Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-10-26 / 101. szám
101. szám October 26.1848. «■HMIlflHi—lllliw—■■■■■■■■■I—ü«»III TH I ~ Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek ; négyszer halálozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábu sorért pedig 6 pgö kr. számíltatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgent. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egyetem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarékpénztár házában. PEST OCT. 24. Azt gondoltuk,már tetőpontját érte az osztrák comarilla gazsága, kimerült teljesen a schönbrunni udvar istentelen ármányainak pokolműhelye, s véget ér a császár és király beteges személyének tehetetlen gyengeségével űzött incselkedés,az egész birodalom, de főleg Magyarország élete s szabadsága ellen. Csalatkoztunk. Az oct. 16-án kelt olmützi császári királyi nyilatkozvány a camarillát bőszült dühben állítja élénkbe ; gyalázatos ördögkölyke ez a csak helyet változtatott udvari ármánynak; s legégbekiáltóbb vétke a Ferdinánd nyomorult egészségi állapotában meglopott emberi tehetetlenséggeli visszaélésnek. Illyrosznak nem hittük a camarillát, melly előcsarnoka volt Schönbrunnban a pokolnak; becsületesebbnek hittük az udvar bűnnel terhesült levegőjét, s erősebbnek a király szivét, épebbnek elméjét — mintsem népei halálos ítéletét így aláírni ne irtóznék. Csalatkozzunk. E nyilatkozvány erkölcstelenségének nincs párja a világ-történetírásban ! Sötétebb ez, mint volt a nantesi edictum visszavonása, s több esküszegés van benne, mint volt Ulászlóé, kit isten büntető karja a várnai csatamezőn utaiért. Szegény Ferdinánd király olly rész emberektől környeztetel, kik a te neved szentségével gyalázatos gazságot űznek, és a betegség elmédet annyira elrontá , hogy nem látod, midőn a legnagyobb törvénytelenséget neved aláírására elődbe terjesztik. E nyilatkozvány valóságos szó szerinti hadüzenés az egész birodalom népes emberi méltóságának, s polgári szabadságának. Megsemmíti nemcsak az alkotmányosság minden eszméjét, a politikai legszentebb jogok gyakorlatát, s a polgári szabadság árnyékát is , hanem egyenesen a királyi tekintélyt veti súlyba, nyíltan királyi szóval tesz parancsot az alkotmányosság, politikai s polgári szabadság meggyilkolására. Ha zavar van Bécsben, Pesten , nincs-e alkotmánya akár Austriának akár Magyarországnak, hogy a törvényes rend törvényes úton visszaállíttassák! Vagy a király nevében szabadon tiportathatik a törvény — a nép pedig engedelmeskedjék, s dögöljék meg? ! Vagy mi az a nagy lázadás Bécsben és Budán? Talán a Lamberg meggyilkoltatása itt, a Latouré amott ? Volt-e formára, lényegre nézve törvényes a Lamberg kineveztetése ? Akart-e kevesbet,mint az ország alkotmányát önkényleg fölfüggeszteni ? Nem azért jött-e csillapítni bennünket, hogy Jellachich annál könnyebben torkon ragadja zsivány csapatával Budapestet? S nem kezdé-e meg tettlegesen már ez ország szabadságát lábbal tiprani.És ha ártatlan tiszta volna is ő, mint Zsófi asszony a szentlétektől, igazság s emberiség-e, egyes haláláért királyi bosszúval fenyegetni ? egyesek kihágásáért egész nemzetre rontani ? S egynek vérét százak vérével öntöztetni ?! Vagy nem volt-e Latour leggonoszabb tanácsnoka a királynak Lobkowicz ideje óta ? Nem nyilvános hazaáruló, felségsértő volt-e ő, midőn katonai forradalmat készített az egész birodalom békés népei nyakára, s rendszeres hadjáratot akart kezdeni a királyi eskü szentségével megpecsételt szabadság ellen? Nem bujtogatta-e föl alattomos gazsággal ellenünk a ráczokat, Jellachichot, Orbánt, Hurbánt, és Simonicsot ? Illy ember isten és törvény parancsa szerint halált, háromszoros halált érdemel. — S ennek legyilkoltatásáért, mit tenni eskü szerint is egyenesen a királynak