Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-12-28 / 154. szám
154. szám. Pesten, csütörtökön december 28.1848. *4 Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétel- I Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz-hordással boríték nélkül 8. I Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egyenek , négyszer halábozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábu sorért pedig postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarék 6 pgö kr számittatik. : 9 pgő it. I * pénztár házában. PEST, DECEMBER 26. Tudva van, miképen a kremsteri gyűlés első napjaiban az osztrák pénzügyminiszer, Kraus, a ministérium nevében felszólította a képviselőket, miszerint, de nem várva a rendszeres bad-egetet és számadásokat, az álladalom szükségeire s különösen a magyar háború költségeinek fejében 80 millió forint új adósságcsinálásra adjanak neki felhatalmazást. Az országgyűlés ezen előterjesztést a pénzügyi bizottmányhoz utasította, melly jelentését dec. 14-ikén adta be. Ezen okirat egész terjedelmében igen nevezetes *), mi azonban jelenleg csak a magyar háborút illető pontjával foglalkozandunk. Erre nézve következő a bizottmány jelentése. „Egy másik politikai kérdés, mi egyszersmind átalános részvét és aggodalom tárgya, Magyarország állapota. Látjuk, hogy itt háború üt ki; olly országban, mellynek lakói századok óta, vész mint béke idejében, velünk testvériesen egyesülve voltak, egyesítve a korona és kölcsönösen egymásba vágó érdekek köteléke által “„Ezen ország népfajai között, a boldogtalan viszálkodások véres harczot idéztek elő, mi csak az osztrák birodalom egységét veszélyeztetheti. ..Mi az összes birodalmat fen akarjuk tartani, de akarjuk, csupán az egyenlő jogú szabad népfajok egyesítésének alapján. Mi átlátjuk, hogy a kormánynak készen kell állania, a magyar tartományokbeli bonyodalmak kiegyenlítését, az óhajtott béke, vagy talán a kikerülhessen háború útján eszközölni, miszerint a népfajok, minden koros befolyásoktól megszabadulva, szabadon nyilatkozhassanak , hogy magukat velünk egy organikus egészszé újra átalakíthassák. Ezért, e háború nem lehet egyéb, mint pályanyitó a népfajok megszabadítására s egyesítésére. Ezen szempont a pénzügyi választmányt oda vezeti, hogy az összes ministériumhoz a következő két kérdést intézze: „Valljon a magyar korona alatt egyesült országok, a birodalmi gyűlésen képviselt valamennyi többi országokként, organikus részei legyenek-e az egyesült alkotmányos császárságnak?“ „Törvényhozási és kormányzási tekintetben minő viszonyt szándékozik a kormány Magyarország és a többi országok között, a magyarországi háború által elérni?“ ,,A ministérium válasza így szólt: Az alkotmányozó birodalmi gyűlésen képviselt országok és a magyar koronához tartozó országok közötti erős organikus kapocs helyreállítása, a nemzetiségeknek egyenjogúsítása , egyszersmind azonban a monarchia egységének és elvárhatlanságának megalapítása és megerősítése, a czél, mellyre a ministerium törekszik. Mi alakban s melly intézkedések által lesz azonban ezen czél elérendő? ez iránt a ministerium jelenleg még semmi bizonyosat nem mondhat, miután elkerülhetlen szükségesnek tartja, hogy azon különböző népfajoknak kivánatai, mellyek a magyar tartományokat lakják , eleve megtudakoztassanak, és kellőleg tekintetbe vétessenek.