Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-09-13 / 64. szám

Kossuth ezután több nagy fontosságú indítványt tett, mellyeket a ház egyhangúlag elfogadott. 1. A camarilla azon igyekszik, hogy, pénz nem lévén , a közigazgatás és ráczok elleni háború folytatása felakadjon; azért parancsolja meg a ház a pénzügyi ministernek, hogy 5 p­o­ntos bankjegyeket, mellyekért az ország minden jövedelme és jószá­gai szolgálnak alapul, bocsásson ki. (Elfogadtatott.) 2. A katonaállításra hozzon a ház határozatot, hogy addig is, mig ő felsége az ide vonatkozó törvényczikket szentesítné, a ministerium minden törvényhatóságra a katonai illetőséget kivet­hesse, és ezen illetőséget a törvényhatóságok toborzás útján tar­tozzanak kiállítni, az összeíráshoz akkor folyamodván, mikor más­kép ki nem telik., 3. Határozza el a ház, hogy a kiállítandó katonák magyar lábra állíttassanak, mint a honvédek s önkénytesek. 4. Határozza el a ház , hogy a sorkatonaság közöl a kinek tetszik, a kiállítandó katonaság sorába léphessen. 5. Határozza el a ház, hogy a honvéd, önk­énytes és ezek tisztjei ugyanazon tekintélylyel bírnak, mint a rendes katonaság, és ezek tisztjei a rendes katonaság közé a háború végeztével ugyan­azon ranggal fognak besoroztatni. 6. Határozza el a ház, hogy minden katonatiszt, legyen leg­főbb vagy legalsóbb, ha az ország törvényes kormányának nem engedelmeskedik , hadi törvényszék elébe állíttassék. 7. A földesúri indemnisatióra és más , részbeli praestatiók­­ra nézve, minthogy ezt formulázni kell, holnap fog indítványt tenni. (Mind valamennyi indítvány egyhangúlag és zajos tetszés­sel elfogadtatott). A küldöttség István nádortól visszaérkezvén, ő fensége sajnáld, hogy iratát a ház törvénytelennek nyilvánító, mert ő azt nem tartá rendeletnek, hanem egyszerű tudósításnak. Sajnálkozá­sát jelenté a felett is, hogy a ház az ő elmellettével a pénz- és belügyminiszert bizá meg a közigazgatás vitelével; ő megmutatta már, hogy akar tenni a hazáért, és a ház ezen tettét bizodalmat­­lanságnak veszi, szereti hazáját, de ha a bizodalmát megvonják tőle, inkább kész imádott hazáját elhagyni. (Egy követ: éljen Kossuth, mire az egész terem, és azután az utcza rá­zúgá: éljen Kossuth). Egyébiránt ő fensége, folytató Almássy másod elnök jelentését, kijelenté hogy, míg a ház törvényes téren marad, addig rá mindig bizton számolhat. Az ülés éji 10 óra tájban eloszlott. Na­gy-B­ecsk­er­ekr­ő­l, sept. 7-től, egy szemtanútól, ki a perlaszi ütközetben maga is részt vett, a következő érdekes levelet vettük: Ha nemzetiségünk eseménydús múltjának történet­lapjain végig pillantva , letiprott szabadságunk, három századon át százezrek szívvérével beirott emlékei merülnek föl előttünk: ösz­­tönszerűleg fordul el a szem­e sötét képektől, s egy szebb jövő hátterében remény-szivárványt keres, melly a boszúja után kien­gesztelt istenség békejeléül, viharos múltúak bánatkönnyei közt emelje föl övezetét. S az élve eltemetett szabadság, az önkény és haszonlesés, e kárvágyó rokonok által készített koporsóból ki­lépve, visszaszerzé rég bitorlóit vagyonát: a népek szívét. Az újjászületés lélekemelő ünnepének színhelyeiről írom e sorokat. Mit annyi becsületes kebel óhajtott, mit sokan remények ereje által már megtörténtnek hittek és hirdettek. September 2-án valósággá lett. Kiss Ernészt,lelkes fővezérünk, September 1 -je napján kellő óvatossággal kiosztván rendeleteit, éjjel a hadtest csapatait min­­den helyekről a legnagyobb csendben összevond, s a perlaszi sán­­czok közelében felállíttatván, 2-ikára viradóra két ágyúlövéssel üdvözlé az ellenség tábor-sánczait. Mint a