Köznevelés, 1982 (38. évfolyam, 1-44. szám)
1982-12-17 / 42. szám
feledésre ítélt szövegekbe, zenéjével kibontotta kőbörtönükből a régi korok költőit. Amit semmiféle irodalomtörténeti méltatás és elemzés, szavakkal történő meggyőzés és ráhatás nem tudna elérni, azt ő megtette: zenéje legyőzte az idő pusztító, feledtető, koptató hatását. Akik megzenésítéseit, a magyar költők szövegeire írt dalait éneklik, a múlandóságot segítik legyőzni. 1956-ban, Bartók születése hetvenötödik évfordulóján írta-kérdezte Kodály: „Zajlik a Bartók-év, ünneplések, hozsannák, emléktáblák közepette. A milliók továbbra is úgy nézzenek az emléktáblákra, hogy semmit se gondoljanak, érezzenek mellette?” Most, 1982-ben, Kodály születésének centenáriumán zajlik a Kodály-év, ünneplések, hozsannák, emléktáblák közepette ... Reméljük, a ma élők úgy idézik Kodály nevét, úgy néznek az emléktáblákra — és úgy ismerik, hallgatják és éneklik műveit —, hogy van mit gondolniok és érezniök róla. Rápothy Viktor „Ki felügyel a szakra...” Kodály Zoltán rigmusa zenei szakfelügyelőknek A Kodály-évforduló kapcsán jólesik felidézni diákkorom zenei emlékeit, azt, hogy már a 30-as évek elején a nagykőrösi tanítóképzőben milyen kiemelkedő rangjuk volt a népdaloknak s Kodály Zoltán műveinek. Pedig abban az időben nagy szó volt a sokak által lenézett népdal ügye mellett kiállni. De sok vita és harc után győzött az igazi érték: a népdal. Ma már énekkaraink mind gyakrabban szólaltatnak meg Kodály kórusművei mellett népdalokat, népdalcsokrokat. A nagykőrösi tanítóképzőben diákkoromban teljesen Kodály szellemében folyt a zenei nevelés, melynek gyakorlati alapja a relatív szolmizációs rendszer volt. Azóta ez a módszer már a világ számos országában elterjedt. Intézeti énekkarunk a 30- as évek közepe táján érte el sikereinek tetőfokát. Felejthetetlen tanárunk, karnagyunk, Márton Barna szenvedélyes lelkesedéssel tanította növendékeit zenére s vezette intézeti kórusunkat, mely akkor már országos hírűnek számított. Énekkarunk egyegy tanévben csaknem ötvenszer lépett dobogóra, szerepelt a rádióban és az Alföld nagyobb városaiban, s két különösen kiemelkedő szereplése volt. Az egyik a kecskeméti, ahol tizenegy kórus társaságában mutatta be tudásának legjavát. A másik Nagykőrösön zajlott le, melyet a nagykőrösi tanítóképző rendezett az Éneklő Ifjúság mozgalom keretében, melyen Kodály Zoltán személyesen is részt vett, s ő vezényelte az összkart. A szeretetteljes nagykőrösi fogadtatás és a nagy siker Kodály Zoltánt is meghatotta. Márton Barnának többek között ezt írta levelében: „A közösi tapasztalatok várakozáson felül megörvendeztettek. Az elindulás megtörtént, ezen az úton haladni kell előre.” Bizonyára kedves iskolámtól kaptam azt az indíttatást is, hogy húszévi tanítói működésem után — az énekzene szakot elvégezzem, s huszonhárom évig, nyugdíjba vonulásomig szakfelügyelőként szolgáljam azt az ügyet, melyet életcélomnak tekintettem. Visszaemlékezéseim során Kodály Zoltánnal kapcsolatban még egy rövid epizódról kell szólnom. Az ötvenes évek derekán az Országos Pedagógiai Intézetben Kodály meglátogatta az ének-zene szakfelügyelőket, ahol érdeklődött a továbbképzés felől, s tréfás kedvvel ezt a verset olvasta fel: „Ki felügyel a szakra, tudja, hogy az nem megy babra. Rá kell csapni a hangra, nem kvint helyett a kvartra! E nélkül a zenész gyatra, csak az viheti nagyra, kinek a kottaolvasás nem abrakadabra." Úgy érzem, ha életemben némi hasznosat tudtam cselekedni, azt a nagykőrösi felejthetetlen iskolámnak s a tőle kapott útravalónak köszönhetem. Bartók, és Kodály az Áldás utcai Bartók-lakásban Kodály 1960-ban. (Triedmann Endre felvétele, MTI-fotó) Kodály Zoltán 80 éves korában (Molnár Edit felvétele, MTI-fotó)