“ Ezen választ megnyugtatónak találta a bizottmány. Hogy volna magyar, ki ezt megnyugtatónak találhatná, nem hiszszük. Hiszen látjuk, hogy bármiként változtak legyen is a személyek március óta, a régi játék Magyarország ellenében folyton folytattatik s az eljárás csaknem mindenütt stereotyp. Midőn áprilisben és májusban a legőszintébb kibékülési szándékkal Jellachichot felhívtuk, nyilatkozzék azok iránt, mik Horvátországra nézve teendők volnának, ismételve azt felelte, hogy mindaddig, míg nemzetének akaratát nem ismeri, s ez képviselői által nem nyilatkozott, semmi feltételt a kibékülésre nézve nem tehet. A tartományi gyűlés tagjait az alatt maga nevezte és pártja által neveztette, a statáriumot kihirdette mindazok ellen, kik az ő pártja ellen izgatnának, a gyűlés által a legképtelenebb és semmiképen el nem fogadható , az alkotmányba ütköző kivonatokat emeltvégzéssé, az alatt időt nyert, pénzt s hadi felszerelést Bécsből, és septemberben betört az országba. Szintúgy cselekszik most az osztrák ministérium. Elvet állít fel, mellyel ő maga sokkal kevésbbé követ, mint a magyar kormány, mert a nemzetiségek közös feljogosítása melletti hangos szavainak daczára, a kormányrendeletek és törvényszéki ítéletek Csehországban , Stájernek tót vidékein, a lengyel Gallicziában s az oláh Bukovinában még mindig németek, az országgyűlési nyelv szinte német s mind e mellett el akarják hitetni a világgal, hogy ők minden népiségnek s nyelvnek egyenlő jogot adnak, s hogy mi, kik a drávántúli megyékkel szlavón nyelven leveleztünk , elnyomjuk a más ajkúakat, sőt, hogy a rácz lázadás, melly felsőbb parancsolat következtében készült s Bécsből ápoltatik folyvást, nem az ő művök, hanem rendelkezésinknek következménye, ilyenekkel ámítják a szegény németekét, háttérben mutatják nekik a monarchia egységét és nagyságát, az anyagi jólétet, a szabadságot, az alatt pedig március óta már a századik milliomot szavaztatják meg a tartományok képviselőivel, minden számadás nélkül, s gyűjtenek seregeket, szedik az újonczokat, elnyomják az olaszokat, megtámadják a magyarokat, csak azért, mert ezek ragaszkodnak a király által szentesített törvényekhez. Irtó háborút kezdenek a magyar faj ellen, mert látják, hogy ez, századok óta ismerve a szabadságot, ámításaiknak nem enged úgy, mint az absolutismus alatt elbutított örökös tartományok népsége. Stadion, amint látszik, az ausztriai monarchiának XI-dik Lajosa s Richelieu je akar lenni; akasztat mint az első, s ármánykodik, mint a másik, hogy megtörje a provinciális különbségeket s megsemmisítse az önállóságnak minden jelenségét, nem borzad vissza a legigazságtalanabb s legkegyetlenebb háborútól, csak hogy többé ne létezzék magyar, cseh , lengyel, olasz, tyroli, hanem mindez felolvasztassék Ausztriába. A terv nem új „ismerjük Hocher és Lobkovitz és Kaunitz és Spielmann idejéből, hazánk már többször pusztult s vérözönnel borítatott el az austriai uralkodók által, hogy ezen kedvencz eszméjök létre jöjön, de a miket az isten elválasztott, azokat össze nem fogja forrasztani Stadion. A magyar nem fogja engedni, hogy felolvadjon azon Ausztriába, mellynek alakja még az osztrák ministerium előtt is homályos, s melly természetesen más alapon nem emelkedhetik, mint a szláv alapon. Érzi ezt Csehország, érzik a horvátok, s a magok czéljainak kivitelére, mellyek máshova vannak irányozva, felhasználják jelenleg ezen eszmét; a loyalitás leplével takarják nemzeti nagyravágyásaikat, s a nagy szláv ország déli bábjának feláldozzák szívesen a szabadsági vágyat, mert hiszen egy erős,és hatalmas Austriának alakulása csak az absolutismus vaspalctája alatt lehetne kivihető, a mint míg a legnagyobb részben román, tehát hasonnemű elemekből álló Francziaország is csak a szabadság utolsó vérbástyájának, La Rochellenek bevételével olvadhatott egygyé. Reánk nézve annyival tanúságosb ezen hivatalos jelentés, mert látjuk ebből, hogy a camarilla nem akar tágítani s még az egyezkedési tért is elzárja a gyávábbak elöl, mert világosan kimondja , miszerint Magyarországnak alkotmányát el nem ismeri, hogy önállását, melly