vihar, melly villámok­kal terhelt méhét kitárja, dörgöltek ezentúl rémitően ágyúink, hirdetvén a környéknek e nap eredménydús fontosságát. A golyók és kartácsok zápora, melly a mieinknek feleletül az ellenség ágyú­­telepéből szóratott, vészt hordva repkedte körül seregeinket, mely­­lyek a rég elfojtott boszú érzetével, félelmet nem ismerő lelkek erejében, a veszély nagyságát megvetve, folytonos tüzelés közt közeledtek a sánczokhoz. Alig 2 óra múltával a tüzelés megkezdése után, már a sán­­czok körében csatázott seregünk. A­mi ilyen rettenthetetlen és hősi volt a megtámadás , szinte azon mértékben teljes és fényes volt a győzelem, s ha büszke ön­érzettel hivatkozunk eddig erős őseink csatahírére, az élő nemze­dék okadatolt bizonyítványát mutatá be e napon annak , hogy az elődök öröksége, a bátorság, sértetlenül, sőt a nemzet becsületére kamatozva őriztetett meg fajunknál mai napig. Itt alkalmilag megemlithetem, hogy a sorkatonaság fényesen s tettekkel czáfolá meg azon alaptalan rágalmakat, mellyek nevére ollyanok által költettek, kik részint avatatlan és a körülmények nem ismerése által, részint egyéni hiányokat az egész testületnek róván fel hibául, javítás helyett ingerültséget, és lelkesedés helyett er­­nyedést terjesztenek, átalános és adatokkal nem specificált gyanú­sításaik által. Az ellenség, melly jól megerősített, és a természet által is helyzeténél fogva védett sánczaiban számra nézve megüté az 5000-et, a nemzetőrséggel alig 3000-re menő hadtestünk által három oldalról támadtatott meg. Középen Vetter alezredes, lová­ról leszállva , kivont karddal, és ezen szavakat kiáltva: „önkény­tesek! utánam,a ki magyar!“ vezérlé az önkénytesek zászlóaljának, és a Mihály ezredbeliek egy részét. S hol e derék férfiú lelkesítő szava harsogott végig a csatasorokon, ott a lelkesedés és elszánt­ság, elhullott testhalmok között, és rohammal bevett sánczok fe­lett nyitott utat a magyar név dicsőségének. *) A jobb szárny hőse és vezére, Kiss Pál, Mihály ezredbeli százados volt, ki a Béga partjain elterülő réten előnyomulva, csa­patának , melly a bihari nemzetőrség 7-ik vagy szalontai századá­ból, önkénytesek és Mihály ezredbeliekből állott, saját önfeláldozó bátorsága által adott példát és erőt arra, hogy a halál gyászvirá­gaival beültetett réten keresztül küzdve, a sánczokat erről is dia­dalmasan bevegyék. A balszárnyon, hol az ellenségnek hármas sánczczal körül­kerített dombon álló ágyútelepei folytonos tűzzáport ontottak, az önkény­eseknek és Voronyeczky-lövészeknek jutott osztályrészül a megtámadás és győzelem dicsősége. S ha e csapatok egyéneinek rettenthetetlen lelkesültsége bámulásomat kelti fel, akkor köteles­ségemnek ismerem, hogy a haza színe előtt Szemerét és Papp La­jost, az önkénytesek hadnagyát és főhadnagyát, mint ollyanokat mutassam be, kikre a sereg és a nemzet büszke lehet, s kik ön­tudatuk nemes jutalmán kívül a közelismerés és hálára méltán igényt tarthatnak. Az első ugyanis golyó által találtatva, bátorságának majd áldozata jön; míg a másik , szétrepedt kartácsok pattogó tö­redékei , és fütyölő golyók zápora közt, alig 30 ember élén, első lépett a hármas sáncz tetejére. A két oldalt felállított Würtenberg- és Hannover-huszárok zászlóalja csataszomjasan várá a pillanatot, melly­ben mindenütt, hol megjelentek, győztes fegyvereiknek itt is meg tegyék hatását. Azonban a nemes is ezen villámszárnyakon repülő csatárainak nem nyílt alkalom, hogy bebizonyíthassák, miszerint a magyar kard szintolly érvényesen vág, mint a milly mélyen a golyó hat. Ugyan­is, a hátul szekereken futásnak eredeti ellenséget az oldalt álló ágyúk