lett volna kötelessége, Bécsre forradalom tolatik, a császári főváros elzáratik, a birodalom ostrom-állapotba tétetik, s a király boszújával fenyegeti ! Szegény Ferdinánd! neked köszönetet kellene mondani a derék bécsi népnek, hogy illy felségsértő hazaáruló, miniszert kiragadott körödből, és fejére tette a törvény és igazság büntető pallossát. — Illyen két ember megöletéséért katonai hatalom alá helyezni az egész birodalmat, 32 millió embert! És vérpatakot nyitni az ártatlan polgárok életéből, harczczal támadni meg érte egy egész birodalmat. Isten e kiontott vérnek cseppjeit bosszúsan fogja a büntetések könyvébe jegyezni, s égni fog az Wessenberg s a camarilla lelkén öröktől fogvást örökre. — A gyenge, tehetetlen, beteges királytól pedig a népek erőszakoltan el fognak fordúlni, mert csak isten láthatja be, mennyire szolgál mentségül testi erőtlensége! És mi szavak adatnak e nyilatkozványban a szegény király szájába! „Trónra léptem óta — így szól egy helyt — népeim java volt életföladatom , s ezt tanúsítja különösen az utóbbi 7 hónap története.“ És ugyancsak ez időben nem fölséged nevében támadt-e föl ellenünk a háladatlan rácz faj, nyúzva s öldökölve a magyart ? nem felséged nevében s levelével tört-e reánk a kóbor Jellachich, dúlva a szegény magyar polgár életét, vagyonát? nem fölséged nevében parancsolta-e meg Latour Urbánnak az erdélyi lázadást, az aradi ágyúzást, temesvári erőszakolásokat stb. ? nem felséged nevében segítették-e Bécsből a zsivány Hurban gyilkosait? stb. E tények annyira ellenkeznek a fentebbi sorokkal, hogy, vagy mai napig sem tudja felséged e történteket, s ekkor igen siralmas olly nép sorsa, mellynek királya 6 hónap után sem tudja meg, hogy azt nevében öldösik, vagy a föntebbi sorokat csak úgy toll alá mondták fölségednek !! És miben áll a nyilatkozványban is említett lázadása Magyarországnak ? Talán abban,hogy midőn a birodalmi hadügyminiszer katonai megrohanást rendez ellenünk, egy osztrák tábornok sereggel betör hazánkba, s alkotmányunkat kétszer kisértik meg összetiprani, mi is fegyverkezünk, Jellachichot megverjük, s élethalálra készülünk a zsarnokság harcza ellen! — Isten látja lelkünket, de mi többet a természetes önvédelemnél, mellyet az eb és barom is gyakorol, ha megtámadtatik, nem teszünk! Azonban visszatérve a nyilatkozványra, arra zárszóul kettőt jegyzünk meg. A benne kivetett csel olly világos, h olly rég ismeretes, minő a szabadság harcza a zsarnoksággal, a népeké a királyokkal. Gyűlöltétek a szabadságot, s mert nyíltan letiprani istentől féltetek, Európától szégyenlettétek , alattomos úton annyira aláástátok, hogy a népek nyíltan kénytelenek védelmére kelni, s mert a nép szent joga mellett kardot mert ragadni, ez felségsértés! Le kell őt verni, s megfosztani szabadságától ! Ez volt ármánytok, ez logicátok! Hanem a játék nem sikerül. A népek keresztüllátnak az álarezon, s lehetlen, hogy isten védő karját elvonja azon ügytől, mellynek magvait saját kezeivel ülteté az ember szívébe, midőn teremtéskor azt mondá „én szabadnak teremtelek.“ — És lehetlen, hogy Európa közös ügyének ne tekintse egy egész birodalom , s Magyarország illy alattomos, illy istentelen megtámadását ! — De ha minden elhagyna is, él a nép, s ha ő igazán akarja, élni fog a szabadság Austriában s Magyarországban, nemcsak a királyság mellett, de a nélkül is, sőt ellenére is! — Második az, hogy mennél több rész oldala, veszélyessége, sőt roszasága fátyoloztatik le illy nyilatkozványok által az alkotmányos királyságnak, annál érezhetőbb lesz összeférhetlensége a népszabadsággal, és erőszakolva lesznek a népek olly kormányforma választására, melly a királyság veszélyeivel nem bir, mellyben egyetlen ember gyenge tehetetlenségéből — habár az maga a király is — annyi baj, vész