tizennégy királyi eskü által szentesítve van, tagadja s megsemmisíteni akarja mindazt, miért őseink nyolcz századok óta éltek s küzdöttek, s ha kellett, elvéreztek, miért bizonyára a mostani nemzedék is élni és küzdeni fog s bizva az igazságos istenben, győzni s leverni a három század óta folyvást ellenünk működő ármányt. —1— Táncsicsról, vagy, ha tetszik, Táncsicsnak. Magam sem tudom meghatározni, azért irom-e e sorokat, hogy Táncsicsnak feje lágyára beszéljek , vagy hogy a közönséget a szabadság földén meggondolatlanul tipródó lábnyomokra figyelmeztetvén, megmondjam , im ez, meg ez a lábnyom , meg ismét amott az, Táncsics lába nyoma! Tán inkább ez utolsó okból vettem kezembe a tollat, mert meg vagyok győződve, hogy Táncsicsnak beszélni, vagy a falnak, az mindegy, hiszen tulajdon lapjában azt mondják neki: „Táncsics kend bolond!“ amire aztán oda vág egy Szerk.-ot azon megjegyzéssel, hogy ő ezen furcsa pontra nézve a levélíróval ellenkező véleményben van, s egész nyugalommal tovább hpzódik, hogy az utána csapázók újabb boszankodással mondhassák: ez is Táncsics lába nyoma! Minthogy Táncsics is el fogja olvasni ezen sorokat, azért egész kényelemmel csak úgy tele szájjal beszélek, úgy hiszem, ő ezen legkevésbbé fog megbotránykozni, de rá nézve szinte szükséges ez a hang, mert róla, mióta Batthyányit hasbalövéssel fenyegette, valóban azt tettem fel, hogy magának ollyanforma kiváltságot arrogál, mint a falu bikája, melly a réteken, vetéseken bántatlanúl idestova öklelődzik. Táncsicsnak a „Munkások ujságá“-val egy újabb élete kezdődött, s lapjának minden második szava egy „clamantes,“ mellyért, ha egykor bűnhődnie kellene , nevét azon rovatban találná , mellyről azt mondják: „készakarva, vagy ostobaságból, a reactio kezére dolgozott.“ A „Munkások újsága“ levelenként véve csak papirszelet, és e szeletek külön-külön aligha többet nem ártottak, mint azon biblia, melylyel az egyszeri barát a gyónót fejbeütötte. Táncsics, valamint lapjában, úgy a közéletben, elkezdé a „kend“-ezést, de ezen, a földmivelő által gyűlölt szó nem volt annyira otromba, mint azon fogalma Táncsicsnak, melly fogalmat az enyém-tiéd-ről csinált magának, s melly fogalom szűrös ember szájából szemközt egy urasági kastélylyal körülbelül így hangzik : „E bé, a mi a máséi“ Szent hitem az, hogy az egykori apostolok hivatása mákszemnyivel sem volt más, mint a minek kellene lennie egy néplap szerkesztőjeének; mert higyük Krisztust bárminek, a nép emberének mindenesetre hiszszük, s e tanaiban mindenkinek a magáét megadandónak ítélte , és a kanaani menyékben, mikor elfogyott a bor, nem biztatta a borraszomjas vendégeket a szomszéd gazdagnak borára, hanem hozzá fogott tudományához , és a vizet borrá változtatta, s ha ezt — tegyük fel — nem tehette volna, nem tudunk az életéből egy adatkát is, melly arra mutatna , hogy ő hajlandó lett volna egy kis divisio bonorumot (vagyon-osztályt) indítványozni s volt aztán a jó pásztor. Táncsicsnak irataiban a jognak definitiója olly botrányos, hogy több helység már drága pénzen adta meg Táncsics leczkéjének árát, a mint azt példában is megmagyarázom. Bihar megyében van Léta helysége, mellyek jámbor lakosai Táncsicsnak könyveit szorgalmasan megvették, és gondolom, a „Polgári kathekismus“-ban a jogról, emlékezetem után, illyen forma definitiót olvastak: „Mi a jus? A jus ollyan állapot, mellyben az ember senkitől sem kér engedelmet, hanem azt cselekszi, a mit akart11 Ezen definitio Létán igen kedvesen fogadtatott, merthogy egyszer az okoskodással a létaiak készen lettek , a just nemcsak hogy definitive megszerették, hanem ad majorem dei glóriám praxisban is alkalmazták, és az urasági kocsma haszonbérlőjének világos kárára, elkezdők