Közlekedés, 1967 (57. évfolyam, 1-24. szám)
1967-01-10 / 1. szám
4 A közönségszervezés nem egyenlő I Munkaértekezletek a KPM-ben I A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium szakszervezeti I bizottságának egyik fontos tevékenysége, hogy megszervezze osztályonként a munkaértekezleteket, amelyek a minisz- I tériumban ugyanazt a célt szolgálják, mint a vállalatoknál a termelési értekezletek. Országos irányító szervről lévén szó, természetes, hogy ezek az értekezletek nemcsak az ott dolgozókra hatnak ki, hanem irányítják és befolyásolják az egész magyar közlekedés munkáját, s igyekeznek javítani az eredményeket, kiküszöbölni a hiányosságokat. Rimaszombathy IGéza, a KPM szb-titkára és dr. Szilágyi István szb-tag, a munkaértekezlet-mozgalom fe-I lelőse, a minisztérium munkaértekezleteiről így beszélnek: — A Minisztertanács rende- l letét, amely a munkaértekezletek megtartására vonatkozik, a KPM 100 százalékban betartja és itt fontos szerephez jut a szakszervezeti bizottság. A szakszervezet végzi el a szükséges propagandát a dolgozók körében, programot ad és gondoskodik arról, hogy a javaslatok valóban meg is valósuljanak. A főosztályvezetők hívják össze a dolgozókat, érdeklődnek a legfontosabb és legaktuálisabb problémák iránt, ez adja meg a munkaértekezlet tárgysorozatát. Minden munkaértekezletet azzal kezdenek, hogy megtárgyalják az előbbi elhangzott javaslatok sorsát és válaszolnak a dolgozóknak, hogy azok megvalósítása ügyében mi történt. Az 1966. évi értekezletek legfontosabb célja az volt, hogy az 1966-os gazdasági évet eredményesen végezzék, készüljenek a jövő évi tervévre, a harmadik ötéves tervre és ami talán a legfontosabb, időben lássanak hozzá az 1968. január 1-én életbe lépő új gazdasági mechanizmus bevezetéséhez szükséges alapok megteremtéséhez. A legutóbbi munkaértekezletek jelentősebb napirendi pontjai közé tartozott, hogy a tervgazdasági főosztályon az 1967-es évi tervjavaslatokat megtárgyalták. A pénzügyi főosztály legfontosabb problémája a közlekedés devizagazdálkodásának további fejlesztése, a tanácsi közlekedési főosztályon pedig arra törekedtek, hogy a minisztérium vezetői és a megyei vezetők között a kapcsolat még jobban elmélyüljön. A minisztériumi titkárságon a lakosság panaszainak, beadványainak intézésével kapcsolatos kérdéseket tárgyalták, elemezték a panaszügyintézésnél még mutatkozó bürokráciát. Igen komolyan vette ezt a kérdést a minisztérium vezetősége, hogy a november végén megtartott minisztériumi kollégiumi ülésen ebben a kérdésben — a többi között — az alábbi határozatot hozták: A panaszok számának növekedésére való tekintettel meg kell vizsgálni a panaszok okait és az objektív okokon túlmenően, szervezési és egyéb intézkedésekkel is igyekezni kell ezeken segíteni, illetve a további panaszokat megelőzni. Szükségesnek tartotta a minisztérium kollégiuma, hogy a lakosság panaszaival és azok elintézésével kapcsolatban a sajtóban több cikk jelenjen meg, amelyek felkeltik az érdeklődést, fokozzák a bizalmat. Igénybe kell venni a szakszervezeti sajtó segítségét is, hogy a lakosság és a közlekedési dolgozók között a kapcsolat jobb legyen A kollégium megállapítása szerint a panaszügyi munkáknál a szakszervezetek fokozottabb segítségére is szükség van. Ez a kollégiumi határozat, valamint a munkaértekezletek tárgyköréből kiragadott példák is bizonyítják, hogy