Közlekedés, 1984 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

Élni az önállósággal 1984. január elsején életbe lépett a Volán új szerve­zeti irányítási rendszere. A vállalatok önállóak lettek, a kérdés, sikerült-e kialakítani a Volán vezérigazgató­ság és a vállalatok kapcsolatában, valamint a vállala­tok belső irányítási szervezetében olyan rendet, hogy élni is tudjanak ezzel az önállósággal. Egy tudatosan felkészülő vállalat, a Volán 15-ös, gyakorlati lépéseit ismerte meg a KSZDSZ közgazda­­sági és munkaügyi osztálya mellett működő közgazda­­sági műszaki, bér- és termelési bizottsága a Veszprém­ben szervezett találkozón. Ahogy Demény Zoltán, a vállalat igazgatója elmondotta, ők már 1983 januárjá­ban megkezdték az átállást, amely kettős feladat elé állította a vezetőket. Részt kellett venni azokon a tár­gyalásokon, ahol az egész Volán-családot egységesen érintő problémák megoldásáról döntöttek, de ennél is izgalmasabb volt a munka, amelynek során, az átszer­vezésekhez alkalmazkodva, a saját vállalati belső me­chanizmus kialakítása volt a feladat. A szabályozó­­rendszer, az országos hálózat jogköreinek alakulása, az ügyrend, a beruházások sorsa, ki legyen a Volán Elekt­ronika és a Volán Oktatási Központ gazdája, a nemzet­közi fuvarozás problémái, a műszaki háttér biztosítása és nem utolsósorban az egységes üzletpolitika kialakí­tása, mind terítékre kerültek a különböző igazgatói ta­nácskozásokon. Ezekre a megbeszélésekre a Volán-vál­lalatok igazgatói alaposan felkészültek. Szinte minden kérdést széles körben megtárgyaltak, dolgozóik véle­ményét közvetítették teljes felelősséggel. A vállalati igazgatók egységesen képviselték azt az álláspontot, hogy az utasítások helyett a kapcsolatokat üzleti ala­pon kell rendezni. A széles körű előkészítő munka eredményeképpen számos kérdésben megszületett az állásfoglalás 1983 végéig, így véglegesen eldőlt például, hogy a Volán Elektronika leányvállalat lett, szükség van rá. Gazdaságos működtetéséért a Volán-vállala­toknak felelősséget kell vállalni. Persze, mondta De­mény Zoltán, 1984-ben nemcsak az eddig meg nem ol­dott problémákkal kell foglalkozni, mert az új helyzet­ben, újabb nyitott kérdések jelentkeznek majd. Föl kell készülnünk menet közben a válaszokra. Milyen konkrét feladatokkal találja magát szemben a vállalat? Sokan tartanak attól, hogy több munkánk lesz, állítom, mondta a Volán 15-ös igazgatója, hogy manuálisan biztos nem lesz több. Eddig is javaslatot, véleményt mondtunk minden tröszti döntéshez, csak most a felelősség kérdése élesebben vetődik fel. A Vo­lán Tröszt egyébként ellentétben számos ipari tröszt­tel, már évek óta élt azzal a lehetőséggel, hogy kihasz­nálja a vállalati önállóság tartalékait, így általában minőségi munkára, önálló és rugalmas üzletpolitika ki­alakítására szoktatta már egységeit. Ez a Volán 15-ös vállalat belső mechanizmusában is érvényesült folyamatosan. Az üzemegységek hosszabb ideje viszonylag önálló piacpolitikát folytatnak. Az üzemegységi önállóságnak köszönhető például évi 2 millió tonna bauxitszállítási üzlet, vagy a balatoni szál­lodákkal kialakított igen gyümölcsöző üzleti kapcsolat. Kulcskérdés az ösztönző érdekeltségi rendszer kiala­kítása. Mindennek az alapja a normatív tervezés. Ah­hoz, hogy a feladatok, a bevétel, az önköltség tisztán meghatározhatók legyenek, normatívákra kell építeni. A