a szabad bormérést, igy okoskodván, hogy mikor ők valamit szabadon cselekszenek és senkit előbb meg nem kérdeznek, ez a jus! Csakhogy aztán a bíróság is beleakadt ezen jogértelmezésbe, s a létaiak a megmagyarázás után 3000—háromezer— forintot fizettek. Ekkor aztán jajgatva szaladjak hozzám Pestre, adnék nekik tanácsot, de biz az már későn volt, s a szegény megcsalódottak Táncsicsot jól összeszidván, haza mentek. Erre bizonyságul hívhatom Beöthy főispán urat, ki velem együtt szánakozva nézte a nyitott könyvvel ide jött létaiakat, kik annyira megszerették a just, hogy azon lapnál tovább nem is*mentek, és az egész könyv különben tisztán maradván, a just értelmező lapon egészénél volt koptatva, de ugyan meg is adták ám az árát. Illyen zavart fogalmak terjesztése országos kár, és okvetetlenül szájízt csinál azoknak, kik a ragadozóinak nem annyira ex principio , mint ex gustu quo cunqua modo habendi, igen nagy barátai. Istenemre mondom, vigyázzunk, hogy a fogalmakat tisztán értelmezve adjuk a nép szájába, mert a nép nem járta velünk a tizenkét iskolát, és még a meséből is tudjuk, hogy az orvosi rendeletét is úgy magyarázta magának, hogy az orvosság helyett a feleségét rázta meg irgalmatlanul. A fogalmak értelmezésében legyünk határozottak, és azokat a népnek különféle példákkal világosítsuk, mert ha a népet a legszentebb dolgok hiányos értelmezésével ragadozásra vezetjük, önmagunkon végzi az értetlen tömeg, amit másokon elkezdett. Én, mint a féle jó nevető ember, igen szeretem hallgatni a huszárt, mikor a respublicát a dupla léningban találja, azon-ban képzeljük magunkat respublikában is ollyan helyzetben, mikor nem lennék a status pénztárából a dupla léning, vajmi bajos munka volna, a respublicát némely katonával megfogatni ! Azért Táncsics gazda a jusnak ne kívánjon erőnek erejével ollyan értelmezését adni, mellyből akár az én vagy az ön kabátjára nézve kérdés nélkül, és a nélkül, hogy tőlünk engedelmet kérnének, csupán ezen okokból furcsa birtokos változtatás következhetnék. Jus autem est, quod alterum non ledit Tessék ezt magyarra fordítani, és meglátja ön, minő különbség van az ön definitiója szerinti, és az igazi jus között. De menjünk tovább. A legelő féle kérdések iránt ön egy törvényjavaslatot készített, melly szerint ön még a Mária Terézia alatti időkig akarná a sérelmeket felmelengetni. Ennél csak az lehet nagyobb képtelenség , hogy Ferdinánd erőnek erejével magának akarta disputálni a jerusálemi királyságot. Ha e házat a camarillai harcrok más térre nem viszik, kétségtelenül megkezdődött volna a legelők miatti harcz, melly annyiból veszettebb lesz, mert a magyar a magyart ölte volna meg. Baranyának nagy része, Somogyé szinte, Táncsicsnak nevével kezdő egy iszonyú lármát, mit Jellacsics betörése akadályozott meg következményeiben. Azonban újra kezdődik a veszekedés, példáúl a mezőkomáromiaknak egy része ismét Táncsics nevének emlegetése közt a négy év előtt elkülönzött legelőnek árkait behúzták, s daczára annak, hogy a megye és a ministerium igaztalan fészkelődéseiket visszautasította, tág torokkal emlegetik Táncsicsot, mert amint mondják, Táncsics a kormánynak is parancsol, amint saját lapjában írva vagyon. Ugyanillyen a híres herényi eset ! Ezekhez aztán nincs több mondanivalóm, mint: ez is Táncsics lába nyoma! A boldogért első ministerium alatt tárgyalt katonakérdés az igaz, hogy az én szám izét sem elégítette ki; de ha már egyszer a képviselőház meghozta a határozatot, az ellen izgatni, mint Táncsics tévé, nem egyéb, mint a képviselőház elleni közvetlen reactió, és közvetve tegyük(meggondolatlanul) a camarilla kezére tett hasznos szolgálat. A nép számos helyt megtagadá a katonaadást, mire a „Marczilla“ is hoz