Köznevelés, 1975 (31. évfolyam, 1-44. szám)
1975-06-20 / 25. szám
tott az ország összes megyéjében és számos iskolájában. A 3. sz. gimnázium tantestülete a brigádvizsgálati értekezleten — a minisztérium képviselőjének jelenlétében — végre őszintén kipakolt. Sokan szólaltak föl, elmondták a maguk vagy társaik meghurcoltatását. Mindenki azt várta, hogy P. Imre végre belátja hibáit, „önkritikát gyakorol”. Nem így történt. Kemény hangon visszautasította az ellene fölhozott „vádakat”, leszólta az egész tantestületet. És most tessék megfogózni, mert valami hihetetlen dolog következik! Röviddel az értekezlet után az egész tantestületet beidézték a rendőrségre! Tanúnak. Kiderült, „valaki” feljelentette S. Miklóst, a leginkább meghurcolt tanárt, hogy felszólalásában megrágalmazta a Munkaügyi Bíróság elnökét. Azét a Munkaügyi Bíróságét, amelyik neki adott igazat! Nehogy az iskolát egész délelőttre be kelljen zárni. P. Imre a rendőrségen kieszközölte, hogy csak az általa kijelölt 6 ember jelentkezzék tanúkihallgatásra. De egyikük sem igazolta az ismeretlen feljelentő vádját, ezért az S. Miklós elleni eljárást a rendőrség megszüntette. A testület kérdőre vonta igazgatóját, aki azt állította, semmit sem tud a följelentésről. Nem sokkal később azonban a megyei főügyészség elmarasztalta P. Imrét „hamis vád” bűntettében. Tehát ő jelentette föl S. Miklóst, a saját tanárát! Ezt egyébként a megyei főügyészség 15 050/1974. sz. határozata is bizonyítja, amelyben többek közt ez olvasható: „A nyomozás során megállapítottam, hogy a hivatalos személy megsértése miatti eljárás megindítása P. Imrének 1974. március 16-án kelt és... a Munkaügyi Bíróság elnökéhez írt írásbeli bejelentésén alapul.” De ki jelentette föl P. Imrét a főügyészségen? Amikor e sorok írója új munkahelyén nála járt, P. Imre így nyilatkozott neki: „Nem tudom, ki lehetett az, aki följelentett”. Célzatos, rejtett vád a volt tantestülete ellen! Pedig a fenti iratból egyértelműen kiderül, hogy az ügyet a rendőrség tette át az ügyészségre. Idézzük: „A rendőrség... a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette (S. Miklós ellen, Gy. Gy.), majd a vonatkozó iratokat P. Imrével szembeni hamis vád bűntette miatti eljárás lefolytatásához küldte meg a főügyészségnek.” Célzatos tehát P. Imre sejtetése, hiszen a határozat egyik példányát ő is kézhez kapta. A hivatalos irat szerint: „Erről S. Miklós sértettet ..., valamint P. Imre gyanúsítottat határozatom 1—1 kiadmánya kikézbesítésével értesítem.” 4. A Kritika 1975/4. számában Mesterházi Lajos elmeséli, hogy Illés Béla gyakran mondogatta neki: „Ha az embert a zászlórúd fejbe vágja is, attól a zászlórúd még szent, és hű maradok hozzá.” „Csakhogy én már akkor is azt válaszoltam Béla bácsinak — folytatja Mesterházi Lajos —, hogy aki a zászlórúddal vagdalkozik, annak ki kell venni a kezéből! (...) Megismétlem: aki azzal a zászlórúddal — a néptől kezébe adott bármi hatalommal — vagdalkozik, annak ki kell csavarni a kezéből!” P. Imrét sem jogsértései, sem a példátlan rendőrségi ügy miatt nem „váltották le”, hanem rábeszélték arra, hogy maga kérje áthelyezését, és új munkakörbe tették. De vajon miért tarthatta kezében olyan hosszú ideig a zászlórudat az az ember, aki annyi munkatársán végigvert vele? A magyarázat igen egyszerű és igen tanulságos. Azt szokták mondani, hogy a jó iskolaigazgatót három ismérv jellemzi: politikai megbízhatóság, szakmai felkészültség és az emberekkel való bánni tudás. Huzamos