és vérontás nem háramlik az országra, mennyi hat hónapon át érte a magyart! És a nép immár józanabb, fölvilágosúltabb, mintsem életéért,szabadságáért mindenre kész ne legyen, maga a királyságróli lemondásra is. Ezt a józan ész mondja s a természet parancsolja ! Most pedig föl magyar nép! föl csatára ! mert az udvari ármány ismét uj ellenséget adott e szegény hazának. S a beteges király gyengeségét odahasználó, hogy Windischgrätzet küldje seregével ellenünk. Föl édes nemzetem ! A veszély ne csüggeszsze, inkább aczélozza meg karodat. Nem zsákmányért, vagy hiú dicsőségért kell most küzdenünk, hanem győznünk kell, hogy a magyar nemzet megéljen, s a nemzet jobbjai hóhérpallos alá ne kerüljenek. Ha gyávák leszünk, legázoltatik a nemzet, lánczra fűzetik szabadsága, s tömlöczben vagy vérpadon vérzünk el mindnyájan ! Csak akarjuk igazán, s a haza mentve lesz !! — Á. E. SZABAD-E ELMÉLKEDNI? I. Az élet mozgás, de az élet nem roham, nem fergeteg. Azért nyugalomba kívánkozik a hányatott ember, hogy magával lehessen, maga magát meglátogathassa, s elmélkedhessék. Hányatott tengeren hajókázunk több hónap óta, s örvény ragadá meg hajónkat szikla felé, mellynek oldalain törést kell vala szenvednünk; forogtunk, s forogva , minden iparkodásunk ellenére, közelebb közelebb sodortatánk a vészt mutató sziklához, midőn hirtelen szél támadt s hajónkat a vésztől távolítani kezdé. A feszült kebelből sóhaj oldódik ki, mintha könnyebülve éreznék magunkat. — Szabad-e már elmélkedni ? Midőn a borsodi szép önkénytes csapat a pesti hídon büszkén átment, Veszprémnek tartandó, mint gondolák, egy ősz ember nézé a hídon, leemelt kalapját kezében tartva, hogy a folyam szele ősz fürtért ingathatá , s nézvén komorság ömlék át képén. „Ennyi szép ember gazságért! kiáltá fel: „Isten! ha vagy, bor szúld meg e gazságot, különben megtagadlak!“ — S nagy könycseppek gördültek le arczain. Égetőbb kín nincsen annál, melly az ember szívében a birodalom legmélyebb és utolsó gyökerét, az istenben való hitet, elrágja. Illy kínt éreze akkor az ősz, illy kínt érezénk sokan, mindnyájan. — Hogy a bizodalom visszatér, hogy az isten segíteni akar, látván mint igyekszünk magunkon segíteni, szembe nézünk a gazsággal, melly hazánkat lángba vérbe borítani akarta, s kérdezzük : miért történt mindez ? Miért lett egy érsek, kinek békeangyalának kellene lenni, rablóvá, hazaárulóvá, hitfeleinek, nyájának, ő a pásztor, ördögévé? Miért támadt fel testvér nép, melly századoktól fogva egy hazában, egy jogon élt, idősbik testvére ellen, sőt atyja ellen ? Miért folytattatik a pusztítás, égetés, gyilkolás hazánk legáldottabb vidékein már annyi hónap óta ? Szóval, miért vérzenek a népek, tapodtatik jog, igazság ? Sokáig azt felelték rá: a népek elidegeníthetlen jogainak visszanyeréséért, mellyeket a magyarok kíméletlenül a ráczoktól, a horvátoktól elvettek. S hitte azt a világ, s szidta a magyar országgyűlést, hogyan tudott ennyire az emberiség ellen véteni, miszerint azon jogokat, mellyek az egészet, az egyetemiséget, illetik, két harmadától elrabolta s mind az egy harmadára halmozta, melly azokra legkevésbbé érdemes? Hiába mutogattuk ki a rágalmat, az öldöklés, fegyverzés folyt, s minthogy az európai közönség csak nem hihette azt oknélkülinek, tehát mind újra megerősödök balhiedelmében, hogy Magyarországon a lakosság egyharmada, úgymint a magyarok , annak kétharmadán zsarnokoskodik. Végre, midőn álarcára többé nem volt szükség, megvallotta a bécsi politica, miért lett rablóvá a rácz, s áldozataivá a magyar és német nyugodt csendes nép; miért lett a horvát atyagyilkossá ; miért az egyház összeesküvésnek helyévé, s az ország egyik fő hivatalosa, hóhérrá. Mert az 1848-ki törvények, mellyek többi között Magyarországnak viszaadják, mit tőle soha egészen