a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban a munkaértekezletek nemcsak papíron léteznek, hanem élő tartalommal telítettek, gyakorlati segítséget igyekeznek biztosítani. Zsadányi Oszkár III a színházjegy árusítás feladatával! Az utóbbi időben — nem ok nélkül — gyakran esik szó közönségszervezésről. Mi ennek az oka? A kérdésre a válasz nem egyszerű, mert különböző anyagi érdekek is jelentkeznek. Ennek következtében a vitából szinte teljesen ki volt rekesztve a leglényegesebb, kultúrpolitikai, nevelési, emberformáló célkitűzések. A vitában résztvevők elismerik ugyan, hogy a szakszervezetek, a színházak együttműködésével az elmúlt évtizedben egy teljesen új színházi közönséget alakítottak ki. Napjainkban mégis annak vagyunk tanúi, hogy a nagy múltra visszatekintő közönségszervezés — ha nem segítünk — zsákutcába jut. Miért csökken a színházlátogatók száma? – E mozgalom kultúrpolitikai irányítása nem zökkenőmentes. A szakszervezetünkhöz tartozó üzemekben a színházi látogatók száma állandóan csökken. (1962-ben 110 ezer, míg 1965- ben 69 ezer jegyet adtak el közönségszervezőink.) A csökkenés okát sok mindennel lehet magyarázni, így például a tv színházi közvetítéseivel, az egyes színházak gyenge műsorpolitikájával stb. E megállapítások bármennyire is megközelítik az igazságot, a bajok forrását a közönségszervezés hibáiban is látnunk kell. A közönségszervezés nem nélkülözheti a szakszervezeti támogatást. A nevelés mindig a mozgalom legfontosabb feladatai közé tartozott. A munka megjavítására már több intézkedés is történt. Egy SZOT-határozat alapján létrejött a Vasutas-Közlekedési Színházi Jegyiroda is. Működéséről ma még korai lenne ítéletet mondani. Egy azonban tény: a közönségszervezők jegyeiket egy helyen, a jegyirodától kaphatják meg, ezzel sok szabad időt takarítanak meg. „Menő" darabok A most folyó viták alapját nem a kultúrpolitikai kérdések, hanem — főként — a színházak, a központi és a különböző jegyirodák közötti súrlódások alkotják. Többek között az, hogy menyi jegyet kapnak az irodák, az elosztásban milyen szerepe van a központi jegyirodának stb Tény — ez derül ki az üzemi közönségszervezők panaszaiból —, hogy az úgynevezett »menés« darabokra alig kapnak jegyeket, míg a kevésbé »futókra« annál többet. Mindenesetre a jegy elosztásának ez a módszere nem teszi lehetővé, hogy az üzemi szervezők, valójában a dolgozók műveltségét és ízlés fejlesztését tűzzék ki célul. Tudni kell azt, hogy a jegyirodák mindössze a színházi férőhelyek 50—55 százalékát kapják. A többit a színházi szervezők és a pénztár adja el. Az üzemi szervezők sok esetben kénytelenek figyelmen kívül hagyni a kultúrpolitikai elveket és válogatás nélkül kiszolgálni vevőiket Más esetekben viszont, jegy hiányában, nem tudják kielégíteni az igényeket. A reflektorfényt tehát most a kultúrpolitikai célkitűzések megvalósítására kell irányítani, és biztosítani kell az üzemi szervezők »szervezési« feltételeit. Ne feledjük, színházi közönségünknek ők a közvetlen kiszolgálói. Az ő feladatuk, hogy a színházi kultúra iránti érdeklődést felkeltsék, ébren tartsák. Ez fontos népművelési feladat, a színházi jegyirodáknak is ez lenne az elsőrendű kötelességük. Az üzleti érdekeken túl, segíteni a nevelési törekvéseket. A közönségszervezést művészeti propagandával kell fejleszteni, mivel a kivezető út csakis ennek talaján lehetséges, megteremtése