egy szomorú példát a „Munkások újságá“nak, mint okozónak megnevezésével; és ott van példa Fehér megyében számos helyi, nevezetesen Perkátán. Ehhez ismét nincs más mondanivalóm, mint: ez is Táncsics lába nyoma! Hát az az urak elleni kuszítgatás mirevaló ? Azt Táncsics maga is tudja, hogy, a sok gaz közt,puisztán állanak néhány gazdagabbjaink, de Táncsics csak vaktában az agyonütésről beszél, és Batthyány irányában soha joga nem volt „hasba lővéssel pattogni, mert ha illy jogtalan fenyegetőzésekre megyünk, valóban oda jutnánk, hogy azt a jóst élvezhetnék, mikor senki sem kér engedelmet, és azt cselekszi mindenki, amit akar! Táncsics kezében a sajtószabadság ollyan eredményt hoz, mint mikor a majom borotvát kapott, és a macskán tanúit borotválni !Soha sem fogok azon túlságokon megbotránkodni, miket Táncsics a magánéletben elkövet, mert midőn a marcziusi napok alatt a zsidókat annyira pártold, hogy csupa sympathiából kész lett volna magát körülindséltetni, az ilyesmivel csak magának csinál egy kis alkalmatlanságot, és bizonyosan hiszem, hogy utánzókra nem akad, de a lapjában, és irataiban követett irány, és eszmék eredményeikben aligha többet nem szülnének egy kis körülmetélésnél.A nemzetőrségről írt czikkei valóban sajnálatra méltók. A népnek a katonáskodásról amúgy is írtóztató fogalma van. S minthogy a nemzetőrséget a viszonyok miatt, nem a falusi örállásokon, hanem itt ott a harertéren kelle megismernie, ezen életben olly képeket látott, miket az együgyű néppel könnyű megutáltatok Táncsics legközelebb azt monda, hogy a nemzetőr köd és birtok szerint osztályoztassék; például,a kinek 100 peó forint évi jövedelme van, ez egyszer nemzetörködik; akinek pedig ötannyija van, ötannyiszor nemzetörködjék. Ez a terv a legbolondosabb eredményt hozná a kivitelben, így például Eszterházy herczeg, egy falunak felét bírván, százezer pengő forintnyi jövedelemig, tehát ő egy maga ezer nemzetőr volna, ugyanazon egy személyben, kapitány, hadnagyok, őrmesterek, tizedesek és közemberek, s még tán profosz is, ez pedig kész őrültség. Hazánkban tömérdek a contractualista, kiknek viszonyait az országgyűlés rég akarta rendezni, mit Táncsics legjobban tud, s ugyan a körömszakadásig biztató a contractualistákat, hogy a nemzetőrségi szolgálatokkal nem tartoznak, mert nekik nincsen földjük. Boldog isten! merném kérdezni, vagy tán mondani is, hogy: Táncsics kend bolond, és ha kend ellenkező véleményben volna is velem, nagyon könnyen megcáfolhatnám ! Soha balgatagabb lennem lehet, mint a hazaszeretetet a hold földek számáról föltételezni. Nekem nincs, önnek sincs, egy talpalatnyi földe is, és a hazát mégis szeretjük, és ha már épen a haszonért akarjuk szeretni e hont, hiszen ezen haza földének terméséből és hasznából élünk, ámbár közvetlen nem bírunk is egy pusztát. Már pedig a contractualisták maguk sem hinnék el, hogy levegőből élnek, s amint ez igaz, úgy haladatlanok a haza iránt, ha annak védelméről lemondanak, aki pedig őket biztatja, az valóságos......Táncsics. Körülbelül ez azon irány, melyben Táncsics halad, és meggondolatlanságában a kaputosok elleni harczot indítja meg, hol ezt hol azt akasztatni, főbe lövetni indítványozván, pedig azon a téren, a hol ő áll, az indítványozás nagyon könnyen viszhangra talál. Nézzen vissza Táncsics eddigi munkálódására, és ha józan esze van, nem a mellét, hanem fejét fogja a falba verni. Én kötelességemnek tartom Táncsicsot munkálódásaira figyelmeztetni, miután én legközelebb állok azon körülmények tudásához, mellyek valóságos veszedelmei lesznek e hazának, és okozójuk nem más vala, mint Táncsics . Ha Táncsics ezen iratomra reflectálni akar, tegye azt Kossuth *) Közöljük alább Austria rovat alatt. — A szerk.