Köznevelés, 1975 (31. évfolyam, 1-44. szám)

1975-06-20 / 25. szám

tott az ország összes megyéjé­ben és számos iskolájában. A 3. sz. gimnázium tantestülete a brigádvizsgálati értekezle­ten — a minisztérium képvi­selőjének jelenlétében — vég­re őszintén kipakolt. Sokan szólaltak föl, elmondták a maguk vagy társaik meghur­coltatását. Mindenki azt vár­ta, hogy P. Imre végre belát­ja hibáit, „önkritikát gyako­rol”. Nem így történt. Kemény hangon visszautasította az el­lene fölhozott „vádakat”, le­szólta­­ az egész tantestületet. És most tessék megfogózni, mert valami hihetetlen dolog következik! Röviddel az értekezlet után az egész tantestületet beidéz­ték a rendőrségre! Tanúnak. Kiderült, „valaki” feljelentette S. Miklóst, a leginkább meg­hurcolt tanárt, hogy felszóla­lásában megrágalmazta a Munkaügyi Bíróság elnökét. Azét a Munkaügyi Bíróságét, amelyik neki adott igazat! Nehogy az iskolát egész dél­előttre be kelljen zárni. P. Imre a rendőrségen kieszkö­zölte, hogy csak az általa ki­jelölt 6 ember jelentkezzék ta­núkihallgatásra. De egyikük sem igazolta az ismeretlen feljelentő vádját, ezért az S. Miklós elleni eljárást a rend­őrség megszüntette. A testület kérdőre vonta igazgatóját, aki azt állította, semmit sem tud a följelentés­ről. Nem sokkal később azon­ban a megyei főügyészség el­marasztalta P. Imrét „hamis vád” bűntettében. Tehát ő jelentette föl S. Miklóst, a saját tanárát! Ezt egyébként a megyei főügyészség 15 050/1974. sz. határozata is bizonyítja, amelyben többek közt ez olvasható: „A nyomo­zás során megállapítottam, hogy a hivatalos személy meg­sértése miatti eljárás megindí­tása P. Imrének 1974. már­cius 16-án kelt és... a Mun­kaügyi Bíróság elnökéhez írt írásbeli bejelentésén alapul.” De ki jelentette föl P. Im­rét a főügyészségen? Amikor e sorok írója új munkahelyén nála járt, P. Imre így nyilat­kozott neki: „Nem tudom, ki lehetett az, aki följelentett”. Célzatos, rejtett vád a volt tantestülete ellen! Pedig a fen­ti iratból egyértelműen ki­derül, hogy az ügyet a rend­őrség tette át az ügyészségre. Idézzük: „A rendőrség... a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette (S. Miklós ellen, Gy. Gy.), majd a vonatkozó iratokat P. Im­rével szembeni hamis vád bűntette miatti eljárás lefoly­tatásához küldte meg a fő­ügyészségnek.” Célzatos tehát P. Imre sej­­tetése, hiszen a határozat egyik példányát ő is kézhez kapta. A hivatalos irat sze­rint: „Erről S. Miklós sér­tettet ..., valamint P. Imre gyanúsítottat határozatom 1—1 kiadmánya kikézbesíté­sével értesítem.” 4. A Kritika 1975/4. számában Mesterházi Lajos elmeséli, hogy Illés Béla gyakran mondogatta neki: „Ha az em­bert a zászlórúd fejbe vágja is, attól a zászlórúd még szent, és hű maradok hozzá.” „Csakhogy én már akkor is azt válaszoltam Béla bácsi­nak — folytatja Mesterházi Lajos —, hogy aki a zászló­rúddal vagdalkozik, annak ki kell venni a kezéből! (...) Megismétlem: aki azzal a zászlórúddal — a néptől ke­zébe adott bármi hatalommal — vagdalkozik, annak ki kell csavarni a kezéből!” P. Imrét sem jogsértései, sem a példátlan rendőrségi ügy miatt nem „váltották le”, ha­nem rábeszélték arra, hogy maga kérje áthelyezését, és új munkakörbe tették. De va­jon miért tarthatta kezében olyan hosszú ideig a zászló­­rudat az az ember, aki annyi munkatársán végigvert vele? A magyarázat igen egyszerű és igen tanulságos. Azt szok­ták mondani, hogy a jó is­kolaigazgatót három ismérv jellemzi: politikai megbízható­ság, szakmai felkészültség és az emberekkel való bánni