Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-09-13 / 64. szám
Kossuth ezután több nagy fontosságú indítványt tett, mellyeket a ház egyhangúlag elfogadott. 1. A camarilla azon igyekszik, hogy, pénz nem lévén , a közigazgatás és ráczok elleni háború folytatása felakadjon; azért parancsolja meg a ház a pénzügyi ministernek, hogy 5 pontos bankjegyeket, mellyekért az ország minden jövedelme és jószágai szolgálnak alapul, bocsásson ki. (Elfogadtatott.) 2. A katonaállításra hozzon a ház határozatot, hogy addig is, mig ő felsége az ide vonatkozó törvényczikket szentesítné, a ministerium minden törvényhatóságra a katonai illetőséget kivethesse, és ezen illetőséget a törvényhatóságok toborzás útján tartozzanak kiállítni, az összeíráshoz akkor folyamodván, mikor máskép ki nem telik., 3. Határozza el a ház, hogy a kiállítandó katonák magyar lábra állíttassanak, mint a honvédek s önkénytesek. 4. Határozza el a ház , hogy a sorkatonaság közöl a kinek tetszik, a kiállítandó katonaság sorába léphessen. 5. Határozza el a ház, hogy a honvéd, önkénytes és ezek tisztjei ugyanazon tekintélylyel bírnak, mint a rendes katonaság, és ezek tisztjei a rendes katonaság közé a háború végeztével ugyanazon ranggal fognak besoroztatni. 6. Határozza el a ház, hogy minden katonatiszt, legyen legfőbb vagy legalsóbb, ha az ország törvényes kormányának nem engedelmeskedik , hadi törvényszék elébe állíttassék. 7. A földesúri indemnisatióra és más , részbeli praestatiókra nézve, minthogy ezt formulázni kell, holnap fog indítványt tenni. (Mind valamennyi indítvány egyhangúlag és zajos tetszéssel elfogadtatott). A küldöttség István nádortól visszaérkezvén, ő fensége sajnáld, hogy iratát a ház törvénytelennek nyilvánító, mert ő azt nem tartá rendeletnek, hanem egyszerű tudósításnak. Sajnálkozását jelenté a felett is, hogy a ház az ő elmellettével a pénz- és belügyminiszert bizá meg a közigazgatás vitelével; ő megmutatta már, hogy akar tenni a hazáért, és a ház ezen tettét bizodalmatlanságnak veszi, szereti hazáját, de ha a bizodalmát megvonják tőle, inkább kész imádott hazáját elhagyni. (Egy követ: éljen Kossuth, mire az egész terem, és azután az utcza rázúgá: éljen Kossuth). Egyébiránt ő fensége, folytató Almássy másod elnök jelentését, kijelenté hogy, míg a ház törvényes téren marad, addig rá mindig bizton számolhat. Az ülés éji 10 óra tájban eloszlott. Nagy-Becskerekről, sept. 7-től, egy szemtanútól, ki a perlaszi ütközetben maga is részt vett, a következő érdekes levelet vettük: Ha nemzetiségünk eseménydús múltjának történetlapjain végig pillantva , letiprott szabadságunk, három századon át százezrek szívvérével beirott emlékei merülnek föl előttünk: ösztönszerűleg fordul el a szeme sötét képektől, s egy szebb jövő hátterében remény-szivárványt keres, melly a boszúja után kiengesztelt istenség békejeléül, viharos múltúak bánatkönnyei közt emelje föl övezetét. S az élve eltemetett szabadság, az önkény és haszonlesés, e kárvágyó rokonok által készített koporsóból kilépve, visszaszerzé rég bitorlóit vagyonát: a népek szívét. Az újjászületés lélekemelő ünnepének színhelyeiről írom e sorokat. Mit annyi becsületes kebel óhajtott, mit sokan remények ereje által már megtörténtnek hittek és hirdettek. September 2-án valósággá lett. Kiss Ernészt,lelkes fővezérünk, September 1 -je napján kellő óvatossággal kiosztván rendeleteit, éjjel a hadtest csapatait minden helyekről a legnagyobb csendben összevond, s a perlaszi sánczok közelében felállíttatván, 2-ikára viradóra két ágyúlövéssel üdvözlé az ellenség tábor-sánczait. Mint a vihar, melly