Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-12-28 / 154. szám

154. szám. Pesten, csütörtökön december 28.1848. *4 Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétel- I Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz-hordással boríték nélkül 8. I Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye­nek , négyszer halábozott sorért 3 p­gö kr., kettős hasábu sorért pedig­­ postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve­­ tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarék­ 6 pgö kr számittatik. : 9 pgő it. I * pénztár házában. PEST, DECEMBER 26. Tudva van, miképen a kremsteri gyűlés első napjaiban az osztrák pénzügyminiszer, Kraus, a ministérium nevében felszólí­totta a képviselőket, miszerint, de nem várva a rendszeres bad-e­getet és számadásokat, az álladalom szükségeire s különösen a magyar háború költségeinek fejében 80 millió forint új adósságcsi­­nálásra adjanak neki felhatalmazást. Az országgyűlés ezen előter­jesztést a pénzügyi bizottmányhoz utasította, melly jelentését dec. 14-ikén adta be. Ezen okirat egész terjedelmében igen neveze­tes *), mi azonban jelenleg csak a magyar háborút illető pontjával foglalkozandunk. Erre nézve következő a bizottmány jelentése. „Egy másik politikai kérdés, mi egyszersmind átalános rész­vét és aggodalom tárgya, Magyarország állapota. Látjuk, hogy itt háború üt ki; olly országban, mellynek lakói századok óta, vész mint béke idejében, velünk testvériesen egyesülve voltak, egye­sítve a korona és kölcsönösen egymásba vágó érdekek köteléke által “„Ezen ország népfajai között, a boldogtalan viszálkodások véres harczot idéztek elő, mi csak az osztrák birodalom egységét veszélyeztetheti. ..Mi az összes birodalmat fen akarjuk tartani, de akarjuk, csupán az egyenlő jogú szabad népfajok egyesítésének alapján. Mi átlátjuk, hogy a kormánynak készen kell állania, a magyar tarto­­mányokbeli bonyodalmak kiegyenlítését, az óhajtott béke, vagy talán a kikerülhessen háború útján eszközölni, miszerint a népfajok, minden koros befolyásoktól megszabadulva, szabadon nyilatkoz­hassanak , hogy magukat velünk egy organikus egészszé újra át­alakíthassák. Ezért, e háború nem lehet egyéb, mint pályanyitó a népfajok megszabadítására s egyesítésére. Ezen szempont a pénz­ügyi választmányt oda vezeti, hogy az összes ministériumhoz a következő két kérdést intézze: „Valljon a magyar korona alatt egyesült országok, a biro­dalmi gyűlésen képviselt valamennyi többi országokként, organi­kus részei legyenek-e az egyesült alkotmányos császárságnak?“ „Törvényhozási és kormányzási tekintetben minő viszonyt szándékozik a kormány Magyarország és a többi országok között, a magyarországi háború által elérni?“ ,,A ministérium válasza így szólt: Az alkotmányozó biro­dalmi gyűlésen képviselt országok és a magyar koronához tartozó országok közötti erős organikus kapocs helyreállítása, a nemzeti­ségeknek egyenjogúsítása , egyszersmind azonban a monarchia egységének és elvárhatlanságának megalapítása és megerősítése, a czél, mellyre a ministerium törekszik. Mi alakban s melly intéz­kedések által lesz azonban ezen czél elérendő? ez iránt a ministe­rium jelenleg még semmi bizonyosat nem mondhat, miután elkerül­­hetlen szükségesnek tartja, hogy azon különböző népfajoknak ki­­vánatai, mellyek a magyar tartományokat lakják , eleve megtuda­­koztassanak, és kellőleg tekintetbe vétessenek.