Közlekedés, 1983 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
A lakosság érdekében A GAZDASÁGI KÉNYSZER arra ösztönzi a Fővárosi Autótaxi Vállalatot, hogy olyan új lehetőségeket, módszereket keressen, melyekkel jobban kielégítheti a lakossági, társadalmi igényeket, és a vállalatnak is hasznos. Ezek sorába tartozik a személygépkocsi -kölcsönzés országossá tétele, illetve 1982-ben a kisteherautók kölcsönzésének bevezetése. Év végére már kétszázra növelte a Főtaxi a kölcsönözhető kisteherkocsik számát. — Milyen újdonsággal áll a lakosság szolgálatára a vállalat most, az új év elején? A kérdésre Garacs György általános igazgatóhelyettes válaszolt . A drosztok, a vállalat modern hírközlő rendszerének és a forgalomirányítási rendszer jobb kihasználására való törekvés vetette fel ezt a gondolatot, hogy a személyszállítás mellett tehertaxival is rendelkezésre álljunk. A belváros, de különösen a peremkerületek tehertaxival való ellátása, illetve az igényeket nem tükröző ellátása indokolja a januártól életbe lépő tehertaxi -szolgáltatást. Mostantól tehát a taxiállomásokon az lesz a gyakorlat, hogy érkezési sorrendben személy- és kistehergépkocsik vegyesen állnak? — Nem így lesz. A drosztok elsősorban a személyszállító kocsiké. De a sor végén, ha van szabad hely, a tehertaxik is beállnak. Ott azonnali fuvart vállalnak, illetve, ha nincs kereslet, telefonon bejelentkeznek és a forgalomirányítástól kapnak feladatot. Kezdetben 50 gépkocsit küldünk a budapesti utcákra, és ahogy ez a szolgáltatásmegkívánja, a kocsiparkot bővítjük. Később URH-irányításúra fejlesztjük a tehertaxizást. — Kötöttség lesz-e a főváros közigazgatási határa? — Természetesen nem. Gépkocsivezetőink felvállalják a környező üdülőterületeken építkezők anyagszállítását, a hobbikertek termésének hazaszállítását, hogy csak két példát említsek. — A szolgáltatás tehát tovább fejlődik. Elmondható ugyanez a gépkocsiállományról is? — Igen. 1983-ban 340 személytaxival, 200 tehergépkocsival és 400 kölcsönözhető személygépkocsival növeljük az állományt és ezzel év közepére a gépkocsik száma meghaladja a négyezret. Ez a néhány évvel ezelőttinek a duplája. Az új év újdonságaként említhetem még az Autóklubbal történt megállapodás alapján több kiemelt nagyvárosunkban a személygépkocsi-kölcsönzést. Országossá tesszük a kisteherautó kölcsönzését és folyamatban van az engedély megszerzése arra, hogy vidéken is végezhessünk személyszállító taxizást. Ismerve a gépkocsivezetői létszám alakulását, lesz-e aki vezesse ezt a sok autót? — A létszámgondok enyhítése céljából a KPM hozzájárult, hogy novembertől gépjárműkezelői vizsgabizonyítvánnyal nem rendelkező olyan gépkocsivezetőket is foglalkoztassunk, akiknek legalább két éve érvényes vezetői engedélye, továbbá a pályaalkalmassági vizsgálaton alapuló II. jelű alkalmassági minősítése van. Várható, hogy a vállalathoz belépni szándékozó új felvételesek száma növekedni fog. Mintegy 200—300 főállású és 3—400 mellékállású gépkocsivezető jelentkezésére számítunk. Vállalatunk felkészült a fogadásukra, a felvételi vizsga, a betanító oktatások gyorsított elvégzésére. A Pályaalkalmasságot Vizsgáló Intézettel kötött megállapodás értelmében a PÁV I II. vizsgálatok megszerzése hasonlóan soron kívül, gyorsított formában biztosított. A PÁLYAALKALMASSÁGOT VIZSGÁLÓ INTÉZET és a Főtaxi között kialakult együttműködési kapcsolat kiszélesítése érdekében, januártól vállalatunk Liszt Ferenc téri forgalombiztonsági