tu­dás. Huzamos időn át úgy látszott, hogy P. Imre az el­ső két követelménynek ma­radéktalanul megfelel, csak a harmadiknak nem. Hadd tegyünk föl ezzel kapcsolatban két — tanulság­nak is beillő — kérdést: Le­het-e politikailag megbízható az, aki semmibe veszi, dur­ván és sorozatosan megszegi népköztársaságunk törvényeit, jogszabályait, aki nem érzi át és nem látja be a munka­helyi demokrácia megterem­tésének történelmi fontossá­gát? Lehet-e szakmailag — pedagógiailag — megfelelő az, akinek fogalma sincs a veze­tés pszichológiájáról, képtelen közösséget kovácsolni egy tan­testületből, és akit a pedagó­giában ma már idejétmúlt autokrata stílus jellemez? Véleményünk szerint P. Im­re a jó szocialista vezető egyetlen követelményének sem felelt meg, s ezt az illetéke­seknek hamarabb észre kellett volna venniük. tály új vezetőjével és két munkatársával — akikkel en­nek a horrorfilmnek a tanul­ságait próbáljuk elemezni — a fenti megállapítást illetően hamar egyetértünk. Abban már kevésbé értünk egyet, hogy kiírható-e a VÉGE szó ennek a történetnek utolsó kockájaként. Lezárt ügyről van szó, mondják, minek a múltat fölhánytorgatni. Ígé­rik, a zászlórudat soha többé nem adják a volt igazgató kezébe. A meghurcoltak és megbán­tottak azonban másképp lát­ják a dolgot. Szerintük az ügyet nem lehet egészen le­zártnak tekinteni. P. Imre új beosztása: igazgatóhelyettes egy kollégiumban. Akiken vé­­gigvert vele, azok azt mond­ják, hogy volt igazgatójuk fél kézzel már ismét markolja a zászlórudat. Hiszen az első leváltása után is kollégiumból került újra az igazgatói szék­be. Akikkel beszélgettem,amiatt is nyugtalankodnak, hogy N. Ildikót — aki a 3. sz. gimnáziumban P. Imre he­lyettese volt, s aki még egyet­len gimnáziumi osztályt sem vitt végig az érettségiig —, a­ tanács művelődésügyi osztálya a város összes középiskolájá­nak felügyelőjévé nevezte ki. Ügyetlennek érzik ezt az in­tézkedést, mert N. Ildikó ez­által felettesebb felettesük lett, mint valaha volt. A művelődésügyi osztályon hitetlenkedve hallják tőlem mindezt. Nekik senki sem szólt, hogy kifogása volna az ügy ilyetén és végleges befe­jezése ellen. Felsőbb szervek is lezártnak tekintik már ezt az ügyet. Miért nem szól nyíl­tan, aki helyteleníti az osztály intézkedését? Ne gondoljam, teszik még hozzá, hogy akik a 3. sz. gimnáziumban P. Imre felelős­ségre vonását szorgalmazták, azok angyalok. És elmondanak egyet-mást némelyikükről. Nem, e sorok írója egy percig sem hitte, hogy akik ezt az ügyet kimozdították a kátyú­ból, azok angyalok. Mivel ön­magát sem tudja angyalnak. Egyikünk sem az. De minő­ségi különbség van az emberi botlások és a törvénysértő, másokat megalázó emberi ma­gatartás között. Van ennek a történetnek pozitív kifejlete is. Az, hogy az igazságért való bátor küzdelemben a 3. sz. gimnázium párt- és szakszervezete annyira megerősödött, hogy velük többé nem le­het nem számolni. Mint ahogy e sorok írójának országjáró ta­pasztalatai is azt bizonyítják, hogy egyre több az olyan iskola, amelyben ma már nem lehet — vagy nem is akarják — meg­kerülni a demokráciát. Ez a riport is azért íródott, s azért kerül nyilvánosságra, hogy segítse, gyorsítsa a munkahelyi demokratizmus fejlődésé­nek egészséges folyamatát. Ezért nem neveztük meg a szemé­lyeket és a várost sem. Nem valakik ellen és valakik mellett óhajtottunk szót emelni; a szocialista demokráciáért szóltunk, amennyire hangerőnkből tellett. GYŐRI GYÖRGY 5. A megyeszékhely városi ta­nácsán a művelődésügyi ősz­Fotó: Székely Tamás 7

Next