“ Ezen választ megnyugtatónak találta a bizottmány. Hogy volna magyar, ki ezt megnyugtatónak találhatná, nem hiszszük. Hiszen látjuk, hogy bár­miként változtak legyen is a személyek március óta, a régi játék Magyarország ellenében folyton folytat­­tatik s az eljárás csaknem mindenütt stereotyp. Midőn áprilisben és májusban a legőszintébb kibékülési szándékkal Jellachichot fel­hívtuk, nyilatkozzék azok iránt, mik Horvátországra nézve teen­dők volnának, ismételve azt felelte, hogy mindaddig, míg nem­zetének akaratát nem ismeri, s ez képviselői által nem nyilatkozott, semmi feltételt a kibékülésre nézve nem tehet. A tartományi gyűlés tagjait az alatt maga nevezte és pártja által neveztette, a statáriu­mot kihirdette mind­azok ellen, kik az ő pártja ellen izgatnának, a gyűlés által a legképtelenebb és semmiképen el nem fogadható , az alkotmányba ütköző kivonatokat emelt­­végzéssé, az alatt időt nyert, pénzt s hadi felszerelést Bécsből, és septemberben betört az országba. Szintúgy cselekszik most az osztrák ministérium. Elvet állít fel, mellyel ő maga sokkal kevésbbé követ, mint a magyar kor­mány, mert a nemzetiségek közös feljogosítása melletti hangos szavainak daczára, a kormányrendeletek és törvényszéki ítéletek Csehországban , Stájernek tót vidékein, a lengyel Gallicziában s az oláh Bukovinában még mindig németek, az országgyűlési nyelv szinte német s mind e mellett el akarják hitetni a világgal, hogy ők minden népiségnek s nyelvnek egyenlő jogot adnak, s hogy mi, kik a drávántúli megyékkel szlavón nyelven leveleztünk , elnyom­juk a más ajkúakat, sőt, hogy a rácz lázadás, melly felsőbb pa­rancsolat következtében készült s Bécsből ápoltatik folyvást, nem az ő művök, hanem rendelkezésinknek következménye, ilyenekkel ámítják a szegény németekét, háttérben mutatják nekik a monar­chia egységét és nagyságát, az anyagi jólétet, a szabadságot, az alatt pedig március óta már a századik milliomot szavaztatják meg a tartományok képviselőivel, minden számadás nélkül, s gyűjtenek seregeket, szedik az újonczokat, elnyomják az olaszokat, megtá­madják a magyarokat, csak azért, mert ezek ragaszkodnak a ki­rály által szentesített törvényekhez. Irtó háborút kezdenek a magyar faj ellen, mert látják, hogy ez, századok óta ismerve a szabadsá­got, ámításaiknak nem enged úgy, mint az absolutismus alatt el­­butított örökös tartományok népsége. Stadion, a­mint látszik, az ausztriai monarchiának XI-dik Lajosa s Richelieu je akar lenni; akasztat mint az első, s ármány­­­kodik, mint a másik, hogy megtörje a provinciális különbségeket s megsemmisítse az önállóságnak minden jelenségét, nem borzad vissza a legigazságtalanabb s legkegyetlenebb háborútól, csak hogy többé ne létezzék magyar, cseh , lengyel, olasz, tyroli, hanem mind­ez felolvasztassék Ausztriába. A terv nem új „ismerjük Ho­­cher és Lobkovitz és Kaunitz és Spielmann idejéből, hazánk már többször pusztult s vérözönnel borítatott el az austriai uralkodók által, hogy ezen kedvencz eszméjök létre jöjön, de a miket az is­ten elválasztott, azokat össze nem fogja forrasztani Stadion. A magyar nem fogja engedni, hogy felolvadjon azon Ausztriába, mellynek alakja még az osztrák ministerium előtt is homályos, s melly természetesen más alapon nem emelkedhetik, mint a szláv alapon. Érzi ezt Csehország, érzik a horvátok, s a magok czéljai­­nak kivitelére, mellyek máshova vannak irányozva, felhasználják jelenleg ezen eszmét; a loyalitás leplével takarják nemzeti nagyra­­vágyásaikat, s a nagy szláv ország déli bábjának feláldozzák szí­vesen a szabadsági vágyat, mert hiszen egy erős,és hatalmas Austriának alakulása csak az absolutismus vaspalctája alatt lehetne kivihető, a mint m­íg a legnagyobb részben román, tehát hason­­nemű elemekből álló Francziaország is csak a szabadság utolsó vérbástyájának, La Rochellenek bevételével olvadhatott egygyé. Reánk nézve annyival tanúságosb ezen hivatalos jelentés, mert látjuk ebből, hogy a camarilla nem akar tágítani s még az egyezkedési tért is elzárja a gyávábbak elöl, mert világosan ki­mondja , miszerint Magyarországnak alkotmányát el nem ismeri, hogy önállását, melly