Köznevelés, 1958 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1958-01-22 / 2. szám
VAJDA PÉTER EMLÉKEZETE Születésének 150. évfordulójára ,ajda Péter halála hírére 1846. február 10-e után Petőfi Sándor lantján megszólalt a vesztes nemzet fájdalma. A magyarság legnagyobb költője siratta Vajda Péterben a természet szerelmesét, a lelkes honfit és a függetlenség hősét.. Vajon hány emberről mondta el Petőfi azt, amit Vajda Péterről így fogalmazott meg: Az én könnyűim hadd omoljanak A függetlenség bajnok férfiúért, Ki e hajlongó, görnyedő időkben Meg nem tanuló térdét hajtani, Ki sokkal inkább hajta le fejét a Szabad szegénység kőszikláira, Semmint a függés bársony pamlagára.-----(Vajda Péter halálára.) Ebben a megindítóan szép, Petőfi emberségét is tiszta fényben ragyogtató költeményben van egy szomorú és immár beteljesült jóslat: Vajda Péter sírján „ingatja vándor fuvalom. A feledésnek tüskebokrait!” 1958. január 20-a, Vajda Péter születésének 150. évfordulója régi adósságára figyelmezteti a nemzetet: ismerjük meg azt a gazdag örökséget, amit műveiben Vajda Péter ránk hagyományozott. A halála óta eltelt időszakban néha-néha emlegették lírikus egyéniségét, hogy allegóriáiba, keleti történeteibe is mindig saját érzéseit burkolta: védte a jogtalant, a kiszolgáltatottat és ostorozta a hatalmával embertelenül visszaélőt. Költői szépségeire is utaltak olykor-olykor: díszes, dallamos, romantikus nyelvével készítette az utat Jókai számára. Talán legkevesebb szó eddig arról hangzott el, hogy Vajda Péter a nemzet tanítómestere voltillő, hogy most ennek a lapnak a hasábjain Vajda Péter tanítói munkásságára világítson rá az emlékezés fénye. Igazi nemzetnevelő volt. A reformkor idején, már az 1830-as évek elejétől kezdve az a gondolat sarkallta: tanítani, nevelni kell ezt a népet, hogy szabaddá, fejlett ország tulajdonosává váljon. 1832-ben meghirdette a Tudományos Gyűjtemény hasábjain a nemzeti tudományos nevelésről szóló programját. Minden tettét a nemzetnevelői feladatok végzésének szolgálatába állította. Lelkes szorgalommal gyűjtötte a tudás kincseit. Vanyolán a tiszta, nemes erkölcsű jobbágyszülők mellett műveltséget nem szedhetett magára. Soproni, győri, pesti diákévei idején aztán a természet mellett a könyvnek, a tudománynak örökre eljegyzett szerelmese lett. Tudásvágyát még jobban fokozta a reformkor egyik vezérlő elvének felismerése. Magyarország fejlődése a nemzeti nyelv és kultúra fejlődésével szerves összefüggésben van. 1833-ban külföldre is eljutott: láthatta Anglia és Németország fejlettebb gazdasági és társadalmi életét. Az itt szerzett élmények még világosabban feltárták előtte a tennivalók sokaságát és nagyságát. A természettudományok eredményeivel való megismerkedése pedig döntő jelentőségűvé vált világnézete és így pedagógiai elvei kialakulásában is. Az 1830-as évek elejétől kezdve aztán a tolla is állandóan, pihenés nélkül dolgozott. Munkatársa lett a korabeli összes jelentős lapoknak. Irt a Tudományos Gyűjteménybe, az Aurórába, a Koszorúba, a Hasznos Mulatságokba, a Pesti Hírlapba stb. 1833-ban Lipcsében szerkesztette a Garasos Tárt, 1834-ben az Athenaeum szerkesztőtársa lett, 1838-ban a Hasznos Mulatságok, 1839-ben az Almanach szerkesztését vállalta el. Irt verseket, elbeszéléseket, regényt, természettudományi, természetfilozófiai, népművelői cikkeket stb. Kiadott nyelvtani, növénytani, természethistóriai, egészségügyi könyveket stb. Lefordította Robinsont, Shakespeare néhány darabját. 