villámokkal terhelt méhét kitárja, dörgöltek ezentúl rémitően ágyúink, hirdetvén a környéknek e nap eredménydús fontosságát. A golyók és kartácsok zápora, melly a mieinknek feleletül az ellenség ágyútelepéből szóratott, vészt hordva repkedte körül seregeinket, melylyek a rég elfojtott boszú érzetével, félelmet nem ismerő lelkek erejében, a veszély nagyságát megvetve, folytonos tüzelés közt közeledtek a sánczokhoz. Alig 2 óra múltával a tüzelés megkezdése után, már a sánczok körében csatázott seregünk. Ami ilyen rettenthetetlen és hősi volt a megtámadás , szinte azon mértékben teljes és fényes volt a győzelem, s ha büszke önérzettel hivatkozunk eddig erős őseink csatahírére, az élő nemzedék okadatolt bizonyítványát mutatá be e napon annak , hogy az elődök öröksége, a bátorság, sértetlenül, sőt a nemzet becsületére kamatozva őriztetett meg fajunknál mai napig. Itt alkalmilag megemlithetem, hogy a sorkatonaság fényesen s tettekkel czáfolá meg azon alaptalan rágalmakat, mellyek nevére ollyanok által költettek, kik részint avatatlan és a körülmények nem ismerése által, részint egyéni hiányokat az egész testületnek róván fel hibául, javítás helyett ingerültséget, és lelkesedés helyett ernyedést terjesztenek, átalános és adatokkal nem specificált gyanúsításaik által. Az ellenség, melly jól megerősített, és a természet által is helyzeténél fogva védett sánczaiban számra nézve megüté az 5000-et, a nemzetőrséggel alig 3000-re menő hadtestünk által három oldalról támadtatott meg. Középen Vetter alezredes, lováról leszállva , kivont karddal, és ezen szavakat kiáltva: „önkénytesek! utánam,a ki magyar!“ vezérlé az önkénytesek zászlóaljának, és a Mihály ezredbeliek egy részét. S hol e derék férfiú lelkesítő szava harsogott végig a csatasorokon, ott a lelkesedés és elszántság, elhullott testhalmok között, és rohammal bevett sánczok felett nyitott utat a magyar név dicsőségének. *) A jobb szárny hőse és vezére, Kiss Pál, Mihály ezredbeli százados volt, ki a Béga partjain elterülő réten előnyomulva, csapatának , melly a bihari nemzetőrség 7-ik vagy szalontai századából, önkénytesek és Mihály ezredbeliekből állott, saját önfeláldozó bátorsága által adott példát és erőt arra, hogy a halál gyászvirágaival beültetett réten keresztül küzdve, a sánczokat erről is diadalmasan bevegyék. A balszárnyon, hol az ellenségnek hármas sánczczal körülkerített dombon álló ágyútelepei folytonos tűzzáport ontottak, az önkényeseknek és Voronyeczky-lövészeknek jutott osztályrészül a megtámadás és győzelem dicsősége. S ha e csapatok egyéneinek rettenthetetlen lelkesültsége bámulásomat kelti fel, akkor kötelességemnek ismerem, hogy a haza színe előtt Szemerét és Papp Lajost, az önkénytesek hadnagyát és főhadnagyát, mint ollyanokat mutassam be, kikre a sereg és a nemzet büszke lehet, s kik öntudatuk nemes jutalmán kívül a közelismerés és hálára méltán igényt tarthatnak. Az első ugyanis golyó által találtatva, bátorságának majd áldozata jön; míg a másik , szétrepedt kartácsok pattogó töredékei , és fütyölő golyók zápora közt, alig 30 ember élén, első lépett a hármas sáncz tetejére. A két oldalt felállított Würtenberg- és Hannover-huszárok zászlóalja csataszomjasan várá a pillanatot, mellyben mindenütt, hol megjelentek, győztes fegyvereiknek itt is meg tegyék hatását. Azonban a nemes is ezen villámszárnyakon repülő csatárainak nem nyílt alkalom, hogy bebizonyíthassák, miszerint a magyar kard szintolly érvényesen vág, mint a milly mélyen a golyó hat. Ugyanis, a hátul szekereken futásnak eredeti ellenséget az oldalt álló ágyúk kereszttüze