osztályán pályaalkalmassági vizsgálati állomást létesítünk. A gépi berendezést az intézettől kölcsön kaptuk. A vizsgálatokat fő- és mellékfoglalkozású emberek végzik. Az állomás funkciója kiterjed valamennyi új belépő alkalmassági vizsgálatára, személyiség jegyeinek feltárására is.. Az évtizedes gond zöme ma már a múlté A Volán 3. sz. Vállalatnak sok éven át allergiás pontja volt a sátoraljaújhelyi üzemegység. Az ottani mostoha körülmények még szakszervezetünk XXX. kongresszusán is szóba kerültek. Bodroghalmi Lászlóné tiszb-titkár sürgette a közel 500 dolgozó munkakörülményeinek javítását, új műszaki-forgalmi telep megépítésével. Halaszthatatlanságát a kettéosztottság is indokolta, hiszen a XVIII. században épült műemlék jellegű, valamikori huszárlaktanya tetőszerkezetének állapota, a lakóházakkal körülvett, szabad téren, esőben-hóban végzett gépkocsijavítás már-már tarthatatlan feszültséget okozott. A forgalmi telep, hova most az új műszaki bázis épült, 1 kilométerrel távolabb, a város szélén is kicsi volt. Jókora túlzással javítócsarnoknak nevezett, az új épület mellett fészernek tűnő egyaknás szerelőhely fűthetetlen volt. Ha beállt egy nagyobb teherautó, fele a szabadban maradt, így az udvart fűtötték. A talajvíz rendszeresen 30—50 cm magas az aknában. A szerelő a munkát vízméréssel kellett kezdje, ha nem akart térdig vízben dolgozni. Rendkívül rossz volt a szociális háttér is. A dolgozók három helyen, a környező üzemekben, illetve vendéglőkben jutottak meleg ebédhez. Mindössze nyolc zuhanyállás szolgálta a tisztálkodást. Az évtizedes gond zöme ma már a múlté. Felszámolását egy kis szerencse is segítette, a hegyközi kisvasút megszüntetése, e térségiben a Volán feladatának, szerepének növekedése is, így kaphatott a vállalat a közlekedési alapból 22 milliót az új műszaki bázis építésére. A közel 60 milliós beruházás többi részét a Volán Tröszt és a 3-as Volán „izzadta ki”, így sikerült két és fél év alatt tető alá hozni a műszaki bázist, mely egyben az üzemegység központja is lett. Ez volt az előzmény, sorolta Lukács Miklós üzemigazgató, aki mint hajóskapitány a süllyedő hajót, utolsónak hagyta el az öreg épületet. Az udvaron teherautóra pakolt íróasztalok, jókedvű dolgozók cserép virággal indulnak új honfoglalásra. A költözés izgalmát szomorú szemek is figyelik, a maradók. A 120 teherautó karbantartását végző szerelők már júliusban áttelepültek, az 54 alkalmazott most költözik. Tízen, a rakodógép-javítók, kárpitosok, az alkalmazottak közül az elszámoltató csoport és az ötven szakmunkástanuló, mert a tanműhely ezután is itt lesz, marad, így nem sikerült egytelephelyessé tenni az üzemi szakszervezeti bizottságot sem, a titkár is marad a régi falak között... Ennyit a múltról, lássuk az újat! Lukács Miklós üzemigazgató és Bodroghalmi Lászlóné tiszb-titkár házigazdái büszkeséggel vezet körbe a tágas területen. Szó se róla, sajnálják azt a 10 milliót, melyet környezetvédelemre, a vízszennyezés megakadályozására kellett költeni és a birtokbavételt is kitolta, de jó hogy megvan. No és az új csarnok a maga kényelmével. A tetőn keresztül árad a novemberi napfény. Kellemes meleg van, az embereknek nem kell pufajkában dolgozni, mint más években ilyenkor. Az új munkahelyhez új műszerek, szerszámok is kerültek, itt már nem az emberi fül a műszer. • mm A fürdő, az öltöző kész csoda, mondják. Nyolc zuhanyozó helyett huszonnégy. Dupla öltöző, fekete-fehér. Mindenkinek saját öltözőszekrény. Büszkén