el nem vehettek, hanem minduntalan csorbítgattak, az országos önállást ünnepélyesen biztosítják , ezen önállás pedig az úgynevezett osztrák birodalmi egységgel nem fér meg. A hazugság mindjárt ellenkezik magával. Az európai közönséggel el akarták hitetni, hogy a ráczok és horvátok elidegeníthetlen jogaik elvétele miatt lázadoznak a magyarok ellen; alig hogy a bécsi politica tervének valósításához remény lett közeledni, már igazi okát a cselszövénynek kifejezte az ismeretes emlékiratban és a bécsi lapokban, mellyek után az Augsburger Allgemeine is bölcsen indult, s nyíltan bevallá, hogy ama népek csak eszközök, más szóval, megcsalattak, mert az egész fergeteg nem azok képzelt jogai, hanem a birodalom egysége miatt támasztatott. Mi gondja is volt valaha a bécsi politicának a népek jogaira ? Hisz ő zsarnok volt mindig, s midőn a bitorlottat kezéből ki kellett bocsátania, nem bírta felfogni, mint éljen tovább: azért a birodalom egységének, úgy mint ő érti, visszaállítására tette mind azokat, mellyek a históriában hallatlanok. Mi nagy itt a hazudság! A ráczok és horvátok elidegeníthetlenjogaik csorbításáért lázadtak fel, így szólt előbb a politica; később pedig imígy beszélt: a ráczok és horvátok az én meghagyásomból azért lázadtak fel, mert a magyarok elidegeníthetlen jogaikat az 1848-as törvények által részint visszavették, részint megerősítették. De a bölcs politika ezen szemet szúró ellenmondást ezáltal gondolja egyenes igazsággá tenni, hogy a magyarok jogait nem feszegeti, csupán azt mondja, hogy azokat Ferdinánd királynak nem volt szabad átengednie, minthogy a birodalom egysége nem tűri, más szóval, minthogy így az osztrák birodalom nem állhat fenn. Nem akarunk 1527-ig visszamenni, s e kérdésre: valljon azért választatott-e I. Ferdinánd magyar királylyá, hogy az osztrák birodalom, azaz, a nem-magyarország, álljon fenn, vagy inkább azért, hogy Magyarország legyen és maradjon országnak? erre mondom, nem akarunk a történetekből feleletet kutatni, hanem csak a birodalom egységét tartsuk szemünk előtt, melly Magyarország önállása mellett nem állhatna fenn. De kinek árt, ha akként változik el az osztrák birodalom, mint Magyarország önállása szükségképen elváltoztatja? Nekünk magyarországiaknak az 1848-iki törvények biztosítás valának, hogy ezentúl a magyar állam képes lesz tagjai iránt különbség nélkül azon kötelességeket teljesíteni, mellyek ha nem teljesíttetnek, kár is államban élni. Nálunk a társadalom nemcsak hogy az állam által nem segíttetett elő, hanem még egyenesen hátráltatok általa; volt hiány mindenütt, merre a szem nézett; az anyagi érdek szintúgy parlagon hevert, mint a szellemi; az egyház, mellynek vigasztalnia, emelnie, bátorítania kellett volna, inkább szolgája lett a politicának , mint anyja a népnek; az iskola megvetetted, elhagyottan penészedék; az ipar földhöz volt kötve, szóval: elmaradtunk, ez volt általános jelzék, melly az ország minden közintézetének homlokán setétlék. A valódi emberbarát, ki előtt a politica nem tér, melly csak azért nyittatik, hogy azon néhány ember játszadozzék; ki előtt a politica nem aszaló, melly az ember kebeléből minden szellemi érdeket kiszárítson , hanem ki előtt az tudomány és mesterség, melly a társadalom és állam segítségével az egyes embert kifejteni, a nemzetet pedig az emberiség cselekvő tagjává tenni tanítja és igyekszik, melly segíti, hogy az emberiség lassan kint a természet hatalma alól kiszabaduljon, erkölcsiség által az egyes ember a maga állati közvetlenségéből, szorgalom és társadalmilag rendezett munka és ipar által a közönség emelkedjék azon állásból, melly a közvetlen természeten nyugszik, a valódi emberbarát szomorkodik, látván, mennyi áldást hoztak volna az 1848 törvények már ez évben is, ha nem keveredünk