Korunk 1992 (III. folyam 3.)

1992 / 2. szám = Farsang Romániában - VILÁGABLAK - BARANOVA, NATALJA: Egy mennonita falu Szibériában (Szilágyi P. Csaba fordítása)

VILÁGABLAK Amikor 1990 telének elején ebbe a faluba érkeztünk, Oroszország térképéről való eltűnésének veszélye sokkal komolyabb volt, mint egy évvel korábban. 1990 első nyolc hónapjaiban 15 család távozott el Németországba. Nem tudták elhinni, hogy a peresztrojka mély változásokat hoz majd, elfáradtak annak a napnak a kivárásában, amikor az állami farm hozzájuk tartozó, sokkal eredményesebben működő egysége tisztességesen lesz fizet­ve. [A továbbiakban a szerző az „aktív szociológiáról” ír: a szociológusok adott körülmények között kényszerítve érzik magukat olyan csoportoknak/közösségeknek a megsegítésére, konkrét irányítására, amelyet tanulmányoznak. Az „aktív szociológus” helyzete ugyanak­kor nagyon bonyolult — a tanulmányozott csoportok régi értékrendszerét ugyanis nem szabad megzavarni, ha ők úgy találják jónak, hogy érdemes azt megőrizni.­ Itt érkeztünk el a kutatási terv fő céljához, azon esetnek a figyelembevételéhez, amikor egy állandó kulturális környezet életben tud tartani egy jellegzetes kulturális rendszert, egy adott értékrendszert. Ezek az értékek számottevően befolyásolják az emberek életmód­ját általában és a munkatevékenységet különösen. [...] A szibériai mennonita falut kivételnek kell tekintenünk a szovjet társadalomban, mivel a legtöbb társadalmi csoportban, különböző nagyságú csapatokban a munkát nem tekintik fontos társadalmi értéknek. A szovjetunióbeli radikális gazdasági újítások lehetőségeiről gondolkodván, gyakran kerültem zsákutcába. Ilyenkor eszembe jutott egy régi mondás: „Ha az embernek nincs tisztessége, kenyere sem lesz.” Ez azt jelenti, hogy még egy olyan országban is, ahol a munkára ösztönző erők nagyon jól működnek, az emberek nemcsak a nagyobb gazdasági haszon érdekében dolgoznak jobban, hanem azért is, mert becsületről van szó... Sajnos, ez nem a jelenlegi szovjet társadalom esete — de ráillik a szibériai mennonita falu lakosságára. A szovjetunióbeli válság fő okai között található a szovjet társada­lm különböző csoport­jainak viszonyulása a munkához. A szovjet történelem során a munkások életszínvonala nagyon sokszor nem a munkájuktól vagy tevékenységük végső eredményétől függött. A lehetséges ösztönző erők közül (gazdasági, erkölcsi vagy polgári stb.) egyik sem volt célravezető. Általában a munkaattitűdök gyenge motivációja jellemezte és jellemzi: érdek­hiány a munkamenetben és közömbösség a végeredménnyel szemben. Ez nem áll a menno­­nitákra. Nekik mindig érdekük volt a kemény munka, és nem maradtak közömbösek annak eredménye iránt. Beszélgetéseink alkalmával gyakran mondták: „Mi nem akarunk és nem tudunk rosszul élni, nem akarjuk szégyellni munkánkat vagy életünket.” Bármilyen társadalomban a munka fogalma a világkép legfontosabb elemei közé tarto­zik. Nemcsak a politikai gazdaságtan egyik kategóriáját jelenti, hanem az erkölcsét és az ideológiáét is, mivel egy társadalmon belüli létfontosságú attitűdöket, érvényes értékren­det tükröz. Az emberiség történetében bizonyos munkaattitűdök bizonyos korszakoknak felelnek meg. A korai kereszténység elve volt: „ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” -Pál 2. lev. Thess., 3.10.) Ez a nézőpont nagyon különbözött az ókori világétól, ahol a munkát nem tartották erénynek, a régi görögök tudatában a munka inkább a szenvedéssel volt összekötve: a fizikai munka rabszolgák sorsa volt. Az európai történelemnek is volt egy hosszú időszaka, amelyben a haszonért folyó gazdasági tevékenységet bűnnek tekintették. A középkori Európában az emberi lét normális állapotaként kezdték kezelni a munkát, és a semmittevést a legnagyobb vétkek közé sorolták, az emberi lélek megmentésének komoly akadályaként fogták fel. A protestantizmus biztos értékrendszere gondoskodott a korai kapitalizmus felépítéséről (kemény és tisztességes munka, racionális viselkedés, közösségi elfoglaltság). Azt hiszem, hogy pont a mennoniták munkaetikája, jellegzetes kultúrájuk, a közösség többsége által vállalt, megőrzött és vigyázva továbbadott értékrendszer az, ami megadja nekik a lehetőséget a fennmaradáson túl ahhoz is, hogy munkatevékenységüknek viszonylag magas eredményeit mutassák fel, hogy számottevően jobb életszínvonalat érje­nek el. [A szerző ezek után a kultúra fogalmát taglalja — a fogalom jelentéskörének változásait, interferenciáit; ezzel vezeti be a kultúra azon értelmezését, melyet a kutató­­csoport is magáévá tett a kutatómunka folyamán.] Borisz Paszternák így értelmezi a kultúrát: „A kultúra gyümölcsöző létet jelent. Ezt a meghatározást elegendőnek tartom. Adjunk valakinek lehetőséget a gyümölcsöző változ­tatásra, és városok, államok, művészetek fognak maguktól megjelenni, ahogy a gyümölcs érik a fán.” Valószínűleg ez túl költői meghatározás, Paszternák lírájához hasonlóan tömör és fényes. De majdnem visszhangzik N. Smelser amerikai szociológusnál is, aki a kultúrát olyan szimbólumkomplexumként értelmezi, amely a társadalmi életnek átfogó és törvényes jelleget ad. A kultúra konkrét elemeinek Smelser a különböző értékeket tartja, illetve az ideológiát, világszemléletet, esztétikai munkát és a tudományos ismereteket. A kultúra változatos meghatározásai közül a Smelserét érzem a hozzám legközelebb állónak, és tanulmányunk számára is ezt választottam. De ugyanakkor azt hiszem, hogy a 88

Next