Kóta, 1977 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1977-06-01 / 6. szám
kiderült, hogy közönségünk már nem csupán elfogadja, de igényli is a kórusmuzsikát, örülünk tehát ennek a bérleti ciklusnak, s reméljük legközelebb már a Zeneakadémia nagyterme is kitárulkozik majd kórusaink előtt. * * * Az első hangversenyen Palestrina és Kodály műveiből kaptunk válogatást. Az Ifjú Zenebarát Klubok Központi Kórusát nem dicsérhetjük eléggé azért, hogy a reneszánsz vokálpolifónia legnagyobb — betetőző — mesterének ,,Missa de beata virgine Maria”-ját bemutatták. Ez a fél órát meghaladó mű hatalmas erőfeszítést kíván az előadóktól. (A feladat nagyságát csak fokozza, hogy nálunk igen szerény előadói hagyományai vannak Palestrina művészetének.) A mű betanulásakor a dallamok felépítésére, dinamikai kidolgozására, a ritmus élővé alakítására kell ügyelni, annál is inkább, mert a karmester e hármas követelményt (polimelódia, polidinamika, poliritmika) aligha tudja dirigálásában maradéktalanul érzékeltetni. Fő követelmény a szólamok kiegyenlítettsége, az arányok természetes hangvétellel történő megvalósítása. A nagy tehetségű, szuggesztív karnagy, Ugrin Gábor lebilincselő tolmácsolásában csupán itt éreztünk kisebb fajta bizonytalanságot. A kezdő tételekben a szoprán győzelmével végződött a szólamok játékos küzdelme. A Sanctustól kezdve azonban már megvalósult a hangzás szépséges egyenrangúsága. Legato-technikájukat, mélységes muzikalitásukat, varázslatos színeiket, folyamatosságra törekvő, izgalmas tempóvételüket mindvégig példamutatónak találtam. Szünet után az a cappella énekkari művészet zseniális 20. századi megújítójának, Kodálynak kórusaiból hallottunk egy csokorra valót („Szép könyörgés”, „Sirató ének”, „Esti dal”, „Norvég leányok”). Jó tempók, kiváló formálás, hangulati átéltség, a technikai problémák kifogástalan megoldása, művészi fegyelmezettség voltak legfőbb értékei éneküknek. A karmesteri munkát ezúttal is koncentráltság, dinamizmus, expresszivitás, feszültségteremtő erő jellemezte. Szép koncert volt, köszönjük. * * * A sorozat második bérleti estjét a Győri Leánykar adta. Örömmel látogatjuk e rangos együttes hangversenyeit, mert tudjuk, hogy olyan műveket adnak elő, amelyek többnyire bemutatóként hangzanak el. A spanyol reneszánsz muzsika legnagyobbjának, Victorianak négy motettájával kezdték műsorukat. A legtisztább Palestrina-stílusban írt kompozíciók ihletett tolmácsolásban, magvasan zengő hangon, tisztán, kifejezésben gazdagonarányosan szólaltak meg. A kórus muzikalitásával, differenciált színérzékével, a nehéz metrumváltások ritmikailag pontos megoldásával ezúttal is nagy intenzitású, drámai erejű, szinte hanglemezre kívánkozó előadást, produkált. (Csak zárójelben említem, hogy helyenként a szoprán túlzottan lekerekített volt, vagy éppen fedte a többi szólamot.) Második tömbként a hangok poétájának, Brahmsnak „Dalok és románcok” (op. 44.) sorozatát (12 mű) hallottuk. A romantikus irodalomból választott versek érzékeny zenei átköltésében Brahms hangulatvilágának sokrétűségét — lágy, elomló panaszt, vigasztaló halált, szenvedést, lemondást — kellett közel hozni a hallgatósághoz. A Győri Leánykar — Szabó Miklós érzékeny hangszere — vonzóan szép, hatásos, finomságok iránti felejthetetlen affinitással teremtett légkört a művek életre keltésekor. Petrovics Emil — Nemes Nagy Ágnes verseire komponált — „Mennyi minden” hat darabból álló ciklusának forró sikerű bemutatása a hangverseny kiemelkedő eseménye volt. Tudjuk jól, hogy minden zenemű hatni akar a közönségre, s a hallgatóság reagálása, közvetlen visszhangja nagyon jelentős tényezője az előadásnak: az alkotás folyamata a mű színvonalas előadásával és a közönség befogadásával válik teljessé. E hármas egység: kompozíció, előadás és közönség függvénye lényegében a siker, vagy a bukás. Nos, Petrovics friss, eleven, újszerű hangvételű ciklusát sikeresen oldotta meg Szabó Miklós és együttese. A metrikailag, ritmikailag szellemes, izgalmas, ugyanakkor természetes egyszerűségű, színesen dallamos darabok előadásában még kamarazenei finomságok is felszínre kerültek. Virtuóz, feszültséget teremtő, aprómunkával kicsiszolt szólamok, végtelen muzikalitás, felszabadult dalolás jellemezte a Győri Leánykar előadását. Befejezésül Britten műveinek („Három kórus”; „150. zsoltár”) briliánsán koncepciózus tolmácsolásában gyönyörködhetett a hallgatóság. Szabó Miklós dirigálása most is határozott formai és művészi elképzelésről tanúskodott. * * * A sorozat harmadik estjén a Liszt Ferenc Kamarakórus Schütz, Gesualdo és Hindemith 22