bérezés önállóságában nagyot léptünk — mondta az igazgató —, év közben is alkalmazkodunk a helyileg eltérő és változó problémákhoz. Az egyes állománycso­portokra megállapított bérfejlesztés fele, ha azt nehéz­ségek, vagy tervteljesítési cél indokolja, év közben át­csoportosítható. Az üzemegységeknél is érvényesül a népgazdasági szabályozás, vagyis amennyit a vállalat jövedelmezőségi mutatóján javít, annyival több bérrel rendelkezhet az üzemegység. A bérszabályozás lehető­ségeit rontja a személyszállítás kisebb jövedelmezősége. Ez a Volán 15-öst nagymértékben sújtja, hiszen 1 te­herautóra 1 autóbusz jut. A későbbiekben kialakuló új szabályozási rendszer remélhetőleg reálisabb feltétele­ket teremt a személyszállításban dolgozóknak. Január elsejétől a fejlesztési alap felhasználásában, a selejtezett állóeszközök értékesítésében is önállóságot kapnak az egységek. A vállalati döntések demokrati­zálása érdekében jött létre az igazgatótanács, amelynek az igazgató és helyettesein kívül a nyolc üzemegység, és az önálló főnökség vezetője, a párt, a szakszervezet, a KISZ képviselője és két fizikai munkás a tagja. A tanács hatáskörébe tartozik az üzletpolitika kialakítá­sa, a gazdasági műszaki háttér biztosítása, az éves terv legfőbb mutatóinak meghatározása, mérlegkészítés, és az ötmillió forintnál nagyobb értéket érintő döntések meghozatala. Demény Zoltán igazgató beszámolójához hozzászólók egyöntetűen megállapították, hogy a Volán 15-ös válla­lat előrébb tart az új belső rend kialakításában, mint általában a többi Volán-vállalat, és ez a folyamatos munka eredménye. Ahogy dr. Papp Béla, a­zSZDSZ titkára fogalmazott, szerencsés időpontban és szeren­csésen megválasztott helyen zajlott e beszélgetés. Visz­­szaköszöntek a szakszervezet félidős határozatában megfogalmazott feladatok, kidomborodott, hogy a belső érdekeltségi rendszerben mennyire lényeges a norma­tív elemek megjelenése. A Volán 15-ös által megtett lépéseket a többi vállalatnak is meg kell lépni. Az út során hasonló problémákkal fognak találkozni, a kér­dések rendezése feltétlenül a létfenntartás eszköze. Az új ötéves terv beindításáig még egy év áll rendelkezé­sünkre. Akkor fog eldőlni, hogy sikerült-e mindez a vállalatoknak, nyűg lesz-e számunkra az önállóság, vagy a boldogulás lehetősége. Vállalkozó készséggel, életkedvvel S­­ágvári ligetnek szeretnék ne­vezni építői, a 20-as Volán százhalombattai, Ságvári szo­cialista brigádjának tagjai a formás pótkocsikat, amelyet az óvárosban az 1-as helyi járat végállomásánál hoz­tak létre. A Ságvári brigád alapító tagja, ma brigádvezetője, Jászberényi Já­nos. Ülünk a végállomás kétszer négyméteres alapterületű alumí­niumházában, beszélgetünk, s mi­közben Jászberényi János életé­nek néhány epizódja kerül jegy­zeteimbe, egyre az jár az eszem­ben, hogy irigylésre méltó ember. Tulajdon­képpen olyan módon, olyan mentalitással, vállalkozó készséggel és életkedvvel, olyan megértő csalá­di harmóniában érdekes élni, ahogy ő­­teszi. Harmincan jelentkeztek 1956 nyarán buszsofőrnek, közülük kettőt vettek fel. (Manapság fordított a helyzet: harminc sofőr kellene, és jó, ha kettő jelentkezik...) , a kivá­lasztottak között volt. Nem sokkal ez után kitört az októberi vihar. — Igen nehéz idő volt az — emlé­kezik a nyugtalan napokra —, két és fél hónapig teljesen egyedül dolgoz­ta­m. A ki-kim­aradozó