kereszttüze miatt űzőbe nem veheték. Azonban ki e sorokon végig pillanta, s ki e marezona arczok ragyogó szemeinek sugár­zását követte, meggyőződött arról, hogy egy parancs szóra ezerek élete vonaglott volna el kardjaik élén. A tüzérség mind ügyessége, mind elszántsága, de legin­kább ügyünk iránti meleg részvéte által igen szép érdemet vívott ki magának. Különösen megemlítendők a főtüzérnek, Szownálik Ferencznek ezen szavai: „várjatok, mindjárt megmutatom én, hogy kell Magyarországért lőni“, s ezzel olly rémítő tüzelést kezdetett, hogy nem sokára az ellenség visszavonulni kényteleníttetett. Ez commentár nélkül is szívhez szól. A seregnek hátai fedezetére szolgált Don Miguel nevét viselő ezredből 2 század, a bihari nemzetőrség 3-ik vagy sárréti szá­zada , és egy csapat lovasság, kik a közéjök hulló ágyú-golyókat mozdulatlanul fogadták. A látvány, mellyet a sánczok bevétel után mutattak, kebel­rázó és rendítően nagyszerű volt. A sátrak, és a középponton álló két ház, többnyire nád­fedezetén pusztító tűz nyargalt végig, s a még egy pár órával az előtt népes tábor elhagyottan, füstölgő üszkökben, félig elégett élelmiszerek- és ruházatokban mutatá föl maradványait. A romlás ezen terén és len a réten, mintha itt isten boszuló angyala járt volna, holt­testek rémítően csonkított törzsei hevertek. Itt egy termetes rácz ideges teste nyúlt el megsülve, a kínos halál vonaglásai között összezsugorodott kezekkel és felhú­zott lábbal; másutt egy csoport feküdt, kétségbeesett küzdésük közt egymásra hullva, golyók és kard által ejtett tátongó sebeiket tárván fel a szemlélőnek. Ezek közt van Jancsó vagy Puli-Basa a tüzérség vezére, és Stefanovics, azon megszökött torontáli írnok, ki Kikindán méltó halálát elkerülve, azt itt lesé föl. Drakulics pe­dig egész seregével szekereken megfutott. Elfoglaltatott ezen ostrom alkalmával a ráczoktól 14 lobogó, 11 ágyú, sok lőfegyver, kész töltés, tömérdek lőpor, tábori ké­születek , fehér­nemük és mindenféle öltönyök. Az ellenség halottjainak számát bátran lehet 500-ra tenni, míg a mieink közöl eddig csak 18 halt meg. Miután a táborsáncz kiraboltatott, seregünk Periasz városa ellen nyomult. Itt azonban a lakosság fehér lobogóval jővén előre, megkiméltetést kért és nyert. A város népsége, a magyar nemzet iránti hűségre felesket­­tetvén, egész hadtestünk öröm-lövöldözések, önérzet és bátorság­tól ragyogó arczczal tért vissza. Ez volt kimenetele Periasz ostromának, mellyben hónapok óta tanyázott a rabló csoport. Daczolva a törvényekkel, nem en­gedelmeskedve a kormánynak, rettegteté a gyülevész, de elszánt nép a környék lakosságát. A megvehetetlennek hirdetett sánczok földdel egyenlővé tétettek. A fentebb dicsérve megnevezetteken kívül következő liszte­ket láttam, kik magokat hősileg kitünteték: Kanzler, ki a jobb szárny ostrománál első kapott sebet, Csigaházy , Haan, Pavelics, Olsevszky, mindnyájan a Mihály ezeredből, és Thurzó Miklós az önkénytesektől, kit elöhaladtában még az sem hátráltatott vissza , hogy a kartács körülre 4-et lesöpört. Ki a csatát s az ostromnak menetét minden oldalról figyelem­mel kisérte, annak magasztaltság ragadta meg valóját, midőn a lelkesedés azon mindent feledő resignatióját látá, melylyel a ma­gyar katonaság éltét, s azzal minden viszony, vonzalom és hiva­tás szülte reményeit mérlegbe veté a haza sértetlen önállása, és a nemzet függetlensége, talán létele fentartásáért. Csak az, ki a ve­szély illy nemében, hol tudva kell a halálnak elébe menni, edzé meg lélekezejét, állhat olly emléken , hogy fel bírja fogni egész becsét azon szolgálatnak, mellyel a sorkatonaság a nemzetet, és a