miatt űzőbe nem veheték. Azonban ki e sorokon végig pillanta, s ki e marezona arczok ragyogó szemeinek sugárzását követte, meggyőződött arról, hogy egy parancs szóra ezerek élete vonaglott volna el kardjaik élén. A tüzérség mind ügyessége, mind elszántsága, de leginkább ügyünk iránti meleg részvéte által igen szép érdemet vívott ki magának. Különösen megemlítendők a főtüzérnek, Szownálik Ferencznek ezen szavai: „várjatok, mindjárt megmutatom én, hogy kell Magyarországért lőni“, s ezzel olly rémítő tüzelést kezdetett, hogy nem sokára az ellenség visszavonulni kényteleníttetett. Ez commentár nélkül is szívhez szól. A seregnek hátai fedezetére szolgált Don Miguel nevét viselő ezredből 2 század, a bihari nemzetőrség 3-ik vagy sárréti százada , és egy csapat lovasság, kik a közéjök hulló ágyú-golyókat mozdulatlanul fogadták. A látvány, mellyet a sánczok bevétel után mutattak, kebelrázó és rendítően nagyszerű volt. A sátrak, és a középponton álló két ház, többnyire nádfedezetén pusztító tűz nyargalt végig, s a még egy pár órával az előtt népes tábor elhagyottan, füstölgő üszkökben, félig elégett élelmiszerek- és ruházatokban mutatá föl maradványait. A romlás ezen terén és len a réten, mintha itt isten boszuló angyala járt volna, holttestek rémítően csonkított törzsei hevertek. Itt egy termetes rácz ideges teste nyúlt el megsülve, a kínos halál vonaglásai között összezsugorodott kezekkel és felhúzott lábbal; másutt egy csoport feküdt, kétségbeesett küzdésük közt egymásra hullva, golyók és kard által ejtett tátongó sebeiket tárván fel a szemlélőnek. Ezek közt van Jancsó vagy Puli-Basa a tüzérség vezére, és Stefanovics, azon megszökött torontáli írnok, ki Kikindán méltó halálát elkerülve, azt itt lesé föl. Drakulics pedig egész seregével szekereken megfutott. Elfoglaltatott ezen ostrom alkalmával a ráczoktól 14 lobogó, 11 ágyú, sok lőfegyver, kész töltés, tömérdek lőpor, tábori készületek , fehérnemük és mindenféle öltönyök. Az ellenség halottjainak számát bátran lehet 500-ra tenni, míg a mieink közöl eddig csak 18 halt meg. Miután a táborsáncz kiraboltatott, seregünk Periasz városa ellen nyomult. Itt azonban a lakosság fehér lobogóval jővén előre, megkiméltetést kért és nyert. A város népsége, a magyar nemzet iránti hűségre feleskettetvén, egész hadtestünk öröm-lövöldözések, önérzet és bátorságtól ragyogó arczczal tért vissza. Ez volt kimenetele Periasz ostromának, mellyben hónapok óta tanyázott a rabló csoport. Daczolva a törvényekkel, nem engedelmeskedve a kormánynak, rettegteté a gyülevész, de elszánt nép a környék lakosságát. A megvehetetlennek hirdetett sánczok földdel egyenlővé tétettek. A fentebb dicsérve megnevezetteken kívül következő liszteket láttam, kik magokat hősileg kitünteték: Kanzler, ki a jobb szárny ostrománál első kapott sebet, Csigaházy , Haan, Pavelics, Olsevszky, mindnyájan a Mihály ezeredből, és Thurzó Miklós az önkénytesektől, kit elöhaladtában még az sem hátráltatott vissza , hogy a kartács körülre 4-et lesöpört. Ki a csatát s az ostromnak menetét minden oldalról figyelemmel kisérte, annak magasztaltság ragadta meg valóját, midőn a lelkesedés azon mindent feledő resignatióját látá, melylyel a magyar katonaság éltét, s azzal minden viszony, vonzalom és hivatás szülte reményeit mérlegbe veté a haza sértetlen önállása, és a nemzet függetlensége, talán létele fentartásáért. Csak az, ki a veszély illy nemében, hol tudva kell a halálnak elébe menni, edzé meg lélekezejét, állhat olly emléken , hogy fel bírja fogni egész becsét azon szolgálatnak, mellyel a sorkatonaság a nemzetet, és