Közlöny, 1849. február (16-40. szám)

1849-02-17 / 31. szám

tes század, és a’ nagy­ várad! század (kik ez ideig zászlóaljba besorozva nem lévén, együtt külön fegyveres osztályt nem ké­peznek) jeles tisztjeik vezetése mellett ágyú és lovasság nélkül csupán szegzett szuronnyal parancs nélkül, sőt tilalom ellené­re , a’ Maros jegén át Uj-Aradra átrohantak a’ megátalkodott ellennel élethalál harczot vívandó, követték e’ példát több jeles honvéd századok, ’s miután általok az ellen közül több legyil­­koltatott, és elfogatott, a’ csupa puskás népünk közé kartácsot szóró ellent a’ városból végkép kiverte, Uj-Aradot azonban á­­gyúk és lovasság nélkül (mit pedig a’ meggyengült jégen át­szállítani lehetetlen volt) megtartani nem lehetvén, népünk még az nap vissza vonult Ó-Aradra, és ez mind parancs nélkül tör­tént , sőt azt mondják, hogy midőn a’ nép átrohanása tudomás­ra jött, azonnal parancs adatott ki a’ visszavonulásra, így tartotta meg számunkra továbbra is Ó-Aradot a’ fegy­veres nép lelkesülése. Emberekbeni veszteségünk csekély, az ellen azonban emberekben szenvedett nagy veszteséget, melly az elfogottakat és legyilkoltakat együtt véve közel 600-ra me­nőnek mondatik. A’ foglyok közt vannak az austriai gyalog­ságnak majd minden ezredeiből. Jellemző e’ csata folyamából, miszerint azok, kik fegyve­res népünk, különösen pedig a’ vitéz békési önkintesek közül döbbent csatáinkban az ellen által elfogattak, most austriai katona egyenruhába felöltöztetve ellenünk vezetettek, de ők az alkalmat okosan használván, a’ csata folyama alatt jó fegyvereik­kel együtt hozzánk vissza szöktek. Éljenek a’ magyar érzel­mű fiúk! M­i­s k­o­­­c­z feb. 7-kén. *) Pál fordulásakor jött be hozzánk a’ császári sereg egyik dandára a’ Schlikk segítségére ment Schulzig tábornok vezér­lete alatt. Összes erejök volt 16 ágyú ’s mintegy 3000-nyi gya­logság, köztök csak két sorkatonasági zászlóalj, Latour t. i. és a’ másik nem jut eszembe, a’ többi a’ maktretirozott elcsigázott boldogtalan határőrökből állott. Schulziggal volt még bizonyos Rottmann general, ha jól emlékezem nevére, és Pálffy Móricz, vidékünk politicai commisariusa. Ez fekete sárga zászlókat tü­zetett ki, főbe lövetés, felakasztás, város felgyújtása ígérete mellett; végre az eltűnt vicispánok helyett parancsolt másokat, Bárczy Lászlót, és Sütő Danis ismert schwarzgelb madarakat, proclamatiokkal ragasztatta be a’ falakat, hódolati nyilatkozatot csikart ki a’ magistratustól, még pedig ízlése szerintit, mert az elsőt elszaggatá. A’ város magistratusától is írásban parancsol­­tatott a’ hódolat, mi Schulzigtól megtekintetlen elfogadtatott. Lovasságuk volt curassierek három divisio nehéz vértes, de mint olvasóm egy divisio nem állt többől 130 embernél igy mintegy 400-an lehettek, lovaik közt sok igen elcsigázott, de többnyire jó és nehéz, egy óra alatt a’ síkon elromlanának sebes fárasztásban, a’ lovasság izmos derék legények. — A’ vá­rosra kivettetett 1000 bakkancs, vagy 3 p. st váltság pénz, 500 mérő zab, 500 mérő főzelék ’stb. A’ katonaság félébren volt, mindig féltek a’ lakosság meg támadásától, mellynek azonban Pálffy azt szónoklá, hogy ők barátok, mindent kész­pénzzel fizetnek’stb., és csak csigázták a’ város szegénységét, mellynek még egy elégett hidhelyét is kelle­necsinálnia, min 600 ember dolgozott naponkint. Bajos volna mindent elmondani mit tettek , mit nem tettek, nemzeti színeinket lóhalálában sárgafeketére festeték, még a’ nemzetőr­séget is; fegyvereket, a’ mi még lett volna, előparancsolák, de alig öt, hat fegyver ment már be és temérdek kasza, mellyeket a’ tisztház padján hevert álladalmiakkal, valami nyomorult em­ber elárult; ezeket két nap és két éjjel töreték kovácsokkal szét, ’s a’ darabokat, valamint a’ diósgyőri hámorban elrejtett tömér­dek szuronyokat is vasárnap, vagy is jan. 28-kán reggel kiin­dültükkor elvitték; úgy szinte a’ csizmadiáktól requirált bőrö­ket, és 16 szekérnyi vásznát is. A’ hogy 28-kán elmentek, csak annyiból tudtuk, hogy existálnak, mert mindig zaklatva valánk szállításokért. Febr. 2-án két ágyúval ide jött egy divisio határőr elő­őrsre, mert a’ huszárok Kövesdnél ’s Harsánynál portyázni kezdtek ’s a’ postákat elfogdosták, ’s a’ két decretális alispánok rendelését teljesitni parancsolt főbírót Sebét és a’ harsányi jegy­zőt elfogták; gr. Montecuculi császári ezredest, kit Széll fő­­belövésekor a’ sors vezetett kezeink közé, és a’ polgármestert Gyöngyösről, valamint a’ Hodics kétfejű sasát a’ harsányi pos­taházról magokkal vitték. Nem vették tréfára a’ dolgot a’ rab­lók, ’s igy febr. hó 4-én mintegy 130 könnyű lovas (chevaux­­legers) berukkolt ki fáradt lovakkal és gyalogság is, úgy hogy összesen mintegy 100 — 150-en lehettek; mindenfelé elöfoga­­toztak; végre 5-én estve magokkal hurczolván a’ gesztesi hid újra állítását — hir szerint — akadályozó Orosz család tagjait, ’s az általuk kényszeritett két alispánt, elmentek a’ legnagyobb csendben este 7 órakor; de szabadabban lélekzett a’ közönség, melly a’ templomban hirdetett proclamatiók elöl onnan kizúdult, ’s minden lehető jeleit adá hogy nem kell neki az ollyan barát­ság, mint Pálffié! — Ha egy kis erő lett volna organizálva ’s annyi fülbe súgó nem lett volna, pocsékká lehetett volna tenni egész brigádjokat, de nem tudta a’ világ mi van a’ hátuk megett; és ha a’ tokai sereg jól lett volna értesülve e’ segéd­sereg csekélységéről a’ tokaji hidat nem lett volna szükség fel­égetni ; de fő nem volt a’ megyében, magánszemélynek ha nincsen megbízatása, nem hisznek ’s igy értesületlenül vagy balul értesítve maradtak, mi egyre megy. A’ portyázó huszárok visszavonultak mint hallottuk Ke­resztes és Poroszló felé, mert vasasokat mondanak jönni Gyön­gyös felöl; de ettől nincs mit megijedni, numerus parvus, az erő lankadt, lehangoltság, kivéve a’ házsártoskodó tiszteket, igen nagy ezen seregnél; borzasztó a’ sok fáradság mit velők tétetnek; tegnapelőtti kiindultokkor a’ lovasok szájából lehete hallani, bár csak inkább itt vesznének, mint megint tovább kín­lódjanak. **) N.-B­á­n­y­á­n, febr. 8-kán. Ma másodízben tartá kebelünkben Kövárvidéke igazgató bizottmányi gyűlését, melly alkalommal felolvastatott a’ honvé­delmi bizottmány elnökének azon rendelete, melly szerint érde­mes hazafi Hosszú László főkapitánynak kineveztetett. A’ tisztelt férfiú éljenzések közt az elnöki széket ideiglenesen elfoglalván köszönő felírás határoztatott a’ honvédelmi bizottmánynak ezen ritka tapintatáért, és egyszersmind felkéretni rendelten, hogy a’ főkapitány beadandó lemondása 's illetőleg ezen hivatal el nem fogadása, ne fogadtassák el. Olvastatott továbbá Beöhty Ödön k. biztos rendelete bizonyos ügyvéd iránt, ki múlt év nyári hó­napjaiban fenyegetödzött, hogy nemcsak a’ volt érdemes első alkapitányt, megfogja szöktetni hivatalától, hanem még magát a’ ministeriumot is, a’ tisztelt rendelet értelmében erre nézve szoros visgálat rendeltetett, reméljük hogy ezen sárga fekete ma­darat — miután rég szerepel — kelepczébe fogjuk keríteni, az ujonczok kiállithatása végett az öszveirások kiegészítve be adatai rendeltettek. Debreczen, febr. 15. 1849. A’ magyar hadtörténet nem legszerencsésebb, de legdicsőbb napjai után irom e’ soro­kat. Az erdélyi táborból érkezem; a’ kiállott óriási fáradalmak után jól esnék egy kicsit melegednem és pihennem családi tűz­helyemnél, de kiszakitok drága perczeimböl néhányat, hogy tu­dassam a’ hazával, ha csak röviden is, az erdélyi utósó esemé­nyeket, amellyek a’ gyávákat talán el fogják csüggeszteni (a’ mi különben semmi veszteség), de a’ bátrakat még inkább lelkesi­teni fogják, mert a’ valódi férfira nézve nem lehet lelkesitőbb példa, mint a’ balsorsban is meg nem tört sőt meg nem hajlott emberek működése. — Bem februárius 1-én, mint már előbb megírtam, seregével Vízaknára vonult át, ’s ott 4-keig csende­sen voltunk. Febr. 4-én kijött elénk az ellenség Szebenből, hol erdélyi minden, de minden erejét összepontositotta. Vízakna előtt megtámadott bennünket; a’ szó betű szerinti értelmében 10-szer, mind tizszer nagyobb ereje volt mint nekünk. Négy óráig tartó ütközet után, melly egyike volt a’ legvéresebbeknek, miket e’ korban vívtak a’ magyar seregek, kénytelenek voltunk hátrálni. Kölcsönös ágyúzás közt értünk Szerdahelyre, az első állomásra; az ellenség csaknem odáig követett. Szerdahelyt megpihenvén, éjfél után indultunk Szászsebes felé,hova virradat­kor értünk,’s hol a’gyulafejérvári garnison, melly értesítve volt visszavonulásunkról ágyúszóval fogadott. Egy órai ágyúzás és csatártüzelés után rohammal vettük be Szászsebest, mellyet a’ fejérváriak eszeveszett futással hagytak el; zsákmányunkét egy pár töltényes szekér jutott, mi nekünk igen jól esett. Dél tájban utólértek bennünket a’ szebeniek, csatárainkat egy pár órai harcz után beszorították a’ városba, ’s ágyúztak ránk késő estig, de sikeretlenül. Másnap reggel az éjjen át ismét tetemesen szapo­rodott ellenség csaknem egészen körülvett; egyszer jelentik Bem tábornoknak, hogy parlamentaire jött. Bem azt felelte, hogy küldjék őt vissza. A’ parlamentaire lengyel, mondja a’ je­lentő. „Annyival inkább, felelt Bem, ollyan lengyellel nem­ be­szélek, ki most ausztriai szolgálatban van­. Mind a’ mellett eléje vezették a’ parlamentek­et, de a’ tábornok röviden csak azt mondta neki­ ,nem alkuszom­, ’s ezzel kikisértette őt. Ez alatt mi is vonultunk ki a’ városból Szászváros felé. Fél órányira haladtunk, midőn az ellenség észrevette kitakarodásunkat, ’s ekkor egész erejével utánunk rugaszkodott, ’s igy jöttünk sza­kadatlan ágyúzás között, melly azonban semmi veszteségünkbe nem került, valami egy órányira Szászvárostól, hol egy falut fölgyujtottunk, mi által ketté lett vágva az út köztünk ’s a’ csá­száriak között. Este volt, mikor oda értünk. Azt gondoltuk egész békével húzódhatunk be Szászvárosba, de csak hamar megdör­dültek előttünk az ágyúk; a’ szász és oláh népfelkelés fogadott bennünket. Szászvárost is rohammal kellett bevennünk. Virradat előtt jött a’ jelentés, hogy a’ szebeniek utólértek. Visszamentünk eléjük, ’s mintegy két óráig harczoltunk velők, nem a’ diadal­ért, melly lehetetlen volt, hanem a’ becsületért, mellyet annyi bajnak utána is épségben hoztunk meg az nap délben Dévára, hol a’ Magyarországból érkezett segédseregekkel egyesültünk. Ez volt 7-én, 8-án én elhagytam (de csak rövid időre) a’ tá­bort, ’s azóta mi történt ? nem tudhatom, csak annyit tudok a’ tábornoktól, hogy e más nap azonnal indult visszafelé, ’s hiszem hogy seregünk most ismét ha Szebenben nincs is, bizonyosan Szeben alatt van, és nem sokára benn lesz. Azon sereg, melly négy napi szinte szakadatlan csatatűzben úgy viselte magát, azon sereg, mellyet Bem vezérel, lehetetlen hogy ne győzzön! Szeretném Bemet egész nagyságában felmutatni a’ nemzet, a’ világ előtt, de ahhoz több és nyugott idő kellene, hogy lelkem minden erejét összeszedhessem, — most csak e’ puszta vázlat­ban leirt tények szóljanak mellette. Bármilly derék hősi volt e’ sereg, az, hogy egy csomóban és épségben maradt e’ viharos napok után, egyedül tábornokának érdeme.*) Petőfi Sándor: NY­ÍLT­ LEVÉL Kézdi-Vásárhely polgáraihoz. Uraim ! Mióta imádott hazánk felett a’ vész villáma meg­dördült, ’s mennykövének egyik ága vér- ’s lángba bob­tá a’ kis Erdélyt is lelkemet sötét gondolatok járták át; sötétek mint csillagtalan éj, ’s fénytelen sírboltok üregei. Mert a’ hazánk elleni cselszövényt nem földön, emberek, hanem pokolban ördögök által készültnek hivém. ’S ha volt egy vigasztaló gondolat, melly a’ kétségbe­eséstől megmentve , az egykor fölvirulandó szabadság édes reményével kecsegtetett, azt, csak ügyünk igazságának tudata, ’s e’ nemzet lelkesültségének tapasztalása idézte elő. E’ két talizmán az, melly mind ez ideig lehetetlenné tette a’ zsoldos önkényszolgák sergek győzelmét, megtartá szűzies tisztaságban Tiszánk partjait, ’s végre is kétségtelenül nekünk nyujtandja a’ diadalmi babért. A’ nép, melly e’ kettővel bir legyőzhetlen; az apró áru­lások csak késleltetik, de meg nem hiúsítják a’ biztos diadalt. Mert az illy nép fölött maga az istenség őrködik, ki a­ gonoszok elébe kitűzte az érez oszlopot, mellyre láng betűk­kel írva van „eddig, és ne tovább.44 Nyolczadik hava, hogy önök bizalma a’ képviselői állással megtisztelt. Az elválás pillanatai — mintha éreztük volna nagy­szerűségüket — komolyak valának. Én útnak indultam, azon szent fogadástétellel „minden erőmet, ’s béfolyásomat a’ szé­kely nemzet mostoha sorsa enyhítésére fordítani.44 Önök pedig megigérék, hogy „az unió által nyert, ’s nyerendő áldásoknak megérdemlői leendnek.44 Mennyire teljesítem én fogadástételemet? megítélése nem reám tartozik. De azok után, miket az önök erélyéröl, ügyes­ségéről, ’s a’ szabadság szent ügye melletti lelkesültségéröl a’ Közlöny 23-ik számában olvastam — engedjék meg, ha ki­mondom, miszerint olyannak találtam önöket minőknek hittem; ’s ha minden helysége a’ nagy Magyarországnak az erőkifejtés, ’s kitartásban önökkel versenyez, nincs a’ világnak fegyveres ereje melly azt meghoditani képes legyen. Engedjék­ meg azt­ is, miszerint nemesen büszke legyek annak tudatában, hogy én egyszerű polgár, olly lelkes, és a’ szabadság harczában olly hő­sien szerepelt város képviselője lehettem!!! Önök, az ezer éves históriai hitű székely vitézséget egy új fényponttal gazdagiták. Megmutaták, hogy a’ török, ’s tatár dulások alatt is sajátjokul maradt földet egy zsoldos sereg el nem foglalhatja, erejüket, bátorságukat meg nem törheti. Bébizonyiták önök, hogy nemzetiség, és szabadságérti harczban a’ székely magára szokta vállalni az eldöntő szerepet; ’s midőn a’ vérmezőre legelőször áll ki, csak legutoljára szo­kott vissza vonulni. Miként az erődús állat király, senkit nem bántva, de bo­­szulatlan senkitől nem is bántatva, élt a’ székelység ősi szabad­sága fönséges érzetében szikla bérczei közt, szüntelen féken tartva az Erdélyben túl szaporodott idegen nemzetek ellenséges irányú mozgalmait. És ez imposant állást mind e’ mai napig megtartotta, és annyira, hogy a’ múlt század végével történt oláh lázadás, az úgy nevezett Hóra-világ az ő erélyes fellépé­sével nyomatott el. És most, midőn a’ dicső martiusi napok után a’ magyar nemzet kiirtására a’ király tekintélyével, sőt jóváhagyásával irányzott harcz megkezdetett, ’s az óta folytonoson tart; midőn e’ harcz élén a’ leghíresebb generálokkal ellátott cs. sergek ál­lanak, fölbőszitett ráczok, horvátok, szászok, oláhok rablócsor­dáitól segittetve — most, midőn Erdély megyéiben, civilisált néptől ki sem gondolható kínokkal gyilkoltatak a’ magyarok, raboltattak javaik, égettettek el falvaik, városaik, sőt még a’ tudományos intézetek, é s istennek szent helyei a’ templomok is megfertőztetve, ’s romokká téve lőnek — most már nem lehe­te többé önöknek is nyugodni. Nem lehete ’s nem volt szabad, mert a’ legyilkoltaknak párolgó vére önökhöz mint rokonokhoz testvérekhez bosszúért kiáltott; ’s a’ szűz földjük felé közelgő, oláhrabló csordával erősített cs.­sergek gyanittaták, hogy önök­re is hasonló sors, legalább gyalázatos leigázás várakozik. És önök, szabadságra született, ’s e’ szabadságot megvé­deni elég erővel bíró székelyek hajtották volna önkéntesen já­romba nyakukat ? Nem, önöknek ezt tenni nem volt szabad, ’s hála isten­nek! nem is tevék. Fölkeltek önök, miként álmából fölriasztott oroszlány, harczias kihívó hangjok megrázkódtató a’ gyáva zsoldosokat, kik bátorságuk után csatájokat is elvesztve lefor­rázott ebként vánszorganak vissza bűneik undok fészkébe Sze­­benbe. Mekkora erélyes ügyességet, talentumot, áldozatra kész­séget és kitartást fejtették ki önök e’ csatára való készületben, ’s annak folytatásában, a’ bűnösen vagy erélytelenül elpártolt székely testvéreik ’s az olly sűrűn feltűnő árulások daczára, azt majd a’ történetek múzsája fogja aranybetűkkel fölirni a’ história lapjaira, tanulságul a’ késő maradéknak, hogy a’ hol lelkesültség ’s egyetértés van a’ szabadság szent ügye mellett, ott bámulandó csodák születnek, ’s győzhetlenné válik a' nép. Addig legyenek e’ sorok bár erőtelen, de szívből fakadó mél­­tánylói azon buzgalomnak, mellyet önök mint a’ székely föld lelkes fiai, e’ szabadság ’s nemzeti létért vívott harczban eddig kifejtettek, — ’s lelkesítők szebb és dicsőbb tettekre. Tisztább ’s szentebb kegyelettel soha nemzet fejedelme iránt nem viseltetett, mint a’ székely; ’s bár 1764-ben nagyon csökkent is e’ kegyelet, midőn ágyú dörgések ’s fegyverek ro­pogásai közt erőszakolták reá a’ császári seregek az állandó ka­tonaságot — de a’ hosszú 48 év e’ mostoha helyzethez is úgy szólva hozzá szoktatta, ’s legfeljebb titkos sóhajtások, ’s ollykori keserű panaszban öntötte ki szive fájdalmát a’ nélkül, hogy e’ terhes iga lerázását óriási ereje érzetében is megpróbálta volna. A’ legelső magyar nemzetgyűlés meghallá titkos sohajját is, ’s üdvös határozata által levéve róla a’ szorító békákat, egyenlővé tette a’ hon minden lakóival, részesévé a’ szivszakadva óhajtott a’ szabadság malasztját legelevenebben érzék, a’ műveltség magasb fokán álló, és sárgafekete lelkű tisztek által még egé­szen el nem rontott Háromszék lakói, ’s ezek közt önök, mint folytonos kereskedés által civilisáltabb, ’s vagyonosságuk miatt függetlenebb városi polgárok. Midőn tehát látták, hogy most már másodszor van megtá­­mádva azon önkény zsoldosai által szabadságuk, ’s ráadásúl még éltek is, a’ kétségbeesés elszántságával szedék egybe élet ere­jüket, ’s fölhasználva ismereteiket, tapasztalásaikat, megkísértve a’ lehetetlennek tetsző dolgokat, áldozatul vive utolsó filléreiket, előteremték azon harczi eszközöket, mellyek megtörék a’ zsol­dos sergek sorait; és igy az önök lelkesültsége párosulva Há­romszék lelkes fiaival megmenté még egyszer a’ székely sza­badságot, ’s szentegyházaikon győzelmi ének és zene mellett lo­bog a’ magyar szabadság jelképéül a’ háromszinü lobogó. Önök spártai elszántsága bámulandó, ’s a’ haza bizonynyal nem is fog önökről elfelejtkezni. Eljön az idő és pedig nem so­kára, midőn a’ gyalázatos ellen, kihez hasonlót a’ világ históriája nem tud fölmutatni, le lesz győzve, és ezzel megérkezendik, azon idő is, mikor Kossuth szavai szerint számolni kell, és ekkor uraim­ önöket, mint az annyi oldalról megtámadott,’s legyil­­koltatni szándékolt édes anyának a’ hazának példátlan lelkese­dést tanúsított fiait, a’ magyar történetírás fénykör övedzetten fogja éltetni ’s átadni az unokáknak, hadd kevüljenek olvasása­kor azok is önökéhez hasonló nagy, és dicső tettekre, tanulják úgy szeretni a’ hont, ’s annyit áldozni a’ szabadságért mennyit önök, az egyszerű kis város polgárai tevének!!! Legyenek áldottak a’ derekak kik önöknek lelkesítői, ve­zérei valának! legyen áldott a’ nép, melly megértve a’ lelkes szózatot, karját emelé a’ hon megmentésére! Éljen a’ magyar szabadság! éljenek Háromszék lelkes fiai, ’s köztök önök Kézdi Vásárhely elszánt polgárai!!! Debreczen, febr. 15-én 1849. Fábián Dani, Kézdi Vásárhely képviselője. Felelős szerkesztő: Gyurmán Adolf. *) E’ levél a’ mieinknek Miskolczra vonulása előtt íratott. Miskolczra a’ mieink 8-kán délután vonultak be. **) A’ levél többi része olly tényeket tartalmaz, miket a’ kö­zönség már hivatalos jelentésekből tud, vagy mik nem birnak már érdekkel.______________________Szerk. *) Bizton állíthatjuk, hogy Bem 10,000 embert haladó csataedzett sereggel nyomult az áruló fészek ellen, ’s kevés napok múlva örömhíreknek nézhetünk elébe. Az említett táma­dó seregen kívül 20—25 ezer harczosunk őrzi Erdély külön­­féle vidékét. Szerk. 112 Nyomahk az álla­dalmi nyomdában. HIRDETESEK. 15 pft. Jutalom. A’ régi református templom előtt ’s onnan a’német utczán menet egy fekete bőrös tárcza veszett el, mellyben kész­pénzben 9—10 ft. voltak és más irományok, a’ki azt megtalálta ’s a’ városi kapitányi hivatalnál átadandja a’ tulajdonostól 15 pengő ttokat fog jutalomot kapni. Pályázat orvosi állomásra. Usanádmegye a’ kebelében Nagylak városban rendszere­sített, és 300 pengő ft 3 öl fa ’s irószeri illetékkel összekap­csolt orvosi állomás megnyeréséért, kellőleg oklevelezett fo­lyamodványaikkal föllépni kívánók magok jelentésére elébb febr. 4-re tett határidőt folyó évi martius 5-re halasztotta. Kelt Makón febr. 6. 1849. Bánfi József, ___________________________________főjegyző.____

Next