jövendőt magának adóssává tévé. Isten adjon e hazának sok illy sorkatonát; akkor nem lesz Szent-Tamás, rácz, szerb, illyr és horvát, hanem magyar , és Magyarország dicső , nagy és hatal­mas lesz! Azonban az igazság méltányossága, és azon kedves viszony, melly engem a bihari nemzetőrséghez, s őket hozzám csatolja, kötelességemmé teszi, hogy a 3-ik és 7-ik bihari nemzetőrségi század, s általok az egész zászlóalj számára, megyénk és hazánk elismerését kérjem ki; azon elismerést, mellyel irányukban mind a fővezér, ki a személyes bátorság előképe gyanánt szolgálhat, mind az alvezérek olly szívesen nyilvánítottak. S melly különben is­ a családi tűzhelyét hónapokra , s talán örökre odahagyó nem­zetőr önfeláldozásának lelke, büszkeségén felül egyedüli jutalma. Végre el nem mulaszthatom megemlíteni Kohlmann Jó­zsef urat, tábori tisztet és kapitányt, a Ferencz Károly 52 gya­log magyar ezrednél, ki a perlaszi tábor bevételének tervét készíté, melly szerint szerencsésen be is vétetett az ellenség tábora; a tisztelt úr éjjelét nappalát illy nagy s czélszerű tervek dolgozásá­ra fordítja, s előttem több ízben nyilatkozott, hogy, bár életébe kerüljön is, minden igyekezetét oda fordítandja, hogy minden ellenséges tábort,legrövidebb idő alatt, s legkevesebb ember vesz­teséggel be lehessen venni, mert ő előtte legszentebb czél a ha­za­i nemzet megszabadítása. — Riczkó Károly, őrnagy a bihari nemzetörseregnél. — Várad-olaszi, sept. 6-án. Folyó hó első napján kez-­­­dett s 5-kén bevégzett bizottmányi­ülésünkben, belügyminiszeri rendelet folytán, a minél előbb kiállítandó katonai újonczek ösz­­szeirása, szakaszonkénti küldöttségek által folyó hó 13 okáig, tel­jesítetni határoztatott. Továbbá, a mozgó s a győzelemig felállítandó nemzetőreink napi dijaik pótlásáúl, minapi végzés által behajtatni rendelt 20,000 fthoz, ezúttal ismét 20,000 ft. szavaztatván meg, összesen negyven 1000 e. frtig róvta meg magát Bihar megye. — Melly összeg birtokaránylag haladék nélkül kivettelik, beszedetik. — Minden­kinek, ezen összegből reá esendő illetősége jövő évi házi adójába fogván betudatni. E szerint Bihar semmi áldozatot sem kimél, csakhogy vész­szel környezett hazánkat megmenthesse. És alig hagyánk oda tegnap üléseinket, midőn mai napon ismét bizottmányi ülésbe hivattunk össze, mellyben Riczkó Károly, gyalog nemzetőrségi őrnagyunk, a perlaszi csatatérről, September 3-ról sürgöny által a perlaszi győzelem felöl értesít bennünket. E nagyszerű ütközetben részt vett katonáink , honvédeink s bihari nemzetőreink úgy működtek, hogy egyik bajnokot, a másik felett alig lehet ki is emelni; mind e mellett, részint az említett hi­vatalos sürgöny, részint azóta érkezett magán, de hivatalos tudó­sítások szerint, a lelkes vezér Kis Ernő ezredesen kívül, külö­nösen megemlítendő fő hg Mihály nevét viselő magyar gyalog ezredbeli alezredes, Vetter (olvasd Fetter), ki a magyar haza szent nevével, s kivívandó nyugalmával, és a katonai becsület fentartásával, buzdítván zászlóalját, maga személyesen három ízben legveszélyesebb helyeken mászta meg az ellenség sánczait, s elől vezette rendithetlen elszántsággal s valódi katonai tacticával, föllángolt keblű vitéz osztályát. Másik szárnyon pedig a bihari nemzetőrség 3-ik és 7-ik *) Kik csak az alvidékröl jönek, „általánosan magasztalják e lelkes al­ezredest.“ Isten tartsa meg őt e hon számára! — A szerk. 