a jövendőt magának adóssává tévé. Isten adjon e hazának sok illy sorkatonát; akkor nem lesz Szent-Tamás, rácz, szerb, illyr és horvát, hanem magyar , és Magyarország dicső , nagy és hatalmas lesz! Azonban az igazság méltányossága, és azon kedves viszony, melly engem a bihari nemzetőrséghez, s őket hozzám csatolja, kötelességemmé teszi, hogy a 3-ik és 7-ik bihari nemzetőrségi század, s általok az egész zászlóalj számára, megyénk és hazánk elismerését kérjem ki; azon elismerést, mellyel irányukban mind a fővezér, ki a személyes bátorság előképe gyanánt szolgálhat, mind az alvezérek olly szívesen nyilvánítottak. S melly különben is a családi tűzhelyét hónapokra , s talán örökre odahagyó nemzetőr önfeláldozásának lelke, büszkeségén felül egyedüli jutalma. Végre el nem mulaszthatom megemlíteni Kohlmann József urat, tábori tisztet és kapitányt, a Ferencz Károly 52 gyalog magyar ezrednél, ki a perlaszi tábor bevételének tervét készíté, melly szerint szerencsésen be is vétetett az ellenség tábora; a tisztelt úr éjjelét nappalát illy nagy s czélszerű tervek dolgozására fordítja, s előttem több ízben nyilatkozott, hogy, bár életébe kerüljön is, minden igyekezetét oda fordítandja, hogy minden ellenséges tábort,legrövidebb idő alatt, s legkevesebb ember veszteséggel be lehessen venni, mert ő előtte legszentebb czél a hazai nemzet megszabadítása. — Riczkó Károly, őrnagy a bihari nemzetörseregnél. — Várad-olaszi, sept. 6-án. Folyó hó első napján kez-dett s 5-kén bevégzett bizottmányiülésünkben, belügyminiszeri rendelet folytán, a minél előbb kiállítandó katonai újonczek öszszeirása, szakaszonkénti küldöttségek által folyó hó 13 okáig, teljesítetni határoztatott. Továbbá, a mozgó s a győzelemig felállítandó nemzetőreink napi dijaik pótlásáúl, minapi végzés által behajtatni rendelt 20,000 fthoz, ezúttal ismét 20,000 ft. szavaztatván meg, összesen negyven 1000 e. frtig róvta meg magát Bihar megye. — Melly összeg birtokaránylag haladék nélkül kivettelik, beszedetik. — Mindenkinek, ezen összegből reá esendő illetősége jövő évi házi adójába fogván betudatni. E szerint Bihar semmi áldozatot sem kimél, csakhogy vészszel környezett hazánkat megmenthesse. És alig hagyánk oda tegnap üléseinket, midőn mai napon ismét bizottmányi ülésbe hivattunk össze, mellyben Riczkó Károly, gyalog nemzetőrségi őrnagyunk, a perlaszi csatatérről, September 3-ról sürgöny által a perlaszi győzelem felöl értesít bennünket. E nagyszerű ütközetben részt vett katonáink , honvédeink s bihari nemzetőreink úgy működtek, hogy egyik bajnokot, a másik felett alig lehet ki is emelni; mind e mellett, részint az említett hivatalos sürgöny, részint azóta érkezett magán, de hivatalos tudósítások szerint, a lelkes vezér Kis Ernő ezredesen kívül, különösen megemlítendő fő hg Mihály nevét viselő magyar gyalog ezredbeli alezredes, Vetter (olvasd Fetter), ki a magyar haza szent nevével, s kivívandó nyugalmával, és a katonai becsület fentartásával, buzdítván zászlóalját, maga személyesen három ízben legveszélyesebb helyeken mászta meg az ellenség sánczait, s elől vezette rendithetlen elszántsággal s valódi katonai tacticával, föllángolt keblű vitéz osztályát. Másik szárnyon pedig a bihari nemzetőrség 3-ik és 7-ik *) Kik csak az alvidékröl jönek, „általánosan magasztalják e lelkes alezredest.“ Isten tartsa meg őt e hon számára! — A szerk. 