékok nem próbáltak eltéríteni választott utamról. Egerben épp érkezésünk előtt omlott a várfal, így hiába is lett volna jegyünk az Agria Játékszín Heltai-előadására, úgysem láthattuk volna Bessenyeit és Ruttkai Évát; a Soproni Ünnepi Heteket már eleve lekéstük. Pécs sem bizonyult szívélyesebbnek, a Tettyei Esték műsorában ezekben a napokban fölöslegesen keresgéltünk volna érdemleges látnivalót. Maradt Szeged mint egyetlen lehetőség, Az ember tragédiája fiatal szereposztású, állítólag az észt Vanemaine színház bemutatójára emlékeztető szabadtéri előadásával; a jegyek jó előre elfogytak, így itt sem adódott konfliktuslehetőség a kultúra egyes ágai, illetve a család tagjai között. Háboríthatatlan látványunk a tv-világprogram akarata szerint: a montreali olimpia ... A jövő század tornája Háborítatlan látvány? Nem, ilyet csak az mondhat, aki unalmában és nem szurkolói minőségben ült a tv-készülék elé. Bár a játékok első napjaiban, a Korunk szerkesztői igazolványával a zsebemben jogom volt a büszkeségre, szerzett jogom, akárcsak a nemzetközi színházi tanácskozásra Montrealba érkezett Valentin Silvestrunak, aki nem győzte fogadni a kollégák gratulációját Nadia Comaneci három aranyérme és hét tízes osztályzata után. Én viszont szerkesztőkollégák elismerését fogadhattam, nem csupán Nadia és edzői, a szintén híressé vált Károlyiházaspár munkájának eredményeképpen, hanem a júniusi Korunkban közölt (és azóta az újvidéki Magyar Szóban reprodukált) tanulmányok miatt; igaz, ezeket sem én írtam, de szerkesztettem-szuperszerkesztettem őket, sportszakértelmem tehát fényesen igazolódott. Nem úgy, mint azoké a publicistáké, akik a kudarcok után nem győztek magyarázkodni, vagy pedig megjátszották a természetest, s aranyérem híján a döntőbe jutás tényét ünnepelték. Persze, nemzetiségre való tekintet nélkül a csodálat hangján számoltak be a pionír korú Nadia Comaneci meg a többi — szovjet és román — gyermeklány, Kim, Ungureanu, Filatova teljesítményéről („a jövő század tornája“). A felemáskorlát-, gerenda-, lóugrás- és műszabadgyakorlatok a labdarúgáshoz hozzáedződött író-publicistákat is kiforgatták nyugalmukból. Hogy mást ne mondjunk, a futballválogatott edzőit sorban ledörgő Fănuş Neagu például a tündérmesék csábhangján tudott szólni a tizennégy éves moldvai kislányról. Korántsem volt ilyen irigylésreméltó Moldova György vendégszereplése a budapesti Új Tükör olimpiai hasábjain; a H. Kovács-történetek írója azonban ezúttal sem jött zavarba, s például az öttusázók csúfos bukása után olyan tudósítással vágta ki magát (Lovasnemzet voltunk), amely a Gázlámpák alatt legjobb karcolataival vagy a Kortársban közölt új vasutasriporttal (A forgalomnak menni kell!) veszi fel a versenyt. „A jövő század tornája“, az ipari arányokat öltött sportversengés különben alighanem már eszázadi; egyre több író tudja ezt, s él az alkalommal, vagy alkalmat teremt magának a megnyilatkozásra. Végh Antal a Miért beteg a magyar futball? új, amerikai kiadását mutatja (nem kevésbé érdekesek a fotómásolatos kiadások), s a teljesebb hitel kedvéért egy félig lefújódott futballal igyekszik bizonyítani, egy méterre a fehér asztaltól, hogy igenis le tudja kezelni ma is a labdát. Nem mérhettem le, a labdarúgás ügyének mennyit