29. századját, szalontai és sárréti magyarokat id. Szacskay Imre és Czink János századosok elszánt közre­munkálásával, ugyan­csak Mihály ezredbeli százados Kiss Pál, bihari születés, mind­nyájunk kedvelt barátja, vezérelvén, legdúsabb sikerrel harczol­­tak. — Kiss Pál volt első, a bihari 3-ik századdal, a sánczok te­tején. Ez azon Kiss Pál, kiben addig is határtalanul bíztunk, s a ki ezúttal, az egész haza méltánylását kiérdemlé. Adjon az ég sok illy tiszta keblű, bátor, és értelmes hadfiakat a magyar hazának!!! Ezen vitéz tettekről értesülvén, annál magasztosb lett örö­münk, mivel ezen szerencsés ütközetben , a Würtenberg­ magyar huszárok, a debreczeni honvéd 3-ik zászlóalj, a Don Miguel és Mihály gyalog magyar ezredbeli katonák, sarai nemzetőreink, és igy legtöbb bihari fiúk vettek fő részt, kikről hiszszük , s re­ményijüik, miként ezentúl sem fognak Bihar szülöttei kedves ha­zánk megvédésében hátul maradni. — Isten segítse is őket! Bizottmányunk — a megye nevében, hálás elismerést inté­zett Kis Ernő ezredes, és Vetter alezredeshez. — Különösen pe­dig magunk fiait, barátait, rokonait, vitéz nemzetőreinket, dicső tetteikből eredeti örömérzelmeink felől tudósítunk. Közelget az idő, midőn Bihar ismét teljesítendi haza iránti kötelességét. — Jövő héten szándékozunk indítani le a csatatérre mozgó önkény­­es s a győzelemig fenállandó nemzetőreinket, hogy ezek, a 10 hétre leküldött, s már is fényes győzelmet kivívni se­gített nemzetőreinkkel egyesíttetvén, harczoljanak a magyar sza­badságért , minél féltőbb kincse magyarnak nincs s nem is lehet. Teljes reményünk van, hogy mozgó nemzetőreink hasonló remek fiainkból állandanak. Sokan szándékoznak előkelőink közöl vélek lemenni: s a többi között Bernáth Gedeon polgártársunk, ki mindig tett embere volt, mai nap a bizottmány színe előtt ajánlá föl életét, a haza megmentésére, s valódi hazafi érzelmekkel hívá föl az egybesereglett hallgatóságot is a véle tartásra. Koronázza siker ezen jeles polgártársunk toborzását ! ! ! — Fényes József. — Szathmárból. Sept. 1-je napján tartott biz. ülésünk­ben hirdettetett ki a Mihály Gábor mármarosi alispánnak megyénk­ben is királyi biztossá lett kineveztetéséről szóló leirat; a nevezett kir. biztos ugyanekkor körünkben volt, és felhívta a nemzetőrsé­get minden perezben készen állásra. Nálunk még eddig semmi elő­jel nem tűnt föl, a román nép titkos mozgalmaiból, s hiszszük is , hogy éberségünk a támadható szikrát azonnal eloltandja, ifjaink különösen vágynak a magyar Orona-hérczekre, kis guerilla csa­tát próbálni. Folyó hónap 4-én ismét bizottmányi ülésünk volt. Je­lentés létetett, a táborba szállandó önkény­es nemzetőrök tobor­zásáról , és fájdalommal értesültünk annak kevés sikeréről, mind­­öszze 290 egyén ajánlkozott, s többnyire a nemességből; keserű panaszok hallatszottak,az új polgárok fagyos dermedtségéről; ho­nunk e szent ügyéhez kevés rokonszenvek, s épen semmi részvé­tük nincs, kivált a dús német ajkú polgártársak semmi harczi jellemmel nem bírnak, csak a katonaállítás segíthet a dolgon. In­gerült vitát idézett elő Kende Gusztáv ellen fölterjesztett azon vád, miszerint a századbeli nemzetőrséget felbujtogatá , hogy addig senki se álljon be önkénytesnek, míg ő jó példával elő nem me­gyen , azonban sem ő, sem a századossága alattiak közöl senki sem vállalkozott; némellyek kereset alá vonandónak tárták a buj­­togatót, mások a gyalázat bélyegét akarták rá sütni, s csakugyan ez utóbbi ki is mondatott. Nevezetes, hogy némelly önkényteseink sugallatából indítvány létetett, miszerint sürgöny által kéretnék föl az illető minister, hogy nemzetőrségünket ne a római sánczok­hoz rendelné, hanem a belbátorság fentartására itthon maradni engedné; ez lelkesebb ifjaink ellenmondása daczára is határozatba ment, s a sürgöny csakugyan elküldetett. A belügyminiszeri ren­delet értelmében, a