időn át úgy látszott, hogy P. Imre az első két követelménynek maradéktalanul megfelel, csak a harmadiknak nem. Hadd tegyünk föl ezzel kapcsolatban két — tanulságnak is beillő — kérdést: Lehet-e politikailag megbízható az, aki semmibe veszi, durván és sorozatosan megszegi népköztársaságunk törvényeit, jogszabályait, aki nem érzi át és nem látja be a munkahelyi demokrácia megteremtésének történelmi fontosságát? Lehet-e szakmailag — pedagógiailag — megfelelő az, akinek fogalma sincs a vezetés pszichológiájáról, képtelen közösséget kovácsolni egy tantestületből, és akit a pedagógiában ma már idejétmúlt autokrata stílus jellemez? Véleményünk szerint P. Imre a jó szocialista vezető egyetlen követelményének sem felelt meg, s ezt az illetékeseknek hamarabb észre kellett volna venniük. tály új vezetőjével és két munkatársával — akikkel ennek a horrorfilmnek a tanulságait próbáljuk elemezni — a fenti megállapítást illetően hamar egyetértünk. Abban már kevésbé értünk egyet, hogy kiírható-e a VÉGE szó ennek a történetnek utolsó kockájaként. Lezárt ügyről van szó, mondják, minek a múltat fölhánytorgatni. Ígérik, a zászlórudat soha többé nem adják a volt igazgató kezébe. A meghurcoltak és megbántottak azonban másképp látják a dolgot. Szerintük az ügyet nem lehet egészen lezártnak tekinteni. P. Imre új beosztása: igazgatóhelyettes egy kollégiumban. Akiken végigvert vele, azok azt mondják, hogy volt igazgatójuk fél kézzel már ismét markolja a zászlórudat. Hiszen az első leváltása után is kollégiumból került újra az igazgatói székbe. Akikkel beszélgettem,amiatt is nyugtalankodnak, hogy N. Ildikót — aki a 3. sz. gimnáziumban P. Imre helyettese volt, s aki még egyetlen gimnáziumi osztályt sem vitt végig az érettségiig —, a tanács művelődésügyi osztálya a város összes középiskolájának felügyelőjévé nevezte ki. Ügyetlennek érzik ezt az intézkedést, mert N. Ildikó ezáltal felettesebb felettesük lett, mint valaha volt. A művelődésügyi osztályon hitetlenkedve hallják tőlem mindezt. Nekik senki sem szólt, hogy kifogása volna az ügy ilyetén és végleges befejezése ellen. Felsőbb szervek is lezártnak tekintik már ezt az ügyet. Miért nem szól nyíltan, aki helyteleníti az osztály intézkedését? Ne gondoljam, teszik még hozzá, hogy akik a 3. sz. gimnáziumban P. Imre felelősségre vonását szorgalmazták, azok angyalok. És elmondanak egyet-mást némelyikükről. Nem, e sorok írója egy percig sem hitte, hogy akik ezt az ügyet kimozdították a kátyúból, azok angyalok. Mivel önmagát sem tudja angyalnak. Egyikünk sem az. De minőségi különbség van az emberi botlások és a törvénysértő, másokat megalázó emberi magatartás között. Van ennek a történetnek pozitív kifejlete is. Az, hogy az igazságért való bátor küzdelemben a 3. sz. gimnázium párt- és szakszervezete annyira megerősödött, hogy velük többé nem lehet nem számolni. Mint ahogy e sorok írójának országjáró tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy egyre több az olyan iskola, amelyben ma már nem lehet — vagy nem is akarják — megkerülni a demokráciát. Ez a riport is azért íródott, s azért kerül nyilvánosságra, hogy segítse, gyorsítsa a munkahelyi demokratizmus fejlődésének egészséges folyamatát. Ezért nem neveztük meg a személyeket és a várost sem. Nem valakik ellen és valakik mellett óhajtottunk szót emelni; a szocialista demokráciáért szóltunk, amennyire hangerőnkből tellett. GYŐRI GYÖRGY 5. A megyeszékhely városi tanácsán a művelődésügyi őszFotó: Székely Tamás 7