közlekedés­­miatt úgy lepték el az utasok a ko­csit, akár a hangyák. .. . Akkoriban azt gondoltam, ennél nehezebb kö­rülmények között már nem lehet dolgozni. Persze, akkor még nem sej­tettem, hogy milyen nagy építkezés színhelye lesz Százhalombatta. A­z építés tíz esztendeje alatt ha­vi 350 órát töltött szolgálatban Jászberényi János. Ma is büsz­kén emlékezik arra, hogy a nagy munka időszaka alatt egyetlen pa­nasz sem ment a buszvezetők ellen. Népszerű ember ebben a fiatal vá­rosban, amely szülőhelye. A vasútál­lomástól a téglagyárig a megállókban várakozó emberek arca ,felderül ami­kor megpillantják az autóbusz veze­tőjét. Közéleti ember. A városi ta­nácsnak tizenhárom évig volt a tag­ja, dolgozott a Hazafias Népfrontban, a víztársulat vezetőségében, a vál­lalat igazgatótanácsának tagjaként, munkahelyén pedig csoportvezető és a Ságvári szocialista brigád vezetője. Még felsorolni sem kevés, hát még ha abba gondolunk, mennyi szabad idejét áldozta a köz ügyeinek inté­zésére. Ma is van elég tennivalója a munkahelyén, beválasztották az érdi üzem pártalapszervezetének vezető­ségébe. — A huszonnyolcadik évem tapo­som a vállalatná­l, már a brigád is húszesztendős — mondja kicsi kétke­déssel a hangjában, mintha nem hinné, ilyen gyorsan szaladt el az idő felette. — A brigád alapítói kö­zül már csak egyedül vagyok, ket­ten léptek be 18 évvel ezelőtt Simo­nics András és Tolnai János, a töb­biek fiatalabbak. Tizenhat év óta egyfolytában kiérdemeltük az arany­­koszorút. Elnyertük a XI. kongresz­­szus oklevelét, és még abban­ az év­ben „a közlekedés kiváló brigádja” címet. A tavalyi munkánk alapján, meg természetesen az előző évekért is, „a tröszt­­kiváló brigádja” cím is megillet már bennünket. Annak a kongresszusi oklevélnek története van. A vállalat érdparkvá­rosi hidegraktárainak építésére nem akadt­ állami vállalkozó. (Ekkor a Ságvári brigád meglepő ajánlattal állt elő: ők elvállalják, s lúd, legyen kövér, egy hét alatt be is fejezik az építést!) Ajánlatuk szakmai oldalról megalapozott: Jászberényi János eredeti szakmája ugyanis kőműves, nemcsak a saját, családi házát épí­tette, hanem a munkatársak otthon­teremtésében, is rendre benne volt.) A vállalatnál kicsit hitetlenkedtek, de azt mondták, legyen. És jól tették, hogy bizalmat szavaztak. Zord idő­ben, havasesőban is („ezt nem lehet bírni” — mondták olykor egymás­nak, és dolgoztak tovább), csak azok maradtak távol, akik szolgálatban volta­k. Egy hét múltán tető alatt, kívül-belül vakolva, kész betonpad­lóval állt az épület! És még valami „apróság”: az egészet a társadalmi munkában teljesítették! A Ságvári brigád vállalkozó ked­­vére jellemző, hogy a vállalat­nál ők vezették be elsőként a napos váltást, s ami­kor a 192 órás munkarendre tértek át, akkor is ők vállalták a kísérleti­­nyúl szerepét. Nem­­lenne valós az­­összkép, ha csak arról esne s­zó, mit vállalnak,­­mit teljesítenek a brigádtagok. A város fennállásának 10. évfordulóján meg­kapták a városért tevékenykedők legnagyobb helyi kitüntetését. A brigádtagok egyéni elismerése sem maradt el. Jászberényi János, szolgá­lata 27 esztendeje­­alatt, öt­­alkalom­mal kapta meg a „kiváló dolgozó”, egy­s­zer-egyszer a „miniszteri dicsé­ret” a „tröszt kiváló”, és a „közleke­dés kiváló dolgozója” kitüntetést. Legutóbb még a „Munka-érdemrend ezüst fokozatát” vehette át, ezt no­vember 7. alkalmával adományozta