leendő újonczok összeírására azonnal küldöttsé­gek neveztettek ki, kik munkájukat más­nap nagy erélylyel elkez­­dék. Az avasi tartományban, a bükk és fenyves honában, aligha krawall nem lesz; az ecsedi láp is alkalmasint megnépesedik. — Rendes levelező. — Fejérmegyéből, sept 4. A milly megörvendeztető volt múlt hóban tartott rendkívüli bizottmányi ülésünk, épen olly elszomorító a sept, elsői. Üres, hosszú beszédek, semmi más. Igaz, hogy a boldogult administratori rendszer fénykorában, illyés szó­noklatoknak püspöki ebéd s néhány nagy úri kézszorítás volt díja, de mindezeknek ideje már lejárt. És ha a türelmes hallgató ki nem fütyöli önöket, oka, hogy a hallgató béketűrése óriásibb, mint önök szerénysége. Elveszünk, el kell vesznünk, ha tovább is olly emberek lebzselnek a zöld asztal körül, kiknek egy része , több hiányok között, legkisebb tehetséggel sem bír tenni, és pedig pil­lanatok alatt sokat tenni. A kinek füle van, hallja, és a kinek csak gyüszünyi esze van, értse, és távozzék a zöld asztal mellől. Szolgabiráink toborzásróli jelentéseiből az sült ki, hogy ez ideig 528 önkénytes találkozott megyénkben. Csekély a szám, ha tekintetbe veszszük, miként tisztviselőink közöl alig marad egy kettő honi , de tán majd szaporodni fog, én legalább nem akarom hinni, hogy Fejér megye magyarajkú lakosságában csak annyi hon­szeretet volna, mint mennyit e csekély szám tanúsít. Igaz ugyan, hogy megyénk nagyrészint sváb lakóiból csak egyetlen sem íratta fel magát, s a faczipős sváb könnyebbnek tartja karót, jármot és gereblyét faragni, mint a harertérre szállni; de épen azért, azok gyalázatára meg kellene mutatni a magyar fajnak, miként benne a vér nem vált vizzé, s méltó azon szabadságra, mellyet nyert, s mellyért, hogy megtarthassuk, vért is készek vagyunk ontani. Az önkénytesek felszerelésére kinevezett állandó biztosság 500 darab fegyver és ruhaneműről gondoskodott már, de embe­reink , fájdalom­­ fegyverhiány miatt, csak három hét múlva lesz­nek tökéletesen felszerelve, és kimozdíthatók; sőt azon való, vagy valótlan hír is aggaszt bennünket, hogy külföldről rendelt fegy­vereinket jó szomszédaink letartóztatják.*) Kossuth csapatjához tegnap szállítottak városunkból 106 ujonczot; bámulatosan jól esik tapasztalni, milly varázserővel bir a toborzók zászlója, melly alá csoportosan tódul a fiatalság. Épen midőn levelem be akarom zárni, veszem azon elszomo­rító hírt, miként Perkáta nevű tótrácz helységben a polgárság tett­legesen ellenszegült az ujonczok összeírása végett kiküldött me­gyei választmánynak. Ha a nép elég vakmerő a felsőbb rendele­teket egy lábbal taposni, a megyének múlhatatlan kötelessége szo­ros vizsgálatot tartani, s a főczinkosokat szigorúan büntetni, hogy hasonló merények kísérletétől még a gondolatot is visszatartóz­tassa. Vulnus ense reddendum est, ne pars sincera trabatur. — Újlak (Nyitra megyében) sept. 9. A felvidéken olly rég hiresztelt bujtogatók közöl f. hó 7-kén valahára kézre került egy trencséni születésű, Lukács nevű, az orvostant 4-ik évben hall­gatott, magyarul, tótul, németül, diákul, sőt francziául is beszélő 25 éves forma ifjú, ki elég vakmerő volt Nyitra megyében faluról falura kóborolva , a tót ajkú népet csoportokban, Hurbanféle proclamatiók osztogatásával is, panslavisticus irányban nyil­vánosan izgatni.­­ Az izgatottak hiteles helyen tett vallomásai szerint, a semmirekellő bujtogatásának czélpontjai voltak: a magyarok iránti ellenszenv szítása, a földesuraknaknak az irtvá­­nyok­, erdők- s királyi haszonvételekért tettleges megtámadása. *) Tények után e hírt valótlannak mondhatjuk. A Szerk. —

Next