Közgazdasági Szemle – 1959.
8-9. szám - Schmidt Ádám: Jövedelemelvonási rendszer – árrendszer
schmidt adóm egymás mellett is fennállhatnak és létjogosultak lehetnek, feltéve, hogy a rendszerezési szempontok népgazdaságilag tekintve kellő jelentőségűek, s hogy az egyes szempontok következetesen, tisztán érvényesülnek. Az árrendszer esetében többféle egyaránt jelentős rendszerezési szempontot választhatunk ki. Az árak által gyakorolt hatás szem előtt tartásával megkülönböztethetünk pl. „közömbös" (semleges, steril) és befolyásoló árakat, a népgazdaság mérlegproblémáinak megoldásából kiindulva egyensúlyi és nem-egyensúlyi árakat, az árak érvényességének időtartama szempontjából rögzített és változó árakat, beszélhetünk tervszerű és piaci árakról stb., stb.. Az alábbiakban ezeket a csoportosítási lehetőségeket figyelmen kívül hagyva csupán azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy a társadalmi tiszta jövedelem számításba vétele, s ami ehhez igen közel áll, a vállalati jövedelemelvonás alkalmazása szempontjából miként szokás és miként lehetséges az árrendszereket csoportosítani. Az utóbbi években — főként a szovjet érték- és árelméleti vita után, s nálunk Csikós-Nagy Béla nyomán — a közgazdasági irodalomban az árrendszerek hármas csoportosítása alakult ki. Eszerint a szocialista tervgazdálkodásban nagyjában véve háromféle árrendszer-típus képzelhető el és valósítható meg: az önköltségi, az érték és a termelési ártípusú árrendszer. Önköltségi áron ex definitione az olyan árrendszert értik, amelyben a társadalmi tiszta jövedelem, valamint abból a jövedelemelvonás döntően a fogyasztási cikkek árában jelentkezik és a termelőeszközök önköltségi szinten álló árában társadalmi tisztajövedelem (elvben) nincs számításba véve. Az értékár fogalmán azt az árrendszert értik, amelyben a társadalmi tiszta jövedelem a termeléshez felhasznált élőmunka-ráfordítás — közelebbről, de kevésbé szabatosan: a munkabér — arányában kerül megállapításra. Végül a termelésiár-típusú ár fogalma annyit jelent, hogy az árakban a társadalmi tiszta jövedelem a termeléshez lekötött (álló- és forgó-) eszközök arányában jelenik meg. A szocialista árrendszer-típusoknak ez a felosztása elég következetesnek látszik. Az árrendszerek egyes típusai közvetlenül fűződnek a társadalmi újratermelés egyes momentumaihoz, az élőmunkához, a holtmunkához, illetőleg a termelés eredményéhez. Helyesnek látszik ez a rendszerezés a történeti kialakulás szempontjából is: az egyszerű árucsere értékára és a tőkésgazdálkodás temetésiár-típusú ára után — a monopolárat figyelmen kívül hagyva — történetileg is a szocialista tervgazdálkodás ún. önköltségi árrendszere következik. Ha azonban a kérdést kissé közelebbről megvizsgáljuk, úgy különböző kérdések, kétségek és aggályok merülhetnek fel. Az első nehézség inkább terminológiai jellegű és abban áll, hogy a szóban forgó elnevezéseken nem mindenki érti feltétlenül ugyanazt a fogalmat, a megjelölések tehát nem eléggé egyértelműek. Ebben a Az áraknak több szempontú rendszerezését az árelméleti irodalom gyakran elhanyagolja. Kivétel ebben Csikós Nagy Béla: Árpolitika az átmeneti gazdaságban (Budapest, 1958.) c. munkája, amely az árrendszereket a legkülönbözőbb szempontból csoportosítja. (15—95. o.) Megjegyzendő, hogy ezek a megkülönböztetések szocialista árrendszerben nem feltétlenül az egész árrendszerre vonatkoznak; adott helyzetben pl. a fogyasztói árrendszer lehet egyensúlyi árakból, a termelői árrendszer nem-egyensúlyi árakból álló rendszer stb. 3 Csikós Nagy Béla: I. m. 19—43. o. Hasonlóan Vince Imre: A jelenlegi termelői árrendezés alapelvei. Közgazdasági Szemle, 1958. 10. 993—1007. o. 878