számára az Elnöki Tanács. — A házamat már úgy építettem —, folytatja most már­­a családról a beszélgetést Jászberényi János — hogy a lányom m­ajdani családjának is legyen helye benne. Az idén végez a Közgazdasági Egyetemen. Tanul­mányi szerződést kötött az én válla­­lalatommal, a Volán húszassal, majd ketten dolgozunk­­itt­­a családból. A munka jó vagy terhes családi háttere csaknem minden emberről bizton­sággal leolvasható. Jászberényi Já­nos -arca, egész megjelenése -az ott­hon biztonságát, visszaváró melegét és megértését tükrözi. Örömmel in­dul szolgálatba, munka után öröm­mel tér haza, a családi körbe. — Amikor dolgozom, hajnali fél négykor indulok szolgálatba. Soha nem kértem, de a feleségem velem együtt kel, elkészíti a­­reggelim. A kertkapuig mindig elkísér ... Szabó Zsigmond 2 KÖZLEKEDÉS KÉRDEZTÉK- VÁLASZOLUNK Dolgozóink, közöttük a Volán 5. sz. Vállalat dolgozói számára is hi­hetetlennek tűnik a lengyel Walensa­­,Béke Nobel-díja”. Kérdezik: milyen szempontok­­alapján ítélik oda­­a No­bel-díjakat­, ki­k a bizottság tagjai? Általában a Nobel-díjakat a Svéd Királyi Akadémia javaslatára a svéd parlament ítéli oda a­­tudo­mányban kimagasló eredményt — amely az emberiség előrehaladásának ügyét szolgálja — elérő tudósoknak vagy az­­irodalom területén olyan íróknak, akik műveikkel hozzájárulnak az egyetemes kultúra terjesztéséhez mélyítik a népek közötti jobb meg­értést stb. A Béke Nobel-díjat a gyakorlattól eltérően a­­norvég parl­ament ere a célra megalakított külön bizottsága ítéli oda — külső javaslat nélkül — az általa erre érdemesnek tartott személynek. A norvég parlamentről tudni kell, hogy erősen jobboldali beállítottságú (az ország­­aktív tagja a NATO-n­ak). A mindenkori indoklás: a béke ér­dekében k­i­fej­tett tevékenység. Ez az első eset, hogy olyan embernek ítél­ték oda,­­aki életében semmit ne­m tett a békéért, ellenkezőleg, fegyve­res felkelésre uszított, polgárháború­ba akarta sodorni saját népét,­­mely­nek kitörése egyben veszélyt jelen­tett volna Európa békéjére is. Valensa hazájában elszigetelődött, most­­megpróbálják a „Béke Nobel­­díj” kapcsán­­még egyszer népszerű­síteni,­­megmutatni, hogy nem felej­tette el a „Nyugati” világ. Része ez a döntés a jelenleg folyó világméretű­­konfrontációnak. Beavatkozás Len­gyelország­­belügyeibe. Célja­­a len­gyel kibontakozás lassítása, a ma már szerencsére elszigetelődőben le­vő ellenzéki erők utolsó biztatása. A MALÉV dolgozói panaszolják, hogy a Lakatos utcai lakótelepen a 36-os, 136-os és 135-ös autóbuszok általában 20 percenként, de akkor egyszerre érnek a megállókba. Kér­dezik: nem lehetne-e ezen a csopor­tos buszérkezésen valamit okosan változtatni ? Ezen buszok útvonalát sorompó keresztezi, amelyet 5—10 percre is lezárnak. Ezért a­zutá­n a megállókba egyszerre érkeznek a különböző idő­pontokban indított buszok. dr. Szilágyiné Simon Mária Munkásművelődési napok Nyíregyházán A Volán 5. sz. Vállalatnál három felsőfokú végzettségű szakember dolgozik a művelődés területén. Munkájukat nem a diploma, hanem eredményes tevékenységük igazolja majd. Nem régen dolgozik így együtt Lászlóné Hollik Ágnes, Daróczi Éva és Kovácsné Pethő Zsuzsa. Nagy vá­rakozás előzte meg munkájukat, és az első eredmények után nem ma­radt el az elismerés sem. Jól sikerült vetélkedők, kiállítások, a sikeres szakszervezeti napok szervezése, külpolitikai