Köznevelés, 1968 (24. évfolyam, 1-24. szám)

1968-11-08 / 21. szám

magyar népballadák hasonló sorsú hősével való azo­nosságot! A természetfestő tételre is találnak magyar példát. Ott a havasi legelőről, a szlovákok hazájáról énekelnek, nálunk a Tiszáról, Alföldről, a Mátráról,­­ csak a zenei megfogalmazás a nép temperamentumát jellemző ritmus különböző. A lányok,fiúk csipkelő­dése nálunk is gyakori téma a népdalokban, a tan­könyv is ad rá példát. A bolgár ritmusok feldolgzá­­sairól is szó esik, a népi hangszerekről, a dudáról, amit ott „gajda”-nak hívnak, s még ma is táncolják rá a fergeteges ritmusú népi táncot. Rájönnek a be­szélgetések folyamán, hogy Bartók és Kodály azért volt üldözött a 30-as években Magyarországon, mert az uralkodó soviniszta nézettel szembeszálltak, hirdet­ték és vallották, népdalgyűjtő munkájukkal bizonyí­tották, hogy minden nép sorsa, élete, mindennapi munkája azonos a magyar tömegekével. Ezt mutat­ják azok a dallamok, amelyeket gyűjtő útjukról ma­gukkal hoztak. Bartók e dallamokat nemcsak össze­gyűjtötte, hanem bátran kiállt velük, hirdetve egyen­rangúságukat az európai zenével. Feldolgozásaiban ki­emelte belőlük azt a rejtett kincset, amit az ő zseniális alkotóképzelete vett észre. El kellett hagynia Magyar­­országot, ahová halála pillanatáig mindig szeretett volna visszatérni. Ezek után az „Elindultam szép ha­zámból” című dal énekléséhez már semmiféle előadási utasításra nincs szükség. Mindenki félreérthetetlenül Bartók Béla példamutató hazafiságára és a dal egy­szerű, tömör tragédiát rejtő szövegére gondol. Kodály a „Hári János”-ban feldolgozott népdalok miatt is szembekerült a hivatalos politikával. A magyar történelem dicső szakaszának, a reform­kornak szellemi örökségeit is méltóképpen értékeltük. Az akkori kulturális állapotok bemutatása mély ha­tást váltott ki, az első magyar színház megteremtése, a színészek keserves életútja, bátor kiállásuk követ­kezményei tudatosították bennük, hogy ezek az em­berek életüket tették az eszmére. Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Egressy Béni és Gábor, Déryné és színésztársai, Petőfi, Jókai, Arany és Táncsics, Kazinczy, Kölcsey, Vörösmarty és Kossuth Lajos, akiknek magyarságun­kat, nyelvünket és nemzeti kultúránk megalapozását köszönhetjük, nem csupán írói és népszerűsítői voltak a Szózatnak és Himnusznak, hanem annak minden sorát és kijelentését életükkel példázták. De nemcsak Magyarországon volt ez így, hiszen a forradalmi hul­lám egész Európán végigvonult, a Marseillaise, Verdi életműve és Musszorgszkij operái ugyanazt az eszmét fejezik ki, majdnem azonos időben. A sok azonosság Verdi és Erkel élete és műveiknek hatása között meg­győzte őket az eszmék és célok közösségéről. Ugyan­így a két híres operarészlet közös sorsa: a „Nabucco” kórusa, amely a gondolat szabadságáról beszél, és az olasz forradalmi gondolatok megtestesítőjévé vált, éppoly fegyverré, mint Erkel „Hunyadi”-jának I. fel­vonásbeli fináléja — „Országunk élni fog” — melyet egy egész nemzet énekelt a válságos időkben. Az elnyomás éveinek súlya alatt született művek — bármely országban és bármelyik időben is írták­ őket — a szabadság utáni vágyat, az emberek egyen­lőségét és testvériségét, a küzdelmek értelmét és az igazság győzelmét hirdetik. Mozart és Beethoven élet­műve a klasszikus idők zenei kifejezésével, az opera, a szimfónia nyelvén mondja el ezt. „Szállj le hozzánk, drága