Korunk 2012 (III. folyam 23.)

2012 / 3. szám = Magyar történelmi mítoszok - PÁLOSFALVI TAMÁS: Igazságos volt-e Mátyás király?

m 2012/3 elleni szervezkedést. 1481-ben végül a király mégis lecsapott, és a tíz évvel korábbi vétek miatt száműzetésbe kényszerítette Tűz Jánost. Szlavóniai birtokaira, mint ar­ról már esett szó, a trónörökösnek, Corvin János hercegnek volt szüksége; ez magya­rázza egyszersmind, hogy Osvát püspöknek nem esett bántódása, klerikus lévén nem kellett attól tartani, hogy utódai gondot okoznak majd a hercegnek. Nemcsak a Túzok estek áldozatul a Mátyás utolsó éveiben folytatott autokratikus politikának: a János hercegnek szánt Szlavóniában rajtuk kívül Vitovec György és Vilmos, Podjebrád Viktorin herceg, valamint Bánfi Miklós vesztették el, végleg vagy átmenetileg, birtokaikat. Ugyan Bánfi esetében elterjedt, hogy Mátyás szemet vetett csinos feleségére, egyértelmű, hogy bebörtönzése és birtokainak elkobzása mögött politikai okok álltak. Hiba lenne persze azt gondolni, hogy Mátyás ilyetén eljárása példa nélkül állt a kortárs Európában. Legyen elég csak a király második hitvesének hazájára, Itáliára utalni, ahol a politikai gyilkosságok ugyanúgy napirenden voltak, mint az erőszakos uralkodóváltások. Magyarországon azonban az ilyesmi nem szá­mított bevett dolognak. Mátyás példaképe, Luxemburgi Zsigmond hosszú uralkodá­sa idején egyáltalán nem találunk rá példát. Zsigmond is leszámolt persze azokkal, akik ilyen vagy olyan okból tettleg szembefordultak vele, de ürügyet nem kovácsolt csak azért, hogy megszabaduljon valakitől. Nagyon valószínű, hogy az ifjú Mátyás lelkében mély nyomot hagyott bátyjának lefejezése, majd saját prágai fogsága és az azzal járó nyomasztó létbizonytalanság. Ebből fakadhatott a bizalmatlanság, amely láthatóan képtelenné tette önállóan gon­dolkodó és cselekvő munkatársaival a tartós együttműködésre. Hogy nagybátyját, Szilágyi Mihályt többször is lefogatta, majd hagyta, hogy a szultán lefejeztesse, meg magyarázható a kormányzó túlságosan is önálló és az ország helyzetét veszélyeztető külpolitikai manővereivel. Később azonban nemcsak a ténylegesen szervezkedő Vi­téz Jánossal és Janus Pannoniusszal került szembe, hanem több más főpappal is, akik kancellárként szolgáltak: a sziléziai származású Beckenstoer János esztergomi érsek a király ellenfeléhez, III. Frigyes császárhoz szökött, Gabriele Rangoni csak visszatért Itáliába, Váradi Péter kalocsai érseket viszont Mátyás börtönében érte a ki­rály halálának híre. Nem tudjuk persze, még a viszonylag jól dokumentált Vitéz-fé­le szervezkedés esetében sem, hogy pontosan mi állt a konfliktusok hátterében; ne­héz azonban elképzelni, hogy a királynak soha semmi szerepe nem volt a viszony megromlásában. Arra, hogy milyen kép élhetett az uralkodóról, legalábbis az utolsó évtizedben, még a legszűkebb környezetében is, némi fényt vet egy 1482-ben történt epizód. Egervári László horvát-szlavón bánt az egyik familiárisa közbenjárásra kérte a ki­rálynál egy kisebb uradalom megszerzése érdekében. Egervári nem volt akárki: Vas megyei köznemesi családból emelkedett Mátyás egyik vezető bárójává, és ő is azon kevesek közé tartozott, akik a jelek szerint mindvégig bírták a király bizalmát. 1482- ben már hatodik éve volt bán, később Ausztriában és Sziléziában hadakozott, hogy aztán a kritikus 1489-ik esztendőben ismét visszatérjen a horvát-szlavón bánság élé­re. Familiárisának mégsem tudott biztató választ adni: ha bárki másról lenne szó, szí­vesen segítene, írta neki, de „a királyi felséggel még a hatalmasoknak is veszélyes vi­tába szállniuk”. Hogy pontosan kinek a példája lebegett a bán szeme előtt, nem tud­juk, talán Laki Tűz János egy évvel korábbi bukása, amelyet közelről kísérhetett vé­gig, vagy megérzett valamit abból, ami a következő évben várt a Perényiekre az or­szág egy másik pontján (őket a király ugyancsak mondvacsinált indokokkal ostro­­moltatta ki váraikból). Annyi bizonyos, hogy lehetett oka félni. Mindebből nagy valószínűséggel leszűrhető, hogy legalábbis élete és uralkodása utolsó szakaszában Mátyás nem lehetett túlságosan népszerű sem a parasztok, sem az urak körében. Az utóbbiak hozzáállásának egyébként konkrét bizonyítéka is van: 24

Next