tizennégy királyi eskü által szentesítve van, tagadja s megsemmisíteni akarja mindazt, miért őseink nyolcz századok óta éltek s küzdöttek, s ha kellett, elvéreztek, miért bi­zonyára a mostani nemzedék is élni és küzdeni fog s bizva az igazságos istenben, győzni s leverni a három század óta folyvást ellenünk működő ármányt. —1—­­ Táncsicsról, vagy, ha tetszik, Táncsics­nak. Magam sem tudom meghatározni, azért irom-e e sorokat, hogy Táncsicsnak feje lágyára beszéljek , vagy hogy a közönsé­get a szabadság földén meggondolatlanul tipródó lábnyomokra figyelmeztetvén, megmondjam , im ez, meg ez a lábnyom , meg ismét amott az, Táncsics lába nyoma! Tán inkább ez utolsó okból vettem kezembe a tollat, mert meg vagyok győződve, hogy Táncsicsnak beszélni, vagy a falnak, az mindegy, hiszen tulajdon lapjában azt mondják neki: „Táncsics­ kend bolond!“ a­mire aztán oda vág egy Szerk.-ot azon megjegyzéssel, hogy ő ezen furcsa pontra nézve a levélíróval el­lenkező véleményben van, s egész nyugalommal tovább h­pzódik, hogy az utána csapázók újabb boszankodással mondhassák: ez is Táncsics lába nyoma! Minthogy Táncsics is el fogja olvasni ezen sorokat, azért egész kényelemmel csak úgy tele szájjal beszélek, úgy hiszem, ő ezen legkevésbbé fog megbotránykozni, de rá nézve szinte szük­séges ez a hang, mert róla, mióta Batthyányit hasbalövés­­sel fenyegette, valóban azt tettem fel, hogy magának ollyan­­forma kiváltságot arrogál, mint a­ falu bikája, melly a réteken, vetéseken bántatlanúl idestova öklelődzik. Táncsicsnak a „Munkások ujságá“-val egy újabb élete kez­dődött, s lapjának minden második szava egy „clamantes,“ mellyért, ha egykor bűnhődnie kellene , nevét azon rovatban ta­lálná , mellyről azt mondják: „készakarva, vagy osto­baságból, a reactio kezére dolgozott.“ A „Munkások újsága“ levelenként véve csak papirszelet, é­s e szeletek külön-külön aligha többet nem ártottak, mint azon biblia, melylyel az egyszeri barát a gyónót fejbeütötte. Táncsics, valamint lapjában, úgy a közéletben, elkezdé a „kend“-ezést, de ezen, a földmivelő által gyűlölt szó nem volt annyira otromba, mint azon fogalma Táncsicsnak, melly fogalmat az enyém-tiéd-ről csinált magának, s melly fogalom szűrös ember szájából szemközt egy urasági kastélylyal körülbelül így hangzik : „E bé, a mi a máséi“ Szent hitem az, hogy az egykori apostolok hivatása mák­­szemnyivel sem volt más, mint a minek kellene lennie egy néplap szerkesztőjeének; mert higyük Krisztust bár­minek, a nép embe­rének mindenesetre hiszszük, s e tanaiban mindenkinek a magáét megadandónak ítélte , és a kanaani menyékben, mikor elfogyott a bor, nem biztatta a borraszomjas vendégeket a szomszéd gazdag­nak borára, hanem hozzá fogott tudományához , és a vizet borrá változtatta, s ha ezt — tegyük fel — nem tehette volna, nem tu­dunk az életéből egy adatkát is, melly arra mutatna , hogy ő haj­landó lett volna egy kis divisio bonorumot (vagyon-osz­­tályt) indítványozni s volt aztán a jó pásztor. Táncsicsnak irataiban a jognak definitiója olly botrányos, hogy több helység már drága pénzen adta meg Táncsics lecz­­kéjének árát, a mint azt példában is megmagyarázom. Bihar megyében van L­é­ta helysége, mellyek jámbor lako­sai Táncsicsnak könyveit szorgalmasan megvették, és gondolom, a „Polgári kathekismus“-ban a jogról, emlékezetem után, illyen­­ forma definitiót olvastak: „Mi a jus? A jus ollyan állapot, mellyben az ember senkitől sem kér engedel­met, hanem azt cselekszi, a mit akart11 Ezen definitio Létán igen kedvesen fogadtatott, merthogy egyszer az okoskodással a létaiak készen lettek , a just nemcsak hogy definitive megszerették, hanem ad majorem dei glóriám praxisban is alkalmazták, és az urasági kocsma haszonbérlőjének világos kárára, elkezdők a