Közgazdasági Szemle – 1989.

október - KÖNYVBÍRÁLAT - Lengyel László kistükre (Ágh Attila)

KÖNYVBÍRÁLAT Lengyel László kistükre* A Végkifejlet c. munka nem a mai magyar világ egyes részleteit akarja ábrázolni, hanem az egészet. Egy kismonográfia kistükrében úgy ahogy Lengyel László látja. Ez a kistükör bevallottan is szubjektíve, egyéniesítve tükrözi vissza a világot. Nemcsak azért, mert sze­mélyes hangvételű, amit felfokoz az írók és költők mottóként való megszólaltatása, netán bizonyítékként avagy kordokumentumként való felvonultatása, hanem azért is „szub­jektív", mert a szerző nem is tagadja, hogy a „saját fájdalmát és örömét" dalolja el, azaz saját „magánkönyvtárát" és baj­társait szólaltatja meg. Ez bátran felvállalt, kitárul­kozó szubjektív megközelítés szinte kínálja magát a könnyű kritikára, de ez a fajta kritika szükségképp tévútra vezet. Legalább ennyire ugyanis minden társadalomtudós „szubjek­tív", legfeljebb titkolni próbálja, s végül is „Lengyel László Baráti Körének" ez a kiadvá­nya a rangos szerzők hosszú sorát vonultatja fel. Túlzás nélkül elmondható, hogy amíg nem készülnek nagy történelmi körképek az elmúlt negyven év történetéről, szigorú, és az összegezés komolyságához méltóan unalmas feldolgozásban, addig Lengyel László kis­tükre azon munkák között lesz, amelyek a leginkább eligazítanak bennünket közelmúl­tunkról. Arról a közelmúltról, amellyel mindnyájan reménytelenül úgy vagyunk, mint Stendhal hőse, Fabrizio del Dongo a Waterloo-i csatával, részt vett benne, de a nagy kavargásban nem tudta, hogy mi is történt tulajdonképpen. A könyv megítélése persze így sem mentes a paradoxonoktól. Igazándiban, amúgy „lengyellászlósan", a helyzetet csak egy találó versidézettel lehet megfogalmazni. íme az idevágó idézet, ezúttal Horgas Béla verséből: „súgja Hang mondja száj kikerekedő történeteink félbe maradtak harmadába" Félbe-harmadába maradt történeteink, bevégzetlen összegezéseink ugyanis jócskán összefüggnek azzal, hogy az elmúlt negyven évről mindenki a „magánkönyvtára" alapján ír. A társadalomtudományokban és a közéletben egyaránt egymással csak a végtelenben találkozó ellenérvek, a fragmentált tudományosság és a feldarabolt-megosztott, ellenséges szaktudományok világában élünk. A társadalomtudományok nagy tükre reménytelenül szétrepedezett. Ezt Lengyel László is tudja és panaszolja, ahogy ő írja, nincs „átjárás" az egyes diszciplínák között. A könyv ugyan az ellenkezőjét bizonyítja , hiszen a szerző nagy biztonsággal végigkergeti ugyanazt a problémát az ökonómia, a politológia vagy éppen a szociológia tágas mezőin —, mégis igaza van, s ez megintcsak a szerző által fölös számban felvonultatott koncepció-töredékekből dokumentálható. Mielőtt a paradoxonok felidézése öncélúvá válna, talán még egy utolsót. A legfonto­sabbat. Az én „magánkönyvtáramban" dossziékba felgyűjtve, türelmesen idézésre várnak Lengyel László írásai. Több barátom-kollégám van így vele, de rájöttem, hogy ez valami generációs betegség lehet. Amióta recenziós szándékkal mindenhova magammal hurco­lom a könyvét, egyre csak azt figyelem, átterjedt-e ez a betegség a nálunk fiatalabb gene­rációkra is, magyarán kell-e nekik Lengyel László kortörténeti szintézise. Félek, hogy ugyanolyan büszke tartással mennek el mellette, ahogy maga Lengyel László is egyéb álláspontok mellett. A fragmentálódás nem ér véget, csak manapság bővítetten újrater­melődik. Kár lenne, ha Lengyel László kistükre nem kerülne bele a fiatalok „magán­könyvtárába", mert az utóbbi idők könyvkiadási záporában egyike az igazán jó köny­veknek.­ * Lengyel László: Végkifejlet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1989. (Fehéren-feketén sorozat.)

Next