Közgazdasági Szemle – 2014.
február - VITA - Móczár József: Rendszerváltás és közgazdaság-tudomány
RENDSZER V ÁLTÁ S ÉS K Ö Z G A Z D A S Á G-T U D O M Á N Y I 221 szakmai ismeretanyaga nagyrészt használhatatlanná vált, a kutatási területek átrendeződtek. Számos, addig marxista közgazdászként (el)ismert kutató és oktató kezdett el kutatni vagy tanítani modern piacgazdasági témákat. Sokkal több problémát jelentett a vállalati és a minisztériumi munka „piacosítása”, mivel a gyér piacgazdasági ismeretek mögött nem volt tapasztalat, és le kellett küzdeni a paternalista beidegződéseket is. Lasszóval fogták a piaci folyamatokat kicsit is értő (és angolul vagy németül olvasó) embereket; sokak kevés tudással jutottak magasröptű karrierpályára. Ezt a learning by doing folyamatot felgyorsította az ideológiai kötöttségek megszűnése, a nyugati irodalom beáramlása. Világossá vált, hogy a Lajtán túl a főáramlat mind az elméletben, mind a módszertanban több utcahoszszal előbbre jár, ami szintén elindított egy intenzív tanulási folyamatot. A nyugati egyetemekre szóló különböző külföldi ösztöndíjak (Fulbright, Tempus Phare, Giovanni Agnelli, DAAD, ACA stb.) kifejezetten ezt a felzárkózást segítették. A társadalomtudomány bizonyos, addig tiltott vagy csak így-úgy megtűrt területei (politikatudomány, szociológia stb.) is rohamos fejlődésnek indultak. Hogyan értékelhetjük a rendszerváltás előtti („szocialista”) magyar közgazdaságtudományt? Összességében meglepően jól! Ugyanis az 1960-as és az 1970-es évek meghatározó nemzetközi főáramlata elfogadható volt a szocializmusban is: az ágazati kapcsolatok mérlege, a többszektoros input-output elemzés, a statikus általános egyensúlyelmélet, a Neumann-modellek, a turnpike-elmélet, a (CES, VÉS stb.) termelési függvények, a lineáris és nemlineáris programozási modellek stb. elméleti és empirikus kutatásai megfeleltek az akkori nemzetközi standardnak, és a szocialista ágazati népgazdasági tervezés legfőbb módszerei közé tartoztak. Ezek a modellek még nem követték a szabadpiaci elveket, ugyanis közvetlenül nem érintették sem a pénz-, sem az értékpapírpiacokat, sem a munkaerőpiacot és a pénzügyi szférát sem, mondhatjuk úgy is, hogy kifejezetten csak a termeléssel és a számított árakkal foglalkoztak, ágazati bontásban, többnyire metaelméleti közelítéssel. A statikus vagy legfeljebb kvázistacionárius szemlélet tipikusan megfelelt az akkori fejlett világ közel egyenletesen növekvő gazdaságainak elemzésére is (vö. Hicks [1985]). Ebben az időszakban lett világhírű Kornai János a kétszintű tervezési modelljével, majd az általános egyensúly kritikájáról (lásd Móczár [2006]) és a hiányról írt monumentális műveivel. A rendszerváltás után gyorsan előtérbe kerültek a piaccal összefüggő, már korábban elkezdett kutatások, illetve ezeket tanító tárgyak, mint a modern vállalati pénzügyek, befektetések, kockázatelemzések, mátrixszervezetek, marketing stb., vagyis a minél hatékonyabb vállalati gazdálkodást elősegítő területek kutatása és oktatása. Ezek többsége a külföldi (német, amerikai, japán) szervezeti minták és számviteli, könyvviteli, befektetés- és kockázatszámítási stb. módszerek átvételét, illetve oktatá s Bár nem annyira, mint a többi volt szocialista ország esetében, különösen a matematikai és az ökonometriai módszerek tekintetében, az empirikus vállalat- és szervezetkutatásban, szociológiai módszerek alkalmazásában, de a reformközgazdászok munkáiban is (Csaba [2002]), a tranzíciós kutatások is segítették az átmenetet. Az 1970-es években nemzetközileg is elismert kutatói voltak e modelleknek: Augusztinovics Mária, Bródy András, Martos Béla. A hazai matematikai közgazdasági témájú írások nagyobb része mindmáig az akkori statikus vagy legfeljebb stacionárius eredmények stilizált átiratai.