szabad bormérést, igy okoskodván, hogy mikor ők valamit szabadon cselekszenek és senkit előbb meg nem kérdeznek, ez a jus! Csak­hogy aztán a bíróság is beleakadt ezen jogértelmezés­be, s a létaiak a megmagyarázás után 3000—háromezer— forin­tot fizettek. Ekkor aztán jajgatva szaladjak hozzám Pestre, adnék nekik tanácsot, de biz az már későn volt, s a szegény megcsaló­­dottak Táncsicsot jól összeszidván, haza mentek. Erre bizonyságul hívhatom Beöthy főispán urat, ki velem együtt szánakozva nézte a nyitott könyvvel ide jött létaiakat, kik annyira megszerették a just, hogy azon lapnál tovább nem is*mentek, és az egész könyv különben tisztán maradván, a just értelmező lapon egészénél volt koptatva, de ugyan meg is adták ám az árát. Illyen zavart fogalmak terjesztése országos kár, és okvetet­­lenül szájízt csinál azoknak, kik a ragadozóinak nem annyira ex principio , mint ex gustu quo cunqua modo habendi, igen nagy barátai. Istenemre mondom, vigyázzunk, hogy a fogalmakat tisztán értelmezve adjuk a nép szájába, mert a nép nem járta velünk a tizenkét iskolát, és még a meséből is tudjuk, hogy az orvosi ren­deletét is úgy magyarázta magának, hogy az orvosság helyett a feleségét rázta meg irgalmatlanul. A fogalmak értelmezésében legyünk határozottak, és azokat a népnek különféle példákkal világosítsuk, mert ha a népet a leg­szentebb dolgok hiányos értelmezésével ragadozásra vezetjük, ön­magunkon végzi az értetlen tömeg, a­mit másokon elkezdett. Én, mint a féle jó nevető ember, igen szeretem hallgatni a huszárt, mikor a respublicát a dupla léningban találja, azon-­­­ban képzeljük magunkat respublikában is ollyan helyzetben, mikor nem lennék a status pénztárából a dupla léning, vajmi bajos munka volna, a respublicát ném­ely katonával megfogatni ! Azért Táncsics gazda a jusnak ne kívánjon erőnek erejével ollyan értelmezését adni, mellyből akár az én vagy az ön kabátjára nézve kérdés nélkül, és a nélkül, hogy tőlünk en­­gedelmet kérnén­ek, csupán ezen okokból furcsa birtokos változtatás következhetnék. Jus autem est, quod alterum non ledit­ Tessék ezt magyarra fordítani, és meglátja ön, minő különb­ség van az ön definitiója szerinti, és az igazi jus között. De menjünk tovább. A leg­elő féle kérdések iránt ön egy törvényjavaslatot készített, melly szerint ön még a Mária Terézia alatti időkig akarná a sérelmeket felmelengetni. Ennél csak az lehet nagyobb képtelenség , hogy Ferdinánd erőnek erejével magának akarta disputálni a jerusálemi királyságot. Ha e házat a camarillai har­cr­ok más térre nem viszik, két­ségtelenül megkezdődött volna a legelők miatti harcz, melly annyi­ból veszettebb lesz, mert a magyar a magyart ölte volna meg. Baranyának nagy része, Somogyé szinte, Táncsicsnak ne­vével kezdő egy iszonyú lármát, mit Jellacsics betörése akadá­lyozott meg következményeiben. Azonban újra kezdődik a veszekedés, példáúl a mezőkomá­­r­omiaknak egy része ismét Táncsics nevének emlegetése közt a négy év előtt elkülönzött legelőnek árkait behúzták, s daczára an­nak, hogy a megye és a ministerium igaztalan fészkelődéseiket visszautasította, tág torokkal emlegetik Táncsicsot, mert a­mint mondják, Táncsics a kormánynak is parancsol, a­mint saját lapjában írva vagyon. Ugyan­illyen a híres herényi eset ! Ezekhez aztán nincs több mondani­valóm, mint: ez is Tán­csics lába nyoma! A boldogért első ministerium alatt tárgyalt katonakérdés az igaz, hogy az én szám izét sem elégítette ki; de ha már egyszer a képviselőház meghozta a határozatot, az ellen izgatni, mint Tán­csics tévé, nem egyéb, mint a képviselőház elleni közvetlen rea­­ctió, és közvetve tegyük­­(meggondolatlanul) a camarilla kezére tett hasznos szolgálat. A nép számos helyt megtagadá a katonaadást, mire a „Mar­­czilla“ is hoz egy