1840-ben ő is részt vett a pesti protestáns főiskola megszervezésére kiadott pályázaton. (Vajda munkája — a Pesti Protestáns Főiskola terve — megjelent a Pesten felállítandó protestáns főiskola tanítási rendet tervező pályamunkák című könyv II. kötetében Kecskeméten 1843-ben.) Minden írását az a nemes szándék hatotta át, hogy népe minél hamarább a művelt, szabad népek közé emelkedjék. Kortársai tisztelték és értékelték buzgó, áldozatos nemzetnevelő munkáját. 1837-ben az Akadémia levelező tagjává, 1840-ben a Természettudományi Társaság titkárává, a Kisfaludy Társaság pedig rendes tagjává választotta. S ekkor elhatározta, hogy tanári katedrát vállal. Elfogadta a szarvasiak meghívását, s 1843 október 27-én már el is hangzott nagyjelentőségű székfoglaló beszéde. A szarvasi templomban diákok és felnőttek előtt elmondott felvilágosodott szellemű, sajátos természetfilozófiai gondolatokat tartalmazó szónoklatai miatt perbe fogták. A megcsontosodott konzervativizmus, a fanatikus klerikalizmus ítéletet már nem hozhatott, mert 1846. február 10-én Vajda Péter meghalt.,egész életművén végighúzódott az a gondolat, hogy Magyarország szabad, független országgá csak fiai műveltté válásával lehet. Az 1830—40-es évek legfontosabb feladatának a nemzeti tudományos nevelést tartotta. Az egész országnak egyetlen nagy iskolává kell válnia, ahol mindenkit: parasztot, nemest, férfit, nőt, gyermeket és felnőttet oktatni, tanítani kell. Leglényegesebb elvét így fogalmazta meg: „Nevelni kell a szabadságra a népet.“ (Erkölcsi beszédei, 126 1.) A nemzet minden tagja nevelését fontosnak tartotta, mégis a nép, a parasztság műveltté válásának ügyét hordozta igazán a szívén. Meg akarta szüntetni osztálya tagjainak, a jobbágyoknak kiszolgáltatott helyzetét, emberi jogok birtokába kívánta juttatni őket, de csak műveltté válásuk után. A szabadság nyújtotta lehetőségekkel, jogokkal csak művelt emberek tudnak megfelelően élni. Eme leglényegesebb elvének sok értéke mellett az a fogyatékossága, hogy Vajda a nemzet nevelésével nem előkészíteni, nem siettetni, hanem helyettesíteni, pótolni, elkerülni akarta a forradalmi átalakulást. Ezért lett legfontosabb ügyévé az egyén és a tömegek nevelése. Az iskolai nevelőmunkát érintő gazdag, tartalmas pedagógiai nézetei közül most csak néhányra utalhatok. Hallgassuk meg egy-két megállapítását a nevelés céljáról, az új iskola szelleméről, a tanító egyéniségéről és munkájáról, és lapozzunk bele a legkisebb diákok számára írt ábécés könyvébe. A nevelés célkitűzéseire vonatkozó, megállapításait a feudális, klerikális nézetekkel vívott harcban, az új társadalom igényeit és a gyermek életét figyelembe véve formálta meg. A nevelés feladatának az ember teste és lelke teljes kifejtését tartotta. Az ember teljes felszabadítását a sokoldalú és tervszerű nevelőmunka eredményétől várta. Különösen komoly gondot fordított „az elme fölvilágosítására“. Az előítéleteket szerette volna a gyermekek fejéből kiirtani, és a tudományokkal — különösen a természettudománnyal — akarta a tanulók önálló gondolkodását, ítélőerejét kiművelni. Az értelmes m