Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 8. (1828)

—( m )— Téged, aszott féreg, te hegyek’ sárkánya, ki hitt le Tégedelt Elhorról, hogy most förtelmesen itt állj? A’ ki mohos sziklákat eszel, ’s felhőket iszol rá, Ferde sivány bocskor, ki magas fészkedben üvöltve , őszöl az ördöggel, ki megett sántítva döczög, ’s már Elfáradt az idő, hogy mersz te megállni, holottan Gyenge futó lánykát keresek tusakodva ? dögölj meg, ’S fald be jövendődet, buzogányom mondja: bűnös vagy ! Szólt, ’s fölemelte botát; de az asszony, egy éktelen­­ság, Ellene állt, haja borzadván , ’s szeme lángba merülvén, ’S tarta varázs vesszőt, mellyen bemetelve jövendők’ Képei tűntek elő, jó rossz egymásba zavartan Mint föveny , és az arany , mint felhő , ’s tiszta verőfény. Ezt suhogatta felé, é s ím a’ vész’ terhe alá zúg. A’ viharok’ szárnyát zápor nehezíti, zuhogva Hordanak egy tengert, az egeknek régi haragját. A’ hegyek is, kik alatt felhők tolakodva mozogtak, ’S ködtelenül láták a’ mindig tiszta veröfényt, Felseg alatt nyögnek,’s szikláikon omlik az árvíz’s a’t. CSABA. VESZTESÉG. Sír a’ gyermek a’ ligetben, Sír keservesen, Jajja bérczen, völgyön elhat Hosszan, élesen En rideg hegyek’ lakója, Kit bám arra vitt, Látva könnyít kérdem tőle, „Mért kesergsz te itt?” „Ah” mond a’ fiú zokogva, „Szép madárt tudék E’ bokorban, ’s ím azt orzó Rezek elszedék, Melly titokban tartogattam! Alkonyon jövök,

Next