Közgazdasági Szemle – 1993.

május

VÁGI FERENCNÉ 1926-1993 Családjával, barátaival, pálya- és munkatársaival együtt lapunk szerkesztőbizottságá­nak és szerkesztőségének tagjai is gyászolják Vági Ferencné Jónás Annát, aki folyóira­tunk 1954. őszi újraindulása óta 35 éven át vált megszakítás nélkül a lap rovatvezetője. Feladata a mezőgazdasági témájú, majd ezek mellett a tervezési és gazdaságmatemati­kai módszerekkel foglalkozó cikkek gondozása volt. Munkájával, emberségével nem­csak közvetlen munkatársai szeretetét és tiszteletét nyerte el, hanem kivívta a vele kapcsolatba kerülő szerzők és lektorok nagyrabecsülését is. Jónás And­ra - ahogy barátai nevezték - mindig lehetett számítani, mert szakmai hozzáértése fáradhatatlan szorgalommal és nagyfokú lelkiismeretességgel párosult. Az általa gondozott cikkek szerzői nagyra értékelték azt a segítséget, amit szerkesztőként írásuk véglegesre formá­lásához adott. Sokoldalú ember volt. Szerkesztői munkája mellett jelentős kutatómunkát is végzett, s ezek alapján számos publikációja jelent meg. Kutatásai - az agrárgazdasági témakör mellett - kiterjedtek a matematikai módszerek közgazdasági alkalmazásának elméleti és módszertani problémáira, a statisztikai elszámolási rendszer, valamint a makroszintű hatékonyság kérdéseire is. Mindezek mellett jutott ideje arra is, hogy egyetemeken, konferenciákon, tanfolyamokon előadásokat tartson. 1989. végi nyugdíjba vonulása után szakmai jellegű tevékenysége természetszerűen visszaszorult, de aktivitása nem csökkent, csupán más - főként családját szolgáló - irányban bontakozott ki. Jónás Anci, kedves barátunk, köszönjük Neked, amit munkás életed folyamán tettél. Őrizzük emlékedet és erőnkhöz képest igyekszünk példádat követni.

Next