szomorú példát a „Munkások újságá“nak, mint okozónak megnevezésével; és ott van példa Fehér megyében szá­mos helyi, nevezetesen Perkátán. Ehhez ismét nincs más mondani­valóm, mint: ez is Tán­csics lába nyoma! Hát az az urak elleni kuszítgatás mirevaló ? Azt Táncsics maga is tudja, hogy, a sok gaz közt,puisztán állanak néhány gazda­­gabbjaink, de Táncsics csak vaktában az agyonütésről beszél, és Batthyány irányában soha joga nem volt „hasba l­ő­vés­sel pattogni, mert ha illy jogtalan fenyegetőzésekre megyünk, való­ban oda jutnánk, hogy azt a jóst élvezhetnék, mikor senki sem kér engedelmet, és azt cselekszi mindenki, a­mit akar! Táncsics kezében a sajtószabadság ollyan eredményt hoz, mint mikor a majom borotvát kapott, és a macskán tanúit borot­válni !Soha sem fogok azon túlságokon megbotránkodni, miket Táncsics a magán­életben elkövet, mert midőn a marcziusi napok alatt a zsidókat annyira pártold, hogy csupa sympathiából kész lett volna magát körülindséltetni, az il­yesmivel csak magának csinál­ egy kis alkalmatlanságot, és bizonyosan hiszem, hogy utánzókra nem akad, de a lapjában, és irataiban követett irány, és eszmék eredményeikben aligha többet nem szülnének egy kis körülmeté­lésnél.A nemzetőrségről írt czikkei valóban sajnálatra méltók. A népnek a katonáskodásról amúgy is írtóztató fogalma van. S mint­hogy a nemzetőrséget a viszonyok miatt, nem a falusi örállásokon, hanem itt ott a harertéren kelle megismernie, ezen életben olly képeket látott, miket az együgyű néppel könnyű megutáltatok Táncsics legközelebb azt monda, hogy a nemzet­őr köd és bir­tok szerint osztályoztassék; például,­a kinek 100 peó forint évi jö­vedelme van, ez egyszer nemzetörködik; a­kinek pedig ötannyija van, ötannyiszor nemzetörködjék. Ez a terv a legbolondosabb eredményt hozná a kivitelben, így például Eszterházy herczeg, egy falunak felét bírván, százezer pengő forintnyi jövedelemig, tehát ő egy maga ezer nemzetőr volna, ugyanazon egy személyben, kapitány, hadnagyok, őrmesterek, tizedesek és közemberek, s még tán profosz is, ez pedig kész őrültség. Hazánkban tömérdek a contractualista, kiknek viszonyait az országgyűlés rég akarta rendezni, mit Táncsics legjobban tud, s ugyan a körömszakadásig biztató a contractualistákat, hogy a nem­zetőrségi szolgálatokkal nem tartoznak, mert nekik nincsen föld­jük. Boldog isten! merném kérdezni, vagy tán mondani is, hogy: Táncsics kend bolond, és ha kend ellenkező vélemény­ben volna is velem, nagyon könnyen megc­áfolhatnám ! Soha balgatagabb len­nem lehet, mint a hazaszeretetet a hold földek számáról föltételezni. Nekem nincs, önnek sincs, egy talpa­latnyi földe is, és a hazát mégis szeretjük, és ha már épen a ha­szonért akarjuk szeretni e hont, hiszen ezen haza földének termé­séből és hasznából élünk, ámbár közvetlen nem bírunk is egy pusz­tát. Már pedig a contractualisták maguk sem hinnék el, hogy le­vegőből élnek, s a­mint ez igaz, úgy haladatlanok a haza iránt, ha annak védelméről lemondanak, a­ki pedig őket biztatja, az valósá­gos......Táncsics. Körülbelül ez azon irány, mel­yben Táncsics halad, és m­eg­­gondolatlanságában a kaputosok elleni harczot indítja meg, hol ezt hol azt akasztatni, főbe lövetni indítványozván, pedig azon a téren, a hol ő áll, az indítványozás nagyon könnyen viszhangra talál. Nézzen­ vissza Táncsics eddigi munkálódására, és ha józan esze van, nem a mellét, hanem fejét fogja a falba verni. Én kötelességemnek tartom Táncsicsot munkálódásaira fi­gyelmeztetni, miután én­ legközelebb állok azon körülmények tudá­sához, mellyek valóságos veszedelmei lesznek e hazának, és oko­­zójuk nem más vala, mint Táncsics­­ . Ha Táncsics ezen iratomra reflectálni akar, tegye azt Kossuth *) Közöljük alább Austria rovat alatt. — A s­z­e­r­k.

Next