Közgazdasági Szemle – 1975.

január - Schmidt Ádám: A gazdaságpolitika mint rendszer

AUGUSTINOVICS : A HOSSZÚ TÁVÚ NÖVEKEDÉS NÉHÁNY TÉNYEZŐJE sokban a nominális munkajövedelmek összege a hatvanas években már meghaladta a lakossági fogyasztás összegét. Csakhogy az ilyen áron felgyorsított, „öngerjesztő" termelékenység­növekedésnek beépített büntetése az öngerjesztő infláció. Az árszínvonal ugyanis csak akkor maradhat stabil, ha lemegy az ára annak, ami a ter­melékenységiarány-változások következtében relatíve, társadalmi érte­lemben olcsóbbodik. A modern gazdaságból azonban, úgy tűnik, hiányoz­nak a lefelé irányuló ármozgást kikényszerítő erők. Ezek hiányában ab­szolúte is meg kell drágulnia annak, ami relatíve drágul. És mivel ez el­sősorban a munkaerő, amelynek drágulása minden termék és minden szolgáltatás költségeibe begyűrűzik, végeredményben minden drágul, még az is, ami relatíve a leginkább olcsóbbodott. Természetes, hogy az ilyen öngerjesztő folyamatnak előbb-utóbb valamilyen falba kell ütköz­nie. Ez az ütközés most a szemünk láttára közeledik, társadalmi és gaz­dasági következményei egyelőre beláthatatlanok. Ha ezzel szemben a bérnövekedés a termelékenységnövekedés alsó sávjában marad, akkor viszonylag kevés termékre, vállalatra, ágazatra vonatkozik, hogy a fajlagos munkaköltség emelkedése miatt az árat előbb-utóbb emelni kell. Ezt is megakadályozhatja, vagy legalábbis el­halaszthatja az állam pénzügyi beavatkozása. Az elhalasztott vagy elmu­lasztott árarány-változásokat időnként nagyobb rendezésekkel kell kor­rigálni, de egészében véve viszonylag stabilan tartható az árszínvonal. „Fékező" jövedelemstruktúránk tehát egyfelől fékezi a termelékenység növekedését, de másfelől fékentartja az inflációt. Nem ítélhetjük nega­tívnak, nem vethetjük el elméletileg sem, amíg jobbat nem találunk. Ennek a „jobb"-nak a megtalálása — egy olyan ár-, érték-, jövedelem­struktúra megvalósítása, amely helyesen közvetíti a munka és a tőke értékarány-változását a termelékenységnövekedés ösztönzésére, amely folyamatosan helyesen orientál a tőke—munka helyettesítés technoló­giai alternatíváiban, anélkül, hogy veszélyeztetné az árszínvonal stabili­tását és a gazdaság egyensúlyát — ez hosszú távú gazdasági növekedé­sünk egyik kulcskérdésének tűnik. SCHMIDT ÁDÁM: A gazdaságpolitika mint rendszer I. Ha áttekintjük a különböző országok és korok gazdaságpolitikáját, arra a megállapításra juthatunk, hogy a gazdaság csaknem minden je­lensége, eleme, tényezője, folyamata, állománya, tevékenysége, eredmé­nye, része — de egésze is — tárgya lehet a gazdaságpolitikának. A való­ság világában a gazdaságpolitikák sokaságával találkozunk, amelyek a maguk összességében teszik valamely ország gazdaságpolitikáját. Ez a sok és sokféle gazdaságpolitika, egymás mellé állítva vagy egymás után felsorolva, voltaképpen nem más, mint a gazdaságpolitikák rendezetlen halmaza. A gazdaságpolitika azonban nem lehet csupán rendezetlen halmaz.

Next