Köznevelés, 1958 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1958-01-22 / 2. szám

VAJDA PÉTER EMLÉKEZETE Születésének 150. évfordulójára ,­ajda Péter halála hírére 1846. február 10-e után Pe­­­tőfi Sándor lantján megszólalt a vesztes nemzet fáj­dalma. A magyarság legnagyobb költője siratta Vajda Péterben a természet szerelmesét, a lelkes honfit és a füg­getlenség hősét.. Vajon hány emberről mondta el Petőfi azt, amit Vajda Péterről így fogalmazott meg: Az én könnyűim hadd omoljanak A függetlenség bajnok férfiúért, Ki e hajlongó, görnyedő időkben Meg nem tanuló térdét hajtani, Ki sokkal inkább hajta le fejét a Szabad szegénység kőszikláira, Semmint a függés bársony pamlagára.-----­(Vajda Péter halálára.) Ebben a megindítóan szép, Petőfi emberségét is tiszta fényben ragyogtató költeményben van egy szomorú és immár beteljesült jóslat: Vajda Péter sírján „ingatja vándor fuvalom. A feledésnek tüskebokrait!” 1958. ja­nuár 20-a, Vajda Péter születésének 150. évfordulója régi adósságára figyelmezteti a nemzetet: ismerjük meg azt a gazdag örökséget, amit műveiben Vajda Péter ránk ha­gyományozott. A halála óta eltelt időszakban néha-néha emlegették lírikus egyéniségét, hogy allegóriáiba, keleti történeteibe is mindig saját érzéseit burkolta: védte a jogtalant, a ki­szolgáltatottat és ostorozta a hatalmával embertelenül visszaélőt. Költői szépségeire is utaltak olykor-olykor: díszes, dallamos, romantikus nyelvével készítette az utat Jókai számára. Talán legkevesebb szó eddig arról hang­zott el, hogy Vajda Péter a nemzet tanítómestere volt­­illő, hogy most ennek a lapnak a hasábjain Vajda Péter tanítói munkásságára világítson rá az emlékezés fénye. Igazi nemzetnevelő volt. A reformkor idején, már az­­ 1830-as évek elejétől kezdve az a gondolat sarkallta: tanítani, nevelni kell ezt a népet, hogy szabaddá, fejlett ország tulajdonosává váljon. 1832-ben meghirdette a Tu­dományos Gyűjtemény hasábjain a nemzeti tudományos nevelésről szóló programját. Minden tettét a nemzetnevelői feladatok végzésének szolgálatába állította. Lelkes szorgalommal gyűjtötte a tudás kincseit. Vanyo­­lán a tiszta, nemes erkölcsű jobbágyszülők mellett mű­veltséget nem szedhetett magára. Soproni, győri, pesti diákévei idején aztán a természet mellett a könyvnek, a tudománynak örökre eljegyzett szerelmese lett. Tudásvá­gyát még jobban fokozta a reformkor egyik vezérlő elvé­nek felismerése. Ma­gyarország fejlődése a nemzeti nyelv és kultúra fejlődésével szerves összefüggésben van. 1833-ban külföldre is eljutott: láthatta Anglia és Né­metország fejlettebb gazdasági és társadalmi életét. Az itt szerzett élmények még világosabban feltárták előtte a tennivalók sokaságát és nagyságát. A természettudomá­nyok eredményeivel való megismerkedése pedig döntő jelentőségűvé vált világnézete és így pedagógiai elvei ki­alakulásában is. Az 1830-as évek elejétől kezdve aztán a tolla is állan­dóan, pihenés nélkül dolgozott. Munkatársa lett a kora­beli összes jelentős lapoknak. Irt a Tudományos Gyűjte­ménybe, az Aurórába, a Koszorúba, a Hasznos Mulatsá­gokba, a Pesti Hírlapba stb. 1833-ban Lipcsében szerkesz­tette a Garasos Tárt, 1834-ben az Athenaeum szerkesztő­­társa lett, 1838-ban a Hasznos Mulatságok, 1839-ben az Almanach szerkesztését vállalta el. Irt verseket, elbeszé­léseket, regényt, természettudományi, természetfilozófiai, népművelői cikkeket stb. Kiadott nyelvtani, növénytani, természethistóriai, egészségügyi könyveket stb. Lefordí­totta Robinsont, Shakespeare néhány darabját. 