mutatják a melegítőkonyhás éttermet, ahol egyszerre 40 ember étkezhet. Van hely végre termelési tanácskozásra, korábban a hideg, talajvizes szerelőcsarnokban tarthattak csak minden más összejövetelt is. A műszak irodáit a nyár óta már belakták, a többiben még telefon-, telexszerelés folyik. Mindenütt üde, világos színek, a jó ízlés megannyi jele. Ez utóbbi, az új forgalmi épület augusztustól készült saját erőből. Értendő alatta az is, hogy 80 dolgozó egyhónapi társadalmi munkáját testesíti meg. Búcsúzóul még szót váltunk a sátoraljaújhelyi üzemegységhez tartozó főnökségek megújulásáról is. Szerencsen 4,5 milliót fordítottak a telepfelújításra. Sárospatakon szociális felújítás történt. Ott a vasútállomással közös autóbusz-állomás épül a MÁV—Volán Utasellátó Vállalat költségére. Tokajban az idén megtörténik a szociális helyiségek felújítása. És már tervezik a sátoraljaújhelyi új üzemegységi központ további önerőből történő fejlesztését is, még egy csarnok megépítését és a régi felújítását. Közben befutott az utolsó költöztető teherautó is, teljesen birtokba vették az újat, feledve a régit, az embertelenül rossz körülményeket. Pócza ELHUNYT TÓTH ISTVÁN Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Tóth István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának volt tagja, országgyűlési képviselő, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének volt elnöke, december 28-án elhunyt. Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága, a Magyar Népköztársaság országgyűlése, a KSZDSZ központi vezetősége Egy élet a munkásügy szolgálatában D december 28-án érkezett a megrendítő, szomorú hír arról, hogy Tóth István, szakszervezetünk elnöke hosszú szenvedés után eltávozott az élők sorából. Olyan embertől búcsúzunk, aki életének 59 évéből negyvenhatot szakszervezetünk tagjaként, mint meggyőződéses forradalmár élt át. A munkasikerekben, eredményekben gazdag, küzdelmes életútról az emlékező tisztelet csak felvillantani képes a főbb állomásokat. Az egykori nincstelen segédmunkás fia 1923. február 18-án a Heves megyei Atkár községben született. Az elemi iskola 7. osztályának elvégzése után szüleinek nehéz anyagi helyzete miatt munkába kellett állnia a Köztisztasági Hivatalnál. Ekkor mindössze 13 éves volt, de már érdekelni kezdte a társadalom erőinek mozgása; az idősebb munkástársai megtanították arra, hogy van egy olyan osztály, amelynek jóléte, gazdagsága szemlátomást gyorsul és van egy másik, amely az előbbinél összehasonlíthatatlanul nagyobb létszámú, és ugyanakkor elnyomott tagjainak élethalálharcot kell vívniuk a legszükségesebb javaik, a létfeltételeik megszerzéséért. Együttérzése elnyomott sorstársaival 1936-ban a szervezett munkások közé vezette. A még csaknem gyermek Tóth István nagy aktivitással kapcsolódott a szakszervezeti munkába. A Kisrókus utcai helyi csoport vezetősége egyre több, nehezebb és veszélyesebb feladatot bízott rá. A szakszervezet vezetőségének kezdeményezésére 1942- ben került át a BSZKRT — a mai BKV jogelődje — szépilonai állomására kalauznak, majd villamosvezetőnek. Új munkahelyén is folytatta szervező, nevelő munkáját, munkatársainak szószólója lett, bátran kiállt érdekükben. A Kommunisták Magyarországi Pártja illegális helyi szervezetének tagjaival szoros kapcsolatba került, eredményesen segítette a sejt munkáját. A várva várt felszabadulás számára is az új, jobb világ érkezését jelentette. Nagy energiával küzdött a régi rendszer maradványainak felszámolásáért, az ország újjáépítéséért, a munkáshatalom megteremtéséért. Az elsők között segítette szakszervezetünk újjászervezését. 