Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle – 1947.

7. szám - Szemle: - A sztahanov-mozgalom fejlődése

32 előteremtendő. Az ország a közellá­tási bajokat a kedvezőtlen gabona­termés ellenére más mezőgazdasági termékekkel és az állattenyésztés termékeivel enyhíteni tudja. A devi­zális nehézségeket a kereskedelmi és fizetési egyezmények keretében lehe­tett enyhíteni. Legújabban a javulás pénzügyi téren is mutatkozik már. A pénzügyi nehézségek megoldá­sának legelső biztosítéka az adó­bevételek kedvező alakulása. A ma­gyar államháztartás — részben adó­emelések eredményeképpen — szep­temberben is és októberben is jelen­tős pénztári fölösleget tudott kimu­tatni és a novemberi eredmények további javuló irányt mutatnak. A hitelgazdaságban ilyen körülmények között az állami vállalatok részéről mutatkozó igények csökkenthetők voltak és a pénztőke előteremtésé­nek előfeltételei is megjavultak. A hitelgazdálkodásra vonatkozó statisztikák tanulsága szerint Ma­gyarországon augusztus óta a szo­rosan vett magángazdaság részére nyújtott hányad az egész hitelgaz­dálkodásban emelkedett. Ennek ked­vező kihatásai termelési téren is jelentkezni fognak, de pénzügyi téren is nyilvánvalók, mert azt jelentik, hogy az állami és államosított üzemek deficitje a tőkeképződés szokásos for­rásait kevésbbé terheli már. Pénzügyi vonatkozásban kedvező tünet, hogy a bankjegyforgalom idényszerű, de más okokból is nagyjából megálla­pított színvonalat mutat és fokoza­tosan megerősödik a betétképződés, amelynek visszaesése hónapokon ke­resztül a gondoknak fő forrása volt. A Magyar Nemzeti Bank heti ki­mutatásai szerint a bankjegyforga­lom adatai már több hónapja az 1.800 millió forint körül hullámza­nak. A betétképződésre vonatkozó statisztikák szerint pedig a betétál­lomány, amely a tavalyi ősz óta egyre csökkent, ismét az elmúlt évi­hez hasonló, sőt ennél kedvezőbb eredményeket mutat. A hét bu­dapesti nagybank és a Postatakarék­pénztár állományára vonatkozó ada­tok szerint szeptemberben 39 millió, októberben 89 millió, novemberben pedig már az első húsz nap alatt is 70 millió forint volt a betétképző­dés. A hitelgazdálkodás terén még nem küzdöttünk le minden nehézséget. A forintvaluta megalkotásának egy­éves évfordulóján azonban a várat­lanul feltornyosult akadályok súlyo­sabbnak látszottak, mint ahogyan a helyzet ténylegesen alakult. A ma­gyar gazdaságpolitika egy bizalmi szempontból kritikus időszakban is le tudta küzdeni a nehézségeket és ez biztosíték arra, hogy Magyaror­szág még jobb eredményeket érhes­sen el a belső újjáépítés és a nem­zetközi együttműködés terén. (Baracs­ Notel) T­IZENKÉT ESZTENDŐVEL EZELŐTT, az 1935 augusztus 30-áról 31-ére virradó éjszakán, Alekszej Sztaha­nov donyecvidéki vájár, addig még nem látott rekordot ért el a szén ki­termelésében. Egyetlen műszakban 102 tonna szenet termelt ki. Ezzel a fennálló normákat 14-szeresen múlta felül. Alekszej Sztahanov kezdeménye­zését más iparágak sok mukása is azonnal átvette, így kezdődött a Szovjetúnióban a munkásoknak és kolhozistáknak ez a tömegmozgalma a termelő munka újabb fokozásáért, a termelés csúcsnormáiért. Tizenkét év telt el azóta és az eltelt évek folyamán a sztahánov­mozgalom nemzeti jelleget öltött, a Szovjetúnióban manapság már a A sztah­ánov-mozgalom fejlődése SZEMLE

Next