egyetemes kultúrpolitikai érdek. Ennek az érdeknek kell alárendelni a közönségszervezést,a jegyeladást« is. Segíteni kell! Mi lehet a kivezető út? Mindekelőtt az, hogy újólag rendezni kell a jegyirodák, a színház és a Központi Jegyiroda együttműködésének feltételeit. Meg kell javítani a színházi agitációs, propaganda, nevelő tevékenységet. Segíteni kell abban, hogy az üzemi közönségszervezők valóban a művészeti nevelés agitátoraivá váljanak. Neveljék közönségünket más művészetek megismerésére is. Nem tűrhető azonban az sem, hogy a szakszervezetek biztosítják az irodák fenntartását, de azok kultúrpolitikai irányítására nincs lehetőségük. Haladéktalanul újólag szükséges meghatározni a szakszervezetek szerepét a közönségszervezői irodák elvi és kultúrpolitikai irányításában! Sipos Imre --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Micsoda reggel. Pocsék idő. Az ember eleve úgy érzi, mintha bal lábbal kelt volna. Állandóan esik. Kicsi, szinte ködszerű szemekben kellemetlenkedik. Előkészítem a kocsit indulásra. Még szerencse, rövid fuvarjaim lesznek. Ahogy nézem, a bal hátsó külső nem valami biztató. Hatalmas kővágás körül éktelenkedik a belső gumi. Elbírja még ma. Ugyanezen az oldalon már csak négy keréktő-csavar ép, a többi leszakadt. Ma már nem cserélek, majd holnap. A fenének van kedve ebben az átkozott időben le-s felrakni a kereket. Hopp, a jobb oldali féklámpában rossz az égő. Ki kellene cserélni. Most? Most menjek a raktárba vételezni? Az időbe telik. Szétnézek.. Van itt sok kocsi. Veszem a csavarhúzót. Nem lát senki? Nem. A legközelebbi kocsiból akrobatikusan ki-»Vabiálom« az égőt és beteszem az enyém helyébe, így, jól van. Üzemkész. Bemegyek az irodába a menetlevelet elintézni. Érelődök kicsit a garázsmesterrel, megcsipkedem Ida — mármint egyik gépírónőnk — karját, aztán kicsivel derűsebb hangulatban nekivágok az országútnak. Néhány perc és máris nyolcvannal sétálok a cél irányába. Jól megy az öreg »hergács«. Ha kell, veszi a kilencevenet is. Nem szeretek lassan járni. Csak a majrésok reszketnek a sebességtől. Én már régi róka vagyok a szakmában. Komolyan mondom, soha semmi differenciám nem volt még. Nem sok dolga akadt velem a közrendészetnek. Néhány apróságot kivéve, de akkor sem én voltam a hibás. A szakma is és a KRESZ is itt van a kisujjamban. Rendőr legyen a talpán, aki engem megfurkál. No nézd. Valaki integet a távolban. Fene ezt az őszi esőt, nem látom jól. Nocsak. Rendőr. Egyetlen szál motorosrendőr. Megállók. — Gépjármű ellenőrzés. Szabad az iratait? — Tessék. — Átnézi a papírokat, majd visszaadja. — Rendben. Kérem a kürtöt! — Jó — megnyomom. — Köszönöm. Csináljon egy fékpróbát, de csak röviden! Megcsinálom. — Nem a legjobb. A bal oldala nem fog. — Pedig fogott még reggel. Úgy érzem, félórája sincs, hogy próbáltam. — Kérem sürgősen kijavítani. Azonfelül a jobb oldali féklámpája nem ég. Megütközök. — Az lehetetlen, most cseréltem benne égőt. — Szálljon ki és nézze meg, biztosan érintkezési zavarok vannak. Veszem a csavarhúzót, kibontom. Csaknem felkiáltok meglepetésemben. Nincs benne égő. — Ejnye, elvtárs — csóválja a fejét a rendőr —, ez nem volt szép magától. Át akart verni? — De... de kérem én... tettem. — Ezért megbüntetem — kéri újra a papírjaimat és megbírságol. Végül utamra mehetek. Hová az ördögbe lett az az égő? Dühös vagyok. Beletaposok a gázpedálba, érzem, hogyan