Kóta, 1977 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1977-06-01 / 6. szám

kiderült, hogy közönségünk már nem csupán elfogadja, de igényli is a kórusmuzsikát, örülünk tehát ennek a bérleti ciklusnak, s reméljük legközelebb már a Zeneakadémia nagyterme is kitárulkozik majd kórusaink előtt. * * * Az első hangversenyen Palestrina és Kodály műveiből kaptunk válogatást. Az Ifjú Zeneba­rát Klubok Központi Kórusát nem dicsérhetjük eléggé azért, hogy a reneszánsz vokálpolifónia legnagyobb — betetőző — mesterének ,,Missa de beata virgine Maria”-ját bemutatták. Ez a fél órát meghaladó mű hatalmas erőfeszítést kíván az előadóktól. (A feladat nagyságát csak fokozza, hogy nálunk igen szerény elő­adói hagyományai vannak Palestrina művé­szetének.) A mű betanulásakor a dallamok fel­építésére, dinamikai kidolgozására, a ritmus élővé alakítására kell ügyelni, annál is inkább, mert a karmester e hármas követelményt (polimelódia, polidinamika, poliritmika) alig­ha tudja dirigálásában maradéktalanul érzé­keltetni. Fő követelmény a szólamok kiegyen­lítettsége, az arányok természetes hangvétel­lel történő megvalósítása. A nagy tehetségű, szuggesztív karnagy, Ugrin Gábor lebilincselő tolmácsolásában csupán itt éreztünk kisebb fajta bizonytalanságot. A kezdő tételekben a szoprán győzelmével végződött a szólamok játékos küzdelme. A Sanctustól kezdve azon­ban már megvalósult a hangzás szépséges egyenrangúsága. Legato-technikájukat, mély­séges muzikalitásukat, varázslatos színeiket, folyamatosságra törekvő, izgalmas tempó­vételüket mindvégig példamutatónak talál­tam. Szünet után az a cappella énekkari művé­szet zseniális 20. századi megújítójának, Kodálynak kórusaiból hallottunk egy csokor­ra valót („Szép könyörgés”, „Sirató ének”, „Esti dal”, „Norvég leányok”). Jó tempók, kiváló formálás, hangulati átéltség, a techni­kai problémák kifogástalan megoldása, művé­szi fegyelmezettség voltak legfőbb értékei éneküknek. A karmesteri munkát ezúttal is koncentráltság, dinamizmus, expresszivitás, feszültségteremtő erő jellemezte. Szép kon­cert volt, köszönjük. * * * A sorozat második bérleti estjét a Győri Leánykar adta. Örömmel látogatjuk e rangos együttes hangversenyeit, mert tudjuk, hogy olyan műveket adnak elő, amelyek többnyire bemutatóként hangzanak el. A spanyol rene­szánsz muzsika legnagyobbjának, Victoria­­nak négy motettájával kezdték műsorukat. A legtisztább Palestrina-stílusban írt kompo­zíciók ihletett tolmácsolásban, magvasan zengő hangon, tisztán, kifejezésben gazdagon­­arányosan szólaltak meg. A kórus muzikalitá­sával, differenciált színérzékével, a nehéz metrumváltások ritmikailag pontos megoldá­sával ezúttal is nagy intenzitású, drámai erejű, szinte hanglemezre kívánkozó előadást, produkált. (Csak zárójelben említem, hogy helyenként a szoprán túlzottan lekerekített volt, vagy éppen fedte a többi szólamot.) Második tömbként a hangok poétájának, Brahmsnak „Dalok és románcok” (op. 44.) sorozatát (12 mű) hallottuk. A romantikus irodalomból választott versek érzékeny zenei átköltésében Brahms hangulatvilágának sok­rétűségét — lágy, elomló panaszt, vigasztaló halált, szenvedést, lemondást — kellett közel hozni a hallgatósághoz. A Győri Leánykar — Szabó Miklós érzékeny hangszere — vonzóan szép, hatásos, finomságok iránti felejthetetlen affinitással teremtett légkört a művek életre keltésekor. Petrovics Emil — Nemes Nagy Ágnes verseire komponált — „Mennyi minden” hat darabból álló ciklusának forró sikerű bemuta­tása a hangverseny kiemelkedő eseménye volt. Tudjuk jól, hogy minden zenemű hatni akar a közönségre, s a hallgatóság reagálása, közvetlen visszhangja nagyon jelentős ténye­zője az előadásnak: az alkotás folyamata a mű színvonalas előadásával és a közönség be­fogadásával válik teljessé. E hármas egység: kompozíció, előadás és közönség függvénye lényegében a siker, vagy a­­ bukás. Nos, Petrovics friss, eleven, újszerű hangvételű ciklusát sikeresen oldotta meg Szabó Miklós és együttese. A metrikailag, ritmikailag szel­lemes, izgalmas, ugyanakkor természetes egy­szerűségű, színesen dallamos darabok előadá­sában még kamarazenei finomságok is fel­színre kerültek. Virtuóz, feszültséget teremtő, aprómunkával kicsiszolt szólamok, végtelen muzikalitás, felszabadult dalolás jellemezte a Győri Leánykar előadását. Befejezésül Brit­ten műveinek („Három kórus”; „150. zsol­tár”) briliánsán koncepciózus tolmácsolásá­ban gyönyörködhetett a hallgatóság. Szabó Miklós dirigálása most is határozott formai és művészi elképzelésről tanúskodott. * * * A sorozat harmadik estjén a Liszt Ferenc Kamarakórus Schütz, Gesualdo és Hindemith 22

Next