vala gyilkos háborúba. Sok teher alatt nyögött a nagy földmíves osztály, levétetett róla a teher; már ez idén termésének egész áldását magának aratta, de nem élvezheti általában, mert a hazát emésztő tüzet kell neki oltania, még nem is tudja, nem érezi, mi jótékony volt a törvény, mert azt megéreznie, nem engedtek neki időt. Csakhogy minél keserűbb árba kerüljön neki a szabadság ! azt gondolák, megunja majd, mit szabadság nevével olly hangosan hirdettek ki martiusban, s visszakivánkozik a régi nyugodtabb állapotba. De csalatkoztak! Mégis mennyi boldogság tiportatik el ez idén, s mennyinek csirája gázoltatik el tán hosszabb időre! (Vége következik.) — Hunfalvi Pál, WINDISCHGRAETZ ÉS BÉCS. Seregünk már másodszor nyomott Austriába és ismét viszszahúzatott, mert az austriai országgyűlés, mint hallom , 12 szavazattöbbséggel határozta el, hogy a magyar segítség nem kell. Mit akarunk mi Austriában s mit a bécsiek ? nem tudom hány , ki e tárgyról szól, fogta fel a kérdést tisztán. Bécset akarjuk-e mi segíteni ? Ez olly szándék, melly czélhoz soha sem vezethet. Emlékezzünk, Windischgrätz főparancsnoknak van nevezve az összes austriai sereg felett, az olaszországin kivűl; ez annyit tesz , hogy azt nemcsak csatába vezetendi, hanem újonczozása, szaporítása, organisatiója, gyakorlata is tőle függ. Már most tegyük fel, seregünk harmadszor nyomul Austriába s a bécsiek segítségével megveri Windischgrätzet Bécs falai alatt. Megvan-e az általa camarilla semmisítve ? Nem, mert Windischgrätznek az örökös tartományok minden kútforrásai nyitva maradandóak, vert seregét újonczokkal kiegészíti, begyakorolja, s megújult erővel áll másodszor Bécs falai alatt, és azt annyiszor ismételheti , a mennyiszer neki tetszik, ha tudniillik a politicai viszonyok Austriában olly lábon maradnak, mint most vannak. Bécs az összes örökös tartományok erejének torlaszaival huzamosan ellen nem állhat s el van veszve, ha politicai védeszközökhez nem nyúl . És mellyek azok ? Nem mások, mint a mellyeket Magyarország olly sikeresen Jellachich ellen használt. Neveztessék ki egy honvédelmi bizottmány. Ez szólítsa fel az austriai sereget honárolási büntetés alatt a haza védelmére, összeállítván a megtérőket fekete-veres-arany zászlók alatt, mellyeken tartományok szerint nemzeti színű szalagok lobogjanak, p. o. az austriaiak zászlóján fehér veres szalagok. Ha ezen felszólításra a nagy városok s a tartományok hódolnak, organizáltassék tüstént a nemzeti őrsereg, mobilizáltassék s kövesse ezt azután a népfelkelés. Az újonczokat pedig a honvédelmi bizottmány rendezze zászlóaljakba, gyakoroltassa be s csatoltassa végre az összes austriai nemzeti sereghez , mellynek czélja leend Bécscsel karöltve a camarilla megsemmisítése, így Bécs és Austria czélt érhet, Windischgrätz ellen, de csak így. Mi is addig, mig féleszközökhöz nyúltunk s diplomatizáltunk, örökös veszteségben éreztük magunkat. Tegyen Austria a camarilla legyőzésére csak felannyit, mint Magyarország, s mi kezet nyújtunk Bécsnek s győzedelmünk kétségtelen leend. De ha Bécs egyebet nem tesz annál, hogy torlaszokat emel, Austria pedig népessége összes erejével Windischgrätz seregét nevelendi, akkor korábban, későbben el kell vesznie, s ha mi roszul értett nagylelkűségből kezet nyújtunk neki, minket is belesodorhat örvényébe. —*■ !,. OMZÁItOTtLÉ 9. October 24. 84—ik ülés a képviselőházban. Elnök: Pálfi János. A jegyzőkönyv hitelesítése után többrendbeli jelentés s levél olvastatott, jelesül: a) Perczel Mór hadi főparancsnoknak Csáktornyán October 18-án kelt levele (tegnapi számunkban már közlöttük). b) Marczibányi Antal főispán és kormánybiztosnak Trencsénben oct. 22-én kelt levele, Simonich rabló főnök hozzá intézett levelével. Marczibányi a védelemre megtette a szükséges in-