reszket az egész kocsi. A motor, mint egy üvöltő őrült dobja bele magát a kilométerekbe. A jobb oldalon a jó széles csatorna fut velem versenyt. Van vagy három méteres mély. Brzz... Nem lenne jó megfürödni benne. Valami elhúz mellettem. Mi ez? Nicsak, egy kerék. Ejnye. Honnan jön ez? Hu-hu-hu... — Úristen, hiszen... csak nem? Gyorsan megállok. Azt a csillagos... elkáromkodom magam. Az én kerekem előzött meg. Lekeresztezett a kocsi előtt és cupp, elnyelte a kanális, jó ötven méterrel arrébb. Hogy az a ... fűzfán fütyülő erre meg arra__nem szakad le az ég. Most mit csináljak? Mérgemben körül járom vagy háromszor a kocsit, tehetlenségemben rugdalom a kerekeket. Most kellett leszakadni ennek a vacak keréknek is, ebben a rabvallató időben. Hát van nekem egy csepp szerencsém? A kerék nyomán odáig jutok, ahol beleszaladt a csatornába. Rendben van. Azt látom, hogy itt ment bele, de vajon a víz alatt meddig ment? És mit érek vele, ha tudom is a helyet? Mivel vegyem ki? Egy ház nincs a közelben, ahonnan valamit kérhetnék. Végül előveszem a bicskám és üggyel-bajjal vágok egy hosszú botot, amellyel kutatom, kotorászom a csatorna fenekét. • Bizony, bizony már bőrig áztam, de a kereket nem lelem. Márpedig azt nem hagyhatom itt. Kár, hogy nincs kéznél egy békaember. Nagyon elkeseredtem a történtek felett. A káromkodás sem esett jól. Most már inkább csak köpködtem dühömben. Csupa cafatás lettem. Észre sem vettem, hogy megállt egy gépkocsi. — Hó, komám. Hallod? — Felrezzentem. — Mit keresel? Csak nem halra éheztél? — Megismertem a pilótát. Tőlünk való. Igen tréfás gyerek. Szereti a viccet, de ez engem most dühösít — Ahelyett, hogy szellemeskedsz, segíthetnél. — Csak, ha megosztod velem a fogást. Döglök a rántott halért. — Te... te ... ha abba nem hagyod, belefojtalak a kanálisba. Halászik neked az a krokodilrántottan nevelkedett nagynénikéd. A hátsó kerekemet keresem. — No. Eggyel kevesebb kereked van? Erre aztán igazán nem tudtam válaszolni, mert úgy éreztem, ha még szólok, kipukkadok. — Ne jól van, jól. Látom, harapod a nyelved. Ne búsulj, komám. Az első telefonnál kérek neked mentést. Addig ülj be a kocsidba, mert agyonfázol. — Feleletet sem várt, indult. Azért még visszakiabált. — Aztán legközelebb úgy vedd el az égőmet, nehogy észre vegyem. Tudod, én elértem a tréfát . Elhajtott. Bambán néztem utána. Szóval, visszalopta. Akkor még nem sejtettem, hogy az a kis kora reggeli »tréffi« kétszáz forintot ér a közrendészetnek. No lám, ki hitte volna. Nemcsaj, nekem volt csavaros eszem. Az ördög vigye el. Bolond egy nap volt. A Pálvölgyi Autós kaland KÖZLEKEDÉS Halálos karácsony az 5. sz. főútvonalon ! Karácsony előestéjének hajnalán, már a közelgő ünnep hangulatában történt: az 5-ös főútvonalon, Örkény közelében, 70 kilométeres sebességgel árokba szaladt az 1/1 sz. AKÖV egy Skoda tehergépkocsija. Húsz méteren át tartó ijesztő ingadozás után fának ütközött, s mikor a rémítő roppanás zaja elült, már nem élt Veres István 23 éves gépkocsivezető. Mi történt, mi előzte meg a tragikus szerencsétlenséget? A vizsgálat jelenlegi állása szerint az egyébként megbízhatónak, józannak ismert Veres István, december 23-án 1710 órakor végzett napi fuvarozásával, s kocsijával jelentkezett a Rozsnyai úti telephelyen, Póri György garázsmesternél. Ezt — a vizsgálat szempontjából igen fontos mozzanatot — rögzíti a portanapló is. Miután másnap