29. századját, szalontai és sárréti magyarokat id. Szacskay Imre és Czink János századosok elszánt közremunkálásával, ugyancsak Mihály ezredbeli százados Kiss Pál, bihari születés, mindnyájunk kedvelt barátja, vezérelvén, legdúsabb sikerrel harczoltak. — Kiss Pál volt első, a bihari 3-ik századdal, a sánczok tetején. Ez azon Kiss Pál, kiben addig is határtalanul bíztunk, s a ki ezúttal, az egész haza méltánylását kiérdemlé. Adjon az ég sok illy tiszta keblű, bátor, és értelmes hadfiakat a magyar hazának!!! Ezen vitéz tettekről értesülvén, annál magasztosb lett örömünk, mivel ezen szerencsés ütközetben , a Würtenberg magyar huszárok, a debreczeni honvéd 3-ik zászlóalj, a Don Miguel és Mihály gyalog magyar ezredbeli katonák, sarai nemzetőreink, és igy legtöbb bihari fiúk vettek fő részt, kikről hiszszük , s reményijüik, miként ezentúl sem fognak Bihar szülöttei kedves hazánk megvédésében hátul maradni. — Isten segítse is őket! Bizottmányunk — a megye nevében, hálás elismerést intézett Kis Ernő ezredes, és Vetter alezredeshez. — Különösen pedig magunk fiait, barátait, rokonait, vitéz nemzetőreinket, dicső tetteikből eredeti örömérzelmeink felől tudósítunk. Közelget az idő, midőn Bihar ismét teljesítendi haza iránti kötelességét. — Jövő héten szándékozunk indítani le a csatatérre mozgó önkényes s a győzelemig fenállandó nemzetőreinket, hogy ezek, a 10 hétre leküldött, s már is fényes győzelmet kivívni segített nemzetőreinkkel egyesíttetvén, harczoljanak a magyar szabadságért , minél féltőbb kincse magyarnak nincs s nem is lehet. Teljes reményünk van, hogy mozgó nemzetőreink hasonló remek fiainkból állandanak. Sokan szándékoznak előkelőink közöl vélek lemenni: s a többi között Bernáth Gedeon polgártársunk, ki mindig tett embere volt, mai nap a bizottmány színe előtt ajánlá föl életét, a haza megmentésére, s valódi hazafi érzelmekkel hívá föl az egybesereglett hallgatóságot is a véle tartásra. Koronázza siker ezen jeles polgártársunk toborzását ! ! ! — Fényes József. — Szathmárból. Sept. 1-je napján tartott biz. ülésünkben hirdettetett ki a Mihály Gábor mármarosi alispánnak megyénkben is királyi biztossá lett kineveztetéséről szóló leirat; a nevezett kir. biztos ugyanekkor körünkben volt, és felhívta a nemzetőrséget minden perezben készen állásra. Nálunk még eddig semmi előjel nem tűnt föl, a román nép titkos mozgalmaiból, s hiszszük is , hogy éberségünk a támadható szikrát azonnal eloltandja, ifjaink különösen vágynak a magyar Orona-hérczekre, kis guerilla csatát próbálni. Folyó hónap 4-én ismét bizottmányi ülésünk volt. Jelentés létetett, a táborba szállandó önkényes nemzetőrök toborzásáról , és fájdalommal értesültünk annak kevés sikeréről, mindöszze 290 egyén ajánlkozott, s többnyire a nemességből; keserű panaszok hallatszottak,az új polgárok fagyos dermedtségéről; honunk e szent ügyéhez kevés rokonszenvek, s épen semmi részvétük nincs, kivált a dús német ajkú polgártársak semmi harczi jellemmel nem bírnak, csak a katonaállítás segíthet a dolgon. Ingerült vitát idézett elő Kende Gusztáv ellen fölterjesztett azon vád, miszerint a századbeli nemzetőrséget felbujtogatá , hogy addig senki se álljon be önkénytesnek, míg ő jó példával elő nem megyen , azonban sem ő, sem a századossága alattiak közöl senki sem vállalkozott; némellyek kereset alá vonandónak tárták a bujtogatót, mások a gyalázat bélyegét akarták rá sütni, s csakugyan ez utóbbi ki is mondatott. Nevezetes, hogy némelly önkényteseink sugallatából indítvány létetett, miszerint sürgöny által kéretnék föl az illető minister, hogy nemzetőrségünket ne a római sánczokhoz rendelné, hanem a belbátorság fentartására itthon maradni engedné; ez lelkesebb ifjaink ellenmondása daczára is határozatba ment, s a sürgöny csakugyan elküldetett. A belügyminiszeri rendelet értelmében, a