1945-ben tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak és ettől kezdve élete végéig minden megbízatását pártmunkának tekintett. Későbbi magas tisztségeinek ellátása során is a társadalmat szolgáló pártmunkás volt, aki az új iránt fogékony emberek elvhű vezetőjévé vált. Tanult, képezte magát az állami oktatásban, a párt iskoláin itthon és a Szovjetunióban. Többek között elvégezte a Magyar Néphadsereg katonai akadémiáját is. 1949-től függetlenített pártmunkás, először Pápa városi pártbizottságának titkára, 1952- től a Veszprém megyei pártbizottság titkára, 1953-tól a Somogy megyei pártbizottság első titkára. 1956. októberében az ellenforradalmárok bebörtönözték. Élete veszélyben forgott, néhány nap múlva azonban a szovjet csapatok másodszorra is elhozták számára a felszabadulást. A börtönből az útja egyenesen a pártbizottságra vezetett. Kezdeményezte, irányította a megyében a rend helyreállítását, a párt újjászervezését. 1958-tól a budapesti VIII. kerületi pártbizottság titkára, 1959-től a XVII. kerületi pártbizottság, 1962-től a IX. kerületi pártbizottság első titkára volt. 1971-től országgyűlési képviselő. 1975 és 1980 között az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának, 1980-tól az MSZMP KB Pártépítési Munkaközösségének tagja. 1967-ben szakszervezetünk XXVII. kongresszusa megválasztotta a KSZDSZ főtitkárának. Ezt a tisztségét 12 éven keresztül töltötte be. Nagy energiát fordított a dolgozók helyzetének javítására. Nagy szerepe volt abban, hogy ez idő alatt a szakszervezet alapszervezeteinek, középszintű és központi vezető szerveinek munkája nyomán javult a közlekedési dolgozók szociális helyzete, élet- és munkakörülményeikben kedvező változások következtek be. Közösségi ember volt, társait becsülte, gondjaikat a sajátjának tekintette. Szavának súlya volt, tekintélyét az iránta érzett tisztelet és bizalom kovácsolta. Becsülte az idős munkásembereket és buzdította a fiatalokat. Beszédei, cikkei mindig kitűntek világos, lényegre törő, előre mutató, mozgósító megfogalmazásukkal. Nagy jelentőséget tulajdonított a szocialista demokrácia továbbfejlesztésének, a szakszervezet tömegkapcsolatai elmélyítésének, a tömegek között végzett munka fejlesztésének. Egész élete követendő példája az önként vállalt, áldozatkész mozgalmi munkának. Tehetségét, szorgalmát, erejét — és egészségét is — a közlekedési munkások felemelkedése ügyének szolgálatába állította. Mindezek elismeréseként háromszor vehette át a Munka Érdemrend arany fokozatát, 1979-ben a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntették ki. Megrendült egészségi állapota miatt 1979-ben nyugdíjba vonult, de a munkát szakszervezetünk elnökeként tovább folytatta. Vezette a XXX. kongresszus tanácskozását, a központi vezetőség, az elnökség üléseit, segítette a központi vezetőség nyugdíjas bizottságának munkáját egészen addig, amíg a betegség ágynak nem döntötte. Tóth István halálával pótolhatatlan veszteség érte a közlekedés dolgozóit, a szakszervezeti mozgalmat. Munkásságát, emlékét dolgozóink tisztelettel, megbecsüléssel és kegyelettel megőrzik. Január 7-én a párt, az állami, a* társadalmi szervek vezető tisztségviselői, az elhunyt családja, barátai, harcostársai, tisztelői, tanítványai a Farkasréti temetőben vettek végső búcsút tőle. KÖZLEKEDÉS 3