reggel hat órakor ismét fuvarra volt beosztva, feltankolta az YB—18—83 forgalmi rendszámú 8 tonnás Skoda gépkocsiját, majd közölte a garázsmesterrel, hogy rossz az ékszíja és a távhőmérője is javításra szorul. Engedélyezték részére, hogy átvigye a gépkocsit a Rózsafa utcai javítóműhelybe. Ez a kívánsága indokolt volt. Általában, ha másnap kora reggel mennek munkába a gépkocsivezetők, rendszerint önmaguk viszik javításra váró kocsijukat a javítóműhelybe. Az YB—18—83-as azonban nem gurult be a javítóműhelybe, a kora esti sötétedésben végképpen eltűnt. A Rózsafa utcai műhelyben nyoma sincs Veres István jelentkezésének... Nem is lehet. Veres István ugyanis a telephelyről való távozás után elorozta a rábízott Skodát, felvette maga mellé régi barátját, Mándi Pált, s ahogy előre megtervezték, a kocsival felkeresték a Tűzoltó utcában Bálint Imre nevű ismerősüket, mindkettőjük barátját. Tervüknek megfelelően megindultak Tatárszentgyörgy felé. Kilenc órakor érkeztek meg a faluba, Bálint Imre rokonaihoz. Itt vacsora, italféleségeik, jófajta borok várták őket, majd már kapatos hangulatban megindultak a szomszédos Kunbaracskára. A kiruccanás további italozással folytatódott órákon át, majd éjfél után, 2 órakor Veres István és Mándi Pál megindultak Budapestirányába. A halott Veres István ma már nem beszélhet, de Mándi Pál állítása szerint tragikus véget ért barátja vezette a Skodát, ő pedig a kocsi hátsó részében aludt. Igaz ugyan — mint ahogy Mándi Pál vallomásában eddig hangoztatta —■, az első háromszáz métert ő vezette, de azután szólt Veres Istvánnak, hogy álmos, nem bírja tovább. Vallomásának ez a szakasza körül még tart a vizsgálat. Mindenesetre most már rá hárul a felelősség jelentős része, hiszen ő is, mint az AKÖV alkalmazottja, gépkocsivezetője, bűnrészesként szerepel a tragikus kirándulás megítélésénél. Szerencsétlenség történt, tragédia. Mindenki számára, akiknek intő figyelmeztetésül szolgál Veres István szörnyű halála, felidézzük még egyszer azt a hajnali órát, midőn a Pest megyei rendőrség URH- kocsija megtorpant Örkény határában, az országút szélén. A rendőrségi autó reflektora fényében feltűnt a tönkrement, roncsokban heverő gépkocsi s mellette az árokba bukva Veres István élettelen teteme, amely csak annyit mondott a szakembereknek, hogy a katasztrófa pillanatában, az ütközéskor szétroncsolódó kocsiszekrény lemeze felhasította Veres István ütőerét, s percek alatt bekövetkező halált okozott. A felvillanó tragikus képhez hozzá tartozik még Mándi Pál alakja is. Ott állt a Skoda mellett, érthetően felindult lelkiállapotban, de mindössze egy kis sebesüléssel úszta meg azt a katasztrófát, amelynek előidézésében tevékeny része volt az emberi felelőtlenségnek! Nagyon szomorú karácsonya volt Veres István idős szüleinek és öt testvérének, akik közül a négy fiatalabb megélhetéséhez Veres István keresete is hozzásegítette a családot. Az idős szülőknek, az öt testvérnek talán soha az életben nem lesz többé igazán jó karácsonyuk, hiszen december 24-én — mindig — gyermekük, testvérük szörnyű tragédiája árnyékolja be az ünnep hangulatát. Németh Imre ! Hazai tükör Boyszolgálat tehertaxival — ez »Somogyország« új közlekedési érdekessége. A 13. sz. AKÖV ja- nuár 1-től megindította a boyszolgálatot kaposváriak és a várostól 25 kilométeres körzeten belüli községek lakosai részére. A cukorrépa szállítás csúcsidőszakában