leendő újonczok összeírására azonnal küldöttségek neveztettek ki, kik munkájukat másnap nagy erélylyel elkezdék. Az avasi tartományban, a bükk és fenyves honában, aligha krawall nem lesz; az ecsedi láp is alkalmasint megnépesedik. — Rendes levelező. — Fejérmegyéből, sept 4. A milly megörvendeztető volt múlt hóban tartott rendkívüli bizottmányi ülésünk, épen olly elszomorító a sept, elsői. Üres, hosszú beszédek, semmi más. Igaz, hogy a boldogult administratori rendszer fénykorában, illyés szónoklatoknak püspöki ebéd s néhány nagy úri kézszorítás volt díja, de mindezeknek ideje már lejárt. És ha a türelmes hallgató ki nem fütyöli önöket, oka, hogy a hallgató béketűrése óriásibb, mint önök szerénysége. Elveszünk, el kell vesznünk, ha tovább is olly emberek lebzselnek a zöld asztal körül, kiknek egy része , több hiányok között, legkisebb tehetséggel sem bír tenni, és pedig pillanatok alatt sokat tenni. A kinek füle van, hallja, és a kinek csak gyüszünyi esze van, értse, és távozzék a zöld asztal mellől. Szolgabiráink toborzásróli jelentéseiből az sült ki, hogy ez ideig 528 önkénytes találkozott megyénkben. Csekély a szám, ha tekintetbe veszszük, miként tisztviselőink közöl alig marad egy kettő honi , de tán majd szaporodni fog, én legalább nem akarom hinni, hogy Fejér megye magyarajkú lakosságában csak annyi honszeretet volna, mint mennyit e csekély szám tanúsít. Igaz ugyan, hogy megyénk nagyrészint sváb lakóiból csak egyetlen sem íratta fel magát, s a faczipős sváb könnyebbnek tartja karót, jármot és gereblyét faragni, mint a harertérre szállni; de épen azért, azok gyalázatára meg kellene mutatni a magyar fajnak, miként benne a vér nem vált vizzé, s méltó azon szabadságra, mellyet nyert, s mellyért, hogy megtarthassuk, vért is készek vagyunk ontani. Az önkénytesek felszerelésére kinevezett állandó biztosság 500 darab fegyver és ruhaneműről gondoskodott már, de embereink , fájdalom fegyverhiány miatt, csak három hét múlva lesznek tökéletesen felszerelve, és kimozdíthatók; sőt azon való, vagy valótlan hír is aggaszt bennünket, hogy külföldről rendelt fegyvereinket jó szomszédaink letartóztatják.*) Kossuth csapatjához tegnap szállítottak városunkból 106 ujonczot; bámulatosan jól esik tapasztalni, milly varázserővel bir a toborzók zászlója, melly alá csoportosan tódul a fiatalság. Épen midőn levelem be akarom zárni, veszem azon elszomorító hírt, miként Perkáta nevű tótrácz helységben a polgárság tettlegesen ellenszegült az ujonczok összeírása végett kiküldött megyei választmánynak. Ha a nép elég vakmerő a felsőbb rendeleteket egy lábbal taposni, a megyének múlhatatlan kötelessége szoros vizsgálatot tartani, s a főczinkosokat szigorúan büntetni, hogy hasonló merények kísérletétől még a gondolatot is visszatartóztassa. Vulnus ense reddendum est, ne pars sincera trabatur. — Újlak (Nyitra megyében) sept. 9. A felvidéken olly rég hiresztelt bujtogatók közöl f. hó 7-kén valahára kézre került egy trencséni születésű, Lukács nevű, az orvostant 4-ik évben hallgatott, magyarul, tótul, németül, diákul, sőt francziául is beszélő 25 éves forma ifjú, ki elég vakmerő volt Nyitra megyében faluról falura kóborolva , a tót ajkú népet csoportokban, Hurbanféle proclamatiók osztogatásával is, panslavisticus irányban nyilvánosan izgatni. Az izgatottak hiteles helyen tett vallomásai szerint, a semmirekellő bujtogatásának czélpontjai voltak: a magyarok iránti ellenszenv szítása, a földesuraknaknak az irtványok, erdők- s királyi haszonvételekért tettleges megtámadása. *) Tények után e hírt valótlannak mondhatjuk. A Szerk. —