Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-12-28 / 154. szám

hírlapjában, miután az említettem hibák feletti vita csakugyan nem néplapba való­*) Nem irtózom a vitától, és szeretem, ha az én tévedésem le­szen bebizonyítva, de ellenkezőleg, ha nekem leszen igazam, azt mondom, a­mit előfizetői mondanak: Táncsics, kend csak­ugyan bolond!— Vas Gereben. A MAGYARORSZÁG NÉPEIHEZ.**) A mindenható isten — a szabadság — a népek is­tenének nevében! Amen. Magyarország népei szabaddá lettek a múlt martiusi napokban. A szabadságot a nemesség adta meg. Ő hozta ezen áldozatot. A királyt nehezen lehetett arra bírni, hogy a nemesség ezen dicső, de igazságos áldozatát neve aláírásával szentesítse. De az országgyűlés elhatározott magaviselete, s a szabad­ságukért fölkelt népek fenyegető állása megrettenték őt, s így írta végre alá azon törvényeket, mellyekben a népek szabadsága biz­tosítva van. Aláírta, nem szíve sugalatából, hanem azért, mert féltette trónját a nép méltó boszujától. Aláírta , mert gonosz tanácsosai azzal kecsegtették, hogy majd ha fordul a koczka, megszegheti esküjét, s erőszakkal meg­semmisítheti azon törvényeket, mellyeket aláírt. És ez, a mi itt mondatok, nem gyanúsítás! •— a kormány erről hiteles adatokkal bir; — minden világosságra jött. A nádor, kit karjaitokon hordátok, kinek diadalmenetét az országon át a nép rokonszenve, s az áldás imái kisértek, hűtlenül megszökött, de itt maradt irományai közt a mondottak világos bi­zonyságai megtaláltattak. S hogy igaz, a­mit nektek isten színe előtt mondunk, elég­gé bizonyítja, hogy szabadságunk eltiprására bérlett zsoldosok által kilencz oldalról támadtattunk meg. Becsödíttettek a szerb rablók a magyar nép legyilkolására. Felhuszíttattak a vad ráczok, kiknek a haza legdúsabb vi­déke jutott lakásul, a magyarok kipusztítására. Felbujtogattattak, de hála istennek ! többnyire siker nélkül, honunk tót ajkú népei. Hurbán gaz tót papot császári hadvezérré tették, ki alávaló czinkosaival s rablócsordájával gyilkol, pusztít, gyújtogat az or­szágban , s akadnak tisztek a császári hadseregben, kik nem pi­­rulnak, az emberi nem e szenynyétől parancsokat fogadni. Császári hadvezérek vezetik az emberiségből kivetkőzött, gyáván­ dühös oláh csapatokat, kik gyávák a harczban; de ha fegyvertelen magyarokra találnak, a legkikeresettebb kegyetlen­séggel , vad ordítások és hahoták közt ölik rakásra. A vér fagy meg ereinkben, kezeinkben a toll reszket, ha a leplet fel kell azon iszonyokról emelnünk, mellyeket e háromnál aljasabb csorda véghezvitt. Ámde nektek, testvéreink! tisztán kell látni, s nektek tudni kell, rajkép bánik azon uralkodó család veletek, mellynek minden tagját meggazdagítottátok, s mellynek trónját annyi veszélytől megóvtátok. Halljátok, és borzadjatok! Csak néhány példát hozunk fel ezer helyett, mellyekkel undorodunk tollunkat megfertőztetni. Erdélyben a dühös oláhság egy egész, védtelen, fegyvertelen családot — a Brádi családot — hitet megingató istentelenséggel konczolta le, tizennégyen vesztek el Brádiak, egy öreg apától kezdve az utolsó unokáig; ezek legkisebbikét, egy csecsemőt, ele­venen vetettek a sírba, hol nem legyilkolt, hanem halálig kínzott szétmarczangolt szüleinek büzhödt testei közt 3 nap és három éjen át hallották haldokló sírását, a­nélkül, hogy