a 19. sz. AKÖV mintegy 70 gépkocsija indult útnak, hogy a Győr-Sopron megyei községek cukorrépa rakodóhelyeiről a Petőhiszai Cukorgyárba szállítsák az értékes terményt. Februárig az utolsó darab cukorrépát is a gyárba akarják szállítani az AKÖVdolgozói. Ennek érdekében még néhány vasárnapot is átdolgoznak Technikai érdekesség, hogy a nagy cukorszállító convoy útjának biztosításához autómentő vontatókat és URH adó-vevő készülékkel felszerelt műhelykocsikat is üzembe állítanak. Cégügyi egyezményt kötöttünk franciaországgal és Indiával A most hatályba lépő egyezmények tovább fejlesztik a Magyar Nép-köztársaság, illetve a Francia Köztársaság és az Indiai Köztársaság közötti légiforgalmat. 1967. Január 1.. UTASSYNÉ VOLT A 80 MILLIOMODIK A jubileumi utast 1966 végén is köszöntötte a MÁVAUT. Az elmúlt év jubileumi — a 80 milliomodik — MÁVAUT utasa, Utassy Ferencné kocséri lakos volt, aki az Engels téri indító állomáson váltotta meg azt a jegyet, amely a 80 milliomodik utas jegyét jelentette. Hidasi György vezérigazgató hivatalos felköszöntője után mindenféle jóval megrakott, szépen feldíszített kosarat adott át a meglepett asszonynak. I Buga doktor is elégedett volt... Nagy érdeklődés közepette került megrendezésre a székesfehérvári Megyei Művelődési Házban az »Egészségügyi vetélkedő«. Résztvevői a 14. sz. AKÖV székesfehérvári és a 15. sz. AKÖV veszprémi üzemegységének dolgozói voltak. A IX. pártkongreszszus tiszteletére tett vállalás célja az volt, hogy az üzemben dolgozók egészségügyi kultúráját emeljék és a munkát balesetmentesen végezzék, az esetleges balesetek megtörténtekor a balesetet szenvedett munkatársat szakszerűen és gyorsan elsősegélynyújtásban tudják részesíteni. Az utóbbi célkitűzés megvalósítása érdekében elsősegélynyújtó tanfolyamokat szervezett a Vöröskereszt Alapszervezet. Ennek eredményeként ezernél több gépkocsivezető tett sikeres vizsgát. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott a 15. sz. AKÖV veszprémi üzemegysége is, így került sor a két üzemegység között az egészségügyi vetélkedőre, ahol a két vállalat 10— 10 »versenyzőt« «számláló csapata mérte öszsze az egészségügyi és munkavédelmi területen szerzett tapasztalatát, illetve tudását. A vetélkedő programja elméleti és gyakorlati kérdések köré csoportosult. Mindkét fél komoly felkészültségről tett tanúbizonyságot. Különösen nagy érdeklődéssel kísérte a mintegy háromszáz néző a gyakorlati kérdéseket, ahol a »versenyzőknek« az elsősegélynyújtásból kellett VíZsgázniuk, 20 kis úttörő közreműködésével. A versenyt nagy küzdelem után a székesfehérvári csapat nyerte meg minimális — 1 pont — különbséggel. A résztvevők értékes tárgyjutalmakban ré° szegültek. Dr. Buga János — A zsűri elnöke — megelégedésének adott kifejezést a vetélkedőn résztvevők felkészültségéért és tudásáért. Köszönetét fejezte ki mindkét vállalat egészségügyi és mozgalmi aktivistáinak a kezdeményző készségükért is a jó rendezésért. Zárszavában hangsúlyozta : a versengés igazi tétje az lesz, hogyan tudnak a versenyzők majd helytállni, ha a fagyos vagy síkos országúton kell számot adni egészségügyi felkészültségükről, a szakszerű, gyors elsősegélynyújtó tudományukról. Ez azért is nagyon fontos, mert mindkét vállalat olyan földrajzi adottságokkal rendelkezik, hogy a fő közlekedési útvonalak átszelik a megyéiket, ahol fuvarfeladataikat végzik. TATAI JANOS