Béke!” éneklik Mozart „Va­­rázsfuvolá”-jában, s Beethoven híres örömódája a humánum himnuszává vált két évszázad alatt: „Test­vér lészen minden ember, merre lengnek szárnyaid.” Bécsből indul a munkásinduló dallama is világhó­dító útjára. Az ott elesettek sírjánál ezt énekelték: „Lépj te a helyünkbe, szítsad a lángot!”, de ugyan­így énekelhették az orosz forradalmi hősök gyászin­dulóját is. Ezt jászották a munkászenekarok hazánk­ban is, mert megtanulták az első világháborúban kint harcoló magyarok. A Tanácsköztársaság dala és Sosztákovics. Pirkadat­a, a DIVSZ-induló és a Bu­­chenwaldi riadó szövege és zenéje olyan rokonságot mutat, amelyet az azonos célok és vágyak, az embe­riség közös sorsáért való aggódás és felelősségérzet mondat ki szerzőikkel. „Most a békét, most a békét újra óvni kell!” És a tankönyvben nem szereplő, azóta született közismert művek, Theodorakisz dalai, a magyar pol-beat-együttesek is ezt kiáltják a japán tömegdallal egybenhangzóan: „Ember az eget fi­gyeld, messzire láss, atombomba ne dúlja hazád!” Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy ezt a ne­velési tendenciát ilyen következetesen, sokrétűen idő­ben és térben is ennyire átfogóan kevés tantárgy tudja úgy megvalósítani, mint az ének, speciális anyagának, az ösztönökre és értelemre egyaránt nagy­hatású szuggesztív erejének eszközével. Előfordul, hogy egy-egy énekóra maga is ünnepi hangulatot teremt. Ezt az élményt csak egy igazán jól sikerült nagy is­kolai ünnepély múlhatja felül. Az elmúlt tanévben iskolánk legszebb ünnepélye a március 15-i megemlékezés volt. Úgy érzem, igazol­ta a fent leírt nevelési mód helyességét. Kartársaim is foglalkoztak a szabadságharc ünnepének előkészí­tésével. Az énekkar műsorától eltekintve — minden osztályban, ahol már anyag volt — szép, kifejező éneklésmóddal felújítottuk a Himnuszt és a Szózatot, dalcsokrot kötöttünk a 48-as katonadalokból. A nyolcadikosok a 18—19. század műzenéjének összefoglalásaként a Rákóczi szabadságharc dalaitól kiindulva eljutottunk a reformkorig. Elolvastuk Vörösmarty 1841-ben írt versét Liszt Ferenchez, meghallgattuk a szinte válaszként írt XV. rap­szódiát, a Rákóczi-induló harcra buzdítását a világ­hírű zeneszerző feldolgozásában, ezután Arany To­­borzó­ját és Egressy Klapka induléját. A 36. óra anyaga: Erkel élete és a Hunyadi László c. opera zenei ismertetése volt, utalással az opera politikai hatására. 37. óra: A Bánk bán — a magyar operairodalom megszületése — a Hunyadi László és a Bánk bán c. opera közötti időszak történelme. Irodalmi szemel­vény: Vörösmarty: Keserű bordal és Katona: Tiborc panasza. 44. óra: Kodály Zoltán: Huszt c. kórusműve. Neve­lési cél: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre de­rül!” — a tevékeny hazaszeretet értelmezése. 47. óra: Az eddigiek összefoglalásaként a nemzeti forradalom előkészítése, a győztes csaták s a bukás utáni elkeseredés hatása alatt született irodalmi és zenei műveket hallgattuk meg, ezek kölcsönös hatását figyeltük. (A verseket egyéni előadók, a zeneszámo­kat lemezhallgatás és közös éneklés segítségével ol­dották meg. Az órán elhangzó művek címének, szer­zőjének kitalálása zenei emlékezet és hallásfejlesztő feladat volt.) Himnusz éneklése I. 1. Vörösmarty: Liszt Ferenchez — 1841. 2. Lisz Ferenc: XV. rapszódia. 3. Petőfi Sándor: A nép nevében .— 1847. 4. Erkel Ferenc: Meghalt a cselszövő (részlet a Hunyadi László c. operából).

Next