e hiénák százai közt egy könyörülő lélek a kínok illy legiszonyúbbjának véget vetett volna. Közép-Szolnokban b. Huszár Zsigmondnak, leirhatlan kín­zások után, oláh inasa fejét lenyeste nyakáról, s Urbánnak vitte ajándékba, ki e rémítő istentelenségért kormánybiztosnak nevezte ki. De elég­­ok honom népet­ elég, a szív reped meg e ször­nyűségeken. És illy népet, e vad és gyáva csordát, a császár kedves hí­veinek nevezé! Nem csendül-e meg e gyermek, e szegény gyermek sirása füleitekben: kit atyjának, anyjának, testvéreinek összehurczolt vér­ző tetemeire vetettek a mély sírgödörbe! s éhen hagytak meghalni ? És te isten! a népek istene! nyugosznak-e villámaid, s ki nem merü­lt-e béketűrésed! Te a népek istene, te az igazság istene vagy, s mennyköveid le fognak csapni e hóhérok közé. És ezen embereket, kik elevenen sütik meg, fűrészelik ketté embertársaikat, kik a ma született gyermeket atyja kapujára szeg­zik : császári királyi tábornokok vezérlik! s nincs e zsoldos sereg­ben egy tiszt, egyetlen, ki lábaikhoz dobva kardbojtját, undorral s iszonynyal fordúlna el tőlük. Irtózatos! Irtózatos! És újra mondjuk: e vérebeket a császár kedves hiveinek nevezi, megdicséri, irántai ragaszkodásukat magasztalja, s bíztatja őket, hogy eddigi pályájukon tovább is haladjanak, hogy öljék, kí­nozzák, gyilkolják a tehetlen öreget, a gyámoltalan némbert s ár­tatlan gyermekeket, kiket az üdvözítő magához hívott, s kiké a mennyeknek országa. Illy harczot vívott a császár, kit saját tanácsnokai ledobtak trónjáról, miután felhasználták; illy harczot vív Magyarország né­pei ellen a gyermekcsászár, kit e gaz tanácsosok a trónra kény­szerítettek, hogy minden kegyeletet, melly valaha e népben az uralkodó ház iránt volt, végkép kiirthassanak. Oh ha ez emberekben, kik így boríták el vérrel, pusztítással e szegény ártatlan hazát, egy csep vére van még az emberi érze­lemnek, — lehetetlen, hogy alvásra hajthassák fejeiket a nélkül, hogy az ő istentelenségök miatt legyilkolt ártatlanok árnyékai fü­leikbe ne suttogják az örök kárhozatnak kínjait. Mert tudjátok, Magyarhon népei! miért tették ők mindezeket? miért uszítottak benneteket egymásra ? miért pártolták a vad rab- í­­ók csoportjait, s küldték be 9 oldalon zsoldos népeiket ? Talán feltámadt az ország a király ellen? — nem, sőt mindig arra kérte, jöjjön Budára lakni, uralkodjék hű népe felett, és mi szeretettel fogjuk őt körülvenni. Talán uj jussokat akartunk tőle kicsikarni ? nem; mi csak azt kívántuk, tartsa meg a törvényt, a ti szabadságtok törvényét, mellyre megesküdött. De e kívánságra fegyveres hitszegéssel fe­leltek. Talán el akartuk a királyt kergetni ? nem, sőt mikor a bé­csiek feltámadtak s e félelmében a messze hegyek közé szökött, midőn az egész világ elhagyta, mi nem hagytuk el; kértük, ri­­mánkodtunk neki, jöjjön kezünkbe, a magyar nép megőrzi őt min­den viszontagságtól; de ő nem jött, nem fogadta el kérésünket, hanem gyilkosokat bérelt, Magyarország törvényeinek, a ti sza­badságtoknak, eltiprására. Vagy talán nyomorogni hagyta az ország a királyt, nem gon­doskodott királyi széke fényéről ? nem; háromezerszer ezer, azaz három millió forintot rendelt neki a nép adójából esztendőnként udvari tartási költségeire, annyi pénzt egy esztendőre, a­mennyi­vel háromezer becsületes