fórum, nyugdíjasklub­rendezvények, kézimunka-kiállítás, a vállalat életét bemutató fotókiál­lítás, tanfolyamok, a kölcsönzés nagymértékű feléledése a könyvtár­ban, mind-mind azt mutatja, hogy az együttes megtette a dolgát. Nem egy dolgozó mondott véleményt, di­csérték a szakszervezeti könyvtár munkáját, még a kihelyezett könyv­tárakat, Mátészalkán, Kisvárdán, Vásárosnaményban is. Amikor a megyei városi művelődési központ felhívta figyelmüket a mintegy öt­éves múltra visszatekintő nyíregy­házi munkásművelődési napokra, úgy érezték, nekik is érdemes bele­vágni. Abban is megállapodtunk — mondja —, ha lesz érdeklődés, siker, akkor rendszeressé tesszük a mun­kásművelődési napok rendezését. Én férjhez menetelem előtt itt dolgoz­tam, mint könyvtáros, de férjhez­­menetelem után a férjem telephelyé­re költöztünk, majd következett a gyes. Ez mind-mind visszaveti az embert a munkában, nekem is újra meg kellett találnom magam. Főleg mivel olyan munkakör betöltésére kaptam megbízatást, amilyen még nem volt a vállalatnál. Szerencse, hogy az osztály minden munkatár­sa segít. A munkásművelődési napok sikerét ma már nem vitatja senki a vállalatnál. Nagy érdeklődést váltott ki például a Sugár András által tar­tott külpolitikai fórum. Benkei László autóvillamossági szerelőnek az a véleménye, nagyon színvonalas volt a bevezető előadás, őszinte válaszokat kaptak a kér­déseikre. Így kellene a külpolitikai témákról a napi sajtóban is írni. Ide­je volna tudomásul venni, a párt akarta, hogy politizáláshoz értő em­berek legyünk, akkor észre kellene venniük azt is, hogy felnőttünk. Ilyen és ehhez hasonló véleményt hangoztatott több dolgozó is. Érdekes volt a többi program is, Bálint György, a tv-ből ismert, nép­szerű szakember a kertbarát mozga­lomról tartott előadást. A másik a Nyíregyháza épületei és utcai fotó­­kiállítás volt. A kiállítás közel hozta a régi Nyíregyházát azokhoz, akik nem ismerték, a régen itt lakókban pedig felidézték azt a másfél évti­zedes fejlődést, amin ez a régi, vá­lyogfalakból épült, közművesítés nél­küli Nyíregyháza keresztülment. Jól érezték magukat a szüreti bál résztvevői, amit az ebédlőben tartot­tak meg, s mintegy 120 fiatal szóra­kozott itt. A munkásművelődési na­pok programjában volt filmvetítés is. A megyei és városi művelődési központban fővárosi előadóművé­szek műsorát tekinthették meg a vállalat dolgozói. Igen nagy sikere volt Pécsi Ildikó színművésznőnek, s nemcsak az eredeti hangú előadá­sa, sziporkázó humora ragadtatta tapsra a közönséget, de az is, hogy újra eljött Nyíregyházára, hiszen itt tanult, innen indult sikeres útjára. Szakmai napok keretében bemu­tatkoztak a szolgáltatóvállalatok, ru­habemutatóval is kedveskedtek, me­lyet ruhavásárlással kötöttek egybe. Sok javaslat is elhangzott, mivel lehetne még színesebbé tenni a mun­kásművelődési napok üzemi prog­ramját. Az idei rendezvények sike­re azoknak az aktíváknak köszön­hető, mint Gaál Tiborné, Kodássi Csaba és a munkavédelmi osztály minden munkatársa, akik a szerve­zésben, a kiállítás, a szüreti bál ren­dezésében a legtöbb érdemet szerez­ték. A szakszervezet részéről Kovács Andrásné, Borbás Béláné tettek so­kat. — A siker tehát nem egyéni, ha­nem csapatmunka eredménye — foglalta össze Kovácsné Pethő Zsu­zsa, a munkás­ művelődési napokkal kapcsolatos véleményét. Zs. M. Könyvnapok, könyvkiállítás és vásár

Next