1840-ben ő is részt vett a pesti protestáns főiskola megszervezésére kiadott pályázaton. (Vajda munkája — a Pesti Protestáns Főiskola terve — megjelent a Pesten felállítandó protes­táns főiskola tanítási rendet tervező pályamunkák című könyv II. kötetében Kecskeméten 1843-ben.) Minden írá­sát az a nemes szándék hatotta át, hogy népe minél ha­marább a művelt, szabad népek közé emelkedjék. Kortársai tisztelték és értékelték buzgó, áldozatos nem­­zetnevelő munkáját. 1837-ben az Akadémia levelező tag­jává, 1840-ben a Természettudományi Társaság titkárává, a Kisfaludy Társaság pedig rendes tagjává választotta. S ekkor elhatározta, hogy tanári katedrát vállal. Elfogadta a szarvasiak meghívását, s 1843 október 27-én már el is hangzott nagyjelentőségű székfoglaló beszéde. A szarvasi templomban diákok és felnőttek előtt elmondott felvilá­­gosodott szellemű, sajátos természetfilozófiai gondolatokat tartalmazó szónoklatai miatt perbe fogták. A megcson­­tosodott konzervativizmus, a fanatikus klerikalizmus íté­letet már nem hozhatott, mert 1846. február 10-én Vajda Péter meghalt.­­,e­gész életművén végighúzódott az a gondolat, hogy Magyarország szabad, független országgá csak fiai műveltté válásával lehet. Az 1830—40-es évek legfonto­sabb feladatának a nemzeti tudományos nevelést tartotta. Az egész országnak egyetlen nagy iskolává kell válnia, ahol mindenkit: parasztot, nemest, férfit, nőt, gyerme­ket és felnőttet oktatni, tanítani kell. Leglényegesebb el­vét így fogalmazta meg: „Nevelni kell a szabadságra a népet.“ (Erkölcsi beszédei, 126­ 1.) A nemzet minden tagja nevelését fontosnak tartotta, mégis a nép, a pa­rasztság­­ műveltté válásának ügyét hordozta igazán a szívén. Meg akarta szüntetni osztálya tagjainak, a job­bágyoknak kiszolgáltatott helyzetét, emberi jogok birto­kába kívánta juttatni őket, de csak műveltté válásuk után. A szabadság nyújtotta lehetőségekkel, jogokkal csak művelt emberek tudnak megfelelően élni. Eme leglénye­gesebb elvének sok értéke mellett az a fogyatékossága, hogy Vajda a nemzet nevelésével nem előkészíteni, nem siettetni, hanem helyettesíteni, pótolni, elkerülni akarta a forradalmi átalakulást. Ezért lett legfontosabb ügyévé az egyén és a tömegek nevelése. Az iskolai nevelőmunkát érintő gazdag, tartal­mas pedagógiai nézetei közül most csak néhányra utal­hatok. Hallgassuk meg egy-két megállapítását a nevelés céljáról, az új iskola szelleméről, a tanító egyéniségéről és munkájáról, és lapozzunk bele a legkisebb diákok szá­mára írt ábécés könyvébe. A nevelés célkitűzéseire vonatkozó, megállapításait a feudális, klerikális nézetekkel vívott harcban, az új társadalom igényeit és a gyermek életét figyelembe véve formálta meg. A nevelés feladatának az ember teste és lelke teljes kifejtését tartotta. Az ember teljes felsza­badítását a sokoldalú és tervszerű nevelőmunka ered­ményétől várta. Különösen komoly gondot fordított „az elme fölvilágosítására“. Az előítéleteket szerette volna a gyermekek fejéből kiirtani, és a tudományokkal — külö­nösen a természettudománnyal —­ akarta a tanulók ön­álló gondolkodását, ítélőerejét kiművelni. Az értelmes­ m

Next