embert örökre boldoggá lehetne tenni. Miért támadták meg tehát az országot ? Cselekedtek azért, mert a törvény, mellyet aláírt a király, gerenda volt szemekben, mert tudták, hogy ha e törvény erejé­­ben megmarad, sem életetek, sem erszényetek felett nem rendel­kezhetnek , mivel a törvényekben az van, olvassátok el, és higg­­jetek saját szemeiteknek, hogy az ország kincsei s a haderő felett nem idegen önkény, hanem ti, az öszszes nép, fogtok képviselői­tek által rendelkezni, kik előtt a magyar miniszerek is minden tet­teikről felelősek. Mert tudták, hogy ha e törvény áll, akkor kények kedvök szerint nem parancsolhatnak száz meg százezer újonctot sok évi szolgálatra a császár hadseregébe, hogy azokat messze idegen földre hurczolják s általok idegen népek szabadságát elnyomják. Mert tudták, hogy ha ti, a nép, képviselőitek s miniszerei­tek által rendelkezhettek a véres verejtéktökkel fizetett adó felett, akkor nem zsebelhetik be az ország minden kincsét, nem emelhe­tik az adót kedvek szerint, nem tehetnek nagyobb árt a sóra, hogy a szegény népek zsebéből irtózatos összegekre növekedett adóssá­gaikat kifizessék. Mert tudjátok-e , hogy a császárnak mennyi adóssága van ? tudjátok, hogy egy ember, ha 600 évig élne, s reggeltől éjfélig számolná a pénzt,­ ki nem számolhatná ? S e rémítő öszszeget szerette volna a császár nyakatokba róni. S most istentelen vezérei betörnek az országba, s hazug aj­kakkal intik a népet: maradjon nyugodtan, mert ők nem akarják a népet bántani. Miért mondják ezt? mert tudják, hogy a nép győzhetetlen,­­ ha felkel rettenetes erejében, mert tudják, hogy a nép lehellete el­­fujhatja őket e haza földéről — mint a szél elfujja a szemetet. — Azért akarják a népet gyáva semmittevésbe beleringatni. De hát nem tudjátok-e, hogy a ki az országot akarja elfog­lalni, a népet akarja elfoglalni ? — mert az ország maga eszmé­letlen föld; az önkény jármát nem a föld, hanem a nép fogja hor­dani. Az ország szabadsága a nép szabadsága; ha az ország sza­badságát fegyverrel eltörlik, a népet tették szolgává, a nép sza­badságát törlötték el. És még azzal is hitegetnek, hogy a császár nem akar ben­neteket újra robot és dézma alá vetni; — könnyű azt nem akarni, a­mi lehetetlen, — ám de ne higyetek az ámító szónak. A zsar­nokok csak addig tűrik a népszabadságát, mig nem érzik elég erő­seknek magukat, hogy azt elvegyék. Lássátok atyánkfiát! A király a múlt tavaszkor többféle törvény megtartására adta esküvel erősített szavát, nemcsak a robot eltörlésére, — együtt hozta az országgyűlés ezzel a többi törvényeket is: hogy t. i. ezen népnek vérével, pénzével Bécsből nem szabad önkény szerint ren­delkezni, s hogy mindnyájan egyenlő polgárok vagyunk. Alig múlt el 4 hónap, és már megszegték e törvényeket. A király megírta a ti képviselőiteknek, hogy ezen törvényeket nem fogja többé meg­tartani, s azt akarja, hogy a magyar vérrel, a magyar pénzzel to­vább is csak­­ rendelkezzék; s mert ebben az ország meg nem egyezett, irtó háborút kezdett ellenünk. — Négy törvény közöl hármat már megszegtek: hiszitek-e, hogy a negyediket is meg nem szegik, mihelyt legyőztek ? Aztán mit értetek vele, hogy a robot megszűnt, ha más után utósó falat kenyereteket elveszik a német adósság fizetésére? Ám itt van oka , miért nem szerették Magyarország szabad­ságát , miért követtek el mindent, hogy előbb egymás ellen uszít­sák a hon testvérlakosait, azután fegyveres erővel rontsanak az országba, hódítsák meg népeit, vessék katonai zsarnokság alá, s rendelkezzenek életök s vagyonuk felett. De él az örök isten és nem hagyta el népét! — sőt keze vi­lágosan működik, mert ennyi csel, ármány, ellenség, s ennyi is­­tentelenség mellett is, még mindenütt sikerül ellenségeink elé ha­sonló , sokszor nagyobb erőt kiállítani! De még nehéz napok állanak előttünk — dicső, de nehéz na­pok ; s mi, a népképviselői s a kormány, melly azoknak ki­folyása , azon hatalomnál s roppant felelősségnél fogva, mellyet gyenge vállaink csak általatok támogatva viselhetnek el — felszó­lítunk benneteket, sőt saját hatalmatok magasztosságában, mellyet kezeinkbe letetteket — rendeljük. Hogy keljetek fel tömegben, Magyarország népei­ minden­­­nütt, mert az ellenség kezéig, alakuljanak mindenütt a kormány ál­tal kijelölt vezérek alatt önkénytes szabad csapatok az ellenség kiirtására; a nép pedig mind azon vidéken, mellyet az ellenség fenyeget, keljen fel tömegben, s csatlakozzék a hazát védő csapa­tokhoz. Értsétek meg a kormány szavait jól: mi nem kívánjuk s nem akarjuk, hogy az ellenség fegyverei s ágyúi elébe álljatok, mi nem akarunk mészárszékre vinni benneteket, sőt kinyilatkoztat­juk , hogy ez által csekély szolgálatot, s néha kárt tennétek az országnak. A felkelt népnek rendeltetése nem az , hogy az ellenséggel homloksorban szembe szálljon, hogy azzal csatába elegyedjék, hogy ágyúi által magát összelövesse, hanem egészen más, de olly mi által tizszerte hasznosabb szolgálatot tehet, s neki nem kerül sem annyi veszélybe, sem annyi fáradságba. Igyekezzetek az ellenség előtt az utakat, hidakat elrontani, a hegyszorosokat elzárni éjnek idején; ti, kik minden bokrot is­mertek vidékeitekben, rohanjátok meg oldalt, hátal, gyújtsátok reá a házakat, szedjétek el podgyászát, hol rabolni mennek csa­­pattai, álljátok el útjukat, szóval: csináljatok az ellenségnek any­­nyi kárt, a­mennyit csak tehettek. De mutassátok meg azt is , hogy ti nem rabló csorda, nem rácz és oláh haramiák, hanem férfiak vagytok, kik a hon védel­mére keltetek fel, ne bántsátok a védtelent — kárt egyedül csak az ellenségnek tegyetek, legyetek a nép őrangyalai, az ellenség pedig rettegjen tőletek. Ez azon szolgálat, mellyet az ország képviselői, s a kormány vár tőletek, nem más, nem több, s kit illy csatározás közben ne­talán szerencsétlenség érne, s kenyérkeresetre s további szolgá­latra , lábát vagy karját vesztve, képtelen lenne, annak az ország választást enged e három között: 1. vagy becsületes ellátás holtig. 2. vagy 10 hold örökös földbirtok. 3. vagy 1000 pengő forint. A nép, és ezt esküvel mondhatjuk nektek barátink, győz­hetetlen, ha együtt tart, ha szándéka erős, hazáját megvédeni, mit tehet 10, mit 100 hadsereg a nép milliói ellen, a nép ellen, melly az ellenségnek sem éji, sem nappali nyugtot nem ad, a nép ellen, melly előle minden élelemszereket eltakarít, — a nép ellen *) Mi nem örömest nyitják meg hasábjainkat vitáknak, de magunk is úgy vagyunk meggyőződve, hogy Táncsics iratai jelen körülmé­nyeink közt kiszámíthatlan ká­rt tesznek a hazának, s erre figyel-­ meztetni a közönséget kötelességünk. — A s z­e r­k. *) E proclamation tegnap lapunk minden számához nem mellékhelvén, s most lapunkban közzé tenni szükségesnek tartottuk. A szerb. 666 végre, mellynek ha milliói felkelnek, botokkal szétverhetik az el­lenséget. Azért az isten s a haza szent nevében, ti Magyarhon dicső népe, testvéreink, keljetek fel tömegben, roppanttá növekedett hadseregünk segítségtekkel tizannyi ellenséget kiirthat, a mennyi ellenünk tört. Fel kaszára, villáva, merre az ellenség megy, sötét töme­geiteket pillantsa meg, jobbra, balra, előre, hátra,­­ mint az árvíz fogjátok utait körül, aztán váljatok szót, siessetek gyülhe­­lyeitekre, s mikor az ellenség nem is álmodja, törjetek egy egy podgyász­ vonalára, hogy a míg ti itt megjelenve, ott szétoszolva folytonosan foglalatoskodtatjátok,­­ vitéz seregeink rajtok üsse­nek és semmivé tegyék őket. Fel isten nevében ti a nép milliói! — velünk a jó ügy igaz­sága , velünk az isten! Kelt Pesten december 22-én 1848. Az országos honvédel­mi bizottmány nevében, Kossuth Lajos s. k. elnök. Pótlólagos rendelet a néphez intézet pro­­clamatio kihirdetése iránt. Ámbár a Közlöny 198 szá­mában közrebocsátott s e lapban is föntebb közölt proclamatiónak az egyházi szószékekről történt kihirdettetése sikerét a lelki­pász­toroknak hazafiúi buzgósága is kétségen kívül még öregbítette; mivel azonban számos községek több hitvallási felekezetekre oszol­nak ; mások pedig helybeli saját egyházuk, vagy lelkipásztoruk nem létében, az isteni szolgálathoz a sokszor távol eső anyaegy­házba csak csekélyebb számmal és részenként járulhatnak; és így ama proclamatiónak az egyházi szószékről­ kihirdetésére nézve igen sok helyen a népnek mintegy összeforrott egysége és teljes szám­ban léte hiányozhatnék, annál fogva rendeltetik. Hogy nemcsak azon helyeken, hol az említett proclamatio az egyházi szószékről már kihirdetve jön, hanem azon helyeken is, hol az isteni tiszteletnek közbeesett ünnepnapira azon rendelet meg nem érkezvén, a kihirdetés még meg nem történhetett volna, e je­len rendelet, vételé­vel a község házánál minél előbb, a legalkalma­sabb időkben összegyűjtendő népség előtt, a község jegyzője által a fennérintett proclamatio többször is felolvastassék, s ezen kívül pedig a törvényhatóság részéről megbízandó népszerű személyek által, minden községben telhető ünnepélyességgel, az összegyűj­­tendő nép előtt újra kihirdettessék, kellően megmagyaráztassék, és a törvény a hatóság körülményeihez alkalmazott gyakorlati utasí­­tással kísértessék. Melly rendeletnek minél gyorsabb s hatályosabb eszközlésére a törvényhatóságok, s községi elöljárók ezennel utasíttatnak. Kelt Budapesten dec. 27. 1848. A honvédelmi bizottmány elnöke, Kos­suth Lajos. A KÖZLÖNY UTÁN. A 49-dik r.­aljhoz számvevő segédül a leköszönt Grems­­perger Ferencz helyébe Végh Antal neveztetett ki. — Ujfalusi Nép. János lakása nem tudatván, felszólíttatik, hogy a folyamodványaira még augustusban és septemberben hozott határozatokat a közoktatási ministerium irodájából vitesse el. — Ivánkovics János, kőszegi nemzetőrségi őrnagy jelentése nyomán:Ruzsicska Albert vasmegyei nemzetőrségéé tiszt a 34-ik sor gyalog ezredhez tétetett át, a nemzetőrségi létszám­ból tehát kihagyandó. a Kik a belügy­ministerium nemzetőrseregi osztályával akár miső levelezési érintkezésbe akarnak ereszkedni, leveleiket ne sze­mélyemhez, hanem ,,a belügyministerium nemzetőr­seregi osztályához“ czimezzék. A hivatal posta bérmentes a személy nem — a hivatal maradó — a személyek változhatnak. Budán, dec. 22. 1848. Kiss Károly, alezredes. — Kineveztetnek a szekerészi karhoz: Alszázadosokúl: Markovits Dániel és Hámory József. Hadnagyokúi:’Érleli János, Danitz Antal és Vragossy Imre. — Ruffenberg számvevő hadnagy az ó-budai ruha bizott­mánynál, czímzetes föhadnagyúl kineveztetik. Nádosy Sán­dor, ezredes. —F­elhívás. Mindazo­n egyének, kik valamelly alkalmazásért a táborkari osztályhoz folyamodtak, felhívatnak ezennel, hogy állandó lakásuk helyét a táborkari osztályban haladék nélkül be­jelenteni szíveskedjenek. Kelt Budapesten, dec. 24-kén 1848. Vetter, tábornok. — Minden Pest-Budán, s körülötte lévő erősítési munkála­tokkal foglalatoskodó tiszt és mérnök uraknak ezennel tudtul ada­tik , hogy ezen munkálatok vezényletét Klauzál őrnagy úr vette át. Budapesten, december 24-kén 1848. Vetter, tábornok. — A budai nőegyesület 100 inget és 100 gatyát adott a ma­gyar hadsereg számára a kormány-elnök nejének által, — mint­hogy ezen fehérneműek igen szépek s finomak valának, azok a katonai kórháznak adottak által, s igy a szegény sebesült honvé­deknek jobb szolgálatot nem is lehetett tenni. Vegye a budai nőegyesület a haza és kormány nevében a legöszintébb köszönetét. Kelt Budapesten, dec. 24. 1848. A honvédelmi bizottmány. — Magyarország lövészeihez Ormai Norbert őrnagy és a honvédelmi bizottmány elnökének segédtisztje egy honvéd-vadász­ezred alakítására , a vadász fegyvereknek a hon részére fölajánlá­­­sára, illő kárpótlás mellett, fölszólítást intéz. — Czigler Ignácz magyarországi tábori egyházi főnök föl­szólítja a haza minden lelkészeit, hogy beteg honvédeinket, ha közelben tábori lelkészek nem lennének, lelki vigasztalással lás­sák el, halálozás esetében ü­lön temessék el, s a halotti bizonyít­ványt a közlött minta szerint elkészítve tüstént küldjék meg postán a tábori egyházi főnökségnek Budára. — Köztudomásúl adatik, hogy ha valaki sorshúzás után a honvédelmi szolgálatra magáért mást helyettesített is, azért nem­,­zezőrségi szolgálat teljesítésének kötelessége alól felmentve nm­cg kelt Budapesten, dec. 22-én 1848. Az országos konv­elmi ijja­zottmánynak tagja: Nyáry Pál. — Kineveztetnek: A 7-ik huszár ezredb.de föszázadosokúl: Lakits Manó és Biznák István. Alszázadosokúl: Bognár Lajos és Angyal Károly. Főhadnagyokúi: gr. Va­y László, Trojaczky Ar­thur és Havranek Lajos. Alhadnagynál: Korbonics Antal, Horváth, Adamovich Miklós, Németh Ignácz. A 12-ik huszárezredhez fő­­századosokúl: Vladár Ferencz és Baloghi Mihály. Alszázadosokúl: Váray Károly, Poroszlay Károly. Főhadnagyokúi: Dömötör János, Tiszoczky László, Rudics Mihály, Konkoly Ignácz. Hadnagyokúi: Vojnits, Szkublicz., Mészöly László, Pláhy Ferencz. Az 5-ik hu­szárezredhez örnagyúl: Zichy Manó. A 7-ik huszárezredhez őr­­nagyúl: Paulovich Imre. A 12-ik huszárezredhez örnagyúl: Far­kas Károly. — A pesti tudományos egyetemnél a neveléstan rendes ta­nárává Peregriny Elek kineveztetett. — Lonovics József, egri érsek, Eger városban felállí­tó hadi kórház számára 200 pftot küldött a kormányhoz, olly­­ kijelentés mellett, hogy ezenfelül a kórház felszereléséhez

Next