Köznevelés, 1954 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1954-01-01 / 1. szám

LEOVEEY KLÁRA Nemrégiben molt 100 éve, hogy nőnevelésünk bátor harcosát, Leővey Klárát az osztrák reakció elítélte. Mi volt a ,,bűne“? Az, hogy szerette hazáját: „Forradalmi eszméket hirdetett, s ezeket nemcsak tanítványai vallá­sában tette, de utódaiknak is átadandóvá kötelezte“. Se­gítette népünk szabadságharcát. Ott volt, ahol ,,a hon­leányoknak a közönyöseket lelkesíteni, a csüggedőket bátorítani, a szenvedőket vigasztalni, a sebesülteket be­kötözni, s ápolni volt kötelességük“. A szabadságharc bukása után, mikor „menekülnie, bujdosnia kellett an­nak, aki egy jobb jövő számára akarta magát megtar­tani“ — sem hagyta abba hazafias tevékenységét. Minden erejével, pénzzel gyámolította a szabadsághősöket, az üldözötteket. Hazafias, mélyen emberbaráti, pedagógus­hoz illő magatartása a reakció számára elég volt arra, hogy ötévi nehéz várfogságra ítéljék. Kufstein várába zárták, nőnevelésünk másik harcosával, Teleki Blankával együtt. Háromszoros vasrostéllyal vonták be a börtön te­nyérnyi ablakát, hogy a nap világossága ne érje a foglyo­kat. Mégis világosságban tartotta valami e két hőslelkű pedagógus szellemet: a nép iránti szeretet, a szabadság szeretete. Állhatatosságra buzdította őket a nagy hazafiak példája (Martinovics, Kazinczy), akik szintén Kufstein vártában raboskodtak. „A szabadságért küzdő bajnokok Elfogatva századok előtt Büszkén hordták a zsarnok láncait Évekig e zord falak között.“ — így írt „A két testvér börtön“ című versében, melyet egy letépett ágylepedőre, tussal írt, miután író­eszközöket nem adtak neki a pribékek. Leővey Klára és Teleki Blanka igaz ügyük tudatában büszkén­, s az elnyomók iránti mély gyűlölettel viselték a kegyetlen börtönbüntetést: „A sötétlés börtön ridegsége, de nem sújtá lelkünknek röptét.“ „De nem bánat fogta el lelküket, Hanem egy mélységes szent harag, Hogy a jogtalan, vagy gaz bánásmódot Visszatorolni most nem szabad.“ Leővey Klára nemesi családból származott. Huszonöt éves, mikor 1848-ban Rereki Bianka pesti leánynevelő in­tézetébe megy nevelőnek. 1848—49-ben a nép ügye mellé áll. Ezért sújtotta őt a reakció bosszúja. A börtönből való kiszabadulása után ismét a nőneve­léssel foglalkozik. Világosan látja a nevelés nagy társa­dalmi jelentőségét, a pedagógus szerepét. „Mi nagyobb, mi fönségesebb, mint embert nevelni az életnek, a hazának, hogy el ne tévedjen a hibás irány bonyodalmas útján, vagy el ne vesszen a tétlenség üres­ségében ... A nevelés a művészetek legnagyobbika és leg­­nenezebbje, s csakis ha azt valódi hajlammal, igazi hiva­tással és szeretettel folytatjuk, teszi a nevelést könnyűvé. ... a nevelő a legönzetlenebb és a legfenségesebb mű­vész“ ... — vallotta Leővey Klára. De ugyanakkor keserűen kellett tapasztalnia, hogy a korabeli társadalom a nevelőt nem becsülte meg: „A szel­lemet képző művész, a nevelő nevét nem ismeri a világ, s midőn egy a tökéletesség felé emelkedő ifjú leány feltűnik a társadalomban, nem gondolnak arra, hogy ka volt a lelket képző vezető ...“ Irodalmi téren is működött. Fordításai, a szabadság­­harccal foglalkozó visszaemlékezései, cikkei jelentek meg. Érdekes és nem véletlen, hogy lefordította Michelet „A tenger“ című művét (1868). A könyv utolsó fejezeté­ben leírja a szerző, mennyire egészséges a tengerparti levegő beteg, gyenge gyermekek számára. Gyermeküdü­lőket kellene ott létesíteni, mert „a pokoli élet, melyet mi folytatunk, a gyermekek életére hat vissza.“ Való­ban, a kapitalizmus korának hajszáj­a tönkretette a gyer­mekeket is. A munkások többsége a nehéz, egészségtelen életmód miatt többnyire fiatalon halt meg. E gondolat, a gyermekek, munkások üdültetése, — abban az időben — szinte elérhetetlennek látszott. Jel­lemző Leővey Klára igaz humanizmusára, hogy e művet magyarra fordította, e gondolatoknak magyarul is han­got adott. Élete végéig hű maradt a forradalom és szabadság­­harc eszméihez, emlékeihez. Idősebb korában forradalmi költőnkről, Sárosi Gyuláról írt megemlékezést. Leővey Klára idejében a nőnevelést az uralkodó osz­tály elhanyagolta, hogy a nőket haladást gátló cél­jai érdekében tudatlanságban tartsa. Az osztálytársa­dalmakban­­a nők nevelését vagy teljesen elhanyagolják, vagy „különleges“ problémának tekintik. Más szóval a nőnek alacsonyabb műveltségre van szüksége a reakciós pedagógia szerint, mint a férfiaknak. E reakciós nézeteket a nők társadalmi helyzetével, illetőleg a nők állítólag a férfiakétól eltérő különleges lelki alkatával igyekeznek magyarázni. A nők kulturális egyenjogúsága Leővey Klára idejében még nem merült fel. De jelentős lépés volt ebben az idő­ben a nőnevelésért harcolni. Ezt tették a reformkor haladó egyéniségei, politikusok, írók (például Fáy András), pedagógusok. Ezért dolgozott és küzdött Leővey Klára is. Mint a nagy orosz forradalmi demokrata, Bjelinszkij, Leővey Klára is arra törekedett, hogy ne valami felszínes szalonműveltséget, hanem valódi kultúrát adjon a magyar lányoknak. Igazi, teljes értékű nőnevelés, a nők kulturális egyen­jogúsága, csak a kizsákmányolástól mentes szocialista társadalomban valósulhat meg, a szabad, szocializmust építő Magyarországon megvalósult a nők kulturális egyen­jogúsága is. Ezért őrizzük kegyelettel mi magyar peda­gógusok a hős honleánynak, nőnevelésünk egyik előhar­­cosának